Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, Románia
„És teremté Isten… mindenféle szárnyas repdes?t az ? neme szerint.
És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván:
… a madár is szaporodjék a földön.”
(Mózes 21,22)
És a madár szaporodott a Földön. A repülést kísérletez? els? lény az ?smadár, az Archaeopteryx volt. Nem voltak b?rszárnyai, mint el?tte a sárkánygyíkoknak vagy a mai denevéreknek, olyasmit viselt, amit el?tte még soha senki, vagyis tollakat. Mint mindig, amikor az evolúció során valami új született, nyomban viharos fejl?dés vette kezdetét. Néhány millió év elteltével az ?smadár utódai már a légtér igazi uraivá váltak.
A madarak csodálatos világa ragadott meg bennünket is ugyanúgy, ahogy a század elején Erdély híres költ?jét, Áprily Lajost. A költ?, az erdélyi táj szépségének legihletettebb dalosa, eggyé lett a tájjal. Horváth Imre, a természet másik nagy költ? vallatója szerint: „Nem szakíthatok virágot, nem meríthetek egy korsó vizet, hogy eszembe ne jusson egy Áprily-vers.”
Áprily örök lázban, ezerszem? megfigyel?ként járja be a hegyeket, völgyeket s a fenyveseket. Kutat, fürkész, vizsgál. Így kerül kapcsolatba a természettel, tájjal és a természet gyönyör? teremtéseivel, a madarakkal. A költ? tizenhat évig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanára, de Enyedr?l elköltözve is sokat ír a városról, az enyedi tájról, az Enyedet körülvev? természetr?l, s?t az itt él? madarakról.
„Már minden t?römet lehoztam,
ma elhagyom cseles tanyám.
Amit kalitkáimba fogtam,
azt is mind elbocsátanám.
Madárrabok szemét meguntam,
nekem nem kell kalitka-dal.
Jöhet már más les?-helyemre,
cselt jobban ért?, fiatal.
Magasra is hiába mennék,
szédülök már a csúcsokon,
s akinek annyi cselt vetettem,
a ritka sast el nem fogom.
Kis, könny? púp a hátizsákom.
Az este vár. Indulhatok.
Madarak, fenn a kék magasban,
repüljetek, daloljatok.”
(A madarász)
Áprily madarai számos versben jelennek meg, mint például: A zene fogy, Ablakhoz szálló cinkeraj, Áprilisi hangulat, Búcsú a hótól, Cinkék, Csóka-hangok, Dalol a pinty, Éjjeli zene, Ének a halkuló madárról, Fácán-hang, Fácán-kakasom, Fácános erd?n, Fecske, Fekete rigó, Gyurgyalagok, Hallgat a kakukkszó, Három madár, Havasi pinty, Holló-ének, Induló rigódal, Jynx torquilla, Kakukk, Koncert, Költöz? madár, Madarak, Madarak zenéje, Madárszó, Madárszó a ködben, Májusi reggel, Most szólj rigó, Motacilla alba, Ölyv, Pirók, Rigó, Rigó riaszt fel, Szajkók, Szalonka-les, Szirti sas, Új cinkeszó, Vadludak, Zöld harkály, Zsenge március és más versekben is.
A dolgozatunkban az ? verseib?l idézünk részleteket.
Olyan madarakat választottunk ki a bemutatáshoz, amiket lefényképezhettünk és hangfelvételükhöz is hozzájuthattunk.
Az erdei pacsirta (Lullula arborea) a sok pacsirtafaj egyike csupán. Számos rokona van, mint például a mezei pacsirta, sziki pacsirta, fülespacsirta, kalandrapacsirta, de nem mindenik él a mi vidékünkön.
Él?helyét nagyon megválogatja. Kedveli a fákkal körbevett dombvidéki kopár sziklagyepeket, a gyér növényzettel borított homokpusztaságokat. Európában meglehet?sen szétszórva, a nagy tarvágásokban, k?bányák medd?hányóin, kopár hegyoldalakon és pusztafüves lejt?kön költ, ahova korán, már februárban megérkezik. Madarunk kicsi, tömzsi és sötét. Teljes hossza 15 cm.
Fészkét finom f?félékkel és sz?rökkel béleli puhára, és úgy elrejti az alacsony növényzet között, hogy alig lehet rábukkanni. Már március végén 3-5 fényes fehérsárgás tojásokon ül a tojó, és 13-15 nap alatt költi ki fiókáit, melyek már 10 naposan elhagyják a fészket. Ekkor még nem tudnak repülni, de nagyszer?en rejt?znek a talajon. Világosak és foltozottak, cs?rük, lábuk szaruszín?, szemük mélybarna. Nevelésükben mindkét szül? részt vesz. Annak ellenére, hogy a tojó 2-3-szor költ, a fiókák elég hosszú ideig az öregekkel járnak. Nagyobb részt rovarev?k, de apró magvakat is fogyasztanak.
Éneke nagyon szép, dallamos és különösen hangulatos éjszaka.
„… szaggatott emelkedésre készen / pacsirta szól…” (Koncert)
Erdei pacsirta
Kakukk
Fenyőpinty
A kakukk (Cuculus canorus) a kakukkalkatúak rendejébe tartozik.
„Szól. Elhallgat s figyel. Megszólal újra…” (Kakukk)
Az öreg hím hangja a jól ismert kakukkszó, a tojóé teljesen más, sólyomszer?en kacagó, de izgatottságában sajátos fújó hangot is hallat.
A kakukk alkalmazkodóképessége rendkívüli. A félsivatagoktól zárt lombos és t?level? erd?kig, illetve a t?zegmohás dagadólápokig, az erd?öv északi határáig mindenütt el?fordul, ahol apróbb madarak és rovarok élnek, amelyek táplálékul szolgálnak.
A tojó a parányi ökörszemt?l a legkülönböz?bb énekesmadarak fészkébe rakja tojásait, és többé nem tör?dik velük. Ez kimondottan a kakukkokra jellemz?. Több mint 120 dajkamadárfaj ismert. A már kikelt fiókákban vad ösztön ébred, melynek következtében a fészekb?l mindent kidobnak. Ez az ösztön 3-4 nap múlva megsz?nik.
A kakukk Afrikában tölti a telet, ahol számos más kakukkfaj is él. Ezek hasonlítanak a mi madarunkhoz, de fészket építenek, és maguk nevelik fel fiókáikat.
„… Az egyik ág ring: rajta részegen / s rekedten szól egy bókoló kakukk.” (Májusi reggel)
A feny?pinty (Fringilla montifringilla) a pintyfélék családjának tagja.
„Itt ül a nyírfán, de már messze gondol. / Egy-két meleg nap s már feljebb vonul.” (Havasi pinty)
A hím éneke, érdekes csicsergése a legkülönböz?bb erd?kben, de f?leg fenyvesekben és nyíresekben hallható. Áprily szerint „… az erd?n pintyszó cseng…” (Madárszó).
A hím feje költési id?szakban fekete, a begye narancsvörös, a tojó feje sárgásbarna, begye pedig aranysárgás. Márciusban még a telel?helyeken átszínez?dnek, de április elején hazánkban is lehet látni fekete fej? nászruhás hímeket.
Általában csapatokba ver?dve élnek, néha olyan nagyokban, hogy az ágak majdnem roskadoznak alattuk. Mindig ugyanazokra az alvófákra térnek meg.
A kendermagos téli ruhás feny?pintyek Közép-Európában telelnek, ha pedig lehull a hó, az etet?ket is felkeresik. Szilárd fészküket rendszerint 4-5 m magasra építik. A párok évente 6 tojást raknak, júniusban költenek. Az els? kirepült fiatalokat július közepén láthatjuk, rövidesen csapatokba ver?dnek, és kóborolni kezdenek. Fiókáikat rovarokkal etetik, ugyanis növekedés idején szükségük van állati fehérjékre. A kifejlett feny?pintyek nyáron kizárólag rovarokkal, télen gyommagvakkal, kipergett feny?magvakkal és bükkmaggal táplálkoznak. Mindig ugyanazt a strófát éneklik.
„Tavasz! – harsogja diadalmasan.
Versenyre hív? Vetélked?t keres?
Fülemilét? Csak egy strófája van,
De az az egy zeng?, tökéletes.”
(Dalol a pinty)
A fülemüle (Luscinia megarhynchos) a légykapófélék családjába tartozik. Csattogó éneke a világ legszebb madárhangjainak egyike. Ez teszi valójában híressé a fülemülét. 14-16 cm nagyságú, vörösesbarna madár. Inkább a s?r?ben rejt?zik, ezért is kedveli a dús aljnövényzet?, lombos erd?k, bokrosok vidékét. Szintén költöz? madár, az afrikai es?erd?kben és a szavannákon telel, ahonnan áprilisban érkezik vissza. Eleinte a hímek jönnek meg, változatos és dallamos éneklésbe kezdenek. Gyakran éjszaka is énekelnek, f?leg májusban, amikor a tojók kotlanak. Legtüzesebben a kora hajnali és alkonyati órákban csattognak, ám június végén fokozatosan elhalkulnak.
„Tavaszi még az égi kék,
de némák a fülemilék.
Halkulni kezd a völgyi táj.
Fogy a tavasz zenéje. Fáj.”
(A zene fogy)
A tojó az erd? árnyékos részén, bokrok alatt, rendszerint az avarban építi jól elrejtett fészkét, amelyet finom növényi szálakból alakít ki, és hajszálvékony gyökérszálakkal, sz?rrel puhára bélel. Április végén 5-6 olajzöld tojást rak, és 12-13 nap után kikelnek a fiókák, amelyek felül világosbarnák, alul sötéten pettyezettek. Többnyire júniusban hagyják el a fészket, és ekkor tanulnak meg repülni. A nyár második felében a fülemülék nagyon rejtetten mozognak, alig vesszük észre, amikor augusztusban, szeptember elején dél felé indulnak.
A talajon mozgó apró rovarok és pókok a táplálékuk, de ?sszel a bogyós növények termését is szívesen fogyasztják.
Feketerigó
Fülemüle
A feketerigó (Turdus merula) a légykapófélék családjának tagja. Általában a nyirkosabb, lombos és t?level? erd?kben, parkokban, kertekben és városokban találnak él?helyre. Az erdei feketerigó félénk, már messzir?l felriad, a városban él?k, bár minden újszer? dologgal szemben óvatosak és gyanakvóak, az emberek és járm?vek közvetlen közelében is mozognak. A városi feketerigók között gyakori a részleges albínó, több-kevesebb fehér tollal, de ritkán teljesen fehér, piros szem? példányok is el?fordulnak.
A hímek az enyhébb napokon már a tél második felében énekelnek. Eleinte csak halkan, szinte önmaguknak dúdolgatnak, márciustól azonban már hangosan flótázó énekükben gyönyörködhetünk. A feketerigó éneke igazán szép, dallamos, harmonikus.
A madarak ivarmirigyeinek m?ködését a hosszabbodó nappalok befolyásolják. Így történhet meg, hogy az örökké világos nagyvárosokban, néha a téli éjszakákon is hangosan énekl? feketerigókat hallhatunk. A hímek egyébként legszorgalmasabban a csendes es?ben, valamint a hajnali és alkonyati órákban énekelnek.
„(…) de már nótát indítana / a mandulafán egy hevült rigó…” (Madárszó)
A költési id?ben a pár nem t?ri meg gevírjében a szomszédokat. Mély fészkét a tojó el?ször sárral béleli, erre gyökereket és növényi szárakat hord. Többnyire csak a tojó kotlik, a hím ritkán váltja fel. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és ugyanennyi id? alatt el is hagyják a fészket; általában földigilisztákat fogyasztanak.
Ugyanebbe a családba tartozik a feny?rigó, énekes rigó, sz?l?rigó és az örvös rigó.
„Hogy megmelegszik minden alkonyat
és mennyi vágy kel, s mennyi vízió,
ha hallom drága, régi hangodat,
múltam madara, fekete rigó.”
(Fekete rigó)
A szajkó (Garrulus glandarius) a varjúfélék családjába tartozik.
„Leszállnak lelkem vén fájára ringva.
Így szálltak régi erd?széleken.
Belesuhogtak gyermekálmaiba
S Azúr-országgá tették életem.”
(Szajkók)
A lombos, elegyes és t?level? erd?k, sarjerd?k a lakóhelyük, de néha az erd?kkel határos földeken is megjelennek, felszedik a kihullott magokat, s?t megcsipdesik a krumplit is. Különben a szajkó mindenev?, azt eszi, ami eléje kerül. Nyáron f?leg rovarokkal él, de madártojásokat és fiókákat is rabol, ezen kívül gyíkokat, békákat, apró rágcsálókat is eszik. ?szt?l inkább a növényi termékek szolgálnak táplálékául, mint a borsó, bab, bogyók, bükkmag, tölgymakk. S?t még el is raktározza a felesleget, így „ülteti” az erd?t, mivel számos magot nem talál meg, melyek tavasszal kikelnek.
A költési id?szakban csendes, rejtett életmódú. A szajkópár április végén együtt építi gallyakból álló, növényi szálakkal bélelt fészkét. Gyakran csak karnyújtásnyira, ritkán 5 méternél magasabbra. Néha alig rejtik el, máskor tág nyílású faodúba építenek.
Májusban költenek, és a szül?k váltják egymást. A fiókák 16-17 nap alatt kelnek ki. Kirepülés után rikácsolva jelzik tartózkodási helyüket.
„Ragyogva jön. Fut már a völgy homály.
Egy hang flótáz a völgyben valahol.
Azt hiszed, hogy a tavasz fuvolája?
Csak egy pityókos szajkó galagyol”
(Zsenge március)
Gyakran utánoznak más madárhangokat, így az egerészölyv kiáltásait, de életh?en utánozza a birkák bégetését és kecskék mekegését is. A háznál tartott, fiatal kortól nevelt szajkó emberi hangokat is megtanul, melódiákat képes fütyülni.
Közeli rokona a feny?szajkó és az északi szajkó.
Fácán
Szajkó
A fácán (Phasianus colchicus) a tyúkalkatúak tagja.
„Miért húzódtál házunkhoz, titok.
De jó érezni: lélek van közel.
Rekedt kamasz hangon jelentkezel,
Ha reggel ajtót, ablakot nyitok.”
(Fácánkakasom)
Madarunkat valószín?leg a rómaiak hozták Közép-Európában, és talán már akkor tenyésztették is. Így Európában a legkülönböz?bb fácánfajok vannak, mint a fehér nyakörvvel ékesek és a nyakörv nélküliek. Lábai hosszúak, teste karcsú, hossza 50 cm-t?l (tyúk) 90 cm-ig (kakas) terjed. Valóságos „sokszín-gyönyör?ség ”… „S a nap… is örül, hogy megragyoghat színeiden.” (Fácánkakasom)
Mivel vadászatra tenyésztik, szinte mindenütt megtalálható, „vadon” inkább csak a nyirkos, rétekkel, erd?kkel, bokrokkal és nádfoltokkal váltakozó tájon. Éjszakázáshoz fára van szüksége, tehát ahol fát és bokrot nem találnak, onnan elvándorolnak.
A fácánokat könny? a házityúkkal együtt tartani, ám sosem válnak igazán szelídekké, és hangos katakolásuk, amely f?leg párzáskor hallható, még zavaró is lehet.
„Nagyokat rikkant… / Olyan a hangja, mint a korhelyé, / ki hajnalig dorbézol valahol.” (Fácán-hang)
A kakasok tavasszal hangos kiáltásokkal, majd az ezt követ? jellegzetes szárnyveréssel dürrögnek, így gy?jtik maguk köré a tyúkokat. A fészekalj 8-12 tojásból áll, és májustól a fácántyúk szívósan ül a fészkén. 22-27 nap után kikelnek a kiscsibék, és nyomban követik anyjukat. 12 naposan már kezdenek repülni, és háromhetes korukban anyjukkal együtt gallyaznak fel a fák ágaira.
A fácán általában friss és száraz növényi részekkel, rovarokkal és férgekkel táplálkozik.
A füstifecske (Hirundo rustica) a fecskefélék közé tartozik.
„Tatóka: fecske! Nézd megérkezett!
Kett?! Nem látod most se? Most se? – nem –
Nézem a fecske mutató kezet…
Hiába… Hova lett, sólyom szemem?”
(Fecske)
Egyike a legismertebb madaraknak. Homloka és torka rozsdabarna. Melle, hasa fehér, többi testrésze kékes ércfény? fekete. A széls? faroktoll igen hosszan megnyúlt, ezért is nevezik villás farkú fecskének.
Március végén érkeznek költ?területeikre, általában els?ként a hímek, és ilyenkor csapatosan a vizek felett láthatók. Kés?bb a tojók is megérkeznek.
Falvakban, tanyákon, ritkábban kisvárosokban költ. A nagyvárosokból hiányzik. Jellemz? fészkel?helye a falusi istálló, ahol a gerendákon több, gyakran akár tucatnyi pár költ laza kolóniákban. A félig nyitott fészket sárgombócokból építik, közéjük szalmát és más növényi szálakat kevernek, belül pedig tollakkal, sz?rszálakkal bélelik.
Május és augusztus között kétszer költenek. A 4-5 tojáson a tojó ül és 14-16 nap után, kikelnek a fiókák, melyeknek tollazata tompább színezet?, mint a feln?tteké, széls? farktollaik a többivel egyenl? hosszúságúak. A cs?r kicsi, fekete és a szájzug igen mélyen bemetszett. 20-22 napig maradnak a fészekben, utána kirepülnek. Ilyenkor a fiatal fecskék szorosan egymás mellé húzódva drótvezetékeken vagy száraz ágakon ülnek.
A füstifecske rokona a vörhenyes fecske, a molnárfecske. Táplálékuk is hasonló: repül? rovaroktól a lepkéig és a szitaköt?ig.
Mi ragadta meg Áprilyt a madarakban, miért ír annyit verseiben a madarakról – gondolom nem nehéz megfogalmaznunk. Hiszen a madarak gyönyör?sége, egyszer?sége bárkit elvarázsol, ha közelebbr?l megismeri ?ket.
Áprily nemcsak a természet szépségében gyönyörködhetett, hanem iskolánk gazdag természetrajzi múzeumában is, ahol többek között számos állatfaj található, köztük jó pár madár. Ezeket a múzeumban található madarakat fényképzetünk le. Nekünk mint amat?röknek túl nagy vállalkozás lett volna lencsevégre kapni a szabadban él? madarakat.
Írásunkban fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy milyen csodálatos természetben élünk, és milyen gyönyör? teremtések vannak körülöttünk. Vegyük észre a természetben a szépet, becsüljük, értékeljük és óvjuk. Ebben is segít bennünket Áprily Lajos példája.
Az írás szerzői a Simonyi Károly által kiírt Kultúra egysége kategóriában I. díjat kaptak.
Természet Világa,
131. évf. 7. sz. 2000. július