általában kitűnik azzal, hogy évenként legalább egyszer foglalkozik az erdészettel, s annak társadalmi, kulturális, politikai vonatkozásaival. Ez évi szeptemberi számában az USA állami erdeit fogta vallatóra, s nem kevesebb mint 34 oldalt szentelt a kérdésnek.
Úgy tűnik, hogy az energiaválság mellett, az általános gazdasági válság nyomán a közfigyelem még erősebben irányul a megújítható természetes erőforrások és a természet felé. Egyre több általános fórum foglalkozik az erdők és a fa olyan részletproblémáival is, amelyek eleddig csak a szakemberek szűk körét érdekelték.
Az amerikai erdők mérhetetlen kiterjedése és fakészlete elkényeztette a népet.
Az 1891-ben Harrison elnök által hozott első, az erdőt védő rendelkezést még antidemokratikusnak és amerikaellenesnek nevezhette a közvélemény, de még Theodore Roosewelt azon döntése is éles tiltakozást váltott ki, amellyel Erdészeti Szolgálatot alapított 1905-ben.
Az amerikai erdészet Bedő Albertjét Gifford Pinchotnak hívják, aki az erdészetet Európában tanulta és az USA Erdészeti Szolgálatának első főnöke volt.
Működését 1890-ben kezdte. Bevezette a szálalóvágást, kidolgozta a természetes felújítás helyi módszereit, harcolt a tüzek és az erózió ellen. Ő kezdeményezte az első erdészeti főiskolai fakultás megalapítását a Yale Egyetemen 1900-ban. Pinchot hamar befejezte erdészeti főnöki pályafutását: megkísérelt leleplezni egy korrupciós összeesküvést, amelynek célja az volt, hogy az értékes alaszkai szénmezőket egy bizonyos bányatársaság kapja. A társaság fő támogatója történetesen a belügyminiszter volt... Pinchot ezután kétszer volt Pennsylvania állam választott kormányzója, ami nem kis dolog. Lelkében mindig
erdész maradt. Az Amerikai Erdészeti Egyesület közadakozásból megvásárolta Pinchot kitűnő állapotban levő hajdani udvarházát (e sorok írója is hozzájárult egy dollárral), amit most kegyelettel gondoz és használ.
A Pinchot által kialakított Erdészeti Szolgálat keretében ma nyolc erdészeti tudományos intézmény működik 970 fős kutatógárdával és a 155 államerdészeti gazdálkodó egység 76 millió hektár területen dolgozik. A területek védett vadonok, őserdők, tájvédelmi egységek, történelmi emlékhelyek és rekreációs tömbök, amelyeken sílétesítmények, táborhelyek, bányák, olajkutak, kutatóintézetek, csemetekertek, horgász és vadászati létesítmények, távközlési eszközök és vezetékek, aktív tűzhányóhegyek, meteorológiai és csillagászati megfigyelő-állomások vannak, s ezeket 450 ezer kilométernyi erdészeti útpálya köti
össze.
Az államrendészet a vágásérett erdők egy részét árverésen, lábon adja el magán fakitermelőknek. Az USA fenyő épületfa igényének egyharmadát Kanadából importálja. Ugyanakkor sok olyan túltartott erdővel rendelkezik, ahol az élőfakészlet a nagyfokú mortalitás miatt már apadóban van, s ezeket továbbra is fenntartja: A szakemberek az önellátást, sőt még azt is lehetségesnek tartják, hogy az USA ismét nettó faexportáló országgá váljék. Ehhez viszont a túltartott erdőket ki kellene termelni elsősorban azért, hogy helyükre új, nemesített, magasnövedékű fafajokból álló erdő kerülhessen. Elsődlegesen fatermelést szolgáló erdőkről van szó, hozzávetőleg 40 millió hektáros területen.
A jelenlegi általános gazdasági válság nagyon súlyos hatással van a fagazdasági szektorra. Visszaesett a lakásépítési kedv. Múlt év nyaráig 800 fűrésztelep szüntette be működését és 86 000 erdészeti és elsődleges faipari munkás vált munkanélkülivé.
Élénk a vita a tarvágás körül is. Az 1976. évi törvény végül is engedélyezi a tarvágást, de csak 40 hektáros felső határral. Éles viták folynak arról, hogy az 1964. évi vadonvédelmi törvény által csak 1984. januárjáig engedélyezett bányászati tevékenységgel mi légyen a továbbiakban?
A mintegy 30 millió: hektár vadonban olaj és gázlelőhelyek vannak. A kutakhoz utakat építenek, fúrásonként általában 1000 m2 körüli, területet tarolnak le. A csővezetékek építését a környezetvédők egyenesen katasztrofális hatásúnak mondják.
Nagy gond a legeltetés. Az Erdészeti Szolgálat még ma is kénytelen erdei legeltetési engedélyeket kiadni. Különösen súlyos a gond aszályok idején, amikor a legelőterületeken a fű kiég, s az extenzív tenyészetek állatait csakis az erdő tudja átmenetileg megmenteni.
A társadalmi szervezetek, ezek közül is elsősorban a Sierra Club, kemény harcot folytatnak a vegyszerezés, a kémiai eszközökkel végzett szelektáló előhasználat, valamint a terepjáró járművek erdőben, de nem az utakon való használata ellen. Viták és ellentmondások jellemzik a gazdag bányászati lelőhelyek, a külszíni fejtések, az állatvilág és a vízgyűjtő területek kérdéseit is.
A végső kérdés az, hogy az amerikai nép és a kormányzat megérik-e arra, hogy okosan éljen azzal a gazdag természeti ajándékkal, amit az amerikai erdők jelentenek? Tóth Miklós