A fakitermelők világversenyének története, értékelése, a fejlesztés lehetőségei (Az Erdő)

Ezekről  a versenyekről az egyes országok szaklapjai, film- és televízió híradói rendszeresen beszámoltak. A versenyeket az egyes országokban sajátosságaiktól függően — vagy az erdészeti állami vezetés, vagy a kutatóintézetek, vagy a szakszervezetek, vagy az ifjúsági szövetségek szervezték. Az 1960-as évek második felében általánossá vált az a gyakorlat, hogy a versenyek átlépték egy-egy ország határát és a szomszédos országok fakitermelői részt vettek egymás versenyein. Ezek a versenyek a meghívó ország szabályzata alapján kerültek megrendezésre. Valójában ezek a versenyek voltak a Fakitermelők Világversenyét előkészítő rendezvények.
Magyarországon az Erdészeti Tudományos Intézet az első versenyt 1955-ben rendezte. 1960-tól az ERTI az erdészet állami vezetésének a megbízása alapján — az MEDOSZ és az OEE közreműködésével — az erre a célra kijelölt erdőgazdaságokban előbb évente, majd két évenként szervezte a versenyeket.
1966-tól a versenyekre külföldieket is meghívtunk, illetve külföldi meghívásokat elfogadtunk. 1970-ben Ausztriába, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Finnországba, Jugoszláviába, Lengyelországba, az NDK-ba és a Szovjetunióba küldtünk meghívót. Ezek közül a Visegrádon rendezett versenyen négy ország csapata és még két ország küldötte, tehát összesen hat ország erdészeti képviselői vettek részt. A Finnországban 1977-ben elfogadott alapszabály innen indítja a versenyek sorszámozását.
1970-ben Visegrádon — a meghívó országok nemzeti szabályzatának a nem kellő ismeretéből származó rossz tapasztalataink miatt — javasoltuk azt, hogy a nemzeti versenyektől függetlenítsük a nemzetközieket és
dolgozzunk ki azokra a különböző országok lehetőségeit, adottságait és kialakult versenymódszereit figyelembe vevő nemzetközi szabályzatot. Egyúttal az ERTI vállalkozott arra is, hogy a szabályzat-tervezetet — időmérésekre alapozva — az értékelő táblázatokkal együtt elkészíti, majd a Jugoszláviában, e versenyeket rendező Népi Technika megbízottaival egyeztetve végleges formába hozza. Az egyeztetést 1971 májusában Magyarországon rendezett tárgyaláson elvégeztük.
1971-ben a hazánkban és Jugoszláviában rendezett versenyen próbaképpen már ezt a szabályzatot alkalmaztuk. A verseny nem az erdőben, hanem versenypályán zajlott le. A versenyszámok a következők voltak; kombinált darabolás;
gallyazás — a gallyakat mesterségesen rögzítő — fán; célbavágás fejszével
függőleges és vízszintes céllapra; papírfa-sarangba rakása.
Fontos állomásként kell az 1971. évet megemlítenünk azért is, mert  Jugoszlávia a csapatbajnokság győztesei részére a még ma is alkalmazott értékes vándorserleget alapított.
Az értékelő-rendszerben és a technikai felszerelésekben 1971-ben jelentkezett problémák áthidalása után 1972-ben ismét e szabályzatra építve rendeztünk az 1982. évi verseny helyén, Gyenesdiás-Nagymezőn nemzetközi versenyt.
Erre meghívtuk a FAO, az EGB és az ILO Közös Bizottsága által éppen akkor Magyarországon rendezett Erdőfeltárási Szimpózium résztvevőit is azzal a céllal, hogy kérjük a Közös Bizottság erdészeti balesetelhárítási és szakmunkásképzési munkacsoportjától, amelynek vezetője is jelen volt, vállalja el a versenyek világméretű szervezését. A közös bizottság döntéséig is javasoltuk, hogy hívjunk létre olyan nemzetközi szervezőbizottságot, amely évente más-más országban gondoskodik a versenyek rendezéséről, a versenyfeladatok és a szabályzat folyamatos fejlesztéséről. A jelenlevők javaslatunkat elfogadták. A jugoszláv Népi Technika megbízottja, mint a nemzetközi versenymozgalom egyik fő támogatója ajánlkozott arra, hogy a nemzetközi szervezőbizottság megalakítása érdekében 1973. januárjában Jugoszláviában megrendezi a tárgyalást. Erre, a meghívott 11-ből nyolc ország; Bulgária, Franciaország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Norvégia, Románia és a Szovjetunió képviselői jelentek meg. Az összejövetelen titkos szavazással öttagú nemzetközi szervezőbizottságot választottak. Ezek a következő országok küldöttei voltak: Jugoszlávia, Magyarország, Norvégia, Románia és a Szovjetunió.
1973-tól az — időközben nemzetköziről világversenyre átkeresztelt — versenyt Magyarországon és Jugoszlávián kívül még a következő országokban rendeztek: 1973 Romániában, 1974 Norvégiában, 1975 a Szovjetunióban, 1976 Bulgáriában, 1977 Finnországban, 1978 Csehszlovákiában, 1980 Norvégiában, 1981 Lengyelországban, 1982 Magyarországon. A résztvevő országok száma a kezdeti hatról 21-ig növekedett. Az utóbbi hat évben a résztvevő országok száma 10—14-re esett vissza. Eddig a versenyeken 1—12 alkalommal a következő országok csapatai vettek részt: az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Japán, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Német Demokratikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Románia, Svájc, Svédország, a Szovjetunió és Törökország. Megfigyelővel képviseltette magát India, Kenya és Spanyolország.
Az 1973-ban rendezett jugoszláviai tárgyaláson a Magyarországot képviselő küldöttet — miután erre már korábban kezdeményezést tettünk — a résztvevők megbízták azzal, hogy igyekezzen valamely már működő erdészeti világszervezet keretében helyet és pénzügyi alapot biztosítani a versenyek rendezésére.
Sajnos, az e téren tett minden próbálkozásunk eredménytelenül zárult. A már említett Közös Bizottság munkacsoportja a javaslat elől az anyagi forrásaik beszűkülésére, az Erdészeti Szakszervezetek Európai Szövetsége pedig az anyagi alapok teljes hiányára való hivatkozással kitért.
Ezért 1974-ben a magyar erdészet képviseletében felvetettem azt, hogy hozzunk létre saját alapszabályt, amely a jövőre nézve tisztázza a versenyek rendezési jogát a rendezéssel kapcsolatos költségek biztosítását, a bírói ítéletek pártatlanságát és a versenyszabályzat változtatásának a feltételeit. Egyúttal vállalkoztam arra is, hogy az ERTI-ben ilyen alapszabály-tervezetet kidolgozunk.
Ennek elkészítését azonban 1974-től 1976-ig a résztvevő országok küldöttei nem tartották indokoltnak. Az 1976-ban Bulgáriában rendezett verseny szervező bizottsága az ERTI-t felkérte a tervezet elkészítésére, a Szovjetuniót képviselő erdészeti szakszervezeti delegátust pedig a tervezet véleményezésére. A véleményezett tervezetet, mint a ma is érvényben levő alapszabályt 1977-ben a Finn Oktatásügyi Minisztérium Erdészeti Főigazgatósága végleges formába szövegezte. A jelenlevők azt elfogadták. Az alapszabályban a következő legfontosabb kérdések kerültek rögzítésre:
— A verseny rendezésére az egyes országok önként vállalkoznak.
— A verseny rendezésére vállalkozó országok rendező szervei a versennyel
kapcsolatban felmerülő — országukon belüli — összes költséget, beleértve
az ötfős delegációk és a főzsüri tagjainak az ellátását, elszállásolását
is, maguk viselik.
— A versenyek részrehajlásmentes tisztaságát az értékelő számítások helyességét ötfős nemzetközi bizottság (főzsüri) szavatolja. A főzsüri jogosult a szabályzat módosítására és a versenyen felmerült óvások helytállóságának eldöntésére. A főzsüri elnökből és négy tagból áll. Az elnököt az az ország adja, amelyik a versenyt rendezi. A négy tagot pedig az előző négy versenyt rendező ország szolgáltatja. Ilyen formán a legrégebben rendező ország képviselője ki-, az új rendező országé pedig belép a szervező bizottságba.
(Ez a tétel a Norvég Ifjúsági Szövetség javaslatára került beépítésre.
Ezzel a Jugoszláviában 1973-ban megválasztott ötfős szervező bizottság leköszönt.)
A főzsüri 1974-től több lényeges és egyéb apró változtatást hajtott végre
a szabályzaton. Így a döntés és a gallyazás a versenypályáról az erdőbe került, elmaradt a fejszevágás és a papírfa sarangolási feladat. Norvégia javaslatára a versenyszámok közé bekerült a lánckímélő darabolás.
Értékelve a fakitermelők világversenyének eddigi történetét és tapasztalatait, megállapítható, hogy:
— a fakitermelés — még ma is legfontosabb — műveleteiben dolgozó motorfűrészesek a nemzetközi szinten kialakult legjobb munkafogásokat megismerhették, elsajátíthatták és saját országukban elterjeszthették;
— saját eszközeik, munka- és védőfelszereléseik bemutatásával — a közvetlen tapasztalatok szerzése révén — segítették azok fejlesztésének gyorsabbá tételét;
— nemzetközi méretekben ráirányították a figyelmet a fakitermelők egészségének védelmére és a balesetek megelőzésének a jelentőségére;
— a fakitermelők a mindennapi munkájukban úgy igyekeznek helytállni, hogy az országos versenyen kiérdemeljék a nemzetközi versenyre delegált válogatott keretbe jutást;
— a versenyekről a sajtón, rádión, televízión, a filmen keresztül adott tudósítások ráirányították a közvélemény figyelmét erre a „teljes embert" kívánó szép szakmára;
— a nemzetközi szabályzat megismerése, különböző országok szakembereivel a találkozás, növeli a fakitermelők szakmai önbizalmát és tekintélyét;
— a rangos rendezvényeket, a nemzetközi főzsüri és a rendező ország erdészeti műszaki szakembereinek az erőfeszítéseit a munkások értük végzett munkának tekintik, tehát összekovácsolja a fizikai és szellemi dolgozókat;
— a különböző országok együttléte, egészséges szellemű vetélkedése segít elmélyíteni a népek közötti barátságot.
Magyar részről úgy értékeljük, hogy az eddigi versenyek sikere nem egyes országok és nemzetek érdeme. Ezt közösen segítette elő minden olyan ország és szakember, akik közreműködtek a versenyek rendezésében, akik ezekre a versenyekre eljöttek és akik javaslataikkal segítették a pozitív irányú fejlődést. Az a tény, hogy ez a versenymozgalom világméretűvé növekedett, függetlenül attól, hogy csak önkéntes, társadalmi alapon szervezett gazdája van, bizonyítja a létjogosultságát. Meggyőződésünk az, hogy ha vannak is a nemzetközi gazdasági és politikai helyzettől függően esetenként megtorpanások, az eddigi 12 fakitermelő világverseny már olyan hagyomány-erő, amely fenntartja a folyamatosságot. Ahhoz, hogy a rangja növekedjen és lépést tartson a technika fejlődésével, a résztvevő országok erdészeti képviselőinek javaslataikkal, magukra vállalt feladatok megoldásával segíteniük kell a versenyek tartalmának folyamatos megújulását, gazdagabbá tételét, a versenyeknek a fakitermelés teljes területét át kell fogniuk és tükrözniük kell a gyakorlati munka javítását, könnyebbé, ésszerűbbé tétele érdekében a valós gyakorlati problémákat.
Tapasztalataim alapján a továbbfejlesztés érdekében a következőket javaslom:
— Célszerű lenne a versenyfeladatok közé a közelítést, a darus rakodást és a szállítást is felvenni.
— Szükségesnek tartom a versenyék szakmai tartalmának a növelése érdekében a versenyek helyén erdészeti bemutatók, kiállítások rendezését.
— Az egészségvédelem és a munkabiztonság terén elért fejlesztési eredmények közreadását fontosnak ítélem. Ezért javaslom ezt a kérdést a versenyek központi kérdésévé tenni.
— Szükségesnek tartom a résztvevők számának növelése érdekében a következő versenyekre kibocsátott meghívókban kifejezésre juttatni azt, hogy a részvétellel a vendégek nem vállalnak kötelezettséget  versenyrendezésre.
(Az olimpiákon résztvevő országok közül is csak kevesen rendeznek olimpiát.)
— A hét éve elfogadott alapszabályt javaslom felülvizsgálni és a szükségessé vált fejlesztést elvégezni! DR. SZÁSZ TIBOR