Bár ennek feltételei csak résziben adottak, a cél mégis az, hogy a kevés szakember a nagyvadas területen ne csak általánosságban vett vadászati szolgálatot teljesítsen, hanem főfeladatának tekintse az állományszabályozást is. Igaz, hogy ezt a feladatot még jó felkészültségű szakember is csak úgy tudja eredményesen ellátni, ha a rábízott területet, az azon lévő vadállományt ismeri, azt gondosan át tudja tekinteni.
Vadgazdálkodásunkat a lelövési tervek útján szabályozzuk. A terv készítésének előfeltétele a vadállomány ismerete. Az első feladat tehát az állomány számbavétele.
Ezt követi — a tárgyévet megelőző tél és egyéb körülmények tekintetbe vétele után — a lelövési tervnek az elkészítése.
A továbbiakban az őzállomány helyes szabályozásával kívánok foglalkozni.
Számbavétel alatt nemcsak mennyiségi megszámlálást, hanem minőségi számbavételt kell érteni. A számbavételre szerintem nem a tél a legalkalmasabb. Mivel elsősorban az őzbakok szemléjéről van szó, ezt hosszabb időre kell előirányozni. A számbavétel több hónapon át tart, mégpedig szerintem március elejétől június végéig.
Ezt a megfigyelés-sorozatot akkor kezdjük, amikor az őz a tél végén kiválik téli csoportjából, keresi a napfényt és a télen annyira nélkülözött friss zöldet. A téli vadszámlálás gyakran hamis képet ad, mert egyes kedvező helyekre nagyobb távolságból is bejön az őz, de ezt a helyét nem tartja meg. Főleg ligetes erdők és mezők
őzeinél tapasztalható ez a körülmény. Az őzek tavasszal már korán kiváltanak leendő nyári tartózkodási helyükhöz közeli rétekre, fiatalosokba és mezőkre, s ott az egyes őzeket és őzcsaládokat rendszeresen és gyakran meg lehet figyelni. A megfigyelést őzbakonként az agancsképződés jellegzetességeire kell kiterjeszteni. Ezzel egy időben kell a nemek arányát is megállapítani. Az őzállomány mennyiségét az
határozza meg, hogy területünk mennyi őzet képes eltartani anélkül, hogy leromlana, vagy környezetében kárt tenne. Bár ez a szám szinte minden területen más és más, sok mindentől függ, — sok vitára adott és fog még okot adni, — de arra mindig gondoljunk, hogy a túlzott vadsűrűség csökkenti a vad testsúlyát. Ha mi nem
szabályozzuk a vadsűrűséget, a természet végzi ezt el helyettünk. A testsúllyal pedig az agancssúly is csökkenni fog. Nem teljes az a lelövési napló, ahol a lőtt vad zsigerelt súlya nem szerepel minden egyes tételnél. „Kevés őz, jó őz". Ez viszont nem jelenti azt, hogy másik végletbe essünk és a létszámot túlzottan leszorítsuk.
Normális állapotok közt és a kívánatos 1:1 ivararány biztosításával kb. 30—35% szaporulatra számíthatunk, tehát a lelövési tervezésnél (bak és sutakilövés) nem kell nagyon aggodalmaskodni. De a ragadozók és egyéb károsítok féken tartása, megfelelő téli etetés és hóekézés elengedhetetlen követélmény! Tehát, ha az 1:1 ivararány megvan és a jelenlegi állományt akarom fenntartani, akkor a lelövési keret az állomány egyharmadáig is emelhető. Bátrabban kell a suták kilövését is előirányozni. A bakok kiválasztásánál elsősorban azok korát kell megállapítani. Ha ezt nem idejében kezdjük el, hanem pl. júniusban, akkor már elkéstünk!
A tavalyi gidák mint elsőéves bakok, tavasszal még az anyjuk mellett vannak.
Áprilisban agancsuk még fejlődésben van, egyesek már ilyenkor elválnak kortársaiktól, mert testben erősebbek és agancsuk magasabb. De még anyjuknál vannak, tehát nem kétséges, hogy elsőévesek. Ilyenkor próbáljunk tipikus jeleket megállapítani, hogy amikor anyjuktól már távol lesznek, akkor is megismerhetők legyenek.
Az előrehaladott fejlődésű egyévesek sokszor kisebb hibákat mutatnak: szűk vagy széles agancsállás, görbülő szárak, egyenlőtlen szármagasság stb. Ne tévesszenek ezek meg bennünket. Ezek agancstömeg szempontjából az egykorúak felett állanak, tehát a jövendő legjobb anyaga áll előttünk. Ezeket, mint gyenge második agancsú bakokat nem szabad kilőni.
Az első agancsú bakok selejtezése már azért is fontos, mert az állományt alulról kell felépíteni. Erős tél és magas hó után ne bánjunk szigorúan gyenge agancsú egy éves bakjainkkal. Egy elkövetkező normális télen és jó táplálkozással hibáikat kijavíthatják még, ha díjazott bak nem is lesz belőlük. Második agancsú és ennél idősebb bakoknál az agancsszemlén már kiesnek azok, amelyek durva és nem javítható hibát mutatnak: dugóhúzó agancs, gombnyársas, erősen szűk állás és gyenge villás agancs. Jó második agancsú bak már hatos legyen! De a kilövendők sorába fog tartozni az a középkorú bak is, mely 6-os ugyan, de örökösen közepes, vagy gyenge minőségű lesz.- Erre különös figyelemmel' legyünk, mert kormeghatározás nélkül ezeket felismerni a legnehezebb. Az örökös közepes bak rendesen a gyenge gidák oktalan kímélésének az eredménye.
Szabály az, hogy öreg bak legkorábban tisztítja agancsát, amely már március végén, április elején fényes. A középkorú bak agancsa április második felében van észen. A második agancs csak május elején. Az egyéves bak (első agancsú) esetleg csak július végén lesz készen agancsával.
Az első agancsú bak már május végén, június elején vörös. Utána következik vedlésben a kétéves. Az öreg bak néha még június végén is foszlott csuhát hord, tehát nyári vedlése ennek a legkésőbbi! Ezeket az időhatárokat kísérjük mindig figyelemmel.
Az.idejében megkezdett és állandóan végzett megfigyelés az élő őz kormeghatározásának alapja, lelövési idényben már nehéz az őzbak korát megállapítani.
Így a lelövési idő elején tisztában vagyok állományom legtöbb tagjával és nem engedem üzekedni azt a bakot, amelynek előbb ki kell esnie, mert minőségrontó. Olyan években, amikor az agancsfejlődés gyenge, gyengébb bakjainkat is kíméljük, mert csak időleges hanyatlásról van szó, agancsukat a következő évben ki fogják javítani.
Egyes szakírók szerint nehéz tél után még a gombnyársas első éveseket is kímélni kell. Ilyenkor legnehezebb a selejtezés.
Az élő őz felismerésének, meghatározásának legjobb szemléltetőeszköze a fénykép.
Rajzok sokszor idealizálnak vagy túloznak.
Az agancs megbírálásánál az a régi szokás, mely szerint annak magasságát a füle fölött egy tenyérnyire stb. mérték, nem teljesen megbízható, mert az őz fülének állása, annak mozgatása miatt változó. Reggel, a harmattól még csillogó agancs többet mutat, viszont a szűk állású agancs a valóságnál magasabbat. Oldalról nézett agancs szárának vastagságát a túlsó szár meghamisítja. Helyes képet akkor alkothatunk egy bakról, ha az agancsot elölről, vagy még jobb, ha hátulról nézhetjük.
Hátulról „sűrűt" mutató agancs tömege nem fog bennünket megcsalni. Tetőszerűen lejtő rózsa és mélyen ülő agancstő öreg bakra vall.
Összegezve az élő őzbak ismertető jeleit, általában a következők jellemzők:
Első éves baknál az orr feletti fehéres folt hiányzik, az arc egyszínű szürkésbarna színezetű, sötétes. Legelőször színesedik ki, június elején már vörös. Agancstisztítás június. Első agancsát csak februárban veti el. Agancsforma nyársas, ritkán villás; kívánalom, hogy a füle magasságát elérje. Agancstő vékony, hosszú és összehajló. Viselkedése játékos, nyugtalan, kíváncsi és a veszéllyel nincs tisztában. A lábak hosszúnak tűnők, kecses, könnyed testforma és hosszúkás összbenyomást kelt. Nyaka ívelt, vékony és a gerinccel törést zár be.
A második éves bak arcszínére jellemző a sötétes homlok és az orr fölött mutatkozó feltűnően fehéres folt. Még mindig hosszú nyak és hosszúnak látszó lábak. Agancsa villás, de jó baknál feltétlenül hatos! A homlokcsap még hosszú és vékony, de már párhuzamosba átmenő. Vedlése későbbi, mint az első évesé, de hamarább tisztít és hamarább is vet el.
A hároméves baknál is előfordul még a fehéres orrfolt, de már nem olyan jellemző és széles szürkésbe átmenő. Testre már derekasabb, a nyak rövidebbet mutat. Viselkedése óvatosabb. Fiatal bakot tavasztól közelében nem tűr meg és elkergeti. Színeződése későbben fejeződik be, tisztítása április második felében kész. A háromévesnél idősebb bak megkülönböztetése már nehezebb. Az arcszín még sötétes, szürkés-barna, tónusa eléggé változó.
A kor előrehaladásával nagy jelentősége van az úgynevezett szemüvegnek. Ez a szem körül többé-kevésbé jól kivehető fehéres gyűrű, amit néha még gyenge fénynél is megismerni. Ez általában négyéves korban jelentkezik először a szem felső részén. A szem alatt ez a világos félkör rendesen csak 6—7 éves baknál látható. Idősebb baknál a szemet a világos gyűrű egészen körülveszi. Nem minden baknál van ez meg, de eléggé általános jel.
Az öreg bak óvatos. Még hívásnál is legkésőbb és szelet fogva ugrik be. Későn vált ki legelni és korán vált vissza. Közelében tavasztól kezdve még sutát sem tűr meg, bakot pedig egyáltalán nem. Homlokcsavarja rövid és vastag. Az agancs, — kivéve az örökösen gyenge bakot, — tömör, vaskos, az ágak rövidülnek, később ágvesztés áll be. A nyak rövidnek látszó, vastag, fejét nem tartja magasan, mint a fiatal bak és a nyak a gerinccel nem mutat erős törést. Az összbenyomás a testben rövid, zömök. Az arc á későbbiekben őszes, szürkés lesz. De ez más mint a kétéves világos álarca! Az öreg bakok agancsára jellemző az úgynevezett tetőrózsa.
Mindezt tudni azért fontos, mert megfigyelésünk helyes vagy helytelen voltát a terítéken lévő baknál már csak utólag igazolhatjuk. A tévedés bizonyítása már késői. Terítéken legbiztosabb támpont az alsó álkapocs fogazata, de az agancstő rövid, vastag volta, a homlokvarrat stb. még eléggé megbízható támpontok. A kiállítások gazdag anyaga mutatta, hogy éppen a legjobb örökítő bakok nagy része esik ki korán az állományból, amelyeknek még pár évig ott lett volna helyük a területünkön.
Ám ha van egy bakunk, mely április közepén készen van agancsával és június közepéig még nem mutatott kiszíneződést, de agancsa közepes hatos, nem fog bennünket megtéveszteni! Bátran kilőhető, mert a korban már benne van és többet nem várhatunk tőle. De, ha egy hatos bakunk június elején már színes és
fehéres álarccal jelenik meg, nem bántom, mert a jövő jó bakja áll előttem és tudom róla, hogy kétéves és nem örökös közepes.
Az ivararány fenntartása, illetve elérése érdekében elengedhetetlen a sutakilövés tervezése. Aki ezt elhanyagolja, nem érti meg ennek törvényszerű szükségességét és vét az állománya ellen. De a válogatás nélküli sutalövés talán még nagyobb hiba!
Főleg a „meddő suták' keresése és kilövése súlyos tévedéseket és kárt okozhat, ezért meg kell szüntetni. Sok suta mellől esik el egyik, vagy mindkét gidája, ragadozók, emberek, kikaszálás, vagy más ok miatt, az ilyet helytelenül meddőnek nyilvánítják, pedig a következő évben ismét gidákat vezetne. A lelövés utáni vizsgálat az esetek legnagyobb részében megállapítja, hogy a „meddő suta" vemhes volt. Kíméljük tehát az öreg és középkorú sutákat. Leghelyesebb a sutakilövéskor a gyenge gidákat kiválasztani és a második éves, még gidákat nem vezető suták közül a gyengébbeket kilőni. A második éves suták felismerését télen az is megkönnyíti, hogy ezek szeretnek bak testvéreikkel együtt járni. Ha gidát vagy gidákat lövünk ki, ezek ellövése után, — ha gyenge —, bátran ellőhetjük az anyját is. De mindig először a gidát lőjük ki, mert az anya nélküli gida biztos pusztulásnak néz elébe. A gidalelövések ideje december és január. Inkább januárban lőjük ezeket. Suta és gida lelövések legjobb ellenőrzője a súlyadat. Az állomány helyes szabályozása évek múlván nemcsak a jó agancsokban, hanem a súlyadatokban is mutatkozni fog, mert a kettő egymástól nem választható el. A gyenge, súly alatti gidákat ne kíméljük, mert helyettünk a tél ezeket úgyis el fogja távolítani, de ha meg is maradnak tél végéig, majd a télutó végez velük!
Az elmondottak nem selejtezési előírások, inkább néhány gyakorlati megfigyelés közreadása, melyeket kezdő vadászok felhasználhatnak. Ezek a megfigyelések szakkönyveinkből is hiányoznak.
A vadászterület őzeltartó képességére nem tértem ki, mert ennek megbírálása esetenként más és más. Az állomány megközelítően pontos ismerete azonban nagyon fontos és ez csak úgy képzelhető el, ha a hivatásos vadásznak nem kell idejét teljes egészében a terület berendezésére és vadföldjeire fordítania, hanem idejéből marad a vadmegfigyelésre is. A gyakorlat általában azt mutatja, hogy egy vadász mintegy 3000 kh területen tud nagy munkája mellett eredményes vadmegfigyelést végezni.
A terület nagyságának növekedésével ez egyre kevésbé lehetséges.
Célszerű, ha megfigyeléseinket néhány szavas feljegyzésben rögzítjük, vagy ha megfigyelt bakjainkról, illetve azok agancsáról vázlatszerű rajzot készítünk, főleg a különös ismertetőjelű agancsokról. Egyes vadászterületeken régen — és ma is — térképen jelölték meg az őzek előfordulását, ami áttekintést ad a területen elhelyezkedő őzek sűrűségére. A vadászati berendezések közül legnagyobb segítséget megfigyeléseinkhez a minél több magasles, a sűrű cserkészúthálózat és a lesernyők alkalmazása ad. Távcső 7-szeres, vagy annál nagyobb nagyítású legyen. A vadföldek lehetőleg sakktáblaszerű elhelyezése és megfelelő veteménnyel való ellátása vadállományunk sűrűségi elrendezésére jó hatással van és elősegíti megfigyeléseinket. RÁCZ SÁNDOR vadász