2014. december 08. - Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelye, a Normafa változni készül!
Nem először, hisz a Hegyvidék sokszor rákényszerült a történelem során arra, hogy máshogy szolgálja a fővárosiak kikapcsolódását, mint azelőtt. Tájépítész tanulmányaimból kifolyólag ugyan van szakmai véleményem a Normafa – mint városi zöldfelület – átalakításának kérdéséről, de most mégsem szakmai szemmel közelítem meg a témát. Itt lakom. Szeretem a Normafát, a természetet. Magam is űzöm a téli sportokat.
A Normafa beruházás 2013 tavaszán került a média fókuszpontjába, ekkor jelentették be, hogy alpesi sí-központot, bob pályát és egyéb grandiózus fejlesztéseket terveznek a Normafára. Vincze P. Márton személyében a projekt kormánybiztost kapott, megszületett a Normafa törvény, mely a területre vonatkozó építési szabályokat lazította fel (a terület kettős védelem alatt áll, egyrészt a Budai Tájvédelmi körzet, másrészt a Natura 2000-es hálózat része). A reakció nem maradt el, a természetvédelmi egyesületek, civil támogatással felhívták a figyelmet a terület érzékenységére és fontosságára, ezzel nyomást gyakorolva a beruházókra és a tervek alakítására.
A Normafa jövőjével kapcsolatban, amit mindenképp szem előtt kell tartania a döntéshozóknak, hogy az aktuális kihívásoknak, elvárásoknak eleget téve a közösség érdekeit szolgálva hozzon döntést. Tény, hogy nehéz kidolgozni egy mindenki számára elfogatható koncepciót, hiszen társadalmunk tökéletesen heterogén, folyamatosan változik a megítélésünk a minket körülvevő világról. A Normafa fejlesztése során gazdasági, természetvédelmi, tájképvédelmi és „felhasználói” érdekek is ütköznek. A modern világ nyelve viszont sajnos a pénz, így a gazdasági érdekek általában előnyt élveznek. Szerencsére mostanra a párbeszéd megindult a helyi lakosok, a politikusok és az egyéb érdekkörök között.
Remélem a végkifejletkor az elégedettség nagyobb lesz, mint a csalódottság. A kezdeti elképzelések átgondolásával a tervezés jó irányba indult meg, elkezdődtek a széleskörű társadalmi egyeztetések, de még mindig van min javítani.
Számomra a legfontosabb, hogy a Normafán minél több ember megismerhesse a sportokat, a természet szépségeit, remélve, hogy így többen foglalkoznak majd a táj szépségével és a természet védelmével. Engem megnyugtatott, hogy nem lesz alpesi sí-központ, annak ellenére, hogy kisgyerekként másra sem vágytam. A többség belátta, akárhogy is szól a mondás, a hegy nem megy Mohamedhez… Nehéz megmagyarázni miért viseljük el a sok masinát a természetben síelés közben, talán mégis az lehet az oka, hogy a felgyorsult világban kevesen engedhetik meg maguknak, hogy igazán elmerüljenek a téli természet szépségében és több hetet áldozzanak drága idejükből néhány percnyi csúszásért. Félmegoldásként jöttek a felvonók, több emberhez eljutott a sport, de a fénye megkopott. …azt hiszem kicsit elkalandoztam, most a Normafáról van szó…
A Normafa esetében szó sincs „érintetlen természetélményről”, egyszerűen már természetnek is túlzás lenne nevezni egy pár-száz hektáros területet, ami keresztül-kasul van hálózva művi elemekkel. Úgy gondolom, hogy a Normafára igenis ráfér a fejlesztés. helyi lakosként nem érzem úgy, hogy túl van terhelve a terület, sőt, lehangoló tud lenni társaság nélkül ücsörögni az Anna-réti padoknál, mert „a városi embernek jobb dolga is akad”. Változatos rekreációs lehetőségek felcsalogathatják a természet iránt közömbösebbeket is és egy kulturált fogadókörnyezet kialakításával más sem érezné, hogy túl sokan vagyunk kíváncsiak a Normafára. Sose lehetünk elegen kíváncsiak a természetre, akik ismerik az értékeit, azon igyekezzenek, hogy megismertessék azt saját környezetükkel. A természetnek az a legjobb, ha minél többen ismerik, szeretik, törődnek vele.
Az én véleményem a Normafáról, egy a sok közül. A tájfutók, a teniszezők, a kutyasétáltatók, a nyugdíjasok és a családosok elképzeléseit ugyan úgy figyelembe kell venni, mint a természetvédőkét vagy a beruházókét, de egyik csoportra sem lehet nagyobb súlyt fektetni, mint a másikra.
Számomra az ideális eset az lenne, ha mindenki megtalálná a számítását a Normafán és közel egyenlő figyelmet kapnának a különböző tájhasználati funkciók. Egy alpesi országok gyűrűjében fekvő ország nagyon elégedett és büszke lehet, ha a síelés elégséges feltételeit megteremti fővárosa lankáin.
A síelés mellett a János-hegyen kialakult kerékpáros downhill kultúrára legalább annyira figyelni kéne, mint a síelőkre. Míg a fogaskerekű biciklikapacitását nem ellenőrizték, a napsütéses hétvégéken minden egyes fogaskerekű a kapaszkodókon lógó biciklikkel ment fel a Széchenyi-hegyig reggel 8-tól sötétedésig, márciustól novemberig. Legfrissebb tervek szerint a libegő alatt lesz kialakítva egy extrém kerékpárpálya, remélem a libegő is át lesz alakítva ennek megfelelően. A libegőről amúgy sem szabad megfeledkeznünk. Minimális költséggel, minimális természetpusztítással egy nagyszerű sí-, kerékpáros- és turistafelvonóvá lehet alakítani, már ha olyan „eszement” világban élünk, ahol a minimális költség pozitívum…
Végső tanácsom a beruházóknak, hogy nagyobb alázattal forduljanak a természet felé, a természetvédőknek pedig, hogy ne akarjuk elzárni az embereket a természettől, a csíkos boglárka is csak akkor szép, ha látja valaki… DessMarci