Ötven éve fogadták el az országfásítás tervét (Erdészeti Lapok)

A politikai célkitűzések természetesen elsődlegesek voltak, így az akkor uralkodó nézet szerint az ország vezetése - az elkerülhetetlennek hitt újabb háborúra való készülés jegyében is - a nehézipart tette stratégiai ágazattá. Magyarországot a „vas és acél országává" kívánták fejleszteni, amihez természetesen csak külső, szovjet segítséggel lehetett eljutni. Hogy ebbe a nehézipar felé forduló gazdasági újjáépítés, építés vonulatába hogyan került bele az országfásítás, hogyan képzelték az „erdők országának" megvalósítását, ennek megértéséhez szükséges néhány előzményre utalnunk.
Kétségtelen, hogy a korábbi, Magyarországon már két évszázadra visszatekintő fásítási, alfölderdősítési célkitűzések a szakemberek, de a politikai döntéshozók előtt is - legalábbis hallomás szintjén - ismertek voltak. Az erdészek ugyanakkor felmutathattak nemcsak alföldfásítási, hanem kopárfásítási eredményeket is, ezek hasznosságát pedig nehezen lehetett kétségbe vonni. Szakmailag tehát alá lehetett támasztani egy nagyarányú fásítási programot.
A politika azonban - a többé-kevésbé figyelembe vett szakmai indokok mellett - az országfásítást három további szempontból is értékelte. Az egyik mindjárt a már említett önellátásra való törekvés, mivel Magyarország Trianon óta fahiányban, elsősorban lágyfahiányban szenved. A másik indokot az ekkor már egyre nagyobb méreteket öltő birtokrendezések termelték ki. Az 1949. évi földtagosításokkal, majd az - egyelőre még csak - alföldi téeszesítésekkel kiterjedt mezőgazdasági területek kerültek ki a művelésből.
Itt az államnak kellett valamilyen kultúrát meghonosítania, ráadásul - az új  alkotmányból következően - a falusi lakosság munkához való jogát is biztosítania. Erre az állami, illetve kísérleti gazdaságok csak részben voltak elegendők.
További lehetőségként merült fel az államerdészeti erdőtelepítések elkezdése.
Végül a politikai döntéshozók figyelmét nem kerülhette el a Szovjetunió 1948-ban elfogadott óriási fásítási terve sem. A népi demokratikus országok ezt igyekeztek követni, bár annak ideológiáját csak részben vették át. A nagy sztálini természetátalakító terv részeként megjelenő sztyeppefásítás ugyanis még a XVIII. századi orosz gondolkodók ideológiáját is tartalmazta: az erdő legyőzi a sztyeppét! Azaz: az erdőlakó orosz nép úrrá lesz a sztyeppei nomádokon, a tatárok birodalmán. Ehhez az elképzeléshez járt egy friss, a Nagy Honvédő Háborúban szerzett tapasztalat is. Az tudniillik, hogy a fedett, részben fedett, erdőkkel, erdősávokkal szabdalt terepet könnyebben lehet védeni, mint a fátlan sztyeppét. Tehát erdőt kell telepíteni, mert így az orosz nép valóban birtokba tudja venni és meg tudja tartani a sztyeppét.
S ettől a fásításoktól nemcsak a terület gazdasági felvirágzását, hanem a népegészségügy és más szociális tényezők javulását is várták.
A magyarországi országfásítási terv elkészítésével a földművelésügyi miniszter az Erdőközpontot (Állami Erdőgazdasági Üzemi Központ) bízta meg. Az Erdőközpont kiindulási pontnak az 1947-ben végzett, az egész országra kiterjedő erdőfelmérés adatait tekintette, továbbá azt, hogy az akkori, 12,3%-os erdősültséget legalább 20%-ra kell felemelni.
E célból országrészenkénti beosztásban, majd megye, járás és község lebontásban táblázatot állítottak össze, amely tartalmazta az illető település összes, földadó alá eső területét, az elérendő erdősültséget, a meglévő erdők kiterjedését, s a kettő különbsége adta a létesítendő erdőt, illetve fásítást.
Olyan terepi, részletes munkákra most nem került sor, mint a két világháború közötti időszak alföldfásítási programja idején, de azért az egyes vidékek adottságát – például a járásonként elérendő erdősültség meghatározásakor - igyekeztek figyelembe venni. Az így összeálló terv szerint a meglévő 1 981 873 kh (1 140 568 ha) erdőt 1 289 573 kh-ra (742 149 ha) kell növelni, s így valósulhat meg a 20,3%-os erdősültség. „A számításba vett területnövekedésbe - jegyezte meg a terv bevezetőjében dr. Magyar János - nemcsak a létesítésre kerülő új erdőket, hanem a mezővédő fasorokat, illetve fapásztákat, sőt a legelőfásításokat
is, és általában - a gyümölcsösök kivételével - minden fáskultúrát beleértünk."
A végrehajtást illetően 5+15 évben, azaz 20 évben gondolkodtak, amelyben az első ötéves terv (1950-54) volt az előkészítő időszak, míg a következő három ötéves terv alatt olyan ütemben kellett volna haladni, hogy 1969-70-re megvalósuljon a 20%-os erdősültség.
A tervet az Erdészeti Tanács 1949 októberében fogadta el, és még ugyanebben a hónapban bejelentették, hogy az erdészek az ötéves tervet négy év alatt fogják teljesíteni.
1951-ben pedig az ötéves terv mutatóit emelték fel: „Új erdőt az eredeti tervben előirányzott 50 000 kh helyett 80 000 kh-on kell telepíteni." (1951. II. tv. 30. §). Valóban, az ötvenes években az évi telepítés nagysága 20 ezer hektáron fölül volt. Később ez a lendület megtört, de most, az ezredfordulón - egészen más gazdasági és társadalmi helyzetben - már 19%-os tényleges erdősültségről beszélhetünk.
Igaz, az 1949-ben meghirdetett országfásítási terv az elmúlt 50 évben módosult, átalakult. Az ország teherbíró képessége, az erdőtelepítésekre fordítható anyagi forrásai változtak - általában csökkentek -, ugyanakkor új szakmai szempontok (például a fafaj politika változása vagy a természetvédelmi szemlélet érvényesítése) merültek fel, új szervezetek jöttek létre, s még lehetne mindezt folytatni. Mégis, az országfásítás nem került le a napirendről, továbbra is cél  Magyarország erdőterületének a növelése. Nem lettünk a „vas és acél országa", nem lettünk a „magyar arany", az alumínium országa sem, sőt ki kellett ábrándulnunk abból a jelszóból is, amely szerint „az élelmiszer a mi olajunk", de az „erdők országának" megvalósítása most is folyik! Oroszi Sándor