Alföldfásítási kísérletek néhány idegenföldi fafajjal (Erdészeti Lapok)

1943. április - Lombos fák. Acer negundo L. Zöld juhar. Az északamerikai kontinens majdnem egész szélességében és a California-Florida vonaltól észak felé a 46-50. szélességi fok tájékáig, tehát majdnem húsz szélességi fokon át honos; számos változatban. Nem nagy növésű fa: kivételesen 20 m magas és törzse,
mellmagasságban legfeljebb 90 cm vastag. Nem hosszú életű. Többnyire
alacsony, elterebélyesedő fa. Erdészeti jelentőséget Észak-Amerikában
egyáltalán nem tulajdonítanak neki.
Alföldfásítás szempontjából e fa telepítését igen fontosnak ismertem meg. Alföldünk homokpusztáin könnyen telepíthető és ha fájának nincsen műszaki értéke, tűzifát mégis csak szolgáltat.
Ezenkívül, tőre vágva gyorsan kihajt s a hajtások — a talaj termőereje
szerint — 2-3 év alatt szöllő-, bab- vagy paradicsomkarót szolgáltatnak nagy mennyiségben. Erdélyben gróf Teleki Arvéd Drassó vidékén termelt így rendszeresen szöllőkarót. Ha az ilyen karó földbe kerülő része eléggé hamar korhad is, erdőtlen vidékeken, ahol szöllők és kertek vannak, ezzel a fafajjal érdemes foglalkozni.
Még nagyobb jelentősége van szélfogó pászták létesítésében.
30 cm-es csemete — és 1 m-es sortávolsággal ültetve, talpig lombos
szélfogót szolgáltat, s hamar 4—5 m magasra nőve, tömött lombozatával
védi a gazdasági növénytenyészetet a homokszemeket hordó, sívó alföldi szelek ellen. Nálunk a szélfogó fasoroknak nem nagy jelentőséget tulajdonítanak; pedig igen fontosak. Ezenkívül az ilyen hármas fasor időnkint tőre vágva csak úgy ontja a szöllőkarónak valót. Észak-Amerikában, amint említettem, nem sokra becsülik, de a fátlan prairieken a kultúrák, nyájak, emberi hajlékok védelmével igen jó szolgálatot tesz. Parkokba is ültetik a tőalakot, de különösen tarka, vagy pedig fehér levelű változatait.

Acer palmatum. Japánban honos, nem nagyra, legfeljebb 8 m-re növő fa vagy cserje. Mély bemetszésű, hosszúkás, hegyes, 5 vagy több karélyú levelei igen szép külsősége a fának. Főleg mint díszfa jelentős; különösen pedig kedveltek a levél alakjának és színének rendkívüli sokféleségén alapuló, igen díszes külsejű változatai.

Acer pseudoplatanus L. var. atripurpureum Spaet. A hegyijuhar magában is igen szép fa, ez a piroslevelű változata azonban különösen díszére válhat parkjainknak. Levele színes; különösen alsó felén liláspiros.
Aesculus rubicunda Loisl. (Ae. carnea Heine.) Pirosvirágú vadgesztenyefa. A közönséges bokréta fa (Ae. Hippocastanum és a pirosvirágú Pázna, (Ae. Pavia) keresztezése folytán létrejött hibrid, amely — virágszínétől eltekintve — sokban egyezik a közönséges bokrétafával. Gyorsan nő, szép rószaszín virágzata gyönyörű dísze a parkoknak s termése éppen olyan bőséges és
ugyanazokat a célokat szolgálja, mint a közönséges vadgesztenyefáé.
Az Ae. hippocastanum őshazája Görögország, mégpedig Thesszália és Epirusz hegyvidéke. A z Ae. Pavia pedig Észak-Amerika keleti részein őshonos. A piros vadgesztenyefa fája fehér, puhafa, de egyenletes és ezért faragásra jól megfelel. Magvát szereti a vad, sőt — különösen szárítva és megőrölve — szarvasmarha táplálására is használható. A vad ápolása céljából erdőkbe és gyönyörű virágos koronájáért parkokba, utcák fasoraiba nagyon ajánlható.

Castanea sativa MM. (C. vulgáris ham.) Közönséges gesztenyefa. Őshonossága bizonytalan. Említik Kis-Ázsiát, Észak-Afrikát, Perzsiát, a Kaukázust. Már ősidőktől termesztik Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban. Nálunk a legidősebb példányokat Kőszeg vidékén láttam. Ültetett erdőfoltok vannak Nagymaros és Nagybánya környékén. Fája a vele rokon tölgyéhez hasonló, a rómaiak — amint az aquincumi dongamaradványok is bizonyítják — hordókészítéshez is használták úgy, mint ma a kocsányos- és kocsánytalan-tölgyfát. Ma termése kedvéért termesztik. Nálunk is jól érzi magát. Tari-telepemen olaszországi származású, nagy szemű magból neveltem fiatal erdőt és az idén egyes 10-12 éves példányaim már néhány szem termést hoztak. A nagybányai és
nagymarosi gesztenyések termése apró, de édes, ízletes.
Az Alföld fásítása szempontjából fontos fafajnak tartom. Üde, mély talajon erdőtelepítésre, parkokba díszfának ajánlatos. Az átültetést rendesen megszenvedi, azonban az esetleg elszáradt csemeték tőről kihajtanak.

Chaenomeles japonica Lindl. (Cydonia Maulei Moore) Japánbirs.
Japánban őshonos, 1 m magas cserje. Virágai téglavörösek, kora tavasszal, márciusban nyílnak. Termése 3—4 cm nagyságú alma, illatos. Ágai tövisesek. Parkokba virágdísznek ajánlható. Nem tévesztendő össze a Cydonia japonica Pers fajjal, amelynek a helyes neve Ch. lagenaria Koidz., ez 2—2-5 m magas, nagyobb, skarlátpiros virágú, Kínában őshonos faj; nálunk gyakran ültetik.

Ch. japonica var. alpina Maxim. Alacsony, tövises cserje, amely kora tavasszal számos cinóbervörös virágot nyit. Parkok szép virágdísze és ősszel megtelik illatos, világos sárga almácskákkal.

Corylus. Nemes mogyoró-fajták. Már a görögök és rómaiak megkülönböztettek vad és termesztett mogyoró-fajokat. Ma a különféle nemesített mogyorófajták igen nagy számát ültetik. Így pl. Goeschke munkája („Die Haselnuss." Berlin, 1887.) már 87 különféle nemes mogyorófajtát sorol fel. Ez a szám azóta még lényegesen emelkedett. A forgalomban levő mogyorófajták származása igen sok esetben alig állapítható meg. Részben a Corylus avellana L. (gömbölyű, Zelli-mogyorók), C. tubulosa Wild. (hosszúkás Lambert-mogyorók), C. rostrata Mchx. (amerikai-mogyorók), hosszúcsőrű-mogyorók) C. colurna L. (fatermetű-mogyorók), C. americana Walt. (amerikai-mogyorók) és mások tőalakjaiból
származtak. Termésük rendkívül változatos. Még inkább bonyolulttá teszi a nemes mogyorófajták leszármazásának a megállapítását az, hogy keresztezéssel is sok fajta keletkezett. Faiskoláimban legcélszerűbbnek a számozást tartottam. A nemes mogyoró szaporítása történhet bujtatással vagy vetéssel. Általában az a vélemény, hogy a vetésből keletkezett utódok egyike-másika örökli az anyanövény sajátságait, az utódok egy része azonban visszaüthet a silányabb termésű ősökre. Ez még mindenesetre megfigyeléseket követel. Én eddig úgy tapasztaltam, hogy pl. a Nápoly vidékéről származó termésekből kikelt utódok, szintén nagyszemű, nemes termést hoztak. Hogy mármost a többi fajtákkal mint áll a dolog, azt számos vetésemből évek multán lehet csak megállapítani. A magról kelt mogyoró-cserje csak 5—6 éves korában kezd el teremni. Hogy a bujtásokról szaporított utódok mindenben öröklik az anyanövény sajátságait, azt
természetesen kultúráim is mindig megerősítették. A kérdés kísérleti eldöntéséig célszerű tehát csakis ismert termésű anyanövényektől,
bujtásról szaporított, gyökeres csemetéket használni. Ezek néha már a második esztendőben teremnek. Hazánkban a nemes mogyoró termesztését elhanyagolják. A legnagyobb nemes mogyoró-telepek Kisázsiában, Trapezunt, Kerazunda vidékén, továbbá Barcelona és Reuss vidékén, Nápoly
körül stb. vannak. Ezeken a tájakon a lakosságnak jó megélhetést,
bőséges jövedelmet biztosítanak. Kísérleteim folyamán azt tapasztaltam,
hogy az Európa különböző részeiből beszerzett 40-50 nemes mogyorófajta közül sok nem vált be; ültetés után kipusztultak, vagy szép fát fejlesztettek, de termésük silány volt. Vannak azonban a megtelepített fajtáim között olyanok, amelyek a hazai viszonyok között is igen jól fejlődnek és bőséges, szép termést hoznak. Ilyeneket telepítettem homokterületekre, agyagos területekre, mind síkságon, mind dombos vidéken és kétségtelen, hogy
a nemes mogyoró megfelelő fajtái, helyes módszerrel tenyésztve, bőséges jövedelmet nyújtanának a gondos termelőnek. A nemes mogyorófajták hozamát nagyon ingadozó számokban állapították meg, azt hiszem azonban, hogy holdankint 12-15 métermázsát várhatunk. Ezen kívül bujtatással igen sok, szintén értékesíthető csemetét nevelhetünk. Az ilyen csemeték értéke, különösen az egyes államok valutája szerint, nagyon különböző, de közepesen 2-2.5 P-re tehető darabonkint. A mogyoró-cserjéket egymástól
legcélszerűbb 4 m-es sortávolsággal ültetni, vagyis egy kat. Holdra 400 mogyorócserjét lehet számítani. A köztük különféle kapásnövények is termeszthetők, abban az esetben, ha a bujtást nem gyakoroljuk erősebb mértékben. A bujtott vesszőknek ugyanis szabad helyre van szükségük. A mogyoró-telepek talaját mindig lazán és jó termőerdőben kell tartani. Fontos, hogy a leszedett mogyorót szellős helyeken szárítsuk, mert e nélkül a termés könnyen megromlik.

Cotoneaster horizontalis Decne. Nyugat-Kínában honos, 0-5 m magas, vízszintesen szétterülő ágazatú, félig örökzöld cserje. Apró, sötétzöld levélkéi tömötten állnak vékony ágain; ősszel sárgás és piros színt öltenek. Őszi és téli díszei a szép, skarlátvörös bogyók. Sziklacsoportokba, utak  szegélyezésére igen alkalmas.

Cotoneaster microphylla Wall. Ázsiában a Himaláján honos, 1 m magasra megnövő, apró kerekded levelű örökzöld cserje. Nyáron sötétzöld, fényes, alul gyapjas levelek, ősszel és télen pedig borsónál kisebb, skarlátpiros bogyók díszítik, amelyek gyöngyfüzér módjára ülnek az ágakon. Utak szegélyére, nagyra növő fák előterébe, napos helyre ajánlhatom.

Deutzia scabra Thunb. (D. crenata S. et Z.) Japánban és Kínában őshonos cserje; 2—3 m magasra nő, jún.—júl.-ban a fehér virágok nagy tömege lepi el. Számos kerti változata van. Parkok virágdísze. Könnyen szaporítható dugványozással. Ritkás erdőkben sűrű bozótosok létesítésére kiválóan alkalmas.

Fagus silvatica L. var. atripurpurea Reg. Vérbükk. A közönséges bükkfa Közép-Európában honos, egészen a Kaukázusig. Piros levelű változatának számos alváltozatát parkokba ültetik, vérvörös leveleivel igen szép díszfa.
Fraxinús americana L. Kanadában a Nagy-tavaktól északra, az Egyesült Államokban a Praeriektől keletre az Atlantikus partvidékig, dél felé pedig egészen a Florida-félsziget északi részéig, továbbá Texasig és Louisianáig hpnos; azonban a Mexikói-öböltől északra, az ú. n. Golf-államokból hiányzik.
Észak-Amerika őserdeiben legfeljebb 40 m magasságot és 170 cm mellmagassági átmérőt ér el, az átlagos méretek sokkal kisebbek:
25—30 m magasság és 75—90 cm átmérő. Kitűnő szerfát ad. Igen jól és gyorsan sarjadzik. Szép, egyenes sarjhajtásai sétabotok készítésre alkalmasak.

Gleditschia triacanthos. L. A z Észak-amerikai Egyesült Államok
középső területein őshonos, 40—45 m-re is megnövő fa. Rendkívül merev, 2—3 s több ágú tövisei a törzs vastagabb részéből is kinőnek. Igen jól bevált védősövénynek. Fája azonban tapasztalat szerint nem sokat ér. Sövénynek legjobb az egy-két éves csemetét háromszöges hálózatban két sorba ültetni, 30 cm csemete és 30 cm sortávolsággal. Az így sűrűn fejlődő sövényt tetszésszerinti magasságra vágjuk vissza, és az alsó ágakat vízszintesen elfonjuk. Ilyen módon rövid idő alatt olyan tövises sövényt szolgáltat, amelyen sem állat, sem ember nem tud áthatolni.

Juglans nigra L. Fekete-diófa. Észak-Amerikában, főleg a keleti részekben honos (Massachussets, Florida, Minnesota, Texas). Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy őshonos területén — szerfául történt túlságos kihasználása miatt — már kormányintézkedések veszik védelembe. Nálunk kitűnően beválik, azonban csakis üde, mély talajokon. Az Alföld homokterületein szépen fejlődik. Sovány, köves talajokon ne próbálkozzunk vele, mert évtizedeken át sínylődik anélkül, hogy nagyobb fává nőne.
Jó, üde, mély talajon 30 m magasságot is eléri. A németországi
telepítésekben 1 m vastag törzsek is találhatók. Teljesen télálló: korántsem olyan érzékeny a nagyobb fagyok iránt, mint a közönséges diófa. Sűrű záródásban igen szép törzset fejleszt. Gesztje sötétbarna, szépen fényezhető. Igen jó szerfa. Nagyobb figyelmet érdemelne, mint amilyenben nálunk részesül. A kaliforniai híres diófa-telepeken, a nemes diófa beoltásához alanyul szolgál. Azt tapasztaltam, hogy a többéves csemeték nagyon megsínylik, sőt általában nem bírják el az átültetést. Úgy hiszem ezért, hogy célszerű magán a telepítés helyén, magról nevelni. Termése igen jól csírázik.

Hibiscus syriacus L. 2—3 m magasra megnövő cserje, amely parkokba, mint virágdísz ajánlható. Kínában és Kelet-Indiában honos. Nálunk igen jól tenyészik; feltétlenül télálló.

llex aquifolium L. Közönséges fagyalfa. Hazája Dél- és Nyugat-Európa, Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia egész Kínáig. Igen szép örökzöld lombozatával parkok legszebb dísze. Különösen télen hatásos, sötétzöld, fénylő leveleivel. Alacsony fa, vagy cserje, de nagyobb fává is megnő. Fejlődését erősen befolyásolja az, ha jó, trágyás humuszba ültetjük. Árnyéktűrő, a Balkán feketefenyveseiben gyakran láttam idős erdők árnyában. Kétségtelen azonban, hogy az erős napsütést nemcsak elviseli, hanem ebben igen szép
koronát fejleszt, amely — különösen télen — csillog-villog a napsugárban.
Az Alföldön szépen fejlődik.

Ligustrum ovalijolium. Hassk. (L. californicum Hort-) Kaliforniai fagyalfa. Japánban honos, félig örökzöld cserje, amely azonban 5 m-es fává is megnő. Koronája nyeséssel könnyen formálható. Apró, hosszúkás-kerekded, sötétzöld, fénylő leveleit tél elejéig megtartja. Igen szép, tömött sövényt lehet belőle nevelni. Üde, jó talajban dugványozással könnyen  szaporíthatjuk. Ritkás, idős erdőkben vadgondozás szempontjából fontos, sűrű bozótok telepítésére igen alkalmas. Különben főleg mint díszcserjének és élősövénynek van jelentősége.

Lonicera fragrantissima. Lindl. Kínai lonc. Kínában honos, félig örökzöld cserje. Szép, sötét, aprólevelű, koránvirító díszcserje, amely nálunk kitűnően bevált. Mint az előbbi, úgy ez is igen alkalmas sűrű bozótosok létesítésére, vadápolás céljára.

Maciura pomifera. Schneid- (M. aurantiaca. Nutt.). Észak-Amerika keleti részein, (Oklahoma, Arkansas, Texas) honos, 20 m magasra is megnövő, szúrós fa, amely szép, sötétzöld, erősen fénylő leveleivel igen díszes. Nálunk élősövénynek ültetik, ököl nagyságú és néha ennél is nagyobb termésgömbje ősszel igen feltűnő. Magja jól csírázik; napos faiskolai ágyasokban könnyen
nevelhető, de árnyékba ne vessük. Fája vörösbarna, igen súlyos, kemény és tartós, ezért kiválóan alkalmas utcaburkolati kockákra, de igen jó vasúti talpfát, kerékküllőket stb. is szolgáltat. Nálunk élősövénynek igen jól bevált. Azt hiszem azonban, hogy az Alföldön mint erdei fának is nagyobb jelentősége lehetne. Mayr („Waldu. Parkbáume", 481. old.) szerint csak Dél-Európában alkalmas erdők telepítésére. Én úgy tapasztaltam, hogy a faiskolában és élősövény gyanánt jól kibírja telünket. Ezért mindenesetre érdemes volna vele kitűnő fája miatt az Alföldön erdőnevelés szempontjából is foglalkozni. Hogy azonban valóban beválik-e, azt kísérletekkel kell
még eldönteni.

Phyllirea angustifolia L. Dél-Európa és Észak-Afrika szép, keskenylevelű és fehérvirágú cserjéje, amely a marokkói cédruserdők gyönyörű aljnövénye. Mintegy 1—1-5 m magasra nő; az előbb a következőkben említett Lonicera fragrantissima-var. Spiraea, Weigelia, Deutzia, Ribes cserjékkel nagyon sűrű csenderesek (remizek) nevelésére lehet használni, vagy díszcserje gyanánt parkokban.

Populus angulata Ait. Gyorsan és nagyra növő nyárfa, amelyet érdemes ültetni már csak azért is, mert rövid idő alatt nagy atömeget szolgáltat. Észak-Amerika délkeleti részében honos. Nálunk jó tenyészik és (más PopulusuTc-hoz hasonlóan) a nedvességet és jó talajt meg tudja hálálni. A fiatal csemeték törzse bordázott. Levelei feltűnően nagyok.

Populus balsamifera L. Nagy- és aránylag vastag levelű, gyorsan és nagyra növő, igen szép faj, amelynek feltűnő nagy és illatos rügyei vannak. Igen érdemes a megtelepítésre. Az Alföldön a legkülönfélébb termőhelyeken telepíthető, tehát egyike a legfontosabb Populus-fajoknak. 30 m magas és hatalmas vastagságú törzsek sem ritkák. Őshonos területe az Észak-amerikai Egyesült Államok keleti felében van, föl egészen azok északi határáig. A 68.
szélességi fokot még zárt erdők alakjában lépi át; elterjedése: Québec, Kansas, Texas, Florida területére esik. Itt különösen folyóktól elárasztott, nyirkos helyeken, nagy erdőségeket alkot.

Populus berolinensis Dipp. A P. laurijolia és a P. nigra_var. italica kereszteződéséből létrejött faj. Igen szép, és gyorsnövésű, sima törzsű nyárfa, amely nálunk kitűnően fejlődik és az előbbihez hasonlóan, alföldi megtelepítésre nagyon ajánlható. 25—30 m magasra is megnő.

Populus canadensis Mnch. A legkülönfélébb magyarázatok fűződnek ehhez a fajhoz. Némelyek Észak-Amerika őshonos fájának tekintik, mások a P. balsamifera és a P. nigra kereszteződésének mondják, amely állítólag 1750. körül Franciaországban keletkezett. Sargent szerint Észak-Amerikában, Michigenben volna őshonos. Hazájában és Európában ültetés folytán nagyon elterjedt. Igen sok változata van. Eléggé nagyra és gyorsan növő fa, az észak-amerikai rokonai közül mind növésben, mind törzsvastagság, mind
pedig a fa tekintetében is több faj felülmúlja. Így a P. angulata,.
P. berolinensis, P. robusta, P. suaveolens, P. Thevestina, P. virginiana
fajok ránk nézve nagyobb jelentőségűek.

Populus Carreiriana. Dode a P. nigra csoporthoz sorozza. P. Charkowiensis Schroed. Ügy látszik a P. canadensis változata. (Karolinai nyárfa).

P. italica Du Roi. Jegenyenyár. A P. nigra változatának tekintik, őshazájául pedig Közép-Ázsiát. Szép, karcsú termetével a legkedveltebb sorfák közé tartozik.

P. Petrowskyana Schneid. Valószínűleg a P. berolinensis alakkörébe tartozik.
P. Rasumowskyana Schneid. Bizonytalan származású faj, amelyről feltételezik, hogy a P. laurifolia és a P. nigra kereszteződése folytán keletkezett.

P. robusta Schneid. A P. nigra var. plantierensis és a P. angulata kereszteződéséből keletkezett. Hatalmas fává nő rövid idő alatt, ezért kedvelt és értékes erdei fa.

P. serotina Rehd. Nagyra (40 m) megnövő, értékes erdei és sorfa, amely valószínűleg a P. canadensis alakkörébe tartozik. P. Simonii Carr. Észak-Kínában, Mandzsúriában és Koreában honos, ahol 1000 m felett tenyészik. Nem nagyra növő fa. (12—15 m ).

P. suaveolens Fisch. 30 m-re megnövő, szép és erdészeti szempontból igen értékes faj, Turkesztánból, Nyugat-Kínából, Koreából, Kamcsatkából, Szibiriából s Mandzsúriából említik.

P. Thevestina Beau. A P. italica alakkörébe sorozzák. Származása ismeretlen. A faiskoláimban levő példányok terebélyesebbek, mint a tipikus P. italica és rendkívül erőteljesek, gyorsnövésűek. Megtelepítésre mint erdei és sorfa egyaránt nagyon ajánlható.

P. virginiana Foug. Rehder a P. balsamifera alakkörébe sorolja, mások külön fajnak tekintik. Az Észak-amerikai Egyesült Államok keleti részein, a középtől fel egész Kanadáig őshonos. Igen erőteljes, nagyra növő nyárfa, mind fasorokba, mind pedig erdei fa gyanánt nagyon ajánlható.

Prunus serotina Ehrh. Észak-Amerikában, Ontario, Észak-Dakota, Texas és Florida területén őshonos, ahol a leírások szerint 35 m magasra is megnő. Hazai telepítéseken azt tapasztaltam, hogy igen üdén fejlődik, kibírja a telünket és silányabb minőségű talajon is szívósan kitart. Ezért remélhető, hogy az Alföld homokpusztáinak befásítására igen alkalmas lesz. Eddigi telepítéseimben azonban rövidtörzsűnek, 2—3 m magasságban már elágazónak bizonyult. Ezt a tulajdonságát Mayr is kiemeli („Fremdländische
Wald- und Parkbäume", 495. old.) és sűrű záródásban történő nevelését ajánlja, hogy alsó ágai elvesztésére és hosszú törzsűvé kényszerítsük. Azonban úgy hiszem, fája olyan szép és értékes, hogy a rövid törzsek is értékesíthetők. Szívós, ellenálló s a mi alföldi száraz éghajlatunkat is elviselő természete alapján nézetem szerint az Alföldre telepíthető fenyvesekben — legalább mint védő-állománynak — igen fontos szerepe lehet. Úgy gondolom,
nagyon kedvező elegyítés volna, ha Douglas-fenyővel, ezüstfenyővel,
Abies concolor-ral, A. nordmannianaval elegyítenők, mert sűrű, sötétzöld lombozatával megtörné a nap hevét, hűvösen tartaná a talajt és a közéje telepített fenyőknek üde-fejlődést biztosítana. Később aztán, ha nem felelne meg, a fenyők köziig ki tehetne szedni. Így nemcsak a fájával, hanem védelem nyújtásával is nagy szolgálatot tenne az alföldi fásítások körül. Különben pedig majdnem félig örökzöld lombozatával igen szép kerti dísz.
Kiválóan alkalmas élősövényeknek, tetszésszerinti alakban formálható,
sűrű, tömött élősövényt szolgáltat. Több változata van, ezek különböző szempontokból mutatnak eltérést a tőalaktól. Minthogy rövidtörzsűnek tapasztaltam, kutattam azt is, vajon exotikus rokonai közül melyik faj egyesítené magában a Prunus serotina szép lombozatát, szívós ellenálló-képességét és a hosszúra növő törzset. Ilyennek gondoltam a Japánban honos Prunus ssiori F. Schmidt-et. Hozattam is ebből némi kevés magot. A 7-8 éves példányoknak gyönyörű szép, hosszú törzsük fejlődött és kitűnően
kiállották a mi telünket. Azonban azt is tapasztaltam, hogy a P. serotina-t sem a lombozat szépsége, sem élősövényre való alkalmasság szempontjából egyáltalán nem helyettesítheti. Mindkettőnek megvannak a maga külön előnyei. Alföldi erdőtelepítések szempontjából pedig mindenesetre nagyobb jelentőségűnek tartom a P. serotina-t a fentebb leírt okokból. Hosszútörzsű, értékes fafajunk, mint amilyen pl. a Junglans nigra, vagy a juhar és kőris
fajok stb. van elég. Ezekhez képest kevésbbé jelentős a P. ssiori. A P. serotina magja igen jól csírázik. A belőle nevelt csemeték szívósak, jól iskolázhatok, kiültethetők, legföljebb a suhángjuk kiültetésében kell óvatosnak lenni, mert úgy tapasztaltam, hogy különösen száraz termőhelyeken az ilyen kiültetett suhángok könnyen kipusztulnak. Tövük azonban igen gyakran életben marad és kisarjad.

Quercus borealis Michx. Észak-Amerikában, Uj-Skócia, Pennsylvania, Minnesota és Jova államokban honos, 20-25 m magasra növő tölgyfa, amelynek nálunk főleg var. maxima Sarg. alakja ismeretes. Főleg az utóbbit ültették és ültetik Európában mindenfelé. Qu. rubra L. név alatt, holott a Qu. rubra L. egészen más fafaj s nem tévesztendő össze a Düroi féle Qu. rubrá-val, ez az elnevezés t. i. a fenti Qu. borealis var. maxima-ra vonatkozik.
Az Európában gyakran ültetett „Qu. rubra" helyes neve tehát: Qu. borealis var. maxima Sarg. Ez a változat Észak-Amerikában Ujskócia, Florida, Minnesota és Texas erdőségeiben igen honos, gyorsnövésű fa, amely a 25 m, kivételesen az 50 m magasságot is eléri. Szép, mélyen karélyos, feltűnően nagy levelei nyár utóján s ősszel gyönyörű bíborpirosra színeződnek, ezért a legszebb parkfák közé tartozik. Gyors növése és szárazságtűrő volta következtében az alföldi erdőtelepítésekben szerepe lehet. A makkja igen
kitűnően csírázik. Az 1-4 éves csemeték sikerrel ültethetők ki, különösen egyszeri átiskolázás után. Nagyobb suhángok átültetésével azonban óvatosan kell eljárni, mert könnyen elpusztulnak.

Quercus palustris L. Az Észak-amerikai Egyesült Államokban, Massachusetts, Delavare, Wisconsin, Arkansas erdőségeiben honos, egyenes törzsű, szép tölgyfa, amely 25 m, — kivételesen 40 m magasra is megnő. Az észak-amerikai adatok szerint üde, nyirkos, folyóparti talajokat kedvel. Nálunk kitűnően fejlődik, teljesen fagyálló. Ősszel lombozata pirosra színeződik. Különös jelentőséget tulajdonítok ennek a fának azért, mert arról győződtem
meg, hogy szikes laposokon is szépen fejlődik. Kiterjedtebb kísérleti, adataim nincsenek, azonban egyes példányoknak szikes talajokon való viselkedéséből ítélve, mélyebb fekvésű szikeseinek erdősítéséhez igen alkalmas lehet. Addig, amíg nagyobb szabású kísérletek adataihoz nem jutunk, mindenesetre célszerűbb más, a sziken is megélő erdei fákkal és cserjékkel, így Elaeagnus
angustifolia és Tamarix tetrandra-val, kevésbbé szikes helyeken Popuíus-okkal és más Qitercws-okkal elegyíteni.

Rhus typhina L. Ecetfa. 8- 10 m magasra megnövő fa, Északamerikai Egyesült Államok keleti felében honos. Cserzőanyagot szolgáltat. Szép, széldelt levelű változata a var. Laciniata Wood, ez különösen ősszel, amikor levelei narancssárga és vöröses színt öltenek, a parkoknak igen szép dísze. Az ecetfa gyökérhajtásairól könnyen szaporítható. Nemcsak mint parkfa, hanem mint erdei fa is szóba jöhet, különösen cserzőanyag-tartalma miatt.

Ribes nigrum L. Sárga-ribizke. Kelet-Európa, Kisázsia, a Himalája és az Amur-vidék cserjéje. 2 m magasra is megnő. Zöldes vagy pirosas, sárgásfehér, harangalakú virágai tavasszal fürtökben lógnak le, ősszel érő termése feketés bogyó. Sűrű remizek létesítésére, — az előbbiekben már felsorolt cserjékkel együtt — kitűnően beválik. Különben ribizke és pöszméte oltásához alany gyanánt is használják.
Salix aurea Hort. és újabban S. americana Hort. név alatt tenyésztett, aranysárga, másfél métert is meghaladó, a legjobb és legkedveltebb közép vastag és vékony fonó vesszőt szolgáltató fűz.

Salix viminalis L. Kenderfűz. Európa és Észak-Ázsia igen elterjedt fűzfája, amelynek vesszői a 2 m-t is meghaladják és fonásra kiválóan alkalmasak, bár nem olyan szívósak, mint az előbbiéi, azonban vastagabb, durvább és így nagyobb kosarak fonására igen megfelelnek. A fonófűz-fajok sikeres megtelepítése, akár sorokban, akár szántóföldön megköveteli, hogy a talajt 50-60 cm mélyen megforgassuk. Ha utak vagy árkok mentén fonóvessző
céljára telepítünk fűzfát, akkor célszerű 30 cm sor- és 30 cm csemete-távolságot alkalmazni. A dugványozott vesszők 25-30 cm-esek lehetnek és olyan mélyen szúrandók le, hogy egy rügy maradjon a talaj felett. A vesszőt ősszel messük, még pedig egészen tőből. Hántott „fehér" fűzvessző előállítása céljára nyár elején kell a fűzet metszeni, amikor a kéreg könnyen leválasztható róla. Az ilyen termelés azonban nagyon igénybe veszi a töveket, úgy hogy az állandóan fehér-vesszőre termesztett nemes füzes
csakhamar kipusztul. Utak, árkok, mesgyék betelepítésére a nemes fűzfajták igen ajánlatosak. Parcellákat, utakat is előnyösen lehet velük szegélyezni, mert nem nőnek magasra, és ezért a határos szántóföld terményeit nem árnyékolják be úgy, mint pl. a gyümölcsfa-sorok. Egy kat. hold fonófűz megközelítőleg 80-120 q fűzvesszőt szolgáltat, tehát gazdasági szempontokból is igen jövedelmező a tenyésztése. Különösen olyan vidékeken, ahol kosarat fogyasztó termelési ágakkal, így pl. zöldség- és gyümölcstermeléssel foglalkoznak, igen fontos termelési ág, de a lakosság foglalkoztatása szempontjából más házi-ipari célokra is rendkívül alkalmas.

Sophora japonica L. Japán-akác. Kínában és Koreában honos. Európában eléggé gyakran ültetik. 25 m magasra is megnövő fa. Ide-oda kanyargó, néha lelógó hajtásai folytán nálunk szabálytalan a koronája. Utcákra gyakran ültetik, de nem nagyon ajánlható. Vannak ennél sokkal hálásabb és szebb sorfáink: hárs, juhar, vadgesztenye, stb. A méhek kedvelik. Állítólag sűrű záródásban igen szép törzset nevel.

Syringa vulgáris L. Orgonafa. Dél-Európában honos. Magyarország déli hegyvidékein, így pl.. Herkules-fürdő sziklás hegyvidékén, a vadonban is szépen díszlik. Számos változata parkok közismert dísze. Megnő 6 m magasra is.

Spiraea cantoniensis Lour. Kínában és Japánban honos. Tavasszal fehér virágocskákkal megtelő, 1.5—2 m magas cserje, remizek bozótosainak a létesítésére kiválóan alkalmas.

Tilia americana L. Amerikai-hársfa. Az Észak-amerikai Egyesült Államok keleti részében őshonos. Nagyra, néha 40 m magasra is megnövő fa. Kétségtelenül egyike azoknak, amelyek alföldi városaink utcáin kitűnően díszlenek. Sötétzöld, alul fehéres levelei hasonlítanak a mi ezüstlevelű hársfánk leveleihez. Igen szép sorfa, de Alföldünkön erdőkbe való telepítése: is ajánlható, az ezüstlevelű hárssal együtt kitűnően fejlődik és gyorsan
nő.

Tilia tomentosa Mnch. Ezüstlevelű-hársfa. Alföldünk őshonos; a Delibláti puszta terebélyes fája. A Nyírség szárazabb, homokos részein is megvan. Gyorsnövésű fa, amely homokpusztáink erdősítésében nagyjelentőségű lehet. Írta: Dr. Tuzson János ny. egyetemi tanár.