Mindjárt feltehetjük is a kérdést, hogy az erdő természeténél fogva konzervatív-e? Erre, a természet adta példákat nézve, azt kell felelnünk, hogy nem. A fafajok vándorlása, idegen fafajoknak maguktól való betelepülése (fenyőfélék, gyertyán, stb.) és eltűnése, nem volna lehetséges, ha az erdő konzervatív volna; a cserével maga a természet akar gondoskodni, hogy az erdőtalajon más, új „forgó" következzék. A konzervatív módon kezelt erdő termőképessége idővel csökken, erdősítéseink sokszor tapasztalt sikertelensége többnyire a természettel ellenkező hagyományokhoz való ragaszkodás következménye.* Ezzel szemben sok külföldi erdőhivatalnak az idegen fanemek telepítésénél elért kitűnő eredményekről szóló jelentése mind azt bizonyítja, hogy az erdő természeténél fogva a régi település mellett, szívesen látja a jövevényeket is. Az őserdőkben — évszázadok, illetve évezredek leforgása alatt — állandó kicserélődés folyik a különböző fafajok
között, amelyek egymás mellett emeletekre tagozódva élnek.
Elemi csapások (pl. nagy erdőégések, — amelyeknek villámcsapás, vagy az ember az oka — esetleg viharkárok) pusztításai után gyakran átidomul az erdő és a kipusztult fanemek helyére más fajták telepednek meg, amelyeknek éppen a katasztrófa adott lehetőséget, hogy tovább terjeszkedjenek, amíg egy újabb pusztulás megint más fajok megtelepedését nem segíti elő.
Látjuk tehát, hogy a nagy természet — az örök törvényszerűség alapján — maga mutat példát a változásra. A mezőgazdaságban sem termelik ugyanazon a területen állandóan ugyanazt a növényt, részint a tápanyag egyoldalú kihasználásának az elkerülése végett, másrészt, hogy a betegségek kórokozóinak a kizsarolt talajban való túlságos elszaporodása meggátolható legyen. De ha a forgók ismételten túl közel esnek egymáshoz, a talaj mégis, „kifárad" — a növények látszólag megunják az örökös egyformaságot: az anyagcsere forgalomban zavarok állanak be. Ezt a mezőgazdaságban igen hamar, már néhány éven belül tapasztalhatjuk. Az erdő életében évszázadok vagy évezredek múlva következnek csak be — ha ugyanaz a fafaj áll a talajon — hasonló jelenségek és a konzervatív módon, folyton ugyanavval a fanemmel erdősített talaj előbb-utóbb szintén kimerül.
Különösen áll ez Magyarországra, ahol az erdők nagy része feltétlen erdőtalajon van, vagyis már más művelésre alig, vagy egyáltalán nem alkalmas, Lépten-nyomon látunk erdőket, még a jobbféle talajokon is, amelyek a fafajuknak (pl. tölgy) megfelelő kort nem tudják elérni, hanem idő előtt kivénülnek, 50—60 éves korukban már csúcsszáradtak, ennélfogva egészen fiatalon vágás alá kerülnek és tűzifát is alig néhány 10 m3-t adnak holdanként. Elképzelhetjük tehát, hogy ezen a területen a következő, azonos fafajú újulat fejlődése és hozama milyen siralmas lesz. Pedig a tölgyesek életkora 300—500 év volna. A tölgy 80 éves korában kezd csak igazán fejlődni, hogy később minőségileg és mennyiségileg a kellő hozamot adja. Helytelen tehát az erdőtalajt egyoldalúan kizsarolni, hanem meg kell adni a lehetőségét annak, hogy a különböző fanemek hulladékával más fajok egészségesebb fejlődését biztosítsuk, amint ez a természetben történik.
A hazai fanemek sorozata nagyon kicsiny, éppen azért keresnünk kell olyan idegen fafajokat, amelyek a megtelepítésre — növekedésük, faanyaguk értéke és használhatósága alapján — helyi viszonyaink közt alkalmasak. Akárhány van, amelyik tömegnövekedésben, értékben és a faanyag használhatóságában bármely fanemünket tetemesen felülmúlja.
De az idegen fajok megtelepítésénél mégis körültekintéssel kell eljárnunk. Első és legfontosabb feltétel, hogy a telepíteni szándékolt fanem természetes előfordulása helyén a miénkéhez hasonló éghajlat legyen, és a téli vagy nyári csapadékeloszlás nagyjából megfeleljen a hazai viszonyoknak. Azért mondom,
hogy nagyjából, mert teljesen azonos meteorológiai viszonyok sehol sincsenek. A magvak beszerzésénél tehát azok származási helyét szavatoltatni kell, mert ugyanannál a fafajnál is nagy csalódások érhetnek bennünket. Nagy különbség, t. i. hogy ha ugyanannak a fanemnek magja, pl. California, a Kooky-Mountains vagy Washington vidékéről származik. Ezen a téren a külföld igen megelőzött bennünket. Francia-, Olasz-, Svéd-, Finn- és Németországban, Hollandiában a bevált egzotikus fanemekből már egész erdők vannak. De ezekben az országokban, az állam jár elől jó példával, az állami erdőhivatalok behatóan foglalkoznak a kérdéssel, évi jelentéseikben egyes vidékek szerint beszámolnak a különböző eredményekről, az esetleges rendkívüli telek pusztításairól stb. A magvak vagy csemeték beszerzése sem probléma náluk, a különböző faiskolák igen jutányosan, némelykor szavatolt származással, 100.000-számra tudják a legkülönbözőbb csemetéket adni. Ideális viszonyok! Legalább is annak, aki erdejét szereti és jövendő sorsát is szívén viseli! Hol vagyunk mi ettől!!! A származási helyre vonatkozólag garanciát alig várhatunk, még jó, ha egyáltalán kapni lehet valamit, magot, vagy csemetét! Súlyosbítja a helyzetet az, hogy vannak magvak, amelyekből igen bajos csemetét nevelni, pl. a Picea omorica vagy Pseudotsupa esetében, amikor a kellő felkészültség és szaktudás hiánya miatt a legjobb akarat és odaadás mellett is kevés az eredmény. Ezért ezeknek a csemetéknek a nevelését legjobb rábízni a hivatásos faiskolákra, ahol meg van a kellő felkészültség és szaktudás.
Nem szabad elindulni, vagy következtetéseket levonni abból, hogy itthon egyik vagy másik parkban egyes külföldi fapéldányok jól vagy rosszul nőnek, mert azok többnyire magánosan álló díszpéldányok („solitair"-ek); az ilyen helyzet azonban a fánál természetellenes. Vannak ugyan a nagy természetben is egyedül álló példányok, de ennek vagy megvan a maga külön oka, vagy ott is egész máskép viselkednek, mint a természetes sűrűbb állásban lévők. Magot is csak olyan honi példányokról kellene szedni, amelyeknek a fejlődése az eredeti helyén levők fejlődésével megegyezik. Nem elég, ha bebizonyosodott, hogy egy fafaj a klímánkat bírja, hanem növekedésének és fejlődésének is megfelelőnek, a származási helyen nőtt példányokéival egyezőnek kell lennie.
Az egyező, ill. hasonló éghajlatok megállapítása céljából tudnunk kell, hogy a tudományos kutatás az egész északi földgömböt éghajlati övezetekre (klímaszekciókra) osztotta fel, ezekből 116 esik Észak-Amerikára, 68 pedig Euráziára. A térkép számok szerint sorolja fel azokat és megadja az egyes övezetek meteorológiai adatait is. Ez a munka az amerikai Weather Bureau, továbbá, Japán, Kína, India, Oroszország, Németország erdőhivatalainak a közreműködésével létesült, úgyhogy ma az érdeklődő egész könnyen meg tudja állapítani, telepítéséhez melyik helyről származó fanemek a legalkalmasabbak és minden valószínűség szerint is a legtöbb eredményt ígérők.
A következőkben felsorolok egész röviden Schenk A.-nak, a montanai egyetem erdészeti tanárának az adatai alapján egynéhány fanemet, leírom használhatóságukat, főbb tulajdonságaikat, különösen azokét, amelyek honi erdősítésekre alkalmasak és így nagyban való telepítésük megokolt. Botanikai leírásukat mellőzöm, mert azok többé-kevésbé ismeretesek és túl hosszúra nyúlnának.
Chamecyparis Lawsoniana. 600 évig is elél, az őserdőben ilyen korban eléri a 60 m magasságot és a 250 cm mellmagassági átmérőt. Minden talajon díszlik, de kedveli a nedvességet, sőt a vizenyős helyen is jól fejlődik; az egész száraz talajokat kerüli.
Az árnyékot még idősebb korában is tűri, áttelepítésre a legalkalmasabb fajta, Kiültetésre a legmegfelelőbbek a 3 éves, magról nevelt csemeték, tölgy vagy bükk közé, mert ezekkel keverten vagy tarra vágásuk előtt alátelepítve a legjobban megy.
Kései fagyok nem bántják, de előfordul a nem megfelelő éghajlatból származóknál, hogy a tél utolján, ha sok a hó és erős napsütésre kemény éjjeli fagyok következnek, megpörkölődnek. Általában, mint minden tűlevelűnél, a sötét változatok ellenállóbbak a hideggel szemben, mint a világosak. A Chamecyparis ez idő szerint Amerika legértékesebb haszonfája. Alig korhad; Amerikában pl. Marshfield mellett 1882-ben hosszú vonalon Chamecoparis-sürgönypóznákat állítottak fel és azok a mai napig változatlanul megvannak és Isten tudja még hány évig lesznek kifogástalan használatban. Ne ültessük forró, száraz lejtőkre, hanem hűvös oldalakra vagy víz közelébe; az erdőmben elültetett példányok a lúccal egyező gyors növekedést mutatnak.
Libocedrus decurrens Torrey. Életkora 600 éven felül terjed, eléri a 45 m magasságot 200 cm átmérővel mellmagasságban. Talajban nem válogat, csak az álló vizet nem tűri. A szárazságot jobban bírja, mint a jegenyefenyő. Fagyra nem kényes. Németországban többféle éghajlat alatt gyönyörű 60—70 éves erdők vannak belőle, amelyek igen jól fejlődnek; a legnagyobb hó sem nyomja le. Szijácsa fehér, könnyebben korhad, vörös gesztje jóformán örökös, egyáltalában nem korhad, erősen szagos, azért molymentes ládáknak nagyon keresik, ceruzafának, ablakkereteknek és ezer más célra használják. Ellenségei, gombabetegségei nem ismeretesek. Németországban a Libocedrust a legfontosabb fanemek egyikének tartják, és nagyban való meghonosítására törekszenek.
Cryptameria japonica. Eléri a 40 m magasságot 200 cm átmérővel. Hazája Japán, ahol az őserdőben a 300 évvel ezelőtt kidőlt törzsek még teljesen épen, minden korhadástól mentesen találhatók. Igen gyors növésű. Japánban igen kedvelik és milliókra menő csemetét használnak fel évenként erdősítésre. Erősen gyérített lombállományok alá ültetik, és azokat aztán tíz év leforgása alatt letarolják. De telepítik előre ültetett Pinus-ok alá is, s azokat 30 év múlva vágják ki. Fája könnyen munkálható, gyanta nélküli, nem vetemedik, nem szakad, a rovarok kerülik és mind a földben, mind a szabad ég alatt felette tartós.
A japán házak valamikor a Cryptomeria fájából készültek és akárhány ilyen ház századokig is rendületlenül állott. A hónyomástól meglehetősen szenved, de a legnagyobb hideget is jól tűri. Pl. a tavalyi téli erős hideget (20—30 C°), a zord Bakonyban is baj nélkül átélte a pár éve ültetett, most 3 m magas pár példány, annak ellenére, hogy az ottani klíma nem egyezik a hazájában megszokott éghajlattal. Tehát nem olyan kényes, mint általában hiszik. Magyarországon kitűnően díszlene Baranya, Délsomogy, Zala vármegyékben és Szlavóniában, mert ott található meg a neki megfelelő és hazájával leginkább egyező éghajlat.
Micsoda felbecsülhetetlen érték volna ott az ilyen erdő, ha annakidején valaki az ültetésével foglalkozott volna. A mulasztásokat mentől előbb pótolni kell; az Istentől adott lehetőségeket nem szabad kihasználatlanul hagyni.
Picea omorica. Hazájában, a Balkánon, a 30 m magasságot éri el, még pedig Bosznia, Hercegovina mészköves, karsztos vízszegény vidékein is; ez magyarázza, miért díszlik még olyan száraz helyeken is, ahol a Pinus nigra, P. austriaca vagy a P. silvestris már nem megy. A P. omorica olyan fenyő, amely igen sokat eltűr; ahol más fenyőfélék csak nyomorognak, ott még buján fejlődik és nyílegyenes növekedést mutat. Fagy egyáltalában nem bántja, legyen az korai vagy kései; betegségei, rovarellenségei nincsenek. Magyarország mészköves, vízszegény vidékei, mint pl. a Bakony, Vértes, várják ezt a fenyőt.
Abies cephalonica. Gyönyörű balkáni fenyő, amely eléri a 30 m magasságot; a hideggel szemben nem kényes, a németországi példányok az 1928—29-i rettenetes telet minden baj nélkül kibírták Heidelberg környékén, ahol 125 éves törzsek is vannak.
Ellenségei nem ismeretesek, nagy előnye, hogy a vad nem bántja. Az Abies alba-nál gyorsabb növésű, fája egyezik minőségileg ennek a fájával. Száraz, meleg fekvésű területek fásítására alkalmas. Számba jöhetne ott is, ahol a vad miatt nem lehet más fenyőt nevelni.
Pseudtsuga Douglasii (Pseudotsuga taxifolia Briton). Hazájában csak a Sequoia múlja felül növekedésében. Az amerikai állami erdőigazgatóság adatai szerint a kidöntött legerősebb törzsek 85 m magasság, 205 cm mellmagassági átmérő mellett kéreg nélkül 56 tömörköbméter haszonfát adtak drb-ként. Ez talán a világ legegészségesebb fája, minden talajjal megelégszik csak az álló vizet nem tűri. A hónyomástól nem szenved többet, mint a közönséges lucfenyő, de ritkább ültetéssel és idejében végzett ritkítással ennek is elejét lehet venni. Minden sérülését csodálatosan rövid idő alatt kiheveri, úgyhogy 1—2 év leforgása alatt meg sem látszik. Néha előfordul, hogy egyedül álló, vagy fiatal példányok tél utolján — ha az erős napsütés után kemény éjjeli fagy következik és sok a hó, amely a napsugarakat mint a tükör visszaveri — megpörkölődnek, de a tapasztalatok szerint a 40 C9-os hideget is minden kár nélkül kibírják. Kay és Anderson az „Empire Forestry Journal"-ban kisebb csoportokban való ültetését ajánlják. A Douglas-fenyő hazájában sohasem fordul elő elegyetlen állományban. Magja szeptemberben érik, ezért azt, hacsak lehet, már ősszel kell elvetni. Kezdetben kényes a szárazságra, az ágyasokat nedvesen kell tartani, de mivel gyökerét már az első évben mélyen leereszti, a kiszáradás veszélyétől nem kell tartani. Egy kg magból (ha valaki csak kicsit is ért hozzá) 10.000 drb csemetét lehet nevelni. John B. Woods volt erdőmester — most az amerikai erdőtulajdonosok egyletének a tanácsosa (címe: 1337. Conneetieut ave. Washington D. C.) —. készséggel szállítja időre bármely Douglas, vagy egyéb amerikai fafaj magját. Európai cégektől is szerezhető a legtöbb esetben garantált származású mag (pl. Peln & Pein Halstenbeck, Németország, Rafn Johann Kopenhága.). A magyar származású magvakkal vigyázni kell, mert ha több fajta Douglast ültettek esetleg egy időben, a legtökéletesebb anyafák termése a meg nem felelő apafák beporzása következtében leromlott. Legjobb 2 éves csemetét hasítékba, 3 éveset lyukba ültetni 2 méter négyzetben.
Német vélemény (a Deutsche Denrologische Gesellschaft [D. D. G.] 1926. évi előírásai) szerint ritkított erdőbe, lombfák alá kell telepíteni. A viharos szelek a Douglasnak nem tesznek jót, az 1 m hosszú, még gyenge éves hajtások az erős széltől sokat szenvednek. A különböző fajták közt a legértékesebb a Pseudotsuga Douglasii var. viridis, amely a világ egyik legfontosabb épület- és haszonfája; a caesia és glauca-fajták fáját Amerikában az építészek nem kedvelik. A Ps- D. viridist vasúti talpfák, vezetékoszlopok, vasúti kocsik készítésére is használják; a Csendes-Óceán melletti nagyvárosok vízvezetékcsövei, amelyeken a Cascadokból a vizet a városokba vezetik, a legtöbb ács- és asztalosáru ugyancsak ebből a fából készül, de papírgyártásra is kitűnő, mellékterméke pedig a terpentin. Davidson John columbiai egyetemi tanár eljárása szerint a gyanta és terpentin nyerése céljából 12 mm-es lyukakat fúrnak a fáiba, az azokban elhelyezett csöveken keresztül vékony nyakú üvegekbe gyűjtik a kiszivárgó gyantát, ezzel elkerülik a terpentin elpárolgását és a gyanta oxidálódását. A fa tűiből a „Canadian Naturalist" c. folyóirat 1919. ápr. száma szerint egy Melicitose nevű gyógyszert készítenek, amely kg-kint 130—150 dollárért értékesíthető.
Egészen bizonyos, hogy az országnak nincs olyan vidéke, ahol a Douglas-fenyőnelk valamelyik fajtája teljes sikerrel telepíthető ne lenne, Somogyban a szöllősgyöröki parkban igen szép 70 év körüli példányok vannak.
Pinus nigra var calabrica. A közönséges feketefenyőnél ritkább koronájú, szinte borzas benyomást kelt, mert tűi görbén ide-oda csavarodottak. Nagyon száraz, meszes földön növekvésben az erdeifenyő is elkerüli, de egyébként megfelelő helyen fatömeghozama — a külföldi tapasztalatok szerint — a fekete- és erdeifenyőnél 50%-kal is több lehet. A bagolypille és egyéb rovarok nem bántják, hónyomástól nem szenved, a szélnek jobban ellentáll.
Az egészen bizonytalan származású magból nevelt feketefenyő helyett megfelelő éghajlat alél való calabrica-t kellene a neki megfelelő helyen ültetni, éppen jobb és előnyösebb tulajdonságaira való tekintettel.
Pinus ponderosa Douglasii. Elsőrangú fa, csak a mai kapzsi világban nem igen lesz, aki ültesse, mert a legalacsonyabb forduló, amelyet megkövetel 150 év, ekkor kezd elsőrendű faanyagot adni. Még jobb, ha 200 éven felül élhet, a 150 évnél fiatalabb állományból csak silány faanyagot nyerhetünk. Kincstári erdőkben azonban helyet kellene neki adni, mert óriásira növő, nagyon értékes gyönyörű fa, amely a 70 m magasságot és a 300 cm átmérőt is eléri.
Megemlítem még a Pinus resinosa-t, amely a homokon és terméketlen agyagon is megél, fényt kedvelő, 40 m magasságot is elérő fa 120 cm átmérővel, elég gyors fejlődésű, fája könnyű és erős, nevével ellentétben alig gyantás. Magyarországban a resinosa a hazájával azonos éghajlatot igen sok helyen lehet találni, telepítése okvetlenül megokolt.
Sequoia gigantea. Ezt a 3—4000 éves kort is elérő 9 m átmérőjű fát ki nem ismerné, ki nem hallott róla! A jégkorszak előtti időben Európában is honos volt, remek fa. Egyáltalában nem kényes, sem a talajt, sem az időjárást illetően, gyökereivel minden talajt áttör, ellenségei nem ismeretesek, gyors növésű, a sérüléseket könnyen kiheveri, egyáltalában nem korhad, amin — ha magas korát tekintjük — nem csodálkozhatunk. A vad elvétve megrágja, de nem bántja, úgy látszik vastag kérge miatt. A fájának az értékesítése ne okozzon nekünk gondot, mert az mindenre használható, igen tartós és kemény. Amerikából „minta érték nélkül" csomagban kapott magból származó csemetéim az erdőben igen jó fejlődést mutatnak itt a Bakonyban. Egy 30 év körüli példány pedig iá zord éghajlat ellenére nagyon egészséges és az igen gyenge talajon is jól fejlődik. A lucfenyők egyelőre túlnőtték, de állandó és egyforma növekedését tekintetbe véve kb. 15 év múlva majd ő növi túl azokat, amint ezt az eddig szerzett külföldi tapasztalatok bizonyítják is, hogy t. i. 50 éves korában a vele ültetett fenyőiket messze elhagyja. A Sequoiát minden erdőben meg kellene telepíteni, annyira kedves, igénytelen, gyönyörű fa és nevelése sem okoz semmi gondot, csak a fiatal csemetéket kell az ágyasokban a télutói erős naptól védeni.
Ürülnék, ha soraimmal erdőbirtokos társaimnak kedvét felkeltettem volna az idegentáji értékes fák ültetésére és az illetékes körök figyelmét az olyan fontos magvak behozatalára fel tudnám hívni, mert magánember a külföldi fizetési nehézségek, a szükségletét már jó ideje nem tudja meghozatni, faiskoláink sem tudják a szükségletet ellátni, azonkívül magvaik gyakran ismeretlen származásúak, az ilyenek pedig kétes értékűek. A nehezebben nevelhető fajták csemetéit pedig jó eredménnyel csak a kellő szakértelemmel vezetett állami, vagy magánfaiskolák tudnák igazán felnevelni, akár saját anyagukból, akár százaléki garancia mellett a beküldött magból. Ennek a kérdésnek a megoldása országos érdek, mert ha Magyarország ezen a téren nem mozog, a világversenyben nagyon le fog maradni, annál is inkább, mert más államok már eddig is mértföldekkel előttünk járnak. Írta: Pejacsevich-Mikó Endre gróf.
1941. április - Legfőbb ideje, hogy a kérdéssel itthon is behatóbban foglalkozzunk egy kicsit, mert ezen a téren Magyarországon sajnos, eddig semmi sem történt. Pedig a jövőre való tekintettel újabb fanemek bevezetése elkerülhetetlen és, az erdősítések eddigi túl konzervatív, sőt néha maradi módon történő kivitelével szakítani kell.