A közfoglalkoztatás tapasztalatai (Zalaerdő)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. II. - Összegzés a Zalaegerszegi Erdészetnél „A közfoglalkoztatási program február elsejétől december 31-ig tartó időszakában 84 munkavállalónak biztosít nyolcórás álláslehetőséget, havi nettó 48 ezer forintos bér mellett az összesen 43 fős (14 fizikai dolgozó, 29 szellemi dolgozó) állományi létszámú Zalaegerszegi Erdészet. A velünk szemben támasztott elvárásoknak és a pályázati kiírásoknak megfelelő ütemezéssel már február elején 70 fővel kötöttünk 11 hónapra szóló munkaszerződést" - összegzett Nagy László, a Zalaerdő Zrt. Zalaegerszegi Erdészetének igazgatója, aki beszámolt arról, hogy az átlaglétszám május közepén 78 fő volt, így a későbbiekben még néhány dolgozó felvételére is sor kerül.
Mint kiderült: csak a közfoglalkoztatási program kiírásának megfelelő munkafeladatokat bízhatják a közmunkásokra. Általánosságban leszögezhető: a program lényeges többletterhet jelent az erdészet számára, de egyben lehetőséget biztosít sok fontos munka elvégzésére is. Természetesen a több fizetés nagyobb motivációt jelentene. Ezt maguk a közmunkások is megerősítették.
Mint azt Világhy Andrásné erdőművelési műszaki vezető és Kreiner Roland erdőművelési ágazatvezető az erdészetigazgató szavait megerősítve elmondták: erdőfelújítások munkálataiban, vágástakarításban (tűzifagyűjtés), közjóléti eszközök felújításában is számítanak a közmunkát végzőkre, de egyik fő feladatként kapják a parlagfű- és gyomnövényirtást. A szemét össze-szedését eddig zömében saját dolgozóink és kollégáink végezték. Ám a tulajdonos által a  közelmúltban  meghirdetett hulladékgyűjtési akcióban már tevékenyen ők is részt vettek. Hatvan köbméter kommunális hulladékot sikerült a Zala-Depo Kft. által kihelyezett konténerekben összegyűjteniük a baki, zalaegerszegi, pölöskei, türjei, zalacsányi, nagykapor-naki és vasboldogasszonyi erdőkben. Felszámoltak több illegális hulladéklerakó helyet is. A természeti károk utáni rehabilitáció; sétautak, feltáró-utak, tanösvények, turistautak karbantartása; határjelek és környékének karbantartása, tűzpászták létesítése is a feladatukat képezi. Sokféle olyan munkát is elvégeznek, amit kapacitás hiányában az erdészet önerőből nem, vagy csak később tudna ellátni. A közjóléti tevékenység segítéséhez kapcsolódó kisebb teendők ellátása is rájuk bízható: pihenőpadok festése, az alsóerdei hulladéktárolók ürítése, sétautak lekaszálása.

A munkanaplók összesítését és a program felügyeletét és koordinálását végző szakemberek véleménye egybecseng: idén a tavalyihoz képest sokkal bonyolultabb jogi és más szabályozórendszerrel startolt a program, nagyobb odafigyelést, szigorú körültekintést igényel, már csak a megnövekedett létszám miatt is. A különösen bürokratikussá lett adminisztrációt a heti kifizetés szisztémája is bonyolítja. Nehezebb a kerületvezető erdészeknek, megerőltetőbb a műszakvezető kollégáknak és hajszásabb az adminisztratív vonalon dolgozóknak is - nyilatkozták. A közfoglalkoztatottaknak a lakóhelyükhöz leginkább közeleső erdőben, erdőrészletben adnak munkát napi nyolc órában. Akadnak brigádok, akik közösen összefogva, gépkocsival érkeznek az adott munkahelyre. Vannak, akik gyalog, vannak, akik kerékpárral, vannak, akik helyközi autó- buszjárattal jönnek. Mindazonáltal a munkába járás lehetőségét minél költségtakarékosabban és minél ésszerűbben igyekeznek megszervezni. A legnagyobb feladat a kerületvezető erdészekre hárul, mert a dolgozók nem rendelkeznek megfelelő szakismerettel. A fa- és növényismeret hiánya miatt egy erdőfelújítás ápolása során precízen meg kell tanulniuk mi az, amit kivághatnak, és mi az, aminek maradnia kell. Állandó irányításra, felügyeletre van szükségük. Munkavégzésüket folyamatosan figyelemmel kell kísérni. A teljesítményüket pedig előre tervezni lehetetlen. A munkát irányítók az időjárási körülményekre is tekintettel vannak. Ha elvégeztek egy munkát, akkor jobbára egy másik helyszínen kapnak feladatot, egy másik típusú munkaművelet ellátására. Munkabérüket hetente átutalással kapják a folyószámlájukra. A tavalyi kettő helyett idén már négy munkavállaló szerezhet majd motorfűrész-kezelői végzettséget. A korábbi években több munkavállaló is dolgozott erdőművelési képesítéssel, 2012-ben is valószínűleg indul ilyen szaktanfolyam. Az elmúlt évi közmunkaprogramban már részt vettek kilencven százalékát ebben az esztendőben is sikerült foglalkoztatni. Velük azért könnyebb, mert már szereztek munkatapasztalatot. Ezúttal is igyekeztek olyan megbízható, felelősségteljes munkavégzésére képes, alkoholt nem fogyasztó, a veszekedést kerülő, csapatban dolgozni tudó, a munka világától nem teljesen elszokott embereket kiválasztani, akik alkalmasak az erdei feladatok ellátására. A természet ismerete és szeretete nem volt feltétel. A fluktuáció négy hónap eltelte után is kicsinek mondható: mindössze két fő távozott a létszámból. Egyikük a bejárási nehézségekre hivatkozott, a másiknak pedig sikerült rendes, éves állást találnia. A megfelelő védő- és munkaruhát, kéziszerszámokat, a jogszabályban előírt védőitalt mindig megkapják, de étkezési utalvány idén már nem jár nekik. Jelenleg az erdészet munkarendjéhez igazítottan: hétfőtől csütörtökig reggel fél nyolctól négyig, pénteken fél nyolctól 13 óráig tart a munkaidejük, de a nyári melegben a munkarendet a hőség majd átrendezi. Munka-egészségügyi vizsgálaton részt vettek, és javarészt megkapták a kullancs elleni védőoltást is. Egy-két gyanús eset kivételével nem jellemző a betegség miatti távolmaradás, vagy a táppénz indokolatlan igénybe vétele sem.
Az erdészet Egervár határában található halcsonti csemetekertjében Németh József kerületvezető erdész elmondta: jó szóval, dicsérettel eredményesen hadra foghatók azok a brigádok, amelyeknek tagjairól a munkavégzésüket megelőzően már begyűjtötték a szükséges információkat. A tapasztalatok szerint azon kollektívák működnek jól, ahol 5-6 főnél nincsenek többen. Érdemes kijelölni közülük egyvalakit, akinek amolyan érdekérvényesítő kapcsolattartóként van gondja a munkacsoport tagjaira. A csoportokkal való rendszeres telefonos és személyes kapcsolattartás jelentős napi pluszterhet jelent, de szerencsére elég fegyelmezett az erdei munkaközösség valamennyi tagja. „Elsősorban olyan feladatokat bíztam rájuk, amiket a vállalkozókkal nemigen tudtam elvégeztetni. A csemetesorokban nem, vagy csak nehezen képzelhető el a gépi munkavégzés, és a szemnek is szebb, ha kézzel lát neki az ember. Az erdősítésbe nem való, szedret, iszalagot,   egyéb  gyomnövényt  is hasznosabb kézi erővel kiirtani. Jóleső érzés, hogy önálló ötlettől vezérelve is képesek meglátni, milyen feladatot tudnak végezni, mondjuk esőben - mondta a kerületvezető erdész. A Németh József által felügyelt brigádból Herczeg Mónika és Szabó Árpád vállalta, hogy mesélnek munkatapasztalataikról. Mindketten sérelmezték, hogy a havi keresetük szinte semmire sem elegendő, mert az méltatlanul alacsony. A munkavégzés feltételeire nem panaszkodtak azért sem, mert szinte mindennap más típusú feladatot kell végezniük, így nem lebeg felettük a megunás veszélye. A változatosság mellett hasznosnak is látják mindazt, amit sikerül egy-egy munkanapon elvégezniük. Falusi emberekként, gazdálkodókként nem riadnak vissza a kézi gyomlálástól, a kapálástól és egyéb erdei munkától sem. Vasboldogasszonyi lakóhelyükről mindketten kerékpárral érkeznek a község melletti erdőterületen kijelölt munkavégzési helyszínre. Az 58 éves Árpád elvált emberként is nagyon ke-veselli a fizetését, Mónikának pedig még a kisgyermeke ellátásáról is gondoskodnia kell a nagyon szerénynek mondható keresetből. Jövedelmüket a háztáji gazdaságban megtermelt dolgokkal igyekeznek kiegészíteni. A 35 évig a vasútnál dolgozó Árpád nyolc évig beteg édesanyját ápolta, majd úgy elszaladtak feje fölött az évek, hogy életkora miatt mostanság már egyetlen helyen sem állnak szóba vele, ha munkát keres. Különleges gonddal tartja rendben saját konyhakertjét, ezért is esett rá a kerületvezető erdész választása. Mónika már nem először vesz részt közmunkaprogramban. Ő is rövidebb-hosszabb ideig vállalt már végzettségének megfelelő munkát, de sajnos rossz tapasztalatokat szerzett. A 33 esztendős fiatalasszony sem riad vissza attól, hogy otthonában egyszerre többféle állatról is gondoskodnia kell. Jónak mondták, hogy a csoportból nem lóg ki senki. Nincs haragvás bennük, sikerült összetartó, jó közösséget kialakítani, ahova többnyire jó kedvvel jönnek.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.