Az erdőszeti lapok tisztelt szerkesztősége szívességéből az altéra pars — a bányászat — védelmére alkalom nyilván szót emelni, lehető rövidséggel a bányászat viszonyát az erdőszethez elmondandóm.
A bányászat az erdőszettel régi házastársak, egy sem igen boldogul a másik közreműködése nélkül, mert ha igaz is, hogy a jelen időben a bányász a tüzelőfa szükségét némi részben kőszénnel pótolja, az erdősz pedig fatermését ott, hol alkalmas vízi út a szállítást könnyíti messzebb vidéken bocsátja áruba, még sem sikerült a bányászoknak a szükséges bányaépítési fát mással pótolhatni vagy a fémek kohászatánál a kőszenet megfelelő sikerrel használni, vagy mindkettőt — a fát és kőszenet — a fémek nedves útoni nyerésénél nélkülözni, úgyszintén az erdősz különösen a bányaiparos vidéken nincs azon helyzetben, hogy egész fatermését akár a közel vidéken, akár pedig távolabbi piaczon értékesíthetné, és pedig azért, mert természetes viszonyoknál fogva a szerény (!) bányászat rendesen olly vidéken telepedett, hol viziutak hiánya, avagy a kelendőségi helyek távolsága, a fa távolabbi szállítását lehetlenné vagy legalább kevésbé jövedelmezővé teszi. Ha ez így van, akkor nagy kár az említett házasságot az által felbontani, hogy a férj ellen a függetlenség után vágyó házastárs úton útfélen a családi viszonyból támadt botlásokat kikürtöli, holott együtt követvén el a bottlást, inkább megilletné a feleket csendes tűzhelynél javulásuk felet elmélkedni.
Kár ugyan is azt lobbantani a bányászat szemére, hogy az erdők a bányászi telepekhez közel fekvő vidékeken elpusztulvák, kár azért, inert nem is a bányászatot illetné ezen korholás, ha csakugyan olly mérvű volna is mint állíttatik, az erdő elpusztítás. Az erdőkezelés mindég erdőszök kezeiben volt, s ha ezek elég gyengék voltak rendeltetésöknek meg nem felelni, ez az ő vétkök. Mondva volt hogy az erdősz a bányászok által le szavaztatott; ugyan hát miért nem szavazzák őt ma le? bizonyára csak azért, mert helyét állja; a kincstári üzletnél ma is csak ép ollyan a tiszti szervezet mint egy század előtt volt.
Hogy a bányakincstári erdők állapota nem olly sajnos mind mainapság az erdőszök a világgal elhitetni akarnák, kitűnik onnan is, hogy csakugyan a bányakincstári erdők tán az egész országban legjobb karban vannak.
Hogy híven őrködé a bányászat, házas társa az erdőszet jövője felett a mellet szép tanúság: hogy erdőszeti taniskolát, a selmeczi erdőszeti tanintézetet, jelenleg erdőszeti akadémiát, a bányászat, alsómagyarországi felső-biber-alagi jövedelméből tartották hajdan fel.
Ha a bányászat ellenezte a faeladást, ugyan mit csodálkozik azon a most durczáskodni készülő házastárs, ez csak azon féltékenység kifolyása melly a házas felek közt az ingert fentartja ; s még el is feledi az erdőszet, hogy akkor tájban midőn a bányászattal öszszekelt, ugyan nem igen nagy volt a keleté; s mosi vágyai után szabadon hajt, eljővén azon idő mellyben az erdeitermékek utánni tudakozódás messzebb földre is hat; egyébaránt figyelmébe ajánlandó a kincstári erdészetnek, hogy őt a bányászaihoz olly jogikapocs köti, melly az önkéntes elválást egyelőre még nem engedi meg, s hogy ha ezen kapocs a múltban a kelleténél szűkebbre is húzatott, annak okát részint a bonyolódott jogiviszony kívánta, riszint a téves jognézet okozta.
Mindezekért kellőleg kárpótolhatja az erdőszetet azon öntudat: hogy közreműködött a bányavárosok, s ezek vidékeinek, különösen Szepes Gömör Zólyom és más megyéknek, a bányászat szülte felvirágzására ; s hogy az elődeink által méltán kegyelt bányászat] mint első hazánkban viruló iparág, egész ország részi felélesztett, és a mívelődésre, az ipar megkedveltetése s emelésére az egész honban nagy tényező volt.
Igénytelen véleményem a bányászat és erdőszet egymáshozi viszonya érdekében az: hogy nincsen ok, s az idő sem érkezett még meg melyben azon — hazánk megállapításánál idősebb házassági szerződés felbontandó volna; kölcsönös elismerés, méltányosság, hasznossá teendi ama kötelék fentartását ezentúl is.
Nincs ok a mensa et thofo elválni, mert hiszen ha az erdőszet érdekei felett őrködök, hivatásukat felfogva közreműködendnek a bányászattal, el lehet látni a bányászatot a fa igaz becs szerinti értéke megtérítése mellet a szükséges erdei termékekkel, annélkül, hogy a fatermésnek feleslege elveszne.
Azon idő mellyben az erdőszetet a bányászat tekintetbe vétele nélkül kellend kezelni, akkor köszöntsön csak be, ha bebizonyult; hogy a bányaipar a nemzetgazdászat kárára űzetik. Ez azonban csak is akkor állítható, ha a bányászattal foglalkozók mostani keresetükhöz hasonló vagy jövedelmezőbb keresetet másut is találnak, ha a bányász annyi hasznot sem leend képes kimutatni a milly értékű az általa felhasznált erdei termék, ha kereskedésünk cselekvő álapotba hozatván, ez által nagyobb mennyiségű érczpénz szivárog a határon be mint ki. Még a bányászattal foglalkozó hegyi lakos más keresetet melly őt adóképessé tenné, mint a bányászatot nem talál, addig az általa kiásott érez ezen különben örökre tétlenül maradandó nemzeti vagyon mindég nyereményes foglalkozás leend, még akkor is ha az, az előállítási költséget sem fedezné egészben, mert a foglalkozók élete fentartása elég nyereség,
adóképeségök az államra hasznos, a termőit fém pedig a nemzeti vagyont szaporítja, s azért a bányamívelés akkor is bátran ajánlható ha csak az evvel foglakozók adója a kérdéses bányaüzleti hiányt pótolni képes, ajánlható azért, mert értékesítvén a fát, gazdagítja a nyert fémek által a nemzeti vagyont, s megmenti az államot azon tehertől melly azt igen sokszor éri ott, hol a hegyilakosok ezereinek ínség idejében alamizsnaként kell az éhenhalástól mentő falatot osztogatni.
Igénytelen nézetem: maradjon az erdőszet a bányászathoz a mostani kapoccsal fűzve, mert ha sikerülend az erdőszet azon törekvése hogy a bányászattól minden fokozaton át különválva kezeltessék, bizonyára mindkettő úgy jár mint azon házastársak kik egymástól elvonván a közkereset némi részét, az által a közös üzlettől az éltető erőt elvonják.
A tó a bányászati üzletet s a bányászatnak ebből eredő viszonyai az erdőszethez ösmeri s azt is tapasztalta, hogy ugyan azon tulajdonosnak de különböző iparágak kezelésével foglalkozó tisztviselői, urok szándékát egyik vagy másik iparágra nézve fél nem fogván s így tévesztve a közczélt, rendesen egymás ellengáncsoskodnak, — helyén fogja találni ha a tulajdonos azon iparagot melyre nézve bizonyos czéljai vannak, például itt a bányászatot, előre is óva látni kívánja az erdőkezelés olly mérvű függetlenségétől, melly szerint az erdőszet a kezelés minden fokozatán át, tehát az igazgatásban is a bányászati befolyástól felmentetnék; de másrészt az erdőszet kezelésébe befolyást kívánó bányászat kész legyen az elfogyasztott erdeitermékek igaz becsértékét megadni, s az erdők közvetlen kezelését ezentúl is az erdőszre bízni.
A kincstári bányászatnak ajánlható: a kincstári: erdőszetnek, leszámolván a minden nagyobb vételnél dívó lerovatot (Rabatt), az erdeiterméket, igaz becsértékben megfizetni mert így bizonyára olcsóbb fát és szenet nyerend, mint az, mellyel még jelen időben is némely kerületben, bár nevetséges csekély faár beszámítás mellet azért fizet, mivel az erdőszet minden kezelési (Regié) költsége öt terheli.
A legnagyobb nehézség a valódibecs és érték meghatározásában fekszik, de csak is azért; mert a becsérték nem az eddig követett úton az az úgy tudható meg, ha a szomszéd erdőbirtokosok erdőtermékei árjegyzéke szedetik össze; az illy árjegyzékek ugyanis ritkán mutatják ki a valódi árakat, mert a szomszéd erdőbirtokos, kitől az erdei árjegyzék bekéretik, kincstári vételt gyanít s nagyobb árakat jegyez be, s ha ez nem is történik, de az erdők fekvése, s azok távolsága a fogyasztási helyektől nagy befolyással van az. árra. Legbiztosabb mérték itt a valódi vétel és eladási ár, s minthogy a bányakincstár jelenleg minden vidéken vagy vesz, vagy elad erdeiterméket, úgy könnyű lesz az igaz becsértéket a helyviszonyok s fanemek méltányos tekintetbe vételével meghatározni.
Ezek szerint tehát a hivatali s számolási rendszer, s nem a bányászat az melly az, erdőszetet nyomja, s ez az oka, hogy a bányászat nem ritkán magánbirtokosoktól jutányosabb áron képes fát vagy szenet vásárolni, mint az, mellyel a kincstári erdőszettöl terheltetik, annélkül, hogy az erdőszetnek a viszonyokhoz mért jövedelme volna.
Kívánatos volna továbbá, hogy királyi bányavárosok területén fekvő, a bányászat kizárólagos használatára fentartott — (jur den Bergbau reservirte) — erdők, mielőbb megbecsültetvén, azoknak azon fatermési feleslege mellyet a bányászat fel nem hasznai, eladás által értékesítettnék, s az ebből bejött pénzösszeg mindaddig, még a bányakincstár és a bányavárosok közt elintézendő jogi kérdés véglegesen eldöntetik, kamatosíttatnék.
Ezen eljárás nem érintvén a függőben lévő jogi viszonyt, a nemzeti vagyont nevelendné, az erdőgazdászatnak nagyobb lendületet adna, s megóvná az illető jogkövetelőket azon vádtól, hogy szükkeblűségök a nemzeti vagyont a józan erdei gazdászat elvei ellen éveken át rövidítette, s elvégre a valódi per útján kiderítendő erdőtulajdonost, a kinek annak idején az eladott fatermékekből bejött pénzösszeg kiszolgáltatnék, megmentendné azon a múltban és idéttben is tán elkorhadt évi fatermési fölösleg veszteségétől.
Midőn az elmondottakban össze foglaltam mind azt mi a bányakincstári erdőszet és bányászat közös érdekeit érinti, kész vagyok a. t. szerkesztőség engedelméből e lapokban egy bányakincstári kezelés alatt álló erdőszeti kerület évi jövedelme kimutatásából tényleg bebizonyítani: hogy a kincstári kezelés képes (Schulhof urat is) kielégítő erdei jövedelmet eszközölni, s hogy a kincstári bányászat és erdőszet érdekei egy közczélban — a kincstár jövedelmi szaporodásában mind két üzlet-ág kielégítésével bányászi befolyás mellet összpontosíthatok.
1863. január - Még az 1844-ki országgyűlés által a bányatörvény összeállításával megbízott jogtudósok a kincstári erdőket a bányászat szükségletére felajánlani jónak láttak, mai nap, úgy a honunkban megjelenő erdőszeti lapok, valamint az osztrák birodalmi erdőszegylet évnegyedes füzeteiben olly gyakran találkozik az olvasó a bányászatot ocsárló cziksorozattal, hogy, ha még ezentúl is a dolog felderítéséül mi sem jő a közönség elibe, a bányászati ipartól távolabb eső olvasó, tán el is hiszi, hogy azon iparág csakugyan a nemzetgazdászat elvei ellen, az erdőszet kárára, ennek zsírján élősködik.