Az ókorban és a középkorban az erdő feltáratlan, félelmetes vadon volt, s abban az időben az emberek képzelete az erdőt különféle lényekkel népesítette be: egyszer istenekkel, óriásokkal, — máskor ördögökkel, manókkal, azaz olyan gonoszkodó törpékkel, kik nem olyan félelmetesek mint az ördög maga, inkább csak az ördög gonoszkodó cimborái. Az ókorban a pogány isteneknek az erdőkben gyakran áldoztak. A régi görögök minden erőt, mellyel a természetben találkoztak, amelyet az embernél nagyobbnak, hatalmasabbnak éreztek, isteni erőnek, istennek néztek; legyen az valamely óriás fa, mely árnyat ád a tikkasztó hőségben, vagy pusztító vihar, amely a hajóst megrémíti.
Perschel Oszkár írja, hogy a pogány germánok inkább vonzódtak a fák, mint a kőbálványok tiszteletéhez, s nemcsak a ligeteket tekintették az istenek lakóhelyének, hanem egyes fákat is isteni lényeknek fogadtak el, minél fogva megérthető fájdalmuk, midőn szent Bonifác a híres nemzeti tölgyüket ledöntötte.
Az ú.n. „szent erdőkben" a pogány magyarok — titokban — még a XI—XIII. században is mutattak be áldozatokat. „Szent hely"-eknek különösen a tölgyerdők és a nyíresek tisztásait szerették kijelölni. A pogány magyarok előtt szentnek ismert erdők a kereszténység elterjedése után is okiratainkban ,,foresta sanctorum regum" (szent királyok erdei), „silva regalis" (királyi erdő), „silva nostra király erdelye vocata" (király erdejének nevezett erdőnk) néven fordulnak elő. Árpád-házi királyaink a még mindig lappangó pogány vallásgyakorlatok
meggátlása céljából lefoglalták ezeket az erdőket és ott a régi áldozó helyeken templomokat, zárdákat emeltettek, (pl. Tarczal, Sátorhalma, Pannonhalma.)
A kereszténység hatására a pogány istenek „erdei szellemekké" alakultak át, kik az erdőben kódorgó, vagy vadászó embert gyakran megsegítik, de esetenként bajt és szerencsétlenséget is okoznak nekik. A német Holz-und Waldleute, Fangen, sehlige Fräulein, az orosz Ljesije, a cseh Lesny panny, a román Enguan, Diale, a dán Elkonner, a svéd Skognufar, a délszláv Vilák, a cigány Kesályi, Dzsiuklánus, stb. néven ismerte az erdő szellemét.
A kalotaszegi néphitben az erdei szellem „Vad Öreg" névvel szerepel, ugyanez a székely néphitben „erdei csoda" névvel fordul elő. A „mohosság" a régi néphiedelemben az erdei szellemek különös tulajdonsága: mohos a német „Moos-freulein", s a finnek sötétszakállú „erdei örege", „Tapio", aki lombföveget és mohaködmönt visel. Ilyen öltönyben jár a finn erdei szellem „Retimo" is, és társa, „Liecko", aki csalóka képekkel mind mélyebbre csalja az erdőben eltévedt embert. Ebből a fogalomból származik a magyar népmese „Fanyűvő",
„Kőmorzsoló", „Hegygörgető" alakja is, kik óriási erővel és alakkal bírva segítenek a mese hőseinek. Ide tartoznak a németek, a franciák, a szlávok „Fehér Asszonya" — („Sählige Frauen", „Dames Blanches", „Villák"), — kikben fel lehet ismerni a germánok ősi, pogány istennőjét, „Holda"-t, ki hol tevékeny jó szelleme, ekkor aranyhajú szép nő, — majd észbontó, betegségeket okozó, gonosz kísértet, ilyenkor borzas, fekete szörnyeteg. A hegyekben (Kyffhauser, Venusberg) lakozik.
Az erdei szellemek gyakran szarvassá változnak: a jó szellemek fehérré, a rosszak, az „ördögök" termesztésen feketévé... A fehér szarvas mindig szerencsét hoz, segít. Időszámításunk után kb. 140 évvel Krisztust is, mint fehér szarvast ábrázolták: a világ legnagyobb szarvasaként, világító, arany aganccsal jelenítik meg: az agancs lobog és fényes keresztet visel. Ehhez hasonlóan ábrázolták a magyar csodaszarvast, a magyar ősmondák mitikus vezér állatját világító agancsával ez mutatta meg Ménrót két óriási fiának, Hunornak és Magyarnak a maeotis-i gázlót, melyen át az új esztendőt ünneplő belári (bulgáriai,-) asszonyokhoz eljutottak, és Duló fejedelem két leányát elrabolták.
Ugyanígy szerepelteti Anonymus a csodaszarvast a Barsvári Krónikában, — a Nemzeti Krónika viszont Szent László király előtt a Dunát úsztatja meg vele, amidőn világító agancsával a váci székesegyház helyét megjelöli... A fehér szarvast ezért meglőni: bűn és szerencsétlenség... (Az érdekesség kedvéért szabad legyen megjegyeznem: Ferenc Ferdinánd trónörökös 1913 végén, a salzburgi hegyekben egy fehér szarvast lőtt: rá félévre lelőtték őt Sarajevóban, majd kitört az első világháború.) A fekete szarvas ördöggé válik: elrabolhat egy embert, — de az ember egy lélekért fizethet is egy szarvassal...
Ugyanakkor a szarvas királyi vaddá vált, — melyre a középkor elején csak királyok és főurak vadászhattak. Ezt törvényekkel és jogszokásokkal is igyekeztek biztosítani: a vadorzót pl. élő szarvasra kötötték, majd így űzték a szarvast vissza az erdőbe... A törvényes védettség mellett a misztifikálás is kiemelte a szarvast: igen sokféle jót tulajdonítottak neki. Így pl. az ógörög és ószláv áldásformulákban is szerepel. Ezekben utalnak a szarvas fejében lévő betegségre, melyet a szarvas oly némán, oly hangtalanul tűr el. Hiszen a természet néma és tűrő!... Szinte népenként kialakult a „nemzeti szent fa" fogalma.
A germánok nemzeti fája a tölgy, a dánoké a bükk, a szlávoké a hárs, az uralaltáji népeké a nyír, a görögöké az olajfa, a latin népeké a babérfa, a közel-keleti népeké a ciprus, a hinduké a fügefa, a japánoké a virágzó cseresznyefa.
A bibliában sok szép és értékes hasonlat van a fákkal kapcsolatban, — a mohamedánok szerint is kedves és szép dolog a fák gondozása Allah előtt... A sintoizmus is tanítja a természet szeretetét, a fák tiszteletét.
Az újkorban a fa a szabadság, a haladás jelképévé, a szabadságmozgalmak bukása után gyakran a reakció áldozatává vált. Az Észak-amerikai Függetlenségi Háború azzal kezdődött, hogy Boston polgárai egy ősi fa alatt elhatározták, hogy elutasítják III. György angol király és miniszterei gyarmatosítási törekvéseit. Később Gage angol tábornok elfoglalta a várost, és irgalom nélkül kivágatta a tisztes növényóriást.
Gregoire beszéli el, hogy a francia forradalom idején Pressac Norbert st. gaudiensi plébános a viennei départmentben volt az első, ki a jó hírben lévő májusfát a falu piacán a szabadság tiszteletére elültette. 1792-ig Franciaországban 60 000 ilyen „szabadságfát" ültettek el köztereken (— arbre de la liberté, —), melyeket ültetés után, forradalmi dalok éneklése mellett, körültáncolták.
A restauráció viszont elrendelte minden szabadságfának a kivágását.
Hasonló jelenség történt az 1848-as forradalom idején Bajorországban: a forradalom alatt elültették a szabadságfákat, de 1850-ben a reakciós kormány elrendelte kivágásukat. Később ugyanez a sors érte Franciaországban az 1870-ben elültetett szabadságiakat is.
A háborúban, sajnos gyakran van népirtás, és ezzel együtt sok helyütt előfordul az erdőségek kiirtása is, mert így gondolják elérni az ellenálló nemzet meggyöngítését. A számos történelmi eseményből néhány jellemző: A törökök Hercegovinában a Duga-szoros tájékán felégették az erdőket, — s a bosnyák nép azt a pasát, aki ezt megtette, „Conigora", azaz ,erdőpusztító" néven emlegeti.
Kimondhatatlan puszta és kopár lett ott minden, s a mészhátakon csak sivár fű, és néhány cserje tenyészik. XIV. Lajos katonáival a hugenották üldözése közben felégette a dauphenei erdőt, valamint a Rhone-menti erdőket, s ezek a virágzó vidékek szinte sivataggá váltak. De nem kell a múlthoz fordulni: napáinkban, a dzsungel-háborúk idején, az ember a legmodernebb technikával nagyterületű erdőket pusztít el.
A háború mellett az erdővel való gazdálkodásban sokszor megnyilvánuló emberi kapzsiság is óriási, gyakran jóvátehetetlen károkat okozott és okoz.
Jellemző erre az antik Görögország, majd a Római Birodalom nagy erdőpusztítása, — mely megismétlődött a középkorban (Velencei Köztársaság—Istria), de még az újkorban is-(Anglia XV—XVIII. szd.).
Szeretjük és mégis sokszor romboljuk az erdőt, s ebben az ellentétben benne van az ember egész valója: a világosság és a sötétség, a fény és az árny.
A „ma embere" nem hisz az erdő szellemében, pedig jó lenne, ha az erdők „jó szelleme" jótékonyan hatna rá az erdő megtartásában, megbecsülésében, tisztaságának megőrzésében, — ez bizonyára eredményes lenne az emberiségre.
E befolyás a gazdálkodás területén is jótékonyan hatna: a természetes viszonyok megteremtésére, ill. visszaállítására serkentene.
S u g a l l j á k az e r d ő „ j ó s z e l l e m e i " az e l e g y e s s é g és a t e r m ő h e l y s z e m p o n t o k szerinti g a z d á l k o d á s s z ü k s é g e s s é g é t , az i d ő s ö d ő á l l o m á n y o k l e t e r m e l é s é n é l meg y i l v á n u l ó b ö l c s m é r s é k l e t e t , a s z a k s z e r ű , a t e r m é s z e t e s m é r t é k e t , a r á n y o k at f i g y e l e m b e v é v ő v a d g a z d á l k o d á s t , a b i o l ó g i a i s z e m p o n t o k t i s z t e l e t b e n t a r t á s á t, a j ö v ő e r d e j é n e k s z a k s z e r ű f e l n e v e l é s é t . É r d e m e s l e n n e r á j u k hallgat n i ! . ..
A m a e m b e r e azt m o n d j a : én s z á m o l k , n e k e m m u n k a b é r r e l , é r t é k e s í t é s se l v a n g o n d o m , és a l e g n a g y o b b n y e r e s é g e t , a l e h e t ő l e g k i s e b b b e f e k t e t é s s el
i g y e k s z e m e l é r n i . É n a k ö z g a z d a s á g t a n a b s z t r a k t t ö r v é n y e i r e é p í t e m gazdálkodá s o m a t . . . . E z i g a z . D e n e f e l e j t s ü k e l : c s a k az o l y a n a l a p r a é p í t e t t, alkalma z o t t k ö z g a z d a s á g t a n a d m e g f e l e l ő s e g í t s é g e t m u n k á n k b a n , a m e l y s z á m í t á s ba k é p e s v e n n i a t e r m é s z e t e r ő i t — a z o n a l a p s z i k — m e l y e k e l ő s e g í t i k a jövő e r d e j é n e k f e j l e s z t é s é t , n ö v e l é s é t . M e l y n e m c s a k a p i l l a n a t n y i h a s z n o t néz i, n e m c s a k az e z é v i s i k e r t v e s z i a l a p u l , — h a n e m t á v l a t b a n is g o n d o l k o d i k.
M i k o r j ö v ü n k a r r a rá, h o g y az e r d ő g a z d á l k o d á s a l a p j a i b a n m á s m i n t az
i p a r , — s ő t : a m e z ő g a z d a s á g t ó l is e l t é r ? ! M í g az i p a r b a n é v e n k é n t l e h e t — és
i d ő n k é n t k e l l i s ! — v á l t o z t a t n i , és a m e d d i g a m e z ő g a z d a s á g b a n r ö v i d t e n y é s z id e j ű f a j o k k a l g a z d á l k o d n a k , a d d i g a z e r d ő g a z d á l k o d á s r a a l a p v e t ő e n rányomja b é l y e g é t a h o s s z ú - t e n y é s z i d e j ű f a f a j o k k a l v a l ó t a r t a m o s g a z d á l k o d á s szükségessége. Az e r d ő g a z d á l k o d á s t ö b b e t k e l l , h o g y j e l e n t s e n , m i n t haszonvállalkozás , é r t é k e s í t é s r e v a l ó t e r m e l é s , az a n y a g i l e h e t ő s é g e k n e k mielőbbi, teljes kiha s z n á l á s a .
A z e r d ő n e k s o k e l l e n s é g e v a n , d e k o r u n k b a n l e g n a g y o b b : a h e l y t e l e n e m b e ri g a z d á l k o d á s o k o z t a k á r . S m a m á r , — s a j n o s , — n e m t e l j e s e n é r v é n y e s a H o r a t i u s - t ó l s z á r m a z ó m o n d á s : „ N a t u r a n e x p e l l a s f u r c a , t a m e n u s q u e r e c u r r e t" a z a z , h o g y „ n e m l e h e t a t e r m é s z e t e t e r ő s z a k o s a n m e g v á l t o z t a t n i . " F á j d a l om: m e g l e h e t ! . . . H o s s z ú i d ő r e , t e l j e s e n t ö n k r e l e h e t t e n n i . I g a z , n e m „ vasvilláva l " , h a n e m a h e l y t e l e n e m b e r i g a z d á l k o d á s s a l , a s z a k s z e r ű t l e n ü l alkalmaz o tt g é p e s í t é s s e l , v a g y i s a m á s c é l r a t e r v e z e t t n a g y g é p e k meggondolatlan, indokolatlan , i l l e t v e h e l y t e l e n a l k a l m a z á s á v a l . A t e r m é s z e t u g y a n n e m b o s s z ú l, d e a s z á m l á t b e n y ú j t j a.
A z e r d ő n e k s o k e l l e n s é g e , k á r o s í t ó j a v a n : v i g y á z z u n k a r r a , h o g y n e az ember leg y e n a l e g n a g y o b b , a l e g v e s z é l y e s e b b k á r o s í t ó ! H a f o l y a m a t o s a n hibázunk , h a k é s ő n v e s s z ü k é s z r e a k á r t e v é s ü n k e t , e n n e k b e l á t h a t a t l a n k ö v e t k e z ményei leh e t n e k , s n e m c s a k „ u n o k á i n k is l á t n i f o g j á k " m ű k ö d é s ü n k , i l l e t ve
m u l a s z t á s u n k k á r o s k ö v e t k e z m é n y e i t , h a n e m m á r mi is é r e z n i f o g j u k az emberi e l ő r e n e m l á t á s s z o m o r ú e r e d m é n y e i t , az e r d ő k v é s z t e r h e s és g y o r s u ló
m e g b e t e g e d é s é t , m a j d p u s z t u l á s á t. Dr. Hajdú István
1985. július - Ha valaki régi könyveket tanulmányoz, régi meséket olvas, gyakran felfedezi bennük a korabeli erdő-kultusz hatását.