ForestPress fotók
2012. október 17. - Nyirő József Jézusfaragó ember című művét mutatja be az Újszínház pénteken. Az előadással az alkotók célja az, hogy a főhős, egy művész életútján keresztül mutassanak meg örökérvényű gondolatokat, igazságokat és szépségeket.
Dörner György igazgató az MTI-nek elmondta: a Jézusfaragó ember című novellából maga a szerző írt színművet, ezt tűzi most műsorra a színház. Csiszár Imre rendezésében a békéscsabai színházban a 90-es években mutatták be korábban a művet - idézte fel. "Elég régóta 'hiánycikk' Nyirő József, nemcsak a színházi életben. Most születik egy Nyirő-előadás" - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy a szövegen alapvetően nem változtattak, a történet, a szereplők ugyanazok maradtak, csupán kisebb dramaturgiai változtatásokra volt szükség: a műnek mai, fogyaszthatóbb formát adtak.
A darab archaikus nyelvezetéről szólva elmondta: céljuk a tájnyelvnek, a régi magyar nyelvnek a feltámasztása. "Ennek megismerésével új dimenziók nyílnak meg, nemcsak a nyelvészet, hanem a szellem területén is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a régi kifejezéseknek óriási hangulatfestő erejük van, fontos, hogy a színpadon megjelenjenek.
A darab aktualitásáról szólva beszélt arról, hogy a történet főhőse egy szobrász, aki olyan Krisztus-szobrot farag, mint amilyen a lelkében él, amilyen a környezete, a világ körülötte. "Bárhogy szeretne ő szépet alkotni, egyszerűen a vésője elcsúszik és mindig valami torz kép kerül ki alóla, mert olyan a világ. Nem tud mást alkotni, ha belefeszül sem, csak amit lát maga körül: a nyomort, a szegénységet, a kilátástalanságot faragja bele a korpuszba" - mondta.
Hozzátette: a darab és az előadás is arról szól, hogy milyen utat jár be a művész, hogy ki tudjon lépni ebből a zsákutcából. "Megismeri a hegyi emberek, a favágók életét, megtanul keményen dolgozni, még jobban nélkülözni. Meglátja az élet tisztaságát, az emberséget.
Eljut addig a felismerésig, hogy igenis van a Krisztus-faragásnak egy másik módja is, ami a jövőbe vetett hitet jelenti" - mondta, hozzátéve, hogy a történet végén a művész tanítványa megfaragja a gyerek-Jézust. "Mert csak a gyerekre lehet a jövőt bízni, és abban lehet remény. És ha mi ezt felismerjük, akkor van jövőnk" - mutatott rá.
Elmondta: a főhős megtanulja Üdő Mártontól, az öreg favágótól, hogy a dolgok soha nem önmagukban valók, hanem egyik vonja maga után a másikat. "Ahhoz, hogy valaki föltámadjon és valakiben a lélek megerősödjön, ahhoz valaki másnak el kell gyengülnie.
Egy nemzet fölemelkedése önmagában nem történhet meg, csak valamilyen másik nemzet kárára. Ezt a történelem bebizonyította nekünk, ez ugyanígy van az emberekkel is" - mondta. "Ahhoz, hogy valaki életben maradjon, valakinek meg kell halni. Általában mindig a legjámborabb, a legszeretnivalóbb ember az, aki ebbe belehal" - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az előadásban elhangzik: a gazdagság és a tisztesség még csak köszönőviszonyban sincs egymással. "Ez is hajaz a jelenlegi korunkra, mert bizony ez most is így van" - jegyezte meg.
Dörner György elmondta: a darabot azért tűzik műsorra, mert fontosnak tartja, hogy egy művész életútján, fejlődésén, megváltozó életén keresztül mutasson meg örökérvényű gondolatokat, igazságokat és szépségeket.
"Ha a nézők elkezdenek gondolkozni az előadáson, ha bármilyen érzelmet kivált, az ideális állapot" - mondta Dörner György, hozzátéve, hogy a történetben annyi karakter jelenik meg, hogy minden néző kiválaszthatja magának azt, akivel együtt tud érezni, akit szeretni vagy akár gyűlölni tud.
Az előadás dramaturgja Pozsgai Zsolt, a szobrokat, gyerekjátékokat Nagy Kristóf készítette. A Szőke István rendezésében műsorra tűzött darabban Szarvas Attila, Koncz Gábor, Almási Sándor, Bordán Irén, Koncz Andrea, Brunner Márta, Vass György, Bicskey Lukács, Incze József, Mihályi Győző és Kökényessy Ági játszik.
A dráma főhőse, Ajnádi Ferenc szobrászművész, az erdélyi havasokban él családjával szinte kiúttalan szegénységben, amikor a városka jelentős megbízást ad neki: készítse el az új templom részére a keresztre feszített Jézus szobrát.
Ám a mű nem úgy sikerül, ahogy azt a közösség elképzelte. A művész saját és nemzete sorsának minden tragikumát belevéste a műbe, az emberi szenvedést, az iszonyt, a pusztulás és a pusztítás rémületét faragta meg.
A művésznek nincs más útja, mint favágó munkát vállalni a havasok között, ahol Üdő Márton, az "erdők száz éves öregapja" vezetésével csodálatos közösségben találja magát, ám akaratán kívül tragédiát okoz.
