A szálerdő már elmaradt,
Most törpefenyő jő, s boróka,
Az ösvény egyre keskenyebb,-
Jövök, - ki tudja már mióta,
S megyek, - ki tudja meddig még.
A célom - Isten tudja csak –
Talán a semmi - tán az ég.
Az ösvény egyre keskenyebb
És egyre zengőbb a szívem.
Úgy zeng, mint egy kristályharang,
Pedig nem rázza senki sem.
Még feljebb gyér fű és moha, -
Majd puszta gránit, vagy bazalt,
Szélkürtök héjja-riadója,
Vagy síri csend, - minden kihalt.
Jövök, nem tudom már mióta.
Egy ismeretlen túlvilág már
Fagyasztó áramot lehel.
Megyek, - ki tudja meddig még.
Ez tán a mennybemenetel.