Faépítészetünk nagy múltra tekint vissza. A középkorban a faépítészet az ország nagy részén általános volt. Erdősültségünk ez időben 50% körüli lehetett.
Az erdős vidékek lakóinak a táj kínálta a fát építőanyagul. Az egykori hatalmas erdőségek kiváló faanyaga lehetővé tette, hogy a lakosság magas fokra fejlessze a faépítészetet.
A faépítészet szerkezeti megoldásai természetesen az idők folyamán lényegesen fejlődtek. A kezdeti korban nálunk kialakult szerkezeti megoldásokra erősen hatott a középkori Európában már általánosnak mondható faépítészeti technika. A ma még meglevő XVI., XVII. és XVIII. században épült faszerkezeteink alapjukban és részleteiben is sok esetben középkori megoldásokat őriznek.
A mesteremberek igen jól ismerték a fa tulajdonságait, ezért már a megmunkáláskor is úgy jártak el, hogy hátrányait — a vetemedést és a száradásból adódó zsugorodást — ellensúlyozzák. Mindig arra törekedtek, hogy a faszerkezetek összhatás tekintetében megfeleljenek a fa természetes tulajdonságainak.
A XIX. században megkezdődött az új építőanyagok térhódítása, de egyes szerkezeteket továbbra is csak fából tudtak készíteni. A faépületeket, faszerkezeteket, berendezési tárgyakat kisebb részben a természeti körülmények (gomba, rovar) nagyobb részben az emberek „korszerűsítési" vágya, s műemléki értékük fel nem ismerése pusztította. Az idő sürgeti a még megmaradt, fából készült műemlékeink — épületek, szerkezetek, berendezési műtárgyak — pusztulási folyamatának megállítását, megmentését és restaurálását.
A helyreállítási, konzerválási, restaurálási munka rendkívül összetett feladat, a felméréstől a diagnosztikai vizsgálatoktól a műszaki megoldásig számtalan érdekes elméleti és gyakorlati kérdést vet fel. Ahány munka, annyi sok-sok probléma megoldása szükséges.
Az ERFATERV műemléki helyreállításokra vonatkozó tervezői tevékenysége két nagy csoportra osztható: önálló faépítészeti emlékeknél az épület egészére kiterjedő és az épületek faszerkezeteire vonatkozó szakértői tevékenység.
A fából készült emlékanyag felosztása rendeltetés szerint:
— lakó és gazdasági épületek,
— harangtornyok,
— ipari műemlékek,
•— fedélszékek, födémek,
— festett mennyezetek és berendezések,
— egyéb faszerkezetek.
A műemlék-helyreállítások főbb tervezői feladatai:
— helyszíni felmérés,
— helyszíni feltárás, kutatás,
— helyszíni diagnosztikai vizsgálat,
— kutatási vizsgálati eredmények kiértékelése,
— szerkezeti munkák meghatározása, tervezése,
— konzerválás, kémiai faanyagvédelmi eljárások kidolgozása,
— tervezői művezetés.
A tervezői tevékenység egyik legfontosabb része a helyszíni diagnosztikai vizsgálat, mely kiterjed: a szerkezet általános állagvizsgálatára, és a szakvizsgálatokra.
A vizsgálatok során meg kell állapítani: az épület, s szerkezete állagát, a szerkezetek faanyagának állapotát, az előforduló károsodás okát, mértékét, a károsodás folyamatának időbeni változását, a szükséges beavatkozás sürgősségét és módját.
A műemléki faszerkezetek helyreállításának tervezése elsősorban a helyszíni diagnosztikai és laboratóriumi vizsgálaton alapuló, eszmeileg átgondolt, az adott körülmények, feladatok követelményrendszerét kielégítő tervezői megoldásokat igényel. A tervezőnek feltétlen szükséges kivitelezői, szakrestaurátori gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznie ahhoz, hogy a műszaki megoldások kidolgozásánál az adott lehetőségeket figyelembe véve a legkorszerűbb anyagokat, módszereket és technológiákat alkalmazza.
A faanyagokat elsősorban a különböző farontó rovarok és gombák károsítják, ezek egyes fajai a faanyag nedvességtartalmától függetlenül is károsítanak, s így a szerkezetek „beázása" nem mindig előfeltétele a fertőzésnek, de a károsítás mindig megváltoztatja a fa fizikai-mechanikai tulajdonságát.
A faszerkezetek leggyakoribb rovarkárosítói: a különböző kopogó bogarak (Anobiidae-k); házi cincér (Hylotrupes bajulus); bányafabogár (Rhyncolus culinaris).
A gombák károsítása a rovarokénál jelentősebb szilárdságcsökkenéssel jár, mert a gombák a faanyag vázszerkezetét — cellulózét vagy lignint — pusztítják.
A kártétel megítélése, elhatárolása mindig körülményes és kérdéses. A károsodásnál már kis súlycsökkenés esetében is legtöbbször jelentős szilárdságcsökkenés következik be. 1—5%-os súlycsökkenéskor már 10—80%-os, szilárdságcsökkenést is tapasztalhatunk a különböző szerkezeteknél.
Gombakárosítók: házi kéreggomba (Porta vaporaría); pincegomba (Coniophora cerebella); könnyező házigomba (Merulius lacrimans).
A helyreállítás során figyelembe kell venni, hogy a károsodás csak a fa felületére, felületi rétegére vagy a keresztmetszetre is kiterjed-e, s milyen mélységben.
A külső beépítésű faanyagok esetében a fafelületeken a napfény ultraibolya sugarainak hatására lassú kémiai átalakulás — depolimerizáció — megy végbe, amely a fa „öregedésének" jele, megváltoztatja a fa színét (patinásodik), de az anyag fizikai-mechanikai tulajdonságait nem befolyásolja.
A faépületek, faszerkezetek elemeit műszaki állapotuktól függően az alábbiak szerint csoportosítjuk:
— ép szerkezeti elemek,
— felületileg károsodott szerkezeti elemek,
— javítással felhasználható elemek,
— erősen károsodott, teljesen használhatatlan, cserélendő elemek,
A teherhordó szerkezeti elemek megerősítésének, javításának módszerei:
— hagyományos,
— korszerű:
— FEF (Fa-Epoxi-Fa)
— FEU (Fa-Epoxi-Üvegszövet)
— FEE (Fa-Epoxi-Erősítőbetét).
A hagyományos megerősítési, javítási módnál a faiparban általában használt szerkezeti megoldási módokat kell alkalmazni.
A hagyományos és korszerű javítási rendszernél azonban igen lényeges, hogy a beépítésre kerülő faanyag azonos fajtájú, szöveti szerkezetű legyen.
Használhatatlan, kiselejtezett elemeket új faanyagból, hagyományos megmunkálási
(szerkezeti, felületi) technikával kell pótolni.
A műemléki faszerkezetek védelmének leglényegesebb része a konzerválás, a kémiai faanyagvédelmi kezelés. A faszerkezetek konzerválása során az alábbi legfontosabb követelményeket kell szem előtt tartani:
— a faanyagban található károsítok kiirtása,
— megelőző védelem az esetleges újabb gomba- és rovarfertőzések megakadályozására,
— felületileg roncsolt fa szöveti szerkezetének megerősítése,
— égéskésleltetés,
— a fafelületek hidrofóbizálása, víztaszítóvá tétele,
— a konzerváló anyag mélyen beszívódjon a fába,
— kezelés során a faanyag minimális méretváltozást szenvedjen,
— egyszerűen és gazdaságosan felhasználható legyen,
— környezetvédelem (emberrel érintkezve ne fejtsen ki káros hatást).
Olyan kombinált hatású faanyagvédőszer egyelőre nem áll rendelkezésünkre, mely valamennyi feltételnek maradéktalanul eleget tenne. Ezért a konzerválás során az adott feladatnál mindig a legfontosabb követelmények figyelembevételével kell az alkalmazandó anyagokat és technológiát megválasztani.
Gyakran a megfelelő jó eredményt csak több anyag alkalmazásával tudjuk elérni.
A műemléki helyreállítások során a tervezői tevékenység nem fejeződik be a rajzasztalon. Az átgondolt, gondos tervezői munka mellett is feltétlenül szükséges a kivitelezés közbeni folyamatos tervezői művezetés. A kivitelezés során a helyreállítás előrehaladásával számtalan előre nem látható problémát, feladatot kell megoldani.
Az ERFATERV jelentősebb műemléki tervezései: Tarpa szárazmalom, Vámosatya fa harangtorony, Tata óratorony, Miskolc Avas ref. templom festett asztalosmunkák, Patapoklos-i festett famennyezetű ref. templom, Tiszadob, volt Andrássy-kastély tetőszerkezet és homlokzat, Nyírbátor ref. templom gótikus fedélszéke. DR. POMOZI ISTVÁN
1983. június - Az Erdészeti és Faipari Tervező és Szervező Iroda 1979. óta foglalkozik műemléki faépületek, faszerkezetek, fából készült berendezések, műtárgyak diagnosztikai vizsgálatával, helyreállítási, konzerválási, restaurálási terveik készítésével.