A SELMECI „MAGYAR HÁZ"-RÓL (Erdészeti Lapok)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
1939. április - Nem kell különösebb emberismeret ahhoz, hogy ne csodálkozzunk a zsebet érintő felhívások csekély visszhangján. Tartottuk tehát magunkat a bölcs intelemhez: keveset várni, hogy ne nagyon csalódjunk. És ezért nagy mégis az örömünk, hogy a gondolat mégsem maradt kiáltó szó a pusztában.

Őszinte meghatottsággal könyveltük el — okulásul a késői utókor számára — hogy az első adakozó már a lapunk márciusi számának megjelenése utáni napon felkeresett soraival bennünket és meleg szívvel ajánlotta fel a segítségét.
Görgényl (Pellion) Árpád m. k i r. vámszéki tanácsost elszakította az élet attól a pályától, amelyre készült, de hogy lélekben sohasem szakadt el tőlünk erdészektől, sem pedig a selmeci hagyományoktól, azt hűséges tagtársi kötelesség-teljesítésén felül a selmeci „Magyar Ház" céljaira elsőnek beküldött adományával igazolta.
Úgy érezzük, a nagy nyilvánosság előtt is meg kell köszönnünk jóleső kartársi együttérzését.
Hisszük, hogy tagtársaink jó része eddig talán csak nem vette észre a „Levélszekrényében” meghúzódó felhívást. Hisszük, hogy az első fecskét hatalmas rajok fogják követni, most, amikor mégis csak bízhatunk az új magyar tavasz eljövetelében.
Azt is tudjuk, mennyire irtózik sok ember mindenféle irka-firkától és nem egy jó szándékot hiúsít meg már csirájában a kényelmeskedés.
Ezért lapunk mostani számához nyomtatott válasz-levelezőlapot mellékelünk. Erre csak egy-két számjegyet kell ráírni, amivel mindenki eleget tehet kötelezettségének.
Kérjük igen tisztelt tagtársainkat, most az egyszer és kivételesen ne dobják papírkosárba ezt a levelezőlapot.
Lapzártakor érkezett be Páll Miki és Bandi adománya, akik a húsvéti nyuszi ajándékáról mondtak le a selmeci „Magyar Ház" javára!
Meleg szeretettel öleljük meg kedves kis barátainkat és nagyon büszkék vagyunk rájuk. De a szüleikre is!
Az eddigi felajánlásokat — a beérkezés sorrendje szerint — az alábbiakban részletezzük:
Első Fecske  104 P
Görgényi Árpád, m. k i r . vámszaki tanácsos, Budapest  30
Weinert Tivadar, ny. erdőtanácsos, Budapest 14
Vermes Viktor, ny. m. k i r . főerdőtanácsos 12
Farkas Jenő, főerdőmérnök, Réde 60
Imrik Zoltán, főerdőmérnök, Bakóca 10
Chabada Géza, ny. min. tanácsos, Budapest 10
Niedermann Árpád, hgi erdőmester, Bánokszentgyörgy 18
Dr. Mihályi Zoltán, titkár, Budapest 50
Wagner Gyula, erdőmérnök, Budapest 12
Szabó Ignác, ny. m. k i r . erdőtanácsos, Nagybátony  25
Horváth Károly, hgi főerdőmérnök, Vállas 25
Rochlitz Béla, hgi erdőtanácsos, Keszthely 25
Páll M i k i és B a n d i , Szentpéterfölde  20
Összesen: 417 P


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.