2015. január 10. - Az árok a mesék gonosz, sötét erdőjére emlékeztet, ahol az ágak keresztbefonódnak és a ruhába kapaszkodva visszahúzzák a vándort.
Unokaöcsém emlegetett néhány éve egy brutál szurdokot-árkot valahol a Pilisben. Ő sem emlékezett rá pontosan, hol van, csak arra, hogy a tüskés aljnövényzettől a rácsszerűen összefonódó faágakon keresztül mászós sziklákig minden volt benne, ami küzdőssé tesz egy túrát.
Aztán egyre több helyről hallottam, hogy ez a hely a Holdvilág-ároktól egy kicsit keletebbre van, Pilisszentkereszt felé, sőt neve is lett: Salabasina-árok. Akkor határoztam el végül, hogy megnézem, amikor valaki beajánlotta a szurdokválogatásomba. Utána néztem, kiderült, hogy az árokban régen turistaút vezetett végig, amit lezártak, mert a bedőlő fák miatt életveszélyessé vált. Láttam térképet, ahol még jelölve volt az út, egy másikon nem, egy harmadikon, nehezen járható útként volt feltüntetve. Egyre nagyobb kedvem lett hozzá.
Gyerekeket most nem akartam vinni óvatosságból, ezért Gabival indultam el, könnyű (mármint rövid) sétát ígérve neki. A Szentkereszt előtti kecskesajtos boltnál parkoltam le. Bementünk érdeklődni, hogy merre érdemes elindulnunk, és vettünk egy adag félig érlelt gomolyát is. Kiderült, hogy tovább kell gyalogolnunk az úton kétszáz métert, majd egy erdei sorompónál bekanyarodni a földútra. Onnan a major kerítése mellett eljutunk az árokig.
Így is tettünk, az enyhén fagyott erdei úton eljutottunk az árak alsó részéig, amibe beleereszkedtünk. A gomolya pont elfogyott. Rögtön az elején láttam, hogy a beszámolók nem túloztak. Az árok a mesék gonosz, sötét erdejére emlékeztetett, ahol az ágak keresztbefonódnak előtted, sőt minduntalan belekapaszkodnak a ruhádba, hogy visszahúzzanak. Egy komoly vízár söpörhetett le itt egyszer, kimosva a földet a fák alól, amiket a szél sorra bedöntött a mélybe.
Szabályos, limbóhintózással kevert kígyómozdulatokkal jutottunk előre, átlendülve a vízszintes törzsek alatt-fölött-között. Néha olyan sűrű volt a szövevény, hogy átbújva az egyik ág alatt, felállva koppant a fejem a másikon. Lehet, hogy kellett volna egy sisak?
A patak alig csordogált, viszont alattomos kis tavacskákba gyűlt az avar alatt. Gabi már az indulásnál bokáig lépett egy ilyen búvótócsába.
A víz csak vékonyan fagyott be, a jég könnyen roppant szét a bakancsunk alatt. Viszont roppantul csúszott is egy-két helyen. Csakúgy, mint a fák mohájára rakódott kis hóréteg. Nagyon lassan haladtunk. Volt egy olyan rész, ami előtt Gabi megtorpant és azt mondta, hogy itt nem megyünk át.
A fatörzsek és ágak olyan sűrű szövetet alkottak előttünk, hogy komolyan azt gondoltam és is, hogy az árok tetején kell kerülnünk. Aztán valahogy mégis keresztülküzdöttük magunkat. Igyekeztem minél kevésbé a fákra lépni vagy támaszkodni, nehogy megbontsam az évtizedes egyensúlyt és az egész miskulancia a nyakunkba szakadjon.
A kőgáthoz érve azt hittük, hogy vége a küzdelemnek. A gát aljában egy csatorna húzódott a víznek, ami tökéletesnek tűnt a továbbhaladáshoz.
Azért bent a csőben már nem láttam annyira biztonságosnak az utat. A közepe felé szinte pszichedelikus élményben részesített a cső gyűrűin megcsillanó fény. Nagy levegőt vettem, amikor kiértem a túloldalon.
Az árok innentől kezdve gyakran keskeny és mély szurdokká vált, aminek magas lépcsőin nem volt egyszerű továbbjutni. A sziklakapaszkodó aljában összegyűlt fél méter mély hideg víz fölött ferde fatörzseken egyensúlyoztunk fel, hogy a jeges-havas kövön felmásszunk.
A 15-20 méter magas szurdokfalakról kétszer is gyerekfej nagyságú kő gurult felénk, úgy kellett elugrani. Vagy valami állat rúghatta ki, vagy csak egyszerűen a hőmérséklet engedett fel annyira, hogy elengedje az odafagyott követ.
A szurdok kezdett a Rám-szakadékra hasonlítani, de valahogy mégis más volt. Fákat fektetett keresztbe, köveket hajigált ránk, lábtörő, avarral fedett csapdákat helyezett elénk. Úgy éreztem, ez a szurdok nem szereti a látogatókat. Itt jutott eszembe először a Rém-szakadék elnevezés.
A fatörzsek továbbra is nagy intenzitással feküdtek keresztbe nekünk. Az úton nagydarab sziklák nehezítették a lépést. Mindezek ellenére nagyon élveztem a túrát, és Gabi kedvét sem szegték az akadályok. Ha egy teljesítménytúra útvonatát átvezetnék a Salabasinán, itt lehetne megrendezni a világ első gáttúrázó szakaszfutamát.
De mit jelenthet a Salabasina?
Már ott a szurdokban is elméláztam néha (ha volt rá alkalmam), hogy honnan jöhetett az árok fura neve. A netről annyit tudtam kibányászni, hogy állítólag rácul a basa helyét jelentené a név. Basa itt? Nem tűnt meggyőzőnek. Ezért megkerestem később Szádeczky-Kardoss Géza írót, természetbarátot, aki minden tud a Pilis helyneveiről. Íme az ő prezentációja:
A Salabasina nevének első fele (Sala) a bükki Szalajka-völgyhöz hasonlóan a szalajka, vagy más néven hamuzsírfőzés emlékét őrzi. A XVIII-XIX. században ezeken a helyeken az akkor még nagy kiterjedésű bükkösökben az üveghuták ellátására hamuzsírt főztek. A Salabasina helynév az első katonai felmérés idejében (az 1780-as években) kerülhetett a térképekre. Ebben az időben a nyomtatásban még nem terjedt el a kettős betűk használata. Így az "S" jelenthetett s-et, sz-et és zs-t is. A szöveg környezet határozta meg, hogyan kell ejteni. A későbbi térképeken aztán vagy átírták, vagy nem (a Szalajkát végül átírták, a Salabasinát nem). A bas az ó-török nyelvben fejet jelentett. Bulgáriában, a Balkán-hegységben, vagy Grúziában, a Kaukázusban a Karabas nevű hegy annyit jelent: Feketefej. A Salabasina azt jelenti, hogy hajdan a völgy fejében, vagyis a völgy felső végében hamuzsírt főztek.
Tehát itt rotyoghattak anno a hamuzsírfőző üstök. Ennek természetesen már nyomát se láttuk.
A szurdok egy idő után széles árokká nyílt. Őszintén örültünk, hogy a végére jutottunk anélkül, hogy betörte volna a fejünket egy legördülő kő, vagy egy alattomos faág. De korai volt az öröm, újabb szurdokrész következett.
A lépcső után a szurdok még jobban összehúzódott. A hasadék alján nagyon óvatosan lépdeltünk, mert a korhadt ágak és az avar méteres lyukakat takartak, amibe nem lett volna szerencsés beszakadni.
Az árok aztán újra kiszélesedett. Megláttuk a hegy tetejét, tudtam, hogy most már valóban közel az út vége. A lefele utat már fent, a Salabasina bal partján terveztem. A térkép erdei utat jelzett a kőgátig, ahol átkelve a másik partra már közel volt az az erdei út, amin bejöttünk.
Az árok fejénél (basánál, ugye) megszaporodtak az egykori túrautat jelző, de már alaposan lekopott piros kör jelzések. Az aránylag járható út azonban elveszett hamarosan egy tüskés bozótosban. Gabin ekkor jelentkeztek azok a jelek, amik azt mutatták, hogy kezd torkig lenni az úttal.
Míg ő a tüskés vesszőkkel folytatta nőies harcát, én a közeli puskalövések miatt kezdtem aggódni. Tudtam a netről, hogy vadászat van aznap, a vadászterület határa párszáz méterre húzódott tőlünk. Kezdett sötétedni is. Mivel a hely, ahol voltunk, nem számít klasszikus turistaútnak, attól tartottam, hogy egy-két eltévedt lövedék véletlenül a fenekünkben landolhat, ezért mielőbb lejjebb akartam jutni. Ehelyett azonban a tüskékkel viaskodtam a lemenő nap mosolygó fényében, és Gabit nyugtatgattam.
Még így is aránylag gyorsan lejutottunk, de kétszáz méterre a gáttól, újból be kellett ereszkednünk az árokba. A gátnál kimásztunk a másik partra, ahol kiderült, hogy onnantól erdei út visz le egészen a műútig (ezen hozhatták fel teherautóval néhány éve a gát köveit). Szóval a kedélyek kisimultak, és jókedvűen fejeződött be a túra.
Konklúzió:
Az egy-két kilométer hosszú árkot az odavezető úttal oda-vissza két óra alatt megjártuk. De az a két óra kemény volt. Nem azt mondom, hogy felér egy C-D via ferrata úttal, de rejt magában veszélyeket, és oda kell eléggé figyelni. Azt nagyon meggondolom, hogy a gyerekeket elvigyem-e, majd még meglátom. A túra mindenképpen különleges, vízszintesen nőtt sűrű erdőben még sosm közlekedtem, hát ez most megvolt. A szurdokszakaszok vetélkednek a Rám-szakadék szikláinak látványával, megmászásuk azonban több leleményt kíván. Azt hiszem, a Salabasina sosem lesz népszerű, közkedvelt kirándulóhely, de jól is van ez így. 10czi
http://szepkilatas.blog.hu/2015/01/10/salabasina_a_pilisi_rem-szakadek