1922. január 15. - Debreczen sz. kir. városnak jelenleg 25.000 kat. holdnyi erdőbirtokain évszázadok óta a tölgy volt uralkodó fanem, amelynél először gróf Forgách Miklós királyi biztos intézkedésére az 1773-évben vezettetett be 50 éves forduló szerinti tarolással a sarjerdőüzem.
A forduló 1802. évben 40 évre szállíttatott le, 1843-ban 60 évre emeltetett, 1880-ban (a város melletti Nagyerdő kivételével) ismét 40 évre szállíttatott le és a legutóbbi forduló az 1919. évben lejárván, az 1920. évtől új forduló és új gazdasági rendszer bevezetése vált esedékessé és időszerűvé.
Amint tudjuk, a fáknál a fajfenntartásnak főtényezője a mag; s a sarjazó képesség — mint a fajfenntartás kisegítő melléktényezője — a többféle veszélynek kitett lombfanemeknél a természet háztartásában csak azt a czélt szolgálja, hogy a fiatal korban, addig amíg a fa magtermő korát eléri, a bármi okból elveszített törzsét a gyökérről újra képezhesse és magtermő állapotba hozhassa.
A gróf Forgách kir. biztos intézkedésére annak idején itt bevezetett magas fordulós sarjgazdasági rendszer tehát, amely a tölgynél vágásfordulóképen azt a kort állapította meg, ami éppen a magtermőképesség fokozatos kifejlődése és a sarjazóképesség visszafejlődése közt átmenetet képez és amely korban a fák terebélyesedésével és erőteljesebb tömeggyarapodásával a kigyérülés is rohamosabbá válik: úgy növényélettani, mint erdőgazdasági szempontból a legszerencsétlenebbül volt megválasztva; s bámulnunk kell azon, hogy e természetellenes rendszer megváltoztatására az erdőrendezés és az erdőfelügyelet szakértő köréből a legutóbbi évekig komoly törekvés és czélravezető lépés nem történt.
A fent említett magas fordulójú sarjerdőrendszernek mai eredménye az, hogy a tölgyállományok nemcsak a természetes terebélyesedéssel gyérültek meg, hanem az évszázados tuskók — beforratlan nagy vágáslapokon a gyökerekhez bevezetett korhadás folytán — normális élettartamuk előtt tömegesen váltak részint életképtelenné, részint meddővé (sarjazásra képtelenné); s mivel a makktermés rendszerint sertésekkel való feletetésre használtatott, a kizárólag sarjazásra utalt erdő legjobb esetben félsűrűséggel (0,5) — nagy területeken pedig, ahol a sarjazást a legelő állat is korlátozta, csak 1/3 vagy 1/4 sűrűséggel — újult fel. Ahol pedig a felújulás még 0,3 sűrűségre sem sikerült, ott mezőgazdasági közteshasználattal ákáczállományok telepíttettek, melyeknek terjedelme ma már az erdőállomány 1/3-át meghaladja. Az új forduló kezdete kedvező alkalmat nyújt arra, hogy az eddigi természetellenes gazdasági rendszerrel szakítsunk, s az Alföld eme legjelentékenyebb erdőbirtokán az erdőfelújulás szolgálatában a sarjazóképesség helyett a magtermést juttassuk természetszerű szerepéhez, vagyis a szálerdőüzemre a fokozatos felújítás rendszerével áttérjünk; a tölgyet pedig a vele természetes úton társulni szokott értékes fanemekkel együtt visszasegítsük elveszített ősi otthonához.
A 0,3—0,5 sűrűségű tölgyesek terjedelmes hézagait a természet mélyfekvésű nyirkos helyeken nyárral, nyírrel, kőrissel, szillel már eddig is pótolta, úgy hogy itt a feladat nem nehéz.
A legtöbb helyen (több ezer kat. hold területen) azonban a galagonya, kökény, fagyal és más gyomcserjék keverékének sűrűbozótja foglalta el a tölgy helyét, amelyet a tölgy részére vissza kell hódítanunk.
E több ezer kat. holdnyi bozótos gyér tölgyesekben, ahol az állomány a 14. évet meghaladta, a folyó évben jó makktermés ígérkezett; s a természet e bőkezű adományát az emberi erő teljes igénybevételével igyekeztünk érvényre juttatni a tölgy visszatelepítéséhez; mert a termésből sikeres alátelepülést és felújulást a sűrű bozót kiirtása nélkül remélni sem lehetett.
Elsősorban tehát a bozótirtás nehéz problémáját kellett megoldani, úgy hogy e nagy munka a várostól túlságos nagy áldozatot ne követeljen.
Mivel a városi erdőkből tartamosán kihozható évi fatermés, valamint az előhasználati faanyag és a régi tarvágások elhalt tuskóanyaga gyökerestől sem elegendő arra, hogy a csekély behozatal mellett a város közönségének tűzifaszükségletét fedezhesse: beállt a lehetősége annak, hogy e bozótot surrogátumképen jelentékeny pénzügyi veszteség nélkül kitermeljük; vagyis az értékesíthetés reményével közfogyasztásra bocsássuk.
A bozótirtásra és az erdőtisztításra bevezető kísérletképen azok az erdőrészek jelöltettek ki, ahol jó makktermés volt és az állomány tervszerűleg a legközelebbi 10. év alatt fokozatos kihasználás tárgyát kell hogy képezze.
A munka szeptember havában kezdetett meg, hogy a termelt anyag tél beálltáig valamennyire kiszáradhasson. A tisztítás novemberben a fagy beálltával szűnt meg.
A termelést vasút közelében 25 kg-os (nyersen mért) kévékben az erdei vasúthoz való raktározással együtt kévénként 7 K 70 fillérért sikerült biztosítanunk. Vasúttól távol eső részeken csak 2 méter magas, 2 méter széles rakások képeztettek, szekérszámra való eladás czéljából, s az ilyen rakások termelési költsége 120 K volt. Egy kat. hold területről átlag 500—800 köteg került ki, minek költsége kat. holdanként 3850-6160 K.
A kötegek kiszáradva 15—16 kg-ra apadtak, tehát majdnem 40%-ot veszítettek zöld lombbal mért nyers súlyukból. Az eladási ár úgy állapíttatott meg, hogy legalább a készkiadások megtérüljenek. Ennek daczára jelentékeny kereslet egyelőre még nincs, de a szükség azt meghozza.
Irtás és tisztítás után megkezdetett az alátelepítés; ami abból állt, hogy gyerek- és női munkások az erdőtiszt felügyelete és erdőőr vezetése mellett a nagyobb hézagokon, ahol vetényülés (makkhullás) nem volt, 1 — 1 méternyi távolságra kapa alá pár szem makkot vetettek a talajba, a termő fák alatt felszínen heverő makkot pedig szintén takaró alá juttatták.
Önként értetik, hogy a lehulló makkból már irtás közben sok betapostatott a talajba; s ahol a vetényülés túl sűrű volt, a munkások a hézagoláshoz onnan szedték munka közben a felesleget.
Kat. holdanként átlag 1 q gyűjtött makk és három napszám használtatott az alátelepítésre.
Ilymódon remény van arra, hogy a bozót helyett ősi otthonába visszatelepített tölgy az idős gyér állomány védelme alatt életre kel; s a fiatalos pár év múlva teljes erővel átveheti a kivénült tuskók gyér sarjadékának szerepét és biztos alapját képezheti a jövőbeli szálerdőgazdaságnak.
Az eredmény állandó megfigyelést igényel, hogy a gyűjtendő tapasztalati adatok útmutatást nyújtsanak a további eljárásra.
Adatgyűjtés czéljából tehát ezek a kísérleti alátelepítések állandó nyilvántartásba vétetnek; s minthogy ezzel egyidejűleg úgy a régi tarvágások helyén feltört területeken, mint a mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná vált és az erdőhöz csatolt területeken is nagy terjedelemben foganatosíttat ott tölgymakkvetés: az utóbbiakra is kiterjesztett megfigyelés és adatgyűjtés kétségtelenül igen értékes anyagot fog szolgáltatni a kétféle eljárás eredményének összehasonlítására és mérlegelésére.
Hogy a fokozatos felújításnak alátelepítéses rendszere, a tarvágással és mezőgazdasági közteshasználat mellett történő mesterséges erdősítéssel szemben, nagy előnyt jelent, azt előre is könnyű elképzelni, ha figyelembe vesszük, hogy a tarvágás után a bozót, tuskó, gyökérirtás, talajelőkészítés, beültetés legjobb esetben is két évet vesz igénybe, mely alatt a terület semmi fatermést nem ad, de a talaj erőben sokat vészit: a vetényülés és ezt kiegészítő vetés pedig már a következő tavasztól kezdve adja a fatermést, s ugyanazon a területen a megtisztított és rendbe szedett anyaállomány is nemcsak a megtelepedő fiatalosnak nyújt a teljes életképesség és megerősödés beálltáig védelmet, hanem felüdített állapotában fokozott mértékben gyarapodik.
Mindezeken felül kétségtelen, hogy az így keletkező új állomány a szálerdőgazdaságnak szebb és értékesebb alanyát fogja képezni, mint a tarvágásos rendszer nyomán nagy küzdelemmel megtelepített, későn záródó és sérüléseknek inkább kitett ültetvény. Irta: Bodor Gyula