Békás-szoros: Legyen világosság! (Erdély.ma)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. március 1. - A Békás-szoros kivilágítását tervezi Neamţ Megye Tanácsának elnöke. Bár a kezdeményezés nem fér össze a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park szabályzatával, a projekt megvalósítása már egészen előrehaladott állapotban van: idén júliusra tervezik megvalósítását.

Fényárban fog fürödni a Békás-patak – döntötte el Neamţ Megye Tanácsa egyetértésben Békás község polgármesteri hivatalával, erről a határozat a tavaly június 16-án jelent meg. Vasile Pruteanu tanácselnök lapunknak is alátámasztotta a hírt, kitérve arra, hogy bár jelentős anyagi befektetésről van szó, nem érdeklik őket a költségek, a lényeg az, hogy megvalósuljon a projekt.

„Lámpákkal, reflektorokkal tervezzük kivilágítani a szorosnak az út melletti részét egy négy kilométeres szakaszon, ott, ahol a telefonoszlopok vannak felállítva, ezért módosítanunk kell a villamosáram-hálózatot is. Mindez júliusig, de legkésőbb augusztusig meg fog valósulni” – nyilatkozta az elnök, azzal indokolva a kezdeményezést, hogy a turizmus szempontjából nem megengedhető, hogy egy ilyen csodálatos természeti kincs ne legyen látható az éjszakai órákban. Az elképzelések szerint az árusok bódéit is átalakítanák a megyei főépítész tervei alapján. Amint Pruteanu kifejtette, rendkívül zavaróak az összetákolt bódék, ezért egységes arculatot terveznek a standok számára. A kivitelezési költségek az árusokat terhelnék, mégpedig kötelező módon, ugyanis aki nem hajlandó újraépíteni bódéját a tervek szerint, attól megvonnák az árusítási jogot. Elena Udrea turisztikai és vidékfejlesztési miniszter asszony is üdvözölte a megyeitanács-elnök kezdeményezését, és a közelmúltban tett látogatása során támogatásáról biztosította a helyieket: „Pénz van, csak kérni kell. Legalább két mandátumra lenne szükségem, hogy segíthessek kiaknázni a Neamţ megyében rejlő teljes turisztikai potenciált” – állította a miniszter, miután a tanácselnök feltárta neki a Neamţ megyei önkormányzat elképzeléseit, ezek között a szoros kivilágítását is.Lámpák helyett tisztaságot!

„Hogy éjszaka is jól látható legyen a szoros? Ez vicc akar lenni? Egy rakás megoldásra váró probléma van a szorosban. Hiába a lenyűgöző, hatalmas sziklák, fenyvesek, a szurdok, a vízesés, ha illúziórombolóként ott a szoroson átvonuló gépjárműforgalom, a bűzös-füstös levegő, a patakban gyülekező műanyag palackok, a szeméthegyek, a bóvliárusok. És ami számomra a legmegrázóbb élmény, hogy havasi gyopárt árulnak a gyerekek. Szánalmas. A projekten dolgozók fejét kellene kivilágítani, hogy az igazi problémák megoldásán töprengjenek. A kivilágítás egyelőre csak a sok szemetet, az illegális építészeti beavatkozásokat helyezné fényárba. Nem hiszem, hogy a turizmus fellendülne az éjjeli bámészkodástól, felesleges tehát a világítás” – legyint lemondóan Boros Bíborka, Kolozsvárról érkezett turista.

„Nem biztos, hogy a turisztikai látogatottságot az éjszakai világítással kell kezdeni. Elsősorban az utakat kellene helyreállítani, és ami még ennél is fontosabb, a teherforgalomtól mentesíteni a szorost. Lehet akármilyen világosság, ha percenként pöfög el egy-egy hatalmas kamion, a turisták orrába pöfékelve a kipufogógázt. Nem is beszélve a kamionok által keltett rezgésekről, amelyek ugyancsak zavaróan hatnak a szorosban sétálókra: amint elhalad egy teherautó, beleremegnek a sziklafalak” – vélekedett egy másik látogató, a temesvári Aurel Ardelenu.

„Apró” beavatkozás

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter lapunknak tett nyilatkozatában kitért arra, hogy nem hallott még a projektről, egyelőre senki sem folyamodott engedélyért a minisztériumhoz, de ha ez megtörténik, akkor megvizsgálják az ügyet. „Egyelőre nem hiszem, hogy környezetvédelmi szempontból nagy beruházásról lenne szó, amely jelentősen befolyásolná a környezetet. Ha mégis, akkor mindenképpen komolyabb vizsgálatokat rendelünk el, de egyelőre még nem láttam a terveket” – mondta Borbély.

Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke szerint több hibát is vétenek környezetvédelmi szempontból a kivilágítással. „Elsősorban az okozott fényszennyezés problémáját kellene megvizsgálni, amely legalább annyira környezetkárosító jellegű, mint a zajszennyezés, a levegő- és vízszennyezés. Nem szabad elfelejteni, a védett területek kijelölésének egyik célja az, hogy korlátozzák az emberi beavatkozást az itt található természeti értékek védelmében” – vélekedett Kovács.

A gyergyószentmiklósi II. Zöld Civil Fórum soron következő, holnapi ülésén sor kerül a téma megvitatására, ám a zöld szervezetek attól tartanak, hiába ellenzik a projektet, a tiltakozáson túl nem tehetnek semmit ellene.

A természetőrök egyelőre némák

A Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatósága nem fogalmazott meg konkrét álláspontot az ügyben, tény azonban, hogy a kivilágítás megvalósításához szükséges munkálatokhoz az engedélyük kellene. A park szabályzata ugyanis nem engedélyez semmiféle építkezést, kivéve, ha nemzetbiztonsági érdekekről van szó. A megoldás tehát az lenne, ha az érdekelteknek sikerül meggyőzni a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park Tudományos Tanácsát, valamint a Román Tudományos Akadémiát a projekt fontosságáról, ugyanis építkezés kizárólag a különleges jóváhagyásukkal végezhető.

Nem hivatalos információink szerint a szomszédos megye tanácsa a kivilágításos projekttel még nem fejezte be a Békás-szorost illető terveit: a közeljövőben a Mária-forrás befalazását is tervezik. Egy víztározót létesítenének ott, amely a tervek szerint a békási településeket látná el ivóvízzel, mint fogalmaznak, „más lehetőség nem lévén”. Csibi Márti


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.