Katicainvázió Franciaországban (National Geographic)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009. szeptember 7. - .Ázsiai katicabogarak okoznak fejfájást a környezetvédőknek, a tudósoknak valamint a szőlősgazdáknak Franciaország északi és keleti részén. A Harmonia axyridis névre hallgató faj vadon 2004 óta van jelen Franciaországban.

Terjeszkedésének követésére Vincent Ternois biológus alapított egy „állandó megfigyelőállomást", ahol az ázsiai katicabogár szétrajzásának útját egy internetes térképen lehet nyomon követni. A szakember telefonja állandóan csörög, minduntalan érkeznek a jelentések újabb és újabb inváziókról.

Ternois szerint a bogárka igencsak falánk – nem csupán levéltetvek szerepelnek étlapján, hanem sok más rovar, pete és lárva is. Ezáltal egyre több őshonos fajt szorít ki élőhelyéről.

A borászoknak is gondot jelent a bogárinvázió – a katicák előszeretettel rejtőznek el ugyanis az érett szőlőszemek közt, és így belekerülnek a présbe is. Ezzel pedig egy jó termést tönkre is tehetnek – hiszen ízük meglehetősen keserű. Ennek köszönhetik azt is, hogy nemigen akad természetes ellenségük – és így egyre jobban elterjednek.

A Harmonia axyridis nem mindig volt hívatlan vendég Franciaországban: 1982-ben még az állami mezőgazdasági kutatóintézet importálta Kínából egy kísérlet céljából, a rettegett levéltetvek természetes ellenségeként. 1995-től a francia Biotop cég hozta forgalomba, amíg 2000-ben, pontosan a terjeszkedés veszélye miatt fel nem hagytak ezzel. Azóta egy genetikailag módosított, szárny nélküli változatot kínálnak a termelőknek, így próbálva meggátolni elterjedésüket.

Ternois azonban ezzel nem látja megoldottnak a problémát, ugyanis ha egy szárnyatlan egyed kereszteződik egy szárnyassal, az utód újra röpképes lesz. A biológus annak az aggodalmának adott hangot, hogy „ezeket a bogarakat semmi és senki nem fogja tudni megállítani".


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.