Habsburg Ottó soha nem látott fellendülést jósol a magyar erdészetnek (Erdészeti Lapok)

A hír hallatán telefont ragadtam, és időt kértem egy interjúhoz. Az Intercontinental szálló hatodik emeletén találkoztam az Európa
Parlament volt képviselőjével, s a Páneurópai Unió jelenlegi elnökével. A nyolcvanhetedik születésnapját ünneplő Habsburg Ottó fiatalos lendülettel fogadott. Sajnos mindjárt az első
kérdésnél kiderült, hogy húga valóban a falukutatással foglalkozott, de ő csak tanácsaival segítette a tudományos értekezés megírását.
Így más vizekre eveztünk a beszélgetés folyamán. A Monarchia felbomlásával, mint közismert, a család mozgástere beszűkült , és sokáig ő sem tehette magyar földre a lábát. Érdekességként említette, említette, hogy a családban húsz keresztneve volt, mert a családtagok nevét is „behelyezték” a felsorolásba.
– Minek köszönheti Elnök Úr a frissességét?
– Kérem szépen, mindig is optimista ember voltam. Pedig átéltem két világháborút,
figyelemmel kísérhettem a diktatúrák szerveződésének lélektanát és emberi tényezőit éppúgy, mint a magyar nép. De kérem, nem szabad mindig a rosszat látni. Sikeres nemzet vagyunk, és ezt tudatosítani kell magunkban, hogy a sokat emlegetett hungaropesszimizmus végre eltűnjön a lelkekből. Mert gondoljunk csak bele. Itt élünk ezen a földön több, mint ezer éve. Körülöttünk szláv, német, latin nyelvtenger, és mégis megmaradtunk magyarnak. Pedig évszázadokon keresztül volt, hogy a hivatalos nyelv sem
a magyar volt.
– A százötven éves török uralom alatt kevesebb török szó honosodott meg
nyelvünkben, mint az elmúlt évtized alatt az angolból?
– Nemzettudatunkat kell erősíteni elsősorban az oktatásnál, s így a fiatalok körében.
– Elnök Úr! Nem mond ez ellent az európai integrációs céloknak?
– Nem. Kérem szépen, a csatlakozással egy időben minden belépő kényszerülni fog, nemzeti sajátosságainak érvényesítésével, annak megtartásával kell, hogy a közösségben éljen.
Nem arról van szó, hogy a közös Európa azonos lódenkabátban fog járni. Nem szabad a kereskedelmi, pénzügyi egyeztetéseket összekeverni a nemzet gyökereiből táplálkozó mássággal, ami a sokszínű Európát fogja adni. A régióelmélet már most is érezteti hatását, és ebben a kérdésben nem szabad hagyni magunkat.
– Ez igaz, de a fiatalság jobbára a hamburgerkultúrát szívja magába, és az identitását lassan egy-egy jónevű zenekar határozza meg.
– Kérem, nem kell ettől félni. Ezek mulandó dolgok, mert amikor ezek a fiatalok dolgozni kezdenek, családot alapítanak, már más lesz az értékítéletük. Természetesen ehhez a metamorfózishoz igen korrekt és a hazaszeretetre alapuló oktatás szükséges. A kamasz- és diákkor jelenségei pusztán múló tényezők a fiatalság életében.
– Ön bejárta az egész világot, s nem mint turista, tapasztalhatta a politikusok és az üzletemberek hozzállását az erdőségekhez.
– Igen. Ez valóban égető probléma. Elsősorban a harmadik világ országaiban veszélyes a helyzet. A kolonizáció védte ezeknek az országoknak az erdőségeit. Az igazi pusztítás a függetlenedés után indult meg. Ezzel a folyamattal kapcsolatban személyes tapasztalataim voltak Guinea erdőségeiben. Ez a folyamat Európában már évszázadokkal ezelőtt  lejátszódott, s elmondhatjuk, hogy az európai erdőgazdálkodás mintaértékű lett a világon. Hasonló felfogást követnek Japánban is. Össze kell fogni velük.
– A magyar erdészeknek ezen a téren nincs szégyellnivalójuk, hiszen erdeink fajgazdagságát és a tartamos gazdálkodást is világszerte elismerik a szakemberek.
– Látja kérem szépen, akkor ezt a ragyogó eredményt Önöknek nem kell véka alá rejteni, hanem minden fórumot ki kell használni, hogy tudatosodjon a világ előtt. Ez azért is fontos, mert az erdősítés, az erdők védelme kulcskérdés a civilizáció jövőjét illetően. A XIX. század nagy bűne volt, hogy az erdőket monokulturálisan használták ki.
– Elnök Úr! Ön katolikus egyetemen szerezte diplomáját. Mit jelent Önnek a hit?
– Óriási szerepe van az emberiség történelmében. A hit a jövőbe vetett bizalom. Az elmúlt századok folyamán a költők voltak azok, akik előre tudtak nézni és a társadalom egészséges fejlődésének igényéről rímelnek. Úgy érzem, hogy rövidesen eldől, hogy a következő században a vallásosság lesz-e a meghatározó tényező. Ha megfigyeljük, már a tudomány
mentalitása is ez irányba fordult. Minél öregebb leszek, annál nagyobb az optimizmusom,
s kívánom, hogy a magyar erdészek se felejtsék érdemeiket, és használják mindezt önmaguk és a haza javára.
– Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget a beszélgetésre, és kívánok nagyon boldog születésnapot az Erdészeti Lapok olvasóinak nevében. Pápai Gábor