A történet 2008 őszén kezdődött, a brüsszeli tanulmányúton. Megkérdezte tőlem az egyik hallgató, én miért nem vagyok megkeresztelkedve?
Akkor, ott, persze elütöttem a kérdést valamivel, de azért elgondolkoztam.
Miért is nem kerültem közelebb eddig a selmeci hagyományokhoz?
Csak azok a sztereotip válaszok jutottak eszembe, amiket oly sokszor hallunk a hallgatóktól is: Nem tudom. Nincs időm erre. Nem gondolkoztam még ezen. - meg ehhez hasonlók. Pontosan tudjuk, hogy ezek mögött a válaszok mögött sokszor valójában az áll: „Ez engem nem érdekel.”
Mindenesetre megmozdult bennem valami.
Hazaérve megkerestem egy CD-t, ami már réges-rég a polcon hevert, mindig egy kicsit hátrább sodródva a sorban. A címe: Sza-sza-szakestély. (Bevallom, addig még nem hallgattam meg.)
Nos, a nóták azonnal elvarázsoltak, magukkal ragadtak - azóta is ez szól az autóban.
Se Sláger, se Danubius, se Class FM, se más.
Végül szeptember végén érett meg bennem az elhatározás.
Megint a nóták…
A 2 napos pénzügyes konferencia díszvacsoráján gyönyörű, vidám, humoros és magával ragadó nótázással mutatták be a hallgatók vendégeinknek a selmeci hagyományokat. Amikor a programot szerveztük, nem hittem volna, hogy én leszek az, akire ezek a nóták a legnagyobb hatást gyakorolják majd. Megérlelték a döntést bennem, hogy megkeresztelkedjem.
Teltek a hetek, a feladatok jöttek rendre, s többször éreztem, nem vagyok normális…
Fantasztikus módon azonban, amikor úgy éreztem, feladom, mindig történt valami, ami segített továbblépni. Egy beszélgetés, egy leírt mondat… Vagy egy nóta.
Nem volt könnyű! Sokszor súroltam a saját határaimat, néha túlléptem vélt, vagy valós korlátaimon.
Végül 2009. december 3-án elhangzott az a rég várt szó…a bALEK nevem.
Álltam a sorban, vártam, hogy megkereszteljenek – egy pillanatig ne gondold kedves Olvasó, hogy nem voltam pestiesen szólva „tiszta ideg”! Csak arra a pillanatra tudtam gondolni, amikor majd meghallom, hisz az, hogy milyen nevet kapok a keresztségben, pontosan mutatja, milyennek lát engem a környezetem.
Végre megszívhattam a pipát, leborítottak sörrel, ahogy kell, s kimondták.
Nagy öröm járta át a szívemet (Milyen frázisnak hangzik! Kérlek, nézd ezt el nekem, de nem tudom más szavakkal kifejezni, amit éreztem, csak ezekkel az elcsépeltekkel).
A név, amit hallottam, pontosan kifejezte azt, amilyennek szeretném, hogy lásson a világ. Vidámnak, nyitottnak, olyannak, akire lehet számítani!
Büszke vagyok a bALEK nevemre, s büszke vagyok a keresztszüleimre is!
S hogy mit találtam a kapun belül?
Törődést, segíteni akarást, egymás kölcsönös megbecsülését, sok-sok vidámságot és nevetést, a múlt tiszteletét, az előző generációk megbecsülését. Rendet, amelyben nem „pofára” osztogatott pozíciók vannak, ahol mindenki egyformán mérettetik meg. Jóakaratot és összetartozást.
Milyen jó lenne a nagybetűs ÉLET-ben is ezeket tapasztalni!
Persze nem mondanék igazat, ha azt állítanám, mindennel egyetértettem, ami történt, mindent el tudtam azonnal fogadni, de igyekeztem megérteni az okokat. Még ha ez néha nehéz is volt.
Mennyivel könnyebb sokszor ítéletet mondani mások felett, ahelyett, hogy a megpróbálnánk megérteni motivációit!
Örülök, hogy megtörtént, örülök, hogy végigmentem az úton, amelynek végén megkaptam a bALEK nevem! Örülök, hogy az út végén - ebben az értékvesztett világban - értékeket találtam, s hogy ez igazából nem is az út vége.
S még egy: üzenem azoknak, akik csak az alkoholizást látják ebből az egészből: mindenkinek saját döntése volt, mennyi alkoholt ivott – mint ahogy a selmeci hagyományokon kívüli világban is az.
A mértéktelenség mindig megbosszulja magát, mindenben. Az alkohollal kapcsolatban különösen, de egyetlen egyszer nem tapasztaltam, hogy mások döntöttek volna arról, mennyi alkoholt iszik bármelyikünk is. A mérték (és a mértéktelenség is) saját döntése volt mindenkinek.
Kiszabadulva a szülői házból, néhányan persze kényszert éreztek, hogy bizonyítsák, milyen jól bírják az alkoholt, önként és sokat ittak, de hát nekik is meg kell tanulniuk, hogy a döntéseink következményeit másnap viselnünk kell. Biztos többen kaptak leckét ebből.
Nem bánok semmit sem – talán csak azt, hogy nem korábban vágtam neki!
Sokat tanultam és tapasztaltam ebben a pár hétben, magamról is és másokról is!
Köszönöm mindenkinek. Elsősorban Zsofkának, Tominak, Katának, Beának, Bekinek, Renátának, Gergőnek, Ákosnak és Janinak, de Borinak, Rékának, Karcsinak is, s mindenkinek, akivel ezután egy közösséget alkotunk ebben a több értelemben is szétszakadt világban.
Kaufman Ilona a. Partianyu
NYME KTK NRGI
u.i: Ja és hogy ki volt Dzseki bácsi? Mi tudjuk, de Te is megtudhatod, csak el kell szánnod magad, hogy megkeresztelkedsz!
2009. 6. - avagy miért nem hallgattam a Sláger Rádiót az utolsó napján?