1969. július - A Széchenyiek sopronmegyei erdőbirtoka 6052 kat. holdat tett ki.
Az erdőbirtokon folytatott erdőgazdálkodásra vonatkozóan értékes írásos feljegyzések találhatók a Széchenyi család levéltárában. Az összesen 55 polcfolyómétert és 378 db iratcsomót tartalmazó levéltári anyag egykorú feljegyzéseiből kellő képet kaphatunk az akkori erdőgazdálkodásra.
Érdemes tanulmányozni, hogy a különböző rendtartásokban, utasításokban, „vélekedés"-
ekben előírt erdőgazdálkodási elvek mit tartalmaznak és a gyakorlatban hogyan
alkalmazták ezeket.
Mivel az erdőgazdálkodás első művelete a maggyűjtés, makkszedés, vegyük sorra
az ezzel foglalkozó írásos emlékeket. Egy 1780 körül kelt írás nehezményezi a maggyűjtés
lassú menetét: „...Mégis tapasztalom, hogy a vetni valónak megszerzésében
elég korán meg nem tetetik a rendelés, mert nem gondolom, hogy azon csekély makknak
leszedése is már elrendeltetett volna, amely a Czenki köveserdőben találtatik." (7.)
Az 1804. évből két írásos emlék alapján is ismereteket szerezhetünk a makkszedésekkel
kapcsolatban: „ . . . Hogy a makk és más egyéb vetni, ültetni való mag jó esztendőben,
annak idejében, midőn tudniillik tökéletesen megérett, jó vigyázassal szedettessék,
s conserváltassék, mint ez már eddig is meg volt rendelve. Az ültetni való makk
ott szedessék, hol az Uraság sertései fognak makkoltatni, nem pedig azon erdők-'' ben, mellyek Censusban adatnak ki." (11.) A makkszedés mindaddig folyt, míg a szükséges
és jó mennyiségű makkot be nem gyűjtötték, s csak ezután kezdődhetett meg az erdei legeltetés: „A makk se szabadulhat fel addig, míg ültetni való makk nem szedetik, s azt az Uraság tisztje fel nem szabadítja." (10). A szedett makk minősége és tárolása már akkor sem volt mellékes: , , . . . Ezen ültetni való makk egészséges, a fáról magától le folyott, s férges ne legyen, mert ha a makk rossz, híjába esik a fáradtság.
. . . Ha valaki rossz makkot szedne, mind addig szedettessen véle, míg jót nem szed.
. . . A felszedett ültetni való makk miként együtt van: azonnal vitessen az ültetés
helyére, s imitt-amott több apró rakásokban töltögettessen le, teríttessen el, hogy meg
ne fűljön, esős időben gyakran forgattasson meg . . ."(10.)
Az erdősítésekre vonatkozó feljegyzések tanúsítják, hogy akkor is használták már
a makkfúróval való ültetést, a fészkes vetést és a csemeteültetést is, sőt az irtókapával
végzett ültetésekre is találunk feljegyzéseket: „ . . . Eljővén az ültetés ideje, ültetők
parantsoltassanak az erdőbíró által, kik főkép irtó vagy csákány kapával jelenjenek
meg a munkára. . . . Az erősebbek vágjanak likakat oly sűrűn, hogy egy lik a másikhoz
fél arasznyira essen, a lik csak olyan nagy legyen, hogy két-három szem makknak
lehessen benne helye. A lik mélysége 3 ujjnyi légyen, a gyengébbek pedig minden likban vessenek 3 szem makkot, és a likból kiásott földet takarják be oly erősen, hogy a varjuk azt ki ne kopaszthassák. . . . Hogy a likak vagy makk nélkül, vagy födetlen ne maradjanak, parancsolni kell a hűtősökből pallérokat, kik a munkásokra vigyázzanak. . . . Ezen ültetés ily formán essen meg azon vágásokban, mellyekben jövendőre a fa le vágatta tik. Vágások pedig ugy ültessenek be, hogy ezen túl minden esztendőben egy a jövendő, egy a múlt vágásokból ültetessen be. Az ültetésnek meg kell esni Octóber holnapban. Az ilyen vágások és ültetések mindenre nézve tilosak legyenek, míg az Uraság jágerje fel nem szabadítja...." (10.) Az erdősítési szerszámokra való utalás 1802. évből való: „ . . . Mivel pedig a tapasztalás megbizonyítja, hogy az ide való emberek a makkfurókkal nem tudnak bánni, a makkültetést azzal késedelmesen teszik, ellenben az ásó vagy irtókapa után való ültetések is, csak jó idejük járjon, szépen nevelkednek. De ezen makkültető fúrók már most egy-egy aranyba tellvén, igen drágák is, ezért ezen makk ültető fúrók mellett ásó után is lehet makkot ültetni . . ." (9.)
Az erdősítéseknél meghatározandó fafajmegválasztás fogalmával tisztában vannak,.
hogy milyen fafajt használjanak fel, „ . . . azt a Forstmeister határozza meg . . ." (8.)
Egy 1802-ből való Vélekedés figyelembe veszi az erdő állapotát a fafaj megválasztásánál:
„ . . . A makkot a desolált erdőszakaszokban kell ültetni; a vörös és szurkos fenyő
(a mai értelemben véve: erdei és feketefenyő) magot pedig a Nagyerdőnek dombosabb
részeiben. A cultiváltabb erdőben csak ott ültettettessen a makk, ahol nagyobb kopasz
helyek vannak; de ahol a fáknak gyökerei a vágásokban ugy sarjaznak, hogy idővel a
fiatal hajtások makkot teremvén, a körülöttük lévő aprólékos kopasz helyeket megmagozhatják: ott az ültetés haszontalan; a reá teendő költség pedig már desoláltabb
erdődarabokra fordíttathatik nagyobb haszonnal. Amely erdővidék igen kövecsesek,
az azokban lévő vágásokban Nyírfa magot is lehet hinteni, mivel ennek fája szerszámra,
tűzre s abrincsra is jó. De hogy el ne hatalmazzon, csupán csak addig kell nevelni, mig abrincsnak lehet kivágni, mely kort ha elérték, a Nyírfát ki kell vágni.
. . . " (9). Két évvel később, 1804-ben kelt „Reflexiók" több helyen is foglalkozik a fafajmegválasztás kérdésével: „ . . . Vannak igen is a Nagyerdőben olyan helyek, melyeken fenyőfa is teremne; hanem ezen helyeket meg kellene különös szerű Mappában
mutatni, s nevezni, mellyek azok és mennyire valók? . . . Főképpen arra kell nézni,
és egyedül arról gondoskodni, hogy a tölgy és veresfenyő neveltessék és szaporíttassék
mind jobban, mivel a gazdaságban ezen két fanem minden haszonra vagy szükségre
fordíttathatik. Azért is csak ott vettessék más egyéb mag, ahol ez a két féle nem
szokott teremni. . . . Egyik Sectionak a másiktól teendő különböztetésére jó lészen
valami fa nemét ültetni, rendben, ugy mint galagonyát, vagy más effélét..." (11.)
Az erdősítések nyilvántartása, sőt megeredése is, megtalálható már az 1780. év körüli
utasításban: „ . . .Most, még az idén, Bárány assessor ur a Comissiónak adja be a
tabellát, melynek 3 rubricájában: a) Mennyi holdat kelletett volna elvetni és ugyan
micsoda maggal? — b) Hány hold fogamodott meg, és ugyan micsoda magbul, hogy a
revisiónak alkalmatosságával költségünk és munkánknak effectusát jobban kiláthassuk.
Ezen tabella esztendőről esztendőre a Comissiónak beadassék, Bárány Urnak
subscriptiója mellett, és mivel a vetőnek a neve is abban ki fog tetettetni, legbizonyosabban
abban itálhat aztán a Commissió, hogy ennek vagy az időnek tulajdonítsa a veszedelmet?" (7.).
Az ültetések, vetések védelmére igyekeznek gondot fordítani, amire szükség is volt az
akkori nagy erdei legeltetések miatt: „ . . . Hogy mennyire lehet, az erdő is cultiválódjon
és a fűbér jövedelme se csökkenjen, arra kell leginkább vigyázni, hogy makkültetések
oly helyeken essenek, ahol azok a marháknak járását nem akadályoztatják;
és így ezáltal az ültetéseket a füvellő marhák által könnyen teendő kártól meg
lehet őrizni. Az ilyetén ültetések rendében menjenek időről időre egyenes linea szerint.
Amint a vágások düllője esnek, hogy karéjlatot ne formáljon az ültetés, különben
az olyatén karéj latokba becsapván a marha, az ültetésre könnyen ráeshet, s benne
annál inkább kárt tehet, mennél több fű van az ilyetén tilosban. Hogy pedig a füvellő
marháktól annál inkább meg lehessen az ilyetén rendszerintett ültetéseket
őrizni, az ültetések körül 40 ölnyi szélességű plága czégereztessék ki, s tartassák tilosban.
Igaz ugyan, hogy ezen manipulátió által a mostani fűbérnek mennyisége idővel
meg nem állhat, mert mennél több lesz az ültetés, annál kevesebb lesz a legelő.
Mindazonáltal ezen manipulátióval azt nyeri az Uraság, hogy erdejének cultivátiója
mellett 10—15 esztendő alatt az első vágásbeli ültetésbe bocsáthatja a marhákat, anélkül,
hogy a cultivátió mellett megszorítsa a marhajárást. . ." (9.)
A mai értelemben vett erdőművelés vizsgálata után térjünk át a fahasználat témájára.
Erre vonatkozóan is találunk bőségesen írásos emléket. Bár a 40 éves vágásforduló
még az 1891. évi üzemtervezettség bekövetkeztével sem változott meg és egészen'
a felszabadulásig tartott, nem érdektelen a vágásfordulókra vonatkozó megállapítások
ismertetése sem. Egy 1788. évi, latin nyelvű területkimutatás a Nagyerdő területéről
a kimutatás egyik sorában ezt tartalmazza: „Divisa per annos 60 obveniunt pro anno
uno", vagyis: „60 évre elosztva, egy évre jut". Tehát a területkimutatás, mely többek
között az egy évre jutó vágásterületet és az egy hold vágásterületre eső 20 öl fatermést
is kimutatja, 60 éves vágásfordulóval számol, 1788-ban. (12.) Az 1802. évi feljegyzések
további utalásokat tartalmaznak a vágásfordulókra vonatkozóan: „ . . . A tölgyfa,
úgy a vörösfenyő is, 100 esztendőt kivan, míg tökéletesen megérik. És így ezen két
princípiumból (mármint a Felső és Alsó Nagyerdőből) 100 sectiókat kell designálni."
. . . A cultiváltabb erdődarab már 50 vágásokra rendeltetvén felosztani, annak osztálya
emelett maradhat. . . " (9.) Az 1804. évi keltezésű „Reflexiók" előírása már 60 évet ír
elő: „ . . .Minden féle fára nézve az erdők az egész Plánum vagy Systema kidolgozása
alkalmatosságával 60 sectiókra vétessenek . . . " (11.)
Ha az előírásokat és megállapításokat nem is követte a gyakorlati alkalmazás,
mégis haladónak mondhatjuk az akkori kor gondolkodását, az 50, 60 illetve 100 éves
vágásfordulók helyességének felismerése alapján.
Az erdősítések befejezése után megkezdődik a fakitermelés munkája: „. . . Miként
a makk elültetik, azonnal hozzá kell fogni a favágáshoz. Fát csak november, december,
januárius és februárius holnapban lesz szabad vágni. . . . Minden fa ölbe vágattasson
és rakattasson, melyet mind a tövéről, mind szakaszokba fürésszel kell vágni,
hogy annyi forgács kárba ne menjen. A rőzséket hasonló képpen nyalábokba kell
kötni, . . . martius hónap végéig a vágás egészen kitisztuljon. Az Uraság által a vágásra
kijelölt erdődarabon kívül sehol másutt az erdőn fát vágni keményen tiltatik."
(10.)
A vágásterületek helye és nagysága arányban állott a rendelkezésre álló lehetőségekkel:
„...Minden esztendőben csak egy vágást kellene tenni és rend szerint. Mert
több vágást egyszerre beültetni költségesebb is, nem is lehetne annak rendé szerint
az ültetés munkáját végbe vinni, mind a munkások szűke miatt, mind azért, hogy
makk találkozna arra való elegendő. Rend szerint pedig kellene vágni és ültetni
azért, mert egy corpusban lévén, könnyebb a kártól menteni, főkép míg a kártevők el
szoktattatnak. . . . (8.) A fakitermelések, helymegválasztásánál nem közömbös nekik a
természetes felújítás mértéke és lehetősége sem: „ . . . M e g kellett volna ugyan azért
határozni, s mutatni, mellyek és hány holdat tesznek azon tájékok, melyeken a gyökérről
leendő nevelése az erdőnek kevés reménységet ad: és hogy egy munkából
kettő ne legyen, inkább azon részeken kell ennekutána az erdőt vágatni, amelyeken a
fa gyökérről hajt, mert külömben ha későbben vágatik a fa, ebben is megvénhedvén,
csakugyan azt is le kell vágatni, sarjra bevetni, és így több munkával és még azon
felül sokkal későbben fog a haszonra való fa nevelkedni." (11.) Ugyanezen, 1804. évi
„Reflexiók" a magfák meghagyására is ad már ki utasítást: „ . . . Ahol pedig üres
helyek vannak, azok körül tanácsos, sőt szükséges is makktermő fákat hagyni." (11.)
A kitermelt fa felvételezésére, eladására, felhasználására vonatkozóan az 1804. évi
utasítás így hangzik: „ . . . A z ölfának vágása után hogy nemcsak forgács, hanem
tuskók is maradván a vágásba, ezen tuskókat is az Erdőinspector összeírja, általa megbecsültetvén azoknak árát is hozzá tegye, s a Comissiónak azt is beadja. A forgácsot
mi illeti, abból minekutána a Concernens tiszt a Comissió által meghatározandó szekér
számmal meg szedeti, ami ott marad, azt az Erdőinspector azon erdei személyek között,
kik azon vágásra vigyáztak, úgymint jáger és erdőőrök között egyaránt ahányan
vannak, annyi darabokra ossza fel a vágást, s mindenik a néki esett darabban azt felszedheti, s maga szükségére fordíthatja. Senkinek, akár idegen, akár Conventionatus
legyen, az Erdőinspector fennálló fát pénzért, annyival inkább ingyen adni ne merészeljen,
hanem a Commissiónál jelentést tegyen. Ha pedig a Comrnissiónak engedelmével
fennálló fát Instructiója szerint elad, annak kimutatására, s midőn a vevő levágja,
elviszi, vigyázására a röjtöki jáger mellé mindenkor egyik erdőőrzőt is rendelje.
. . . A rőzse a téglakemencékhez hordattassék; 1000 tégla égetésére 3/4 ölfa adassék,
hol a rőzse evégre nem elegendő. A póznák esztendőről esztendőre conserváltassanak,
melyek mindaddig szükségesek, míg a gabona és szüleség pajtákba nem takaríttathatik
. . ." (11.)
Az erdei kártételekre vonatkozó egykorú írásos feljegyzések nagy számából egy
1802. évi vélekedést idézek: „ . . . Nem lehet az erdőt a kártól megoltalmazni, ha csak
szoros büntetés nem szabattatik az erdei kártevők ellen. Ezen végre nem elegendő
a kárnak becsű szerint való megtérítése, hanem azon felül büntetés is kell a kártevőknek,
hogy magát utóbb a kártételtől óvja. Vélekedésem szerint két féle a kártevő: vagy
jobbágy, vagy vidéki, és pedig vagy paraszt, vagy nemes. A jobbágyot is úgy lehet
tekinteni ezen esetben, mint vidékit, annál inkább, mivel az Uraságnak négy erős
helysége határos a Nagyerdővel, s némelyik, mint Kis Czenk, Hidegség, Homok,
Hegykő, belőle fáéznak, és így ezeket kell leginkább nagyobb félelemben tartani. A
kártevő nemes ember, mivel tette által magát megalacsonyítja, nagyobb tekintetben
ne legyen, mint a kártevő parasztra. Akár jobbágy, akár vidéki kártevő vagy erőszakoskodó.
Lehet, aki magát a kártétel közben a jégereknek vagy erdőőrzőknek ellene
szegezni, s velük huzalkodik, vagy olyan, aki magát megadja. Méltó, hogy a viszálykodó
duplán büntettessen." (9.)
Az erdőgazdálkodásra nézve legközvetlenebb hatással a jágerok, erdészek és erdőőrzők
és ezeknek munkája volt, így kitérek az említett időszak személyzeti viszonyaira
is. Egy 1797-ben kelt Projectum erről így vélekedik: „ . . . Az erdőkerülőket, akik vadászok
lehetnek, a költség miatt kimélleni kár volna, mert egy emberre hasznosabb
annyit bízni, amennyit annak ereje megbír. Ezeknek száma tehát a vágások számától
függ. Igenis szükséges lészen, hogy ezen erdei personálénak lakása az erdőben építtessék.
Ott kell pedig építeni, ahonnét könnyebb fáradsággal megkerülheti a vigyázása
alatt levő erdőt: és így a reá bízott vágásoknak közepén. Míg tehát a Nagyerdő vágásokra
nem oszlik, addig ezen lakásoknak helyét se lehet kimutatni. Mivel az erdőkerülőnek
vigyázása alá több vágások fognak jutni: azért a lakást csak azon esztendő
előtt kell építeni, melybe az erdőkerülőnek járása fog vágattatni. . . . " (8.)
Ki lehetne még térni az erdőgazdálkodáshoz nem szorosan hozzátartozó erdei haszonvételek, erdei jövedelmek, legeltetések, stb. tárgyalására is, írásos emlék ezen témakörből is bőven található. Ügy gondolom azonban, hogy a fontosabb erdőgazdálkodási
elvek és módok írásos emlékei is elég hű képet adnak az 1780—1804. évek közötti
rövid időszak erdőgazdálkodásáról. És ha nem is követelhetjük meg a közel két évszázaddal
ezelőtti időszaktól a mai, korszerű erdőgazdálkodás elveit, a bemutatott írásos
emlékek a bizonyítékai annak, hogy helyes erdőgazdálkodási elvekkel nemcsak a
mostani, hanem a XVIII. századi erdőgazdálkodásban is már találkozhatunk. KOMLÓS
GÉZA
Irodalomjegyzék
1. Bakács István: A Széchenyi család levéltára. — Budapest, 1958. —• Levéltárak
Országos Központja, 158. p.
2. Csapody István: A Sopron megyei „Nagyerdő" története. — „Soproni Szemle",
1363., XVII. évf., 3. szám, 217—226. p.
3. Keresztesi Béla: A sárvári erdők története. — „Erdészeti Kutatások", 1959., 1—3.
szám, 1—55. p.
4. Soós Imre: Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében. — Sopron,
1941. — Székely és társa Könyvnyomda, 88. p.
5. A Széchenyi-térképtárban elhelyezett, a Széchenyi-család levéltárából kiemelt
térképek anyaga. — Országos Levéltár. — Törzsszám: S. szekció 83.
6. Magyar Néphadsereg Hadtörténeti Intézete és Múzeum Képtára térképanyaga.
7. Utasítás Bárány Ur számára. — 1780. év körül kiadott, aláírás és keltezés nélküli
írásbeli utasítás Bárány Péter iváni assessor részére. — A Széchenyi család levéltára.
— Országos Levéltár. — Törzsszám: P. szekció 623. — X. kötet, fasc. 11.:
Nro 5., fólió 79—80.
8. A Nagy Erdő Regulátiója iránt való Projectum. — Kelt Iványban, 1797. szeptember
4-én. — A Széchenyi család levéltára. — Országos Levéltár. — Törzsszám: P.
szekció 623. — II. kötet, 28. szám, 170. rsz., fasc. „A", Nro 168.
9. Nagy Erdő cultivátiójáról való Vélekedése Bárány Péter Uradalmi Gazdaságbeli
Választmány Ülnökének. — Kelt Ivánban, 1802. október 30-án. — A Széchenyi
család levéltára. — Országos Levéltár. — Törzsszám: P. szekció 623. — II. kötet,
28. szám, 170. rsz., fasc. „A", Nro 181.
10. A Communitások erdeiben való, s a Felséges parantsolatokkal meg egyező Rendtartások.
— Kelt Czenken, 1804. július 22-én. — A Széchenyi család levéltára. —
Országos Levéltár. — Törzsszám: P. szekció 623. — II. kötet, 28. szám, 172. rsz.,
fasc, „D", volumen 9.
11. Nagyerdővel kapcsolatos reflexiók. — Keltezés, aláírás nélküli írás az 1804. évből.
— A Széchenyi család levéltára. — Országos Levéltár. — Törzsszám: P. szekció
623. — X. kötet, fasc. 11., 9. szám, Nro 70., fólió 101—105.
12. A Széchenyi család levéltárának egyéb iratai, adatai. —• Országos Levéltár. —
Törzsszám: P. szekció 623.