2011. június - „A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdő
és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális
értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelyeknek a jövő nemzedékek
számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége." Mintegy kilenc hónapos kihordási idő, előkészítő munka után, nehéznek mondható vajúdások közepette megszületett Magyarország új alaptörvénye. Az államfői aláírás időpontja alapján már most is „húsvéti alkotmányként" emlegetik, valószínűleg ezzel az elnevezéssel fog bevonulni a magyar jogtörténetbe is.
A nehéznek mondható vajúdás alatt azt értjük, hogy az alaptörvény megalkotásának finise amúgy magyarmiskás módon zajlott: pártoskodás, szitkozódás, széthúzás, parlamenti kivonulások, fenyegetőzések, ócsárolások és hasonló épületes megnyilvánulások hetei-napjai voltak azok márciusban-áprilisban. Pártalkotmánynak, diktátumnak nevezték az okmányt, s ellenzéki oldalról még az is elhangzott, hogy az első lehetséges alkalommal meg fogják változtatni.
Az alkotó kormánypártok igyekeztek megadni mindazt a tiszteletet és méltóságot, ami a „suprema lex", a legfőbb törvény részére kijár. Az áment kimondó, döntő parlamenti ülés után elénekelték a Himnuszt; dr. Schmitt Pál köztársasági elnök pedig a Sándor-palotában aranytollú töltőtollával Húsvét hétfőn írta alá az okmányt. (Amint régen szokták mondani: szentesítette.)
Az aláírás időpontjának is több szimbolikus jelentőséget szántak: utalást a feltámadásra, az élet örök tavaszi újrakezdésére, Magyarország keresztény történelmi gyökereire stb.
Mi, erdészek általában is, Szakszervezetünk pedig különös érdeklődéssel vártuk az Alkotmány végső szövegének nyilvánosságra hozatalát. Hiszen a szakmában eléggé közismertté vált, hogy az EFDSz is kezdeményezőén járult hozzá az új Alkotmány létrehozásához; úgy tudjuk, szakmai szervezeteink közül egyedül. (Egyéni kezdeményezésekről hallottunk.)
Lapunk 2010/4. számában „Szakszervezetünk alkotmányozási javaslata" címmel részletesen megírtuk, hogy élve a kormány által meghirdetett véleménynyilvánítási és javaslattételi lehetőséggel, szervezetünk javaslatot juttatott el a dr. Salamon László úr által vezetett Alkotmány Előkészítő Eseti Bizottsághoz.
Ennek lényege az volt, hogy az Alkotmány mondja ki: az állami erdő, mint a nemzet egészének speciális tulajdona, legyen soha el nem idegeníthető állami közvagyon. (Még rövidebben: az állami erdő maradjon örökre állami erdő.)
A cikkben megírtuk azt is, hogy miért ezt az egyetlen témát választottuk javaslatunk tárgyául. Valamint megírtuk azt is, hogy milyen érvekkel támasztottuk alá. (Mindez talán még ma sem teljesen időszerűtlenné vált olvasmány.)
Javaslatunk Dudás Péter főtitkárunk által aláírva ment el a címzetthez. Utána több hetes szünet következett, s már-már azt hittük, hogy levelünk a politikai-közéleti süllyesztők valamelyikébe került. (Amin nem is lepődtünk volna meg túlságosan tapasztalati stílusismeretünk alapján.)
Ám egyszer csak olyan irányból csillant felénk egy kis reménysugár, ahonnan nem is vártuk. Az történt ugyanis, hogy partnerszervezetünk, a Magyarországi Zöld Kereszt Egyesület (MZKE) - amelynek a neve már nem egyszer jelent meg Híradónk oldalain a közelmúltban is -, közelebbről annak elnöke, dr. Tarjánné Tajnafői Anna dr. aranyokleveles erdőmérnök jelezte: elő tudja segíteni, hogy Szakszervezetünk képviselője is részt vehessen az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülésén. Mégpedig azon az ülésen, amely az új Alkotmány előkészítésével kapcsolatban a bennünket közelről érintő témákat, kérdéseket és javaslatokat megtárgyalja. Ha van kedvünk, ott lehetünk, s felszólalhatunk. Persze, volt kedvünk.
Az említett ülésre november 24-én Budapesten a Jászai Mari téri Képviselői Irodaház egyik tanácstermében került sor.
A meghívottak között ott volt pl. dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, továbbá több nagy, tekintélyes természet- és környezetvédő szervezet vezető személyisége, valamint az MZKE vezetői és erdészeti szekciójának több tagja is.
Az ülést a bizottság elnöke, Jávor Benedek, LMP-s országgyűlési képviselő vezette.
Az elnök bevezetésként arról adott tájékoztatást, hogy miként érvényesülnek a környezeti jogok, miként jelenik meg maga a környezetvédelem külföldi, elsősorban az európai alkotmányokban.
A témáról az Országgyűlési Könyvtár Képviselői Információs Szolgálata érdekes és értékes kis tanulmányt állított össze, amit az ülés dokumentációjának részeként a jelenlevők kézhez kaptak. (A dokumentációban már ott volt Szakszervezetünk alkotmányozási javaslata is!)
Jávor Benedek bevezetőjéből és az összeállításból kiviláglott, hogy az EU is és az egyes államok is elsősorban az egészséges emberi élet feltételeinek biztosítása szempontjából közelítenek a természet- és környezetvédelem ügyéhez. Ez a tény már előre vetítette, hogy valószínűleg ezen a nyomon fog haladni a magyar alkotmányozás is.
A bizottsági ülés a továbbiakban és nagyobb részben már tényleg ezen a vágányon is haladt. Az említett civil szervezetek részéről tájékoztatók hangzottak el az egészséges emberi környezethez való jog megjelenítéséről az új Alkotmányban. Meghallgatták továbbá a társadalmi szervezetek alkotmányozási javaslatait.
A tanácskozásnak ebben a szakaszában jutott szóhoz Szakszervezetünk is. Az ülés előtti egyeztetésnek megfelelően alkotmányozási javaslatunkat mint az EFDSz és az MZKE közös javaslatát terjeszthette elő e sorok írója.
Az idő előrehaladott volta miatt bőbeszédűbb részletezésre, indokaink aprólékos magyarázgatására nemigen volt lehetőség.
De talán szükség sem, mivel a jelenlevők arckifejezéséből, bólintásaiból arra következtethettünk, hogy egyöntetű rokonszenv kísérte javaslatunkat. (A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Hivatala részéről külön érdeklődés is megnyilvánult írásba foglalt előterjesztésünk iránt.)
Végül is új reményre kapva, bizakodó hangulatban hagytuk el az üléstermet. Úgy éreztük: most már magas szintről, erős támogatottsággal, a valóra válás szinte biztos esélyével startol tovább javaslatunk az alkotmányszövegezők irányába.
Újabb hosszú hetek elmúlta után azonban jött a hideg zuhany. Márciusban nyilvánosságra került az új Alkotmány szövegtervezete és abban bizony egy szó erejéig sem szerepelt nemhogy az állami erdő, de még maga az erdő sem.
Csüggedtség árasztotta el a szakmát, amiért hiábavalónak látszott az összes addigi erőfeszítés és indulatoktól sem mentes reménytelenségbe fűlt a bizakodás. Jól tükrözte például az akkori hangulatot Zétényi Zoltán kollégánknak a ForestPress honlapján megjelent „Erdőtlen lesz az alkotmány?" című írása, amelyet ezzel a mondattal fejezett be: „Erdészettörténelmi esélyt szalasztottunk el."
Voltak azonban néhányan, akik még a finisben sem adták fel az ügyet és lobbizásba, egyéni kezdeményezésekbe fogtak. (Például dr. S. Nagy László aranyokl. erdőmérnök, mint az MTESz nagy múltú Környezetvédelmi Bizottságának titkára és mások is.) Ezek sorsát, hatását követni, sajnos, nem állt módunkban.
Úgy tudjuk, hogy végül is a veszni látszó fejsze nyelét ismét dr. Tarjánné dr. Tajnafői Anna elnök asszony mentette meg. Az egykori környezetvédelmi államtitkár mozgósította régi képviselői kapcsolatait és levelet intézett dr. Szájer Józsefhez, az Alkotmánnyal kapcsolatos társadalmi konzultációt irányító EU parlamenti képviselőhöz is. Továbbá ugyancsak levelet intézett a legfelsőbb állami vezetők egyikéhez, emlékeztetve a múlt év októberi parlamenti erdésznapon az erdővel kapcsolatban ugyancsak legfelsőbb helyről elhangzott kijelentésekre. Levelét Rendi László aranyokl. erdőmérnök is aláírta.
Ezek után gyors, részben a képviselői dolgozószobákban, részben az országgyűlési ülésteremben lezajlott fejlemények következtek. Úgy tudjuk, hogy ezek főszereplői dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, továbbá a két kormánypárti frakcióvezető. Lázár János és dr. Harrach Péter voltak.
Az eredmény ma már közismert. Amikor az Országgyűlés április 18-án elfogadta az új Alkotmány végleges szövegét, a 0. cikk (2) pontjába, a természeti erőforrások megőrzéséről szóló pontba a „termőföld" és az „ivóvízkészlet" közé bekerült az „erdő" is.
Ha ezt az eredményt egybevetjük indító javaslatunkkal, akkor talán nem lehetünk egészen elégedettek. Hiszen azt szerettük volna elérni, hogy az állami erdők állami tulajdonban való megmaradása kapjon alkotmányos garanciát az állam legfontosabb alaptörvényében.
Ez így nem történt meg.
Ne legyünk azonban telhetetlenek, az imént leírtak ismeretében. Hiszen már az is történelmi eredmény, hogy történelmünk során - legjobb tudomásunk szerint - először az „erdő" fogalma bekerült az Alkotmányba, mégpedig igen pozitív szövegkörnyezetben.
Amint a kormány meghirdette, ezek után az Alkotmányt részletekre kifejtő un. sarkalatos törvények megalkotása következik. Valószínűleg közöttük lesz egy új erdőtörvény is, hiszen ezt már az októberi parlamenti erdésznapon bejelentették. Az erdőtörvényt viszont több más jogszabállyal összhangban kell megalkotni (pl. földtörvény), amelyek egy része valószínűleg az erdőtörvény előtt készül el és ezzel kész helyzet elé állítja annak megszövegezőit.
Az erdők jövőjéért a rendszerváltás óta vívott harc tehát még nem ért véget. A szakmának változatlanul éberen kell állnia a vártán, és szárazon kell tartania a puskaport! K.P.
