Égboltvédő politikai mutatvány (Magyar Élet)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. augusztus 18. - A nagypolitika valóságos szórakoztatóipar. A XXI. századra eljutott a föld népe arra a pontra, amikor mindent politikailag akar megoldani. Beleértve a háborút is, minthogy tudjuk, az is politika, csak más eszközökkel.  Most éppen a politika által elrontott gazdasági életet igyekeznek rendbe tenni politikai eszközökkel.
Idővel olyan helyzet jött létre, hogy csak hitelfelvétellel lehetett fenntartani az államok gazdálkodását, ettől lett általános a gazdasági válság. Mára ott tart a világ, hogy mindent meg tud termelni, mindent elő tud állítani, a természet erőit munkára befogja, de képtelen úrrá lenni a pénz elszabadult hatalmán. Ez a pénz nem azonos a működő tőkével, de azonos a spekulációval, a vele való visszaéléssel, uzsorával, a mindent elkövetni tudó hatalommal. Az adósságszolgálat megköveteli a gazdasági növekedést, a GNP-mutatók hajszolását, minden egyéb kárára. A hajszát a globális pénzpiac vezényli egy pénzügyi diktatúra érdekében.
Legújabban tudományos feladatokat is politikailag akarnak megoldani. A légtérben észlelt problémát például adóhivatali eszközökkel. Egységesen, mindenütt, annak megfelelően, hogy a politika sűrű hálózatrendszerében minden állam valamilyen nemzetközi kötelék láncszeme, nemzetközi szervezeti tagsága által, amibe az idők folyamán belekényszerült, amiből nem lehet kilépni, aminek utasításait el kell végezni.
A gépesítés az emberi és állati izomerőt helyettesíti. Fejlődésének alapja mind több energiahordozó felhasználása, azok hatásfokának emelése. A kőszén tette lehetővé az ipari és polgári társadalmak létrejöttét, majd az ásványolaj fontossága megmutatkozott az első világháborúban. Ennek nyertese az Egyesült Államok lett, ez alapozta meg mai világhatalmát. A világpolitikának is, a globális pénzgazdálkodásnak is a nyersolaj a kenőanyagja, amióta meghatározzák annak árát. Tágabb értelemben az energia ára, és a működő tőkéhez való hozzájutás mértéke szabályozza a világ országainak gazdasági lehetőségeit.
Közben az atomenergia is bejött a képbe, és vele bejött annak ellenzése az olajérdekeltségek részéről. Felvetődött – nagyon helyesen – minden más egyéb energiaforrás használatba vétele is. Felvetődött a légkör szennyezésének – sok más súlyos következmény mellett – tulajdonítható, ózonlyuk néven ismertté vált légköri károsodás kérdése. A légkör felső rétegében egy vékony ózonréteg található, ami megszűri a világűrből érkező, a Nap által kibocsátott, ibolyántúli (UV-B) sugárzást, ami túlzott mértékben minden élőlény egészségére káros hatással van. A tudósok a ‘70-es években észlelték először, hogy a légkör ózonrétege vékonyodik. Elkezdték vizsgálni, mi lehet az oka, hamar rájöttek, hogy a jelenség összefüggésbe hozható az ember gyártotta kémiai anyagokkal.
A tudományos vita nagyon hamar a politika mezején kötött ki. A különböző teóriák itt már nem tudományos, hanem politikai szárnyakon emelkedtek magasba, és jutottak érvényre az igényeknek megfelelően. Indokolás szerint a felmelegedés elsődleges oka a szerves alapanyagú tüzelőanyagok – mint például a gázolaj vagy a szén – túlzott használata, ami széndioxiddal és egyéb üvegházhatást okozó gázokkal tölti meg az atmoszférát. Egy japán városban, Kiotóban 160 ország képviselői gyűltek össze azért, hogy megvitassák, mit tehetnének a földi életet védő ózonréteget egyre inkább fenyegető üvegházhatás, és a globális felmelegedés ellen. Tíz napon át vitáztak a miniszterek és más magas rangú tisztviselők, míg végül 1997. december 11-én sikerült megállapodniuk. Ahhoz, hogy a kiotói megállapodás hatályba lépjen, 55 ország aláírására volt szükség, köztük az USA és Oroszországé is. A világ összes országa által kibocsátott széndioxid-mennyiség több, mint 45 százaléka ugyanis eme két ország nevéhez fűződik. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az Egyesült Államok kormánya még csak fontolóra sem vette az egyezmény aláírását. A Kiotói Egyezmény 2005-ben lépett hatályba, 183 aláíróját arra kötelezi, hogy 1990-es kibocsátásuk bázisán átlagosan 5,2 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok emisszióját 2012-re.
A Kiotói Egyezmény óriási tévedése, hogy 12 évet engedélyez a benne foglaltak megvalósítására, feltételezve, hogy az éghajlati változás fokozatosan következik csak be. Tudósok azonban bebizonyították, hogy ez akár nagy hirtelen is bekövetkezhet.
Ilyen döcögő szekérre igyekszik felülni Ausztrália – egy évvel a semmire nem jutott kiotói egyezmény lejárta előtt –, hosszas politikai huzavona után. Az ausztrál kormány nyilvánosságra hozta, hogy 2012-től széndioxid adót vetne ki arra az 500 vállalatra, amelyek a legnagyobb mértékben szennyezik a levegőt. A kormány elképzelései szerint tonnánként 23 ausztrál dollárt kellene fizetniük a cégeknek. Ez az összeg évente 2,5 százalékkal emelkedne egészen 2015-ig, amikor új rendszerre térnének át.
Az adóból befolyó pénz egy részét a háztartások növekvő energiaköltségeinek a kompenzálására tervezik fordítani. A kormány már 2009-ben is próbálkozott ilyen adó bevezetésével, de a parlament elutasította a javaslatot. Ausztrália egyike azoknak az országoknak, ahol igen magas az üvegházhatást okozó szennyező anyagok kibocsátása, főként amiatt, hogy az áramot jórészt széntüzelésű hőerőművekben állítják elő, annak ellenére, hogy atomerőművek részére nagy mennyiségű uránium készlete van, és ilyen erőművek létesítésére nagy, lakatlan – tehát biztonságos – területei vannak.
Most ott tart a késői vállalás, hogy parádés, 20 oldalas népszerűsítő ismertetőt tettek be minden lakás levelesládájába, aminek címe: What a carbon price means for you – The pathway to a clean energy future. Már a 2-ik oldalon négy jótéteményt sorol fel, amik szerint háztartások milliói jól járnak a „carbon price” csomaggal. A következőkben közli, hogy – amennyiben törvényerőre jut a javaslat – jövő évi július 1-től a legnagyobb légszennyezők fizetnek az általuk légtérbe juttatott minden tonna „carbon pollution”-ért vagyis szén-dioxidért (CO2). A légszennyező ipari vállalatok a rájuk kivetendő adó (carbon tax) egy részét át fogják hárítani végtermékeik árában a fogyasztókra. Ezért tervezik a befolyt adóösszeg több mint felét különböző módon (adókedvezmény, nyugdíjkiegészítés, árengedmények) az árak emelkedését mérséklő társadalmi visszatérítésre használni.
További információ olvasható a:
www.cleanenergyfuture.gov.au internet hálón.
A termelésben felhasznált energia jelentős kiadási tétel, aminek adóval terhelése a termelési költségeket tetemesen megemeli. Ez természetesen általános áremelkedést fog előidézni. A beígért visszatérítések jó esetben is csak ellensúlyozzák a drágulást. Az is régi tapasztalat, hogy minden megindokolt, jelentősebb termelési költségemelést a kereskedelem kihasznál az indokoltnál nagyobb áremelésre. Már a hírére is. Mostanában ugrott nagyot a háztartások villanyszámlája.
Az is tény, hogy minden áremelkedés az állam bevételét is növeli a százalékosan kivetett adók automatikus növekedésével. Minden újabb adó újabb alkalmat ad az adószedő államnak minden további bejelentés nélküli emelésre – már csak a százalékszámot kell megemelni.
Nagy áremelésre számítanak, mert 2012-ben felemelik az adózásmentes jövedelemhatárt 6000 dollárról 18.200 dollárra.
Nem értelmetlen a nagyon kedvező színben feltüntető propagandafüzet szétterítése minden háztartásba – az elvégzett közvélemény-kutatások mindegyike átlag 60 százalékban ellenzi, kevesebb mint 30 százaléka helyesli az új adót, a többit nem érdekli. A felháborodás szószólói emlegetik, hogy a miniszterelnök megszegte ígéretét. Tény, hogy választások idején egyik párt sem tűzte programjára a szén-dioxid adót, mert tudják, hogy az csak bukást hozhat. De bármelyik bevezeti a közakarat ellenében, mert ilyen a rendszer, az a nemzetközi rendszer, amiben erős a törekvés, hogy a kormányzati módszerek a világ összes államában egyazon filozófiai alapon működjenek, ha nem is parancsszóra, de egyelőre csak nemzetközi szerződések elkötelezettségével.
Nemzetközi  elkötelezettség tehát, és nem ausztrál ötlet a carbon tax. Lisszabonban volt a környezetvédelmi adózás X. világkonferenciája 2009. szeptemberében. A jelentésben „Az  energia-adók szociális hatása” című fejezetből néhány részt közlünk:
„A környezetvédelmi adózás döntő részben energia-adózást jelent, s ennek kapcsán gyakran visszatérő téma az energiaadók hatása a társadalmi jövedelemkülönbségekre: a gazdagabbak ugyan – a nagyobb energia-felhasználásuk miatt – többet fizetnek, de a szegényeket az intézkedés súlyosabban érinti (mivel energia-kiadásaik jövedelmük nagyobb részét teszi ki). A megoldás – mint ezt már oly sokszor hangsúlyozták – a szegényebb rétegek kompenzálása.” (Karen Bubna-Litic, Sydney, University of Technology).
A legszegényebb országok azt javasolták, hogy vezessenek be adót a nemzetközi légiforgalomra, valamint a nemzetközi hajózásra, és az ebből képzett alapokból finanszíroznák a szegény országok klímavédelmi intézkedéseit.
Itt hangzott el, hogy Ausztrália „Carbon Pollution Reduction Scheme” elnevezésű programja 2011-ben fog életbe lépni és minden szektorra kiterjed majd. Ellentétben az EU ETS rendszerével, a kvótakereskedelmet a gépkocsihasználatra is ki fogja terjeszteni. A rendszer az üzemanyag árakon keresztül hat majd, és az üzemanyag-takarékos járművek cseréjére fog ösztönözni.
Aldo Ravazzi (olasz környezetvédelmi minisztérium) nagy lelkesedéssel ismertette a Velib-et, a párizsi nyilvános kerékpáros rendszert. A rendszert 2007-ben hozták létre Párizsban, közel ezer megállóval és húszezer kerékpárral. Járjunk gyalog (nem fogyasztunk benzint), és ha távolabbra kell eljutnunk, a legközelebbi megállónál felpattanunk egy kerékpárra, a célponthoz közeli állomáson letesszük, s megyünk tovább.
Megérthető, hogy az olaszok minden elképzelhetőt mérlegelnek, amivel elkerülhetik a drága energiát. Nem fognak elriadni az atomenergia használatától, érvényes a kormány elhatározása, hogy 2020-ra az atomenergia részaránya elérje a 25 százalékot a villamosenergia termelésben.
Nemcsak a négykerekűek, a négylábúak is...
Az ausztrál kormány legfőbb környezetvédelmi tanácsadó szerve azt javasolja, hogy a lakosság térjen át a szarvasmarháról a kenguruhús fogyasztásra. A szakemberek úgy vélik, ez részben megoldást nyújthat a kérődzőktől származó üvegházhatású gáz, vagyis a metánkibocsátás csökkenésére. Közismert tény ugyanis, hogy a szarvasmarha-tenyésztés az egyik legfőbb üvegházgáz forrás. A kérődző állatok bélrendszerében keletkező metán mintegy 23-szor erősebb üvegházhatású gáz mint a szén-dioxid. Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága, az IPCC szerint az üvegházhatás közel ötödéért a metán felelős. Az emberi tevékenység során keletkező metán fele a mezőgazdaságból származik.
Amerikai környezetvédők – ENSZ adatokra hivatkozva – azt mondják: a húsevés jobban hozzájárul a globális felmelegedéshez, mint az összes autó, kamion, repülő és hajó üvegházi gázkibocsátása együttvéve. Szerintük a vegetáriánusok az igazán etikus, környezettudatos polgárok, nem pedig az olyan húsevő képmutatók, mint a környezetvédővé vált Al Gore volt amerikai alelnök. De kik a világ legetikátlanabbjai a húsevők mellett?
Húsevők, terepjáróval közlekedők, gyakran repülők, kádfürdőt vevők és vízcsapot folyatók, fűtve szellőztetők és spanyol importparadicsomot evők – a környezetvédők szerint ők azok, akik leginkább tehetnek a globális felmelegedésről, vagy legalábbis ők azok, akiket láthatólag a legkevésbé sem zavar a klímaváltozás.
Egy amerikai szervezet a húsevőket akarja pellengérre állítani: azt állítják – egyebek mellett egy ENSZ-tanulmányra hivatkozva – hogy a húsevőket kiszolgáló mezőgazdasági állattartás több üvegházi gázt bocsát ki, mint az összes közlekedési eszköz együttvéve. Szerintük, ha valaki környezetvédőnek tartja magát, először hagy fel a pörkölt-, és hamburger evéssel, és csak azután pattan biciklire.
A fő érvük a húsevés ellen, hogy a takarmányhoz szükséges trágya előállítása nagyon energiaigényes; a legeltetéshez jelentős méretű erdőket, és őserdőket kell kivágni, és a szarvasmarha kérődzés az emberi tevékenység által generált metángáz kibocsátás 37 százalékáért felelős.
A környezetvédők azt kifogásolják, hogy a repülőgépek környezetszennyező kerozint égetnek – ami adómentes, tehát a szennyezésért sem fizetnek – és a kondenzcsíkokra kicsapódó párának nagyon nagy az üvegházhatása. A repülés jelenleg az emberi tevékenységből adódó szén-dioxid-kibocsátás 4 százalékáért felelős, de az iparág becslései szerint 2050-ben háromszor annyian utaznak majd repülővel, mint ma.
A repülést védelmezők szerint azonban ez még mindig kevésbé szennyező, mint az autók vagy a háztartások energiapazarlása. Az olyan új fejlesztésű, környezetkímélőnek mondott gépekre mutogatnak, mint a Boeing 787 „Dreamliner”, vagy az Airbus A380, ami a gyártó szerint utasonként csak 3 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az elmúlt hónapban tett közzé egy tanulmányt, amelyben 2000 és 2011 közötti műholdas mérések adatait összevetve jutott arra a megállapításra, hogy a földi atmoszféra kevesebb hőt tart benn, és sokkal többet enged ki, mint amit, az éghajlatváltozást modellező számítógépes előrejelzések mutatnak. Mivel ez az állítás ellentmondani látszik annak az állásfoglalásnak, amely szerint a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok egyfajta burkot képezve akadályozzák a felesleges hő atmoszférán kívülre távozását, a globális felmelegedéssel szemben szkeptikus szakértők a NASA jelentését az emberi tevékenység okozta felmelegedés cáfolataként értelmezik.
A Rasmussen Reports kutatói szerint ezzel az interpretációval magyarázható, hogy 2009 decembere óta nőtt az amerikai lakosság körében azok aránya, akik kételkednek az éghajlatváltozást bizonyító tudományos adatokban. A frissen közzétett reprezentatív kutatás szerint a válaszadók 69 százaléka tartja valószínűnek, hogy egyes tudósok meghamisíthatták az előrejelzések adatait, drámaibb képet vázolva ezzel a valóságnál.
A pukiszakértők szerint Ausztráliában a legkárosabbak a vad tevék. Ausztráliában a vadon élő lovak, szamarak mellett a tevék is gazdátlanul kóborolnak a nagy kiterjedésű pusztákon, amiket általában különösen nagy szárazság súlyt. A tevéket még a XIX. században hozták be az áruszállításhoz. Az út- és vasúthálózat kiépítése után azonban elvesztették a „munkájukat”. Jelenleg Ausztráliában él a világon a legnagyobb vad tevepopuláció, számát több mint egymillióra teszik, ami erősen megterheli a környezetet is, mivel az állatok nagy pusztítást végeznek a növényvilágban, tovább rombolva az ökoszisztémát, amit az időjárás amúgy is megterhel. Most éppen azzal vádolják ezeket a szabad természetbe visszakerült állatokat, hogy szétf…ják fejünk fölül az égboltozatot. Metángázt eregetnek a rusnya férgek.
A kormány teveirtó terve június végén került a parlament elé. A terv szerint egy Adelaide-i céget, a North-west Carbont bíznák meg azzal, hogy 1,2 millióval csökkentse a vadteve-populációt. A cég kutatásai szerint a növényzetben okozott károk mellett egyetlen teve átlagosan évi egy tonna szén-dioxid üvegházhatásának megfelelő metánt juttat a levegőbe. Régóta ismert tény, hogy a nagy testű kérődző növényevők nagy metántermelők, ez a gáz ugyanis főleg szerves anyagok bomlásakor, így például a bendőbeli fű és széna feldolgozásakor szabadul fel. A Northwest Carbon helikopterekről lőné ki a tevéket, illetve összeterelné a nagyobb csordákat, és vágóhídra küldené őket, így a feldolgozott húsukat az élelmiszeripar használhatná, akár emberi fogyasztásra, akár állateledelek alapanyagaként. „Újító szellemű nemzet az ausztrál, és mindig innovatív megoldásokat találunk a problémáinkra, ez is egy klasszikus példa erre” – kommentálta az ötletet a cég igazgatója az AP hírügynökségnek.
A hasznos állatnál, a birka esetében más eljáráson törik a fejüket a tudósok. A juhok böfögésükkel sokkal több gázt engednek szabadjára, mint emésztőrendszerük másik végén.
Egyes birkák kevésbé böfögősek, mint mások. A zöldkártyás birkák kitenyésztésében résztvevő ausztrál tudósok első lépésben azt próbálják megfejteni, milyen genetikai okokra vezethető vissza az eltérés. Ehhez böfögésmérőkkel felszerelt karámokat alakítottak ki, amelyekben eddig 200 juhot szondáztattak. A birkagáz zömmel metán, amely sokkal inkább erősíti az üvegházhatást, mint a szén-dioxid. Ausztrália légkörmelegítő gázkibocsátásának 16 százalékát adja mezőgazdasága, a mennyiség kétharmada metán, annak pedig a 90 százaléka böfögéssel kerül ki juhok, marhák és kecskék szervezetéből.
– Fizikai képtelenség, hogy az üvegházhatású gázok miatt 2 fokkal emelkedjen az átlaghőmérséklet – mondta dr. Zágoni Miklós fizikus a Klíma Klub konferenciáján. A klímakutató szerint a Föld felmelegedését előrevetítő modellek elsősorban a légköri válasz előrejelzésében tévedtek.
Az üvegházhatás növekedéséről szóló korábbi dogmákat egy – a NASA kutatóközpontjában dolgozó – magyar fizikusnak, dr. Miskolczi Ferencnek két évvel ezelőtti tanulmánya kérdőjelezi meg elsősorban, mely szerint a vízkörzési ciklus változása semlegesíti a légkörbe kerülő mind több szén-dioxid üvegházhatását. Vagyis amint az emberiség felborítja az egyensúlyt, a rendszer „visszaszabályozza” azt. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt 100 év során mindössze 0,76 Celsius fokkal nőtt az átlaghőmérséklet.
A klíma ilyen mértékű változékonysága természetes jelenség. Az ókorban olyan meleg volt, hogy narancs termett a Balaton körül, majd a középkorban egy erőteljesebb lehűlés következett, napjainkban pedig ismét melegszik a felszín. Ennek azonban nem az emberiség az okozója. Dr. Zágoni Miklós szerint már csak azért sem lehet a szén-dioxid a fő bűnös, mert szó sincs arról, hogy az csakis az emberi tevékenység eredményeképp kerülne a légkörbe. A természetnek hatalmas szén-dioxid tartaléka van, s például az óceánok párolgása során sokkalta több kerül a levegőbe, mint amennyi a fosszilis tüzelők elégetésével, világszerte.
Ugyancsak a globális felmelegedésben kételkedők közé tartozik Robert Giegengack, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, aki elmondta, hogy az elmúlt egymilliárd évnek csak 5 százalékában volt olyan hideg a Földön, hogy a pólusokon tartós jég maradhatott fenn. A bolygó történetének nagy részében a hőmérséklet melegebb volt, mint az utóbbi 200 évben – tette hozzá.
Mindezektől függetlenül a tények beszélnek. A legfőbb tény az, hogy a felmelegedés-elmélet uralkodóan jelen van a világpolitikában. Lehet kételkedni, de fizetni kell. Ez a tény. Csapó Endre


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.