2012. május - ...ami látszatra egy két szereplőre írt színdarab, a vad részéről dráma, a vadász részéről vígjáték. Az egyik szeplő a vadon élő állat (azért nem „vadak", mert a magyar nyelvben a gyűjtőfogalomnak nincs többes száma), a nemzeti vagyon része, az állam tulajdona. Igényli a gondoskodást, a nyugalmat, szakszóval az élőhelyet (élettér, biotóp, azaz szűkebb vagy tágabb földrajzi terület, amelyen az élőhely életközössége keletkezett).
A másik szereplő a vadász, aki szigorú törvényi felügyelettel „vadászati jogosultságot" kap a tulajdonostól és tevékenysége a tudomány rangjára emelt, egyetemeken évekig oktatott, diplomát adó szakma, de a legképzetlenebb vadász is állami vizsgával rendelkező „hozzáértő".
Hivatástudattól az elkötelezettségig
Sülysápon a külterületi ingatlanok 3800 hektár kiterjedésben vadászterületnek számítanak, számtalan vadfaj növeli a térség természeti értékeit, itt is vadgazdálkodás és ezen belül vadászat folyik még akkor is, ha nincs kiírva, kitáblázva.
A vadgazdálkodás az egyesületi formában működő vadásztársaság legfontosabb feladata, jogosítványát elsősorban a földtulajdonosi közösségtől kapja, amit az állam szentesít. Tagjai a vadászok és szimpatizánsok, akik az egyesületet saját anyagi forrásuk és gazdálkodásuk eredménye alapján finanszírozzák. A vadgazdálkodáson keresztül válik a vadászat a gyűjtő és kiaknázó tevékenységből gazdasági ágazattá. Eszközei között a vadállomány okszerű tenyésztése és minőségi fejlesztése, a kártékony vad számának csökkentése, a vadtartás szabályozása (vadföldek létesítése, etetések, lelövések), az erdő- és mezőgazdasági érdekek összehangolása a vadgazdálkodási érdekekkel és mindez üzemtervi keretek között. A vadászat eszköze a vadgazdálkodásnak, önállóan nem létezik, része egy termelési folyamatnak.
Elméletileg a vad megkap mindent az embertől, amire szüksége van: nyugalmat, élelmet, így javulhat a minősége, gyarapodhat. És így van ez Sülysápon is? Koránt sem és ez az, amiért tollat ragadtam.
Vannak a világtól elzárt kis magyarországi települések, amelyek éppen azért lettek „világhírűek", mert olyan összetartással, tudással gondozták és gondozzák a vad élőhelyét, a környezetüket, hogy toplistás trófeák nevelődnek, és így a világ előtt ismertté váltak. Környezetükben a szemetes útszél és erdő nem létezik, nem úgy, mint náluk, ahol a külterület szemétbánya. Ott nem bőgnek mindenütt quadok és motorok, sarat dagasztó off roadosok, pedig ott is vannak benzingőztől megfertőzöttek, de tudják a helyüket, és ott élik ki szenvedélyüket. Ott is vannak kirándulók, de ők szeretik a természetet, és a zajongás helyett inkább őzikét akarnak látni, útjukat nem jelzi a szemét, még a kutyáikat is pórázon viszik. Nem találni az erdőkben, fasorokban hurkokat és az „éjszakai csavargások" sem léteznek. Mernek külföldieket vendégül látni, és nem félnek attól, hogy a „szemét mindenütt" a falu jelképe. A jóérzésű sülysápi vadász ezt nem teheti, mert nem akarja, hogy a civilizáció hiánya jelképezze a falu nevét. Gondol arra az a szemetét az út mellett lerakó ember, hogy ki fogja, azt összeszedni? Vagy, ha holnap is arra jár, mi a véleménye önmagáról? Tudja, hogy ezzel elüldözi a vadat? Tudja-e a kiránduló, hogy vendégségben van és köszönnie, kopognia, vendéghez illő módon kell viselkednie? A természetben törvények uralkodnak, és nincs demokrácia és emberi mivoltot fitogtató nagyképűség. Alkalmazkodás, a többi élőlénnyel szembeni tisztelet, az együttélés műveltsége kötelezi az embert, mint csúcsragadozót.
A vad számára ez a tragédia, a mindennapok szörnyűsége, lakásának piszka, nyugalmának elvesztése, és nem a vadász, akit már vár akkor, amikor a téli hidegben viszi az „ebédet", feltölti az etetőt.
Sülysáp földrajzi fekvéséből adódóan kiváló élőhelynek bizonyul, és mégis: nagyobb a „lakatlan" terület az emberi gondatlanság, a zavartság okán. Lehetne változtatni, és kellene is és ez nem anyagi kérdés, hanem „szeretem a környezetemet, a falumat, ahol élek" típusú érzelem.
A vadász részéről „vígjáték" a kötelezettség, a feltétlen megfelelés kényszere? Nem gondolom. Az elfűrészelt, ledöntött magaslesek, az etetőkről ellopott takarmány, a széttört nagyvadetetők (szárazfa és jól ég), a hurkok tömege mind azt közvetíti, hogy „újra kell kezdeni", mókuskerék ez, és mégis csináljuk. Van több olyan magasles, amit egy év alatt négyszer állítottunk vissza. Valakik „szórakozásból" és talán, mert érdekeikkel ellentétes a vadász jelenléte, ismételten felborították. Szomorú látvány, amikor hurokban őzet találunk, amit a rókák vagy kutyák kikezdtek, szétszedtek. Nem lesz a hurkozó számára „pörkölt", de „eggyel kevesebb", és az a látvány, ami nem jóérzésű ember szemének való. A vadász felügyelet alatt áll, minden alkalommal be kell jegyeznie: hol és mettől meddig vadászik, ha „durrant a puska", azt is, mire lőtt és mikor, mi az eredmény. A felügyeletet nem csak a vadásztársaság, hanem a rendőrség és az állam képviselője is hivatott ellátni. Az „erdőzúgás", a csillagos (igaz repülőgépektől hangos) égbolt, a várakozás izgalma az, ami miatt kibír a vadász hideget, meleget, szúnyogot és kullancsot. Szerencsével gyönyörködik a „vendéglátóban" és a puska az utolsó. Mennyire így van ez, csak egy adat: 1500 alkalommal volt az elmúlt évben vadász a területen és 56 alkalommal „szólt a puska", amiből 20 ragadozót, 3 őzet, 33 vaddisznót zsákmányoltak, ez volt a terv. 160 db fácánt vásároltunk vadászat céljából és 40 db. „megúszta" és most az állományt gyarapítja. 1500 alkalom, hozzá a napközbeni etetések, ellenőrzések, nem kevés. Láttunk és megakadályoztunk sok kukoricalopást, éjszakai favágást és sorolhatnám… és ha szóltunk, nem volt mindig „békés" a hangulat. Nem dicsekvés, az elődöktől vett bölcsesség: „addig van vadon élő állat, amíg van vadász", és mi ennek szellemében dolgozunk.
Miért is írtam le mindezeket? Elsősorban azért, hogy eloszlassak téves, előítélettel terhes képzeteket, felhívjam a figyelmet arra, hogy „nem csak elvenni, de adni is kell", másodsorban azért, hogy megértsétek, amikor szólunk: „ne tegyétek...", nem a kötözködés kényszere vezet bennünket, de agresszív válaszotokkal önmagatokat minősítitek. Ne gondoljátok, hogy célom a fentiekkel a teljesség igénye volt, koránt sem, de abban biztosak lehettek, hogy bármilyen tartalmú és hangulatú kritikátokra megválaszolunk, ha másként nem is: megköszönjük. Hornik Béla vadászmester
