2011. augusztus 1. - Egykoron a Somogy megyében települt magyar és
szovjet katonai alakulatok lőtere volt, ma pedig a HM Kaszó Erdőgazdaság
Zrt. kezelésében lévő terület. Mint minden lőtéren, itt is milliószámra lehet találni kisebb-nagyobb repeszdarabokat, félbe tört lövedékeket, sőt néhány egészben megmaradt gránátot is. Utóbbiak komoly veszélyt jelenthetnek akkor, ha a területen megindul a fakitermelés. Márpedig az erőgazdaság éppen a lőtér egykori célterületén található fákat szeretné kitermelni a közeljövőben, így felkérték az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredet a terület mentesítésére – mindezt dr. Horváth Tibor mérnök alezredestől, az alakulat parancsnokhelyettesétől tudom meg, miközben a tűzszerészek Rába típusú teherautójával zötykölődünk az erdei úton a mentesítésre kijelölt terület felé. A hatalmas, konténerszállító gépszörnynek meg sem kottyan a felázott, kisebb nagyobb gödrökkel és kiszáradt patakmedrekkel tarkított terep.
Mélyen benn az erdőben, több mint hat kilométerre a Nagyatádot Berzencével összekötő úttól találjuk meg a mentesítést végző tűzszerész csoportot. Ide már nem jut be semmi a „civilizáció zajából”, az erdő szinte érintetlennek tűnik, a máshol szokásos, emberi jelenlétre utaló szemétnek, illegálisan lerakott építési törmeléknek itt szerencsére nyoma sincsen. Elég ötven méterre eltávolodni az erdei úttól, az ember mögött összezárulnak a fák lombjai, és az az érzése, mintha sűrű vadonban lenne…
Ebben az évben ez a negyedik hét, hogy a tűzszerészek a területen dolgoznak. Heti váltásban, általában tizennégy katona serénykedik azon, hogy a rájuk bízott feladatot elvégezzék, s a kivágásra ítélt erdőterületen valóban ne maradjon egyetlen, fel nem robbant gránát sem.
Nem is a fák kivágásakor okoznának gondot az épen maradt tüzérségi és harckocsigránátok, hanem akkor, amikor a törzsek elszállítása után a munkások nekiállnak elégetni a gallyakat. A hő miatt könnyen „elműködhetnek” a földfelszínen lévő és a felszín közvetlen közelében található robbanószerkezetek – magyarázza Sulykovszki Róbert zászlós, tűzszerész járőrparancsnok, aki ezen a héten a mentesítendő terület parancsnoka.
Éppen ezért – teszi hozzá – azt a feladatot kapták, hogy negyven centiméteres mélységig kutassanak fel minden veszélyes robbanószerkezetet a földből.
A munka nem egyszerű, bár mint Sulykovszki zászlós elárulja: szakmailag nem is túl bonyolult. Mindössze az teszi nehézzé, hogy a mentesítendő területet sűrű aljnövényzet borítja. Erőiket megosztva a csapat nagyobbik része a már növényzettől megtisztított erdőterületen végzi a műszeres felderítést, míg ketten azon dolgoznak, hogy a következő napokra kijelölt sávokat megszabadítsák az aljnövényzettől és az évek során kidőlt hatalmas fák nagyobb ágaitól.
A három, műszeres felderítést végző katona az alakulatnál rendszeresített ML-1614C típusú fémdetektort használja, e berendezés maximum 80 centiméteres mélységben képes „felfedezni” a földben lapuló apró fémdarabokat, azaz most „félállásba állítva” használják. A detektorok szinte folyamatosan sípolnak, munkát adva a műszeresek mellett ásóval haladó tűzszerészeknek. Az ő feladatuk, hogy megtalálják, mit is jelzett a műszer.
„Rengeteg a jelzés a detektoron” – mondja Sulykovszki zászlós, azonban szinte minden esetben csak kisebb-nagyobb repeszdarabokat találnak. Ritkábban néhány félbetört gránát is előkerül, s naponta egy-két egészben maradt gránátra, géppuska- vagy gépágyú-lőszerre is rábukkannak.
„Zászlós úr, gránátot találtam!” – jelzi is, mintegy végszóra az egyik műszeres katona. Az előírásoknak megfelelően ilyenkor abbahagyja a munkát, és biztonságos távolságra húzódik, amíg a járőrparancsnok megvizsgálja a „leletet”. A mostani 100 milliméteres gránát szerencsére nem veszélyes, bár a becsapódás után egészben maradt, gyújtószerkezete letört, s már nem tartalmaz robbanóanyagot sem. A több kilós, rozsdás fémdarabot a kicsit távolabb kialakított „ideiglenes gyűjtőbe” helyezik – már néhány kisebb lőszer is található a földbe rejtett lőszeres ládában, mind a mai nap „termése” – és majd a nap végén megsemmisítik.
Amíg a járőrparancsnok a gránátot a gyűjtőbe viszi, Jansik Attila századostól, az ezred megbízott felderítő főnökétől megtudom: az erdőgazdaság 2009-ben kérte fel az alakulatot a mentesítésre. A közel száz hektárnyi terület negyedét már az első évben sikerült megtisztítaniuk a veszélyes robbanószerkezetekről. A munkát 2010-ben is folytatták, ekkor 16,5 hektárral végeztek. Idén 20-25 hektárt szeretnének mentesíteni, az elmúlt három hét alatt kicsit több mint hat hektáros területet vizsgáltak át.
Mivel a területet egykoron – az 1950-es és az 1980-as évek között – elsősorban harckocsi- és tüzérségi lőtérként használták, leginkább 100 milliméteres repeszromboló gránátok, és 23 milliméteres páncéltörő gránátok kerülnek elő a földből. Ezek mellett pedig még gépkarabély-, géppuska- és gépágyú-lőszerekkel is találkoztak a tűzszerészek az elmúlt években.
A munka az előírásoknak megfelelően és gördülékenyen zajlik, így az ezredparancsnok-helyettes be is fejezi az ellenőrzést. A területről kifelé tartva még megtudom tőle: a tűzszerész és hadihajós ezred több, az ittenihez hasonló mentesítési feladatot is kapott az elmúlt években. Amennyiben a közszolgálati munka azt lehetővé teszi, igyekeznek ezeket a területeket minél hamarabb megtisztítani a robbanószerkezetektől.
Ezek mellett pedig fontos feladat számukra a jelenleg is működő honvédségi lőterek – például a Veszprém „fölötti” nullaponti, a Várpalota közelében található csörlőházi, vagy éppen a tatárszentgyörgyi – folyamatos mentesítése is – mondja Horváth Tibor alezredes.