Vannak erdők a világon, ahol nem ritka a tűz. A forró és száraz mediterrán éghajlatú tájakon például annyira megszokott, hogy az élővilág is alkalmazkodott hozzá. Vannak olyan növényfajok (pl. egyes fenyők), amelyek magja ki sem csírázik addig, amíg nem forrósodik fel körülötte a talaj, vagy meg nem ég a toboz. Az itt élő növények ráadásul gyakran tartalmaznak különféle illóolajokat, amelyek gyúlékonyak, így szinte „vonzzák a bajt”.
Általában ugyanakkor csak az aljnövényzet szintjében lobognak a lángok, és nem is sokáig. A kaliforniai nemzeti parkokban a nagy tüzek megelőzésére újabban szándékosan is gyújtanak kisebbeket, hogy a természet véletlenszerű, de megszokott eseményeit imitálva mégis ellenőrzött körülmények között maradjon a „vörös kakas”. A természetesen fellobbanó kis tüzek azonnali eloltása azért is nem szerencsés, mert úgy túl nagy mennyiségű gyúlékony anyag halmozódik fel, aminek lángra lobbanása már vagyonra-életre egyaránt veszélyes lehet.
A helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű, nem írhatunk mindent a természet számlájára, sőt. A WWF elemzései szerint az erdőtüzekért 95%-ban az ember a felelős. Az eldobott csikkek, felelőtlenül magára hagyott tábortüzek, vagy nem ritkán a szándékos gyújtogatás sokkal többször okoz tüzet, mint az olyan természeti jelenségek, mint a villámcsapás, vagy a kőomlások keltette szikrák. Bár a hagyományos tarlóégetés is könnyen bajt eredményez, ha nincs mellette kellő ellenőrzés, a legtöbb esetben mégis a tájat nem ismerő, hanyag turisták, autósok okozzák a katasztrófát, nem beszélve a szándékos gyújtogatókról, akik például tavaly nyáron Görögországban tettükkel több halálesetet is okztak.
Nem mindegy az sem, hogy az autó ablakán hanyagul kidobott cigarettacsikk milyen növényzetbe hullik. A tájidegen fafajok monokultúrái közül sok gyúlékonyabb az őshonos erdőknél. „Jól égő” eukaliptusz ültetvényekkel csak délen találkozhatunk, a homokra telepített fenyvesek ültetvényei viszont nem csak Spanyolországban, de nálunk is veszélyeket jelentenek. A klímaváltozás ugyancsak növelheti a tűz kockázatát, mivel minél szárazabb az erdő, annál több eséllyel válik lángok martalékává.
A tüzek hazájában, a Földközi-tengeri térségben a ’60-as évek óta megnégyszereződött a tűzesetek száma. Részben felelhetnek ezért a forróbb nyarak, de még inkább a megváltozott tájhasználat áll a háttérben. A túl sok tűz nem csak a gazdálkodásnak okoz óriási károkat, nem csak az emberre veszélyes, hanem a tüzet máskülönben elviselő természetnek is „sok”. Nem csak az élővilág károsodik, hanem sokszor az erózió, a talajpusztulás mértéke is megnövekszik.
A probléma megoldásához szükséges lenne a természetes növényzet és a megfelelő tájhasználat helyreállítása mindenhol, ahol csak lehet. De mivel az elsődleges ok az ember, nem kerülhető meg a tűzesetek okozóinak jelenleginél hatékonyabb felelősségre vonása sem. Gálhidy László