Sokan emlékezhetünk még a 2004. november 19-én a Magas Tátrára lezúduló orkánra, ami a Tátra legszebb erdőit tarolta le. A hatalmas természeti katasztrófát összefüggésbe hozták a klímaváltozással, de azzal is, hogy az 1920-as években a hasonló erdőpusztulás után az újratelepítést nem lucfenyőkkel kellett volna végezni. Mindkét állításban lehet valami igazság.
Az orkán 40 km hosszban, 3–5 km szélességben a Magas Tátra déli lejtőin 12 600 hektár területen mintegy 5 millió fát döntött ki. A területen csak néhány vörösfenyő és lomblevelű fa maradt meg, a kidőlt fák többsége lucfenyő volt, amelyek tövestől fordultak ki, vagy törtek derékba. Az orkán és a kidőlő fák mintegy 20 km hosszban tönkretették a tátrai villamos vasút pályáját és felső vezetékét, ezeket újra kellett építeni Megsérült több tucatnyi épület is, a rá zuhanó törzsektől. Az építmények helyreállítására nagy erőket mozgósítottak, és nagyjából fél év alatt helyreállt a vasúti közlekedés is.
Sajnos, halálos áldozata is volt az orkánnak, egy személyt a gépkocsijában sújtott agyon a rá zuhanó fa.A szlovák erdészet az orkán után azonnal megkezdte az utak megtisztítását, és már pár nap után megindult a hasznosítható, kidőlt faállomány mentése. A mentés zöme közel két évig tartott. A munkákban sok erdészet vett részt, még külföldieket is lehetett látni. A szokásosnál gondosabb kárhelytakarítás során mintegy 2,5 millió m3 haszonfát, mindenekelőtt lucot termeltek ki.
Napjainkra a letarolt terület megtisztítása befejeződött, a tarvágás képét mutató hegyoldalak szörnyű látványt jelentenek az ismert üdülő területek körül. Az orkán után szinte azonnal megindult a szakmai vita az újratelepítésről. Két vélemény csapott össze: hagyják a területet újra erdősödni, a természetes sarjadék lombos fákból és (viharálló) fenyőfajtákból majd megfelelő összetételű lesz az új erdő, a másik vélemény szerint legyen irányított újratelepítés, viharálló fekete fenyőkkel. A vita elhalt, mindkét álláspont érvényesült, legalábbis csak mintegy tucatnyi helyen telepítettek társadalmi szervezetek pár száz feketefenyő csemetét, megfelelő propagandával. Az is igaz, hogy a természet „tudja” a maga dolgát, szépen sarjadnak a mindenféle fák a puszta hegyoldalakon. Már tizenöt, húsz év múlva el is takarják a pusztítás nyomait.
A négy évvel ezelőtti katasztrófára emlékezve adódik két gondolat, amit szeretnék az olvasóval is megosztani.
A rettenetes orkán letarolt egy hatalmas területet, ahonnan kitermeltek annyi haszonfát, ami miatt majd két évre minden más lucfenyővágást leállítottak Szlovákiában. A kimentett haszonfa legnagyobb része exportra ment, ennek bevétele becsülhetően 150 millió euró. Helyreállításra ennek az összegnek töredékét költötték. Juthatott volna az erdészet bevételéből több, szervezett újratelepítésre is.
Stary Smokovecen (Ótátrafüreden) szép kis emlékparkot építettek az orkán károsultjainak, feltüntetve a helyreállítást anyagiakkal támogató cégek és magánszemélyek neveit. A cégek nevei között nem szerepel a MOL, de a Slovnaft sem. Pedig emlékszem arra, hogy a MOL benzinkutaknál jó néhányan vettünk éppen az újratelepítést támogató matricákat. Mi lett ezzel a támogatással, hogy meg sem említik ezt a két céget az emléktáblákon? Dr. Szilágyi Zsombor