A rozsnyói turisztikai központ sikeres bemutatkozása (Új Szó)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
A budapestiek tudják, miért érdemes Gömörbe jönni
Rozsnyó. A helyi Turisztikai Információs Központ idén már a negyedik nagy nemzetközi utazási vásáron vett részt, ezúttal Budapesten.

Csakúgy, mint korábban Pozsonyban, most is önálló standjuk volt, amely vidéki stílusával és a népviseletbe öltözött kiszolgáló személyzettel vonzotta főleg a budapesti érdeklődőket. Karin Kohuláková igazgatónő elmondta, sokkal közvetlenebb a bemutatkozásnak ez a formája, mintsem kiállítási állványokon fotók segítségével népszerűsíteni a régiót. Mint mondta, maguk is meglepődtek a budapestiek Gömör iránti érdeklődésén, amely azzal magyarázható, hogy főleg az Andrássyak hagyatéka az, amelyről a budapestiek nagyon jól tájékozottak. Ezen- kívül a gömöri standon információkat szerezhettek a Murányi-fennsíkról, a Szlovák-karszt és a Szlovák-paradicsom szépségeiről, a betléri kastély és a krasznahorkai vár kincseiről, a számos gömöri gótikus templomról. A négynapos kiállítás alatt 900 kiállító mintegy 100 ezer érdeklődőt vonzott. A turistákkal való közvetlen kapcsolat a leghatékonyabb formája az adott régió népszerűsítésének, s mivel az utóbbi időben Gömört egyre több lengyel turista keresi fel, a turisztikai központ Lengyelországban is szeretne részt venni egy utazási nagyvásáron.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.