Kárpátalja gejzírje a kalandvágyó turistákat is vonzhatja (Kárpátinfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010-01-27 - A Vucskómező községben található gejzírről nem találhatunk semmilyen említést az interneten még az ismert keresőprogramokkal sem.

Ez a Kárpátok hegyeiben található falu az itt élő kárpátaljai méhek otthonaként vált híressé. Az itt készített méz a '60-as években felkeltette a szovjet méhészek figyelmét is. Néhány évvel ezelőtt a helybeliek a rovarok "dicsőítésére" egy emlékművet is felállítottak.
Az UA-reporter. com a helybéliek elmondása szerint arról is tudósít, hogy található itt egy gejzír is, amely régebben naponta négyszer hatalmas vízsugárral 5-7 méter magasra tört fel. A víz nagyon forró és rendkívül sós volt. Emiatt a gejzír környékén egy 30 cm vastag sóréteg ülepedett le. Az emberek - ha sóra volt szükségük - ide jártak, hogy darabokat törjenek le a gejzír vízéből képződött sótáblából.
A '90-es évek elején sok minden megváltozott, ekkor ugyanis geológusok jöttek a faluba egy kohászati kombinát megbízásából, akik meg akarták venni a területet és egy hatalmas komplexumot akartak itt létesíteni. Az egyértelmű volt, hogy a gejzír vizét gyógyítási célra kell felhasználni szanatóriumokban. A geológusok egy kivezető rendszert akartak építeni a gejzírhez, de a munkálatok során valami megsérült, mivel a víz már nem tört fel mikor átment a csövön. A cső utolsó részét meghosszabbították a gejzír melletti folyóig. Innentől kezdve a víz csakis vízszintes vonalban tör felszínre.
A Szovjetunió összeomlása után a szanatórium építése abbamaradt. Napjainkban így Vucskómezőn csak a szanatórium hatalmas alapzatát és a "megcsonkított" gejzírt találhatjuk. A vize ma már hideg és fele annyira sem sós mint régen volt. A helybéliek azt mondják, hogy 20 perces időközönként tör fel  a gejzír.
“Annak ellenére, hogy a gejzírt megcsonkították, a víz feltörése még így is erős benyomást kelt az emberekben. Egy fénykép ezt egyszerűen nem tudja visszaadni” - mondta Olekszandr Bohdanov helytörténész.
A helyi emberek között nagyon népszerű ez a környék, azért is, mert a folyó másik oldalán van egy vasban igen gazdag természetes forrásvíz. Magát a gejzír vizét nem isszák, mert még mindig túl sós, bár állítólag így is nagyon kedvező hatású gyomorproblémákra.
Lehet, hogy Kárpátalján túl sok a természeti csoda, ha egy ilyen egyedi dolog mint a gejzír, vidékünkön ismeretlen maradt? Az utóbbi években a vállalkozók elég sok üdülőhelyet újítottak fel, amelyet még a volt Szovjetunió idejében akartak megnyitni. Elképzelhető, hogy idővel egy vállalkozónak eszébe jut Vucskómező is, és végre befejezik a szanatórium építését, mert akkor vidékünk még egy turistacsalogató látványossággal gazdagodhat, és újabb turistákat vonzhat erre a mesebeli tájra.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.