„Szerencsés ember vagyok” (Zalaerdő)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. 1. - Elköszönt Horváth Ferenc termelési igazgató
- Köszönöm vezérigazgató úr megindító szavait, és köszönöm azt a segítséget, amit munkámhoz nyújtott. Azt mondta, szerencsés ember vagyok, mert most mehetek nyugdíjba. Valóban, szerencsés embernek érzem magam, de nem csak ezért. Szerencsés ember vagyok, mert erdész lettem, erdészként élhettem meg az elmúlt évtizedeket.
Szerencsés ember vagyok, mert szakmánk olyan nagyjaitól tanulhattam az erdészszakmát, akiknek iránymutatását szem előtt tartva pályafutásom során kialakíthattam és megvalósíthattam egy sikeres szakmai és vezetői szemléletet.
Szerencsés ember vagyok, mert Zalában lehettem erdész. A csodálatos zalai erdők, a bennük felhalmozott természeti és gazdasági értékek, az erdőben dolgozó munkások, erdészek, mérnök kollégák erdőszeretete, a zalai erdők iránti elhivatottsága folyamatosan több és jobb munkára inspiráltak.
Szerencsés ember vagyok, mert olyan kollektívában dolgozhattam, ahol a teljesítmény jelentette az értéket, ahol az egyetértés, a másik megbecsülése, az összehangolt csapatmunka volt a jellemző.
Szerencsés ember vagyok, mert olyan időszakban szolgálhattam, amikor az erdészek dönthettek az erdők sorsáról, amikor az erdészek védték az erdőt, nem az erdészektől akarták megvédeni azt.
Szerencsés ember vagyok, mert szakmai pályafutásomat többségében sikerek és elismerések kísérték. Legnagyobb sikeremnek mégis talán azt tartom: a vezetőim bíztak bennem, a munkatársaim hittek bennem. Ez volt sikereim záloga, ez segített túllépni a kudarcokon.
Az élet rövid. Az ember vágya, hogy életével, munkájával, tetteivel nyomot hagyjon a világban. Ebben is szerencsés ember vagyok: az erdész munkájának eredményei emberöltőkön keresztül megmaradnak. Az utódok, ha jól végeztük dolgunkat, évtizedek múlva is hálás szívvel gondolnak majd ránk.
Szerencsés ember vagyok, mert Veletek dolgozhattam. A közös munkánk, a cégnél eltöltött évek emlékeit magammal viszem. Talán remélhetem, bennetek is maradandó nyomot hagynak együtt megélt éveink.
Őrizzetek meg jó emlékeitekben!

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.