2010. szeptember - Új jogszabályokkal, a korábbi gyakorlat
felülvizsgálatával és átszabott uniós agrárdiplomáciával akarja meghúzni
az új birtokhatárokat a vidékfejlesztés kormányzata úgy, hogy a
családi, a kis- és közepes vállalkozások jussanak több hazai és
brüsszeli támogatáshoz. A vidékfejlesztés minisztere az átrajzolt birtokhatároktól, a helyi piacokra termelő helyi gazdálkodóktól és a támogatáspolitika léptékváltásától várja az agrárium megerősödését.
„Magasabb szintű termékfeldolgozást kell elérni a magyar mezőgazdaságban, s több készterméket előállítani, ezért ezekhez a célokhoz igazítjuk hozzá a pályázatokat és a forrásokat is" - mondja dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárca a nyáron több olyan jogszabályt alkotott meg, készített elő, amellyel átalakítja mind az agrárium, mind a vidékfejlesztés működtetési szerkezetét, feltételrendszerét. Szeptemberben pedig már az európai uniós egyeztetésekre, tárgyalásokra kell koncentrálnia: a tervezett földtörvény-módosítás ugyanis összefügg az Európai Unió földvásárlási moratóriumra vonatkozó, januárban esedékes döntésével. A mezőgazdaság fő felelősének addig még a közös agrárpolitika novemberi brüsszeli kialakítására is összpontosítania illik, csakúgy, mint az 1400 milliárd forintot felölelő Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból 200-300 milliárd forint átcsoportosításának mikéntjére. A tárcavezetőt az uniós tervekről, lehetőségekről kérdeztük először.
– Milyen birtokszerkezet alakulhat ki azt követően, hogy Brüsszelben eldől a külföldiek földvásárlásának további szüneteltetése, vagy beengedik az új piaci szereplőket?
- A földtörvény módosításával létrejött egy új intézmény, a Nemzeti Földalap, mely elővásárlási joggal rendelkezik. Ehhez tízmilliárd forint áll a rendelkezésre, főleg földhaszonbérletekből. Megjelenik tehát egy új szereplő a földpiacon az állam képviseletében, bár ez nem jelenti azt, hogy minden földet fel is akar vásárolni. Az állam csak ott kíván beavatkozni, ahol spekulatív ügyletet, hátsó szándékot vélelmez az adásvétel mögött. Így a földeket haszonbérletbe lehet adni gazdálkodók részére, és megteremtődhetnek a kormányzat demográfiai programjához a feltételek. A gyermeket vállaló, letelepedni, gazdálkodni akaró, ifjú családok támogathatók így. A külföldiek földhöz jutásának lehetőségét Magyarország még szüneteltetni akarja, Brüsszelben ehhez igyekszünk megteremteni a feltételeket. Azért kell a moratóriumot meghosszabbítani, mert hazánkban a földárak a jelenlegi gazdasági helyzet, illetve a válság miatt alacsonyak, s ha ilyen körülmények között nyílik meg a piac, akkor irreálisan nagy kereslet mutatkozna külföldön a földjeink iránt.
- Valóban tömegesen akarnak nálunk gazdálkodni más államok fiai?
- A problémák abból fakadnának, hogy rengeteg úgynevezett zsebszerződés „él" napjainkban is, és sokan szeretnék ezeket a megállapodásokat legalizálni - ezzel jókora zavart, piaci torzulást okoznának.
– A kormányzat miként kezeli a zsebszerződéseket?
- Álláspontunk szerint ezek a megállapodások semmisek. A magyar jog - más államok joggyakorlatával egyezően - nem ismeri el ezeket a szerződéseket. Ha az EU nem hosszabbítja meg a moratóriumot, akkor is
bízom abban, hogy sikerül olyan földtörvényt alkotnunk - német, illetve osztrák mintára -, amely biztosítja a gazdálkodóknak és a helyben lakó családi gazdaságoknak az elővásárlási jogokat. Vagyis nem kell félni a
földbirtokszerkezet nagyobb változásától, de attól sem, hogy a külföldiek, ha spekulánsok, földhöz jutnának. A lényeg, hogy nem támogatjuk azoknak a befektetőknek a tulajdonszerzését, akik nem a föld megművelésében látják a hasznosítás lehetőségét. A föld, akár az államtól bérelik, akár magántulajdonban van, azokat szolgálja, akik megművelik. A magyar vidék akkor marad meg, és akkor teremt munkahelyeket, ha ott az embereknek a létfeltételeket maga a föld tudja kínálni.
– A demográfiai program, a családi gazdálkodás érdekében juttatja termelő vagyonhoz az ifjabb generációt a kormányzat. E cél teljesülése során sem változik meg a birtokméret?
- A birtokstruktúra nem változik meg egyik óráról a másikra, de hosszabb távon a kis- és közepes családi gazdaságok megerősítése a célunk. Ehhez teremtjük meg a jogi környezetet, mivel azt szeretnénk elérni, hogy a gyermekeket vállaló, gazdálkodni hajlandó fiatal családok gazdasági pezsgést vigyenek azokra a településekre is, ahol ma a pangás, a munkanélküliség, a reményvesztettség az uralkodó. Az új szabályokkal - a gazdaság- és az adópolitika eszközei mellett a generációk közötti illetékmentes, ingyenes vagyonátadást lehetővé tevő törvénnyel - a családi gazdálkodási forma erősödik meg. A magyar vidéken a kisebb és a nagyobb gazdaságoknak is van létjogosultságuk, de a kormányzat most a magántulajdont és a családi gazdaságokat szeretné helyzetbe hozni. Akiknek a programjainkat szánjuk, ott élnek a falvakban, de egyáltalán nem biztos, hogy földhöz tudnak jutni források, támogatások, hosszú távú hitelek nélkül. Tény, hogy a legutóbbi időkben már léteztek fiatal gazdákat segítő programok, az új kormányzatnak tehát az a célja, hogy bővítse a kört.
– Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásainak átcsoportosítását helyezte kilátásba a tárca. Milyen pályáztatási rendszerben gondolkodnak, s a gazdálkodás hatékonyságának, jövedelmezőségének javítása nincs-e ellentmondásban a foglalkoztatás komoly mértékű bővítésével?
- Egy cég versenyképessége nem a méretétől függ elsősorban. Kicsik is lehetnek eredményesek. Az a célunk, hogy a pályázati forrásokat úgy alakítsuk át, hogy a kis- és közepes vállalkozások is képesek legyenek labdába rúgni. Ha egy pályázatnál az elérhető támogatási összeg alsó határa több százmillió forint, akkor egy falusi vágóhíd vagy helyi hűtőház, gyümölcsfeldolgozó el sem indulhat, hiszen a szükséges önerő is bőven meghaladja a lehetőségeit. Nem beszélve arról, hogy az ekkora összegből megvalósítható üzem a családi keretek közé be sem férne. Nem zárom ki azt, hogy ne lehetnének akár negyven-ötven főt is alkalmazó jókora családi vállalkozások, de nem ezek a tipikusak. Ahhoz, hogy egyre több és több erősödő vállalkozás jöhessen létre, szükség van az állami segítségnyújtásra is. A vidékfejlesztési források elérhetőségét úgy alakítjuk át, hogy azt a kicsik és közepesek mindenképpen elérhessék, így a kisebb gazdaságok - forráshoz jutva - végre élni tudnak a közvetlen értékesítés, a közvetlen feldolgozás vagy éppen a vendégasztal lehetőségével, ami a helyben fogyasztásra ösztönöz. A lényeg, hogy a termelők kiléphessenek önálló termékeikkel a piacra. Napjainkban a mezőgazdaság zömmel alapanyagot termel.
Az élelmiszeripar jelentős részben külföldiek kezében van, és döntően félkész termékeket állít elő. Ha a gazdák feldolgozzák az alapanyagot, munkahelyeket teremtenek, és a haszonból is több marad a helyieknek.
Az a célunk a pályázati források segítségével is, hogy minél több készterméket, illetve hungarikumot termeljen a vidék, s olyan portékákat legyen képes piacra dobni, amely minden tekintetben kiemelkedő minőségű. Erről kell szólnia az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak s a többi pályázatnak is.
– A LEADER-t - ígéretüknek megfelelően - milyen „technológiával" fogják egyszerre területfejlesztési és vidékfejlesztési célokat szolgáló támogatási rendszerré fejleszteni?
- A LEADER-nek az unió által támogatott, alulról szerveződő vidékfejlesztési programnak kellene lennie. De nem az! Sajnos, a megalakulásától kezdve a szocialista szervezkedéseknek, botrányoknak, a klientúraépítésnek vált a „terepévé", ezért alapos felülvizsgálatra, a pályázatok elemzésére, értékelésére van szükség ahhoz, hogy a folytatás mikéntjéről dönthessünk.
– Ennek a programnak is voltak termelőket összeszervező „vonulatai", mégis a klasszikus szövetkezések - tészek - lehetnek a vidék piaci térnyerésének az alapvető eszközei?
- A termelők integrációját, értékesítési szervezeteit a vidékfejlesztési tárca feltétlenül támogatja. Ha Magyarországon nem elég szervezettek a termelők, akkor a portékák máshonnan kerülnek be a hazai hálózatokba, hiszen a spanyol vagy a francia termelői érdekszövetség könnyebben meg tud állapodni a nálunk is tevékenykedő üzletláncokkal, akár ellenünkben is.
– Azért tudtak szervezkedni a magyar gazdák is, évről évre demonstráltak a magasabb felvásárlási árakért vagy éppen állami kártalanításért. Az agrárminiszterek pedig engedtek. Az idén milyen fenyegetést „takarít be" a tárca vezetője?
- A mezőgazdaság ebben az évben különösen nehéz helyzetben van, és nincs a magyar agráriumban szinte egyetlen sikeres ágazat sem. Ráadásul természeti csapások sújtották a lakossági, az önkormányzati, az állami tulajdont, a gazdálkodók földjeit, üzemeit, vagyontárgyait. A költségvetési tartalékokat mozgósította a kormányzat, és támogatást kértünk az EU szolidaritási alapjából is. Azt is kérvényeztük, hogy Brüsszel járuljon hozzá a jövő évi agrártámogatások előlege 80 százalékának idei kifizetéséhez. Most mentőövet kell nyújtanunk a gazdálkodóknak.
– Azok a termelők, szállítók, eladók, akik a portékákat úgy juttatták el a fogyasztókhoz, hogy kibújtak a közteherviselés alól, számíthatnak-e megértőbb politikára?
- A kistermelők zöme napjainkban már mint helyi értékesítő tevékenykedik, s az adókedvezmények szabályai szerint kész adót is fizetni. De ne felejtsük, a jóval nagyobb vállalkozások, illetve a termelők is kaptak és kapnak adókedvezményeket.
Az elmúlt évek nem arról szóltak, hogy a kicsik fizetnek-e közterheket, vagy sem, hanem arról, hogy még a szüretelő baráti társaságokat is helikopterekkel üldözték az állami hatóságok. Ezt a korszakot le kell zárni, mint ahogyan azt is, hogy a kisebb befizetési kötelezettségek miatt kékkönyves embereket alkalmaztak a multik. Emellett a legutóbbi időkig az élelmiszer-kereskedelem egy része ellenőrzés nélkül, a legalitás peremén mozoghatott. Ez az oka annak, hogy elindítottuk a másodlagos élelmiszer-ellenőrzés rendszerét. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a kereskedelmi láncoknál is ellenőrizzük a termékeket. Véget akarunk vetni a hamisítványok, az élelmiszer-hulladékok behozatalának. Valamennyi szektorban van mit fehéríteni, a kormány pedig arra tett fogadalmat, hogy rendet teremt. Nem lehet tehát csak a kicsikre mutogatni csupán azért, mert boldogulni próbálnak. Abban pedig biztos vagyok, hogy ha a kistermelők gyarapodnak, és komoly vállalkozássá alakulnak, egyáltalán nem bújnak el a szorosabb adózás elől. De egyelőre attól szenvednek, hogy a létminimum környékén kénytelenek élni, működni, leginkább azért, mert szinte üldözték őket, ha magasabb feldolgozottságú, minőségi termékeikkel versenytársaivá próbáltak válni a multiknak. Az a feladatunk, hogy munkát adjunk az embereknek, és hagyjuk őket dolgozni: elősegítjük, hogy vidéken megint legyenek saját termékek, amelyek megjelenhetnek a piacon, a turizmusban, a vendéglátásban.
– A vidékfejlesztési tárca a gazdálkodási rendszerek támogatásának erősítésére kíván koncentrálni. Az eddigieket felülíró támogatási, pályáztatási gyakorlatról gondolkodnak, s a hazai büdzsé erőforrásaira építenek, mert az uniós források „kötött pályán" mozognak?
- Az európai mezőgazdaság termékpálya-láncokban, komplex rendszerekben működik, s erre hazánknak is figyelemmel kell lennie. Ha a magyar mezőgazdaságban magasabb szintű termékfeldolgozást akarunk
elérni, s több készterméket előállítani, akkor az egész termékszerkezetet figyelembe kell vennünk, hozzáigazítva a pályázati forrásokat is. Vagyis nem ötletszerű, lobbiérdekek által befolyásolt, hosszú átfutási
idejű pályáztatásra van szükség. Az a fontos számunkra, hogy a magyar vidéken minél több ember találjon megélhetést, s egyben lényegi törekvésünk a hazai piac jobb ellátása. Ezekre a szempontokra tekintettel
nézzük át a jelenlegi pályázati rendszert. Ami pedig a fogalmakat illeti, nincs másról szó, mint hogy az EU gyakorlatában eddig tonnában és hektárban mért támogatások léteztek, ám a későbbiekben gazdasági
rendszerek részesülnek a dotációban. Ez egy hosszabb folyamat, melynek során az úgynevezett vidékfejlesztési tengely veszi át a közvetlen agrártámogatás helyét.
– Hazánk esetében a vízkincs megőrzése igényelhet mind erőteljesebb központi szerepvállalást. Milyen programokat folytat, képvisel, dolgoz ki a vidékfejlesztési kormányzat?
- A klímaváltozás sok tekintetben megköveteli az állami befolyás erősödését, illetve azt, hogy az államok reguláris, szervező és ha kell, hatalmi eszközökkel védekezzenek. Valóban, nemzeti kincs a víz, s nem szerencsés, hogy több folyik el belőle a Kárpát-medencéből, mint amennyi beérkezik. Emellett gyakran egyazon évben van jelen az árvíz, a belvíz és az aszály is. Végig kell gondolni, hogy mi is legyen a vízkincsünkkel. Nemzeti stratégiaként szeretnénk elindítani az új Vásárhelyi-tervet, amelynek az előkészítő munkálatai már javában folynak. Sőt, az egyik legfontosabb „vizes verdikt", hogy az állam szerepvállalásával egységes koncepció és egységes intézményrendszer „felügyelje" a vízkincsünket. Az a célunk tehát, hogy mind több vizet sikerüljön benntartani az országban úgy, hogy eközben az árvizektől és belvizektől mentesítjük a lakott területeket, a mezőgazdasági földeket. Világos, hogy a Hernád szabályozásának, a Tisza-tározók építésének, a Duna-Tisza közén a Homokhátság vízpótlásának gyors elindítása, folytatása szükséges, és vitathatatlanul időszerű a Duna stratégiájának kidolgozása is. A klímaváltozás elleni védekezéshez kapcsolódik az erdősítés programja is. Kiemelt feladatnak tekintjük a nagyobb arányú telepítést, illetve a meglévő állomány hatékony védelmét mind a tolvajoktól, mind az átgondolatlan eltüzeléstől. Pár esztendeje még húsz-harmincezer hektárt telepítettünk évente, most már a tízezret sem érjük el, a fogyás - a természetes és természetellenes - tempója pedig mind erőteljesebb. Be kell avatkozni tehát, akár úgy is, hogy kivonunk szántóként gazdaságtalanul használható földeket a mezőgazdasági művelésből, és átadjuk az erdészeteknek, illetve vizes élőhelyek kialakítására, ártéri hasznosításra a vízgazdálkodásnak. Gergely László
