2012. december - Prof. dr. dr. h.c. Faragó Sándor DSc okl. erdőmérnök,
intézetigazgató egyetemi tanár, az ország egyik legnagyobb felsőfokú
oktatási intézményének, a Nyugat-magyarországi Egyetemnek immár a
harmadik hivatali ciklusban is rektora nem ismeretlen Híradónk
rendszeres olvasói előtt.
Neve nem egyszer jelent már meg lapunk hasábjain különböző rendezvények főszereplőjeként is, de kiválóbbnál kiválóbb szakkönyvek szellemi alkotójaként is.
Műveinek ismertetése alkalmával a szakmai tartalmon túlmenően általában nem szoktuk elmulasztani egy személyi tulajdonságának méltatását sem: bámulatos munkabírását, ernyedetlen szorgalmát, azt a hallatlan munkatempót, amelyet önmagának diktál művei megalkotása során. Nemcsak mi, hanem sokan mások is feltették már a kérdést: egyetem- és tanszékvezetői munkájának hatalmas és felelősségteljes feladatai, s nagy közéleti elfoglaltsága mellett hogyan-honnan van még ideje és energiája erre a nagy ívű tudományos munkásságra is, amely csak szinte „melléktermékként" meghozta számára a DSc, vagyis „az MTA doktora" magas tudományos címet is. Válasza már szinte szállóigévé vált hallgatói körében: a nap 24 órából és egy éjszakából áll!
Talán tudatosan, talán ösztönösen történt, de mindenképpen keménységére jellemzőnek tartjuk, hogy következő könyvének mottójául a „legnagyobb magyar", gróf Széchenyi István következő mondatát választotta: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk!". (Talán Széchenyi a közéleti eszményképe a professzornak? Amint az volt Kaán Károlynak is. Egyébként Sopron nem csak „Civitas fidelissima", hanem Széchenyi városa is.)
A rektor 2012-ben is elképesztette az őt ismerőket egy 430 szövegoldal + 20 oldal fotómelléklet terjedelmű, álló B5 formátumú, sűrűn nyomott, tehát ugyancsak testes kötet közreadásával, ami az Erdőmérnöki Kar idei szeptemberi tanévnyitó ünnepségére időzítve történt.
Ez a még méretére nézve is tisztes kötet túlnyomó részben azoknak a beszédeknek és előadásoknak a szövegét tartalmazza évenkénti sorrendben csoportosítva, amelyeket rektorságának első két ciklusában, a 2002-2012 közötti évtizedben különböző alkalmakkor mondott. Innen ered a könyv címe is: „Évtizednyi szolgálat". Beépült a kötetbe egy-két olyan fontos dokumentum is, mint például ennek a két ciklusnak általa kidolgozott, pályázatának alátámasztására készült rektori programja, valamint különböző könyvekhez írt előszók is.
Melyek voltak az imént említett „különböző alkalmak"? Nagyon sokfélék: egyetemi tanévnyitók és tanévzárók, kiállítás megnyitók, jeles elhunytak fölötti emlékbeszédek, létesítmény- és emléktábla-avatók, adventi köszöntők minden év végén az Egyetem adventi koncertje alkalmából és hasonlók. Benne van például annak a széles körű érdeklődést kiváltott, nagy sikerű, ma már mondhatni klasszikus előadásának a szövege is, amelyet a közszolgálati televízió Mindentudás Egyetemén tartott, elsőízben 2006-ban „ Miért vadászunk? " címmel, s amelyet azután többször is megismételtek. (Lásd ezzel kapcsolatban Híradónk 2010. évi 3. számában azonos címmel megjelent írásunkat.)
Ami beszédeiben és írásaiban közös momentum az alkalomtól - többé-kevésbé függetlenül is: mindegyik valamiféleképpen összefüggésben van az Alma Materrel és annak székvárosával, Sopronnal. S ez érthető is, ha elolvassuk első rektori programjának zárómondatát, ami valószínűleg tanári és rektori munkásságának ars poetica-jaként is felfogható: „Minden tudásomat, tehetségemet, a szívemet és a lelkemet adom a Nyugat-magyarországi Egyetemért, mert nekem ez az életem."
Ezek a beszédek és dokumentumok ma már az Egyetem történetének olyan finoman árnyalt képét nyújtják mind a mai olvasó, mind az utókor számára, amilyet a hivatalos iratok önmagukban soha nem tudnak nyújtani. Ugyanakkor a rengeteg tárgyi anyag, miközben átment Faragó Sándor rendkívül színes egyéniségének katalizátorán, egy ugyancsak rendkívül színes, élvezetes, olvasmányos szépirodalmi művé transzformálódott.
Ám a szépírókra nemcsak a gyönyörködtető, lebilincselő kifejezőképesség a jellemző, hanem a szív, a lélek, a humánum is. A szerző a Prológusában azt írja, hogy csak adventi gondolatait engedi meg egyedüli személyes kitárulkozásának. „S akinek szeme és füle van hozzá, az megérti egész évi tetteimet és vezetői filozófiám alapjait is."
Ezt a - rejtőzködési szándékot vagy hajlamot sugalló - önvallomást véljük a könyv egyedüli tévedésének. Mert valójában minden egyes írásában feltárul a szerző mély érzés- és gondolatvilága, amelybe a Bibliától Ady Endréig évezredek műveltsége és humánuma integrálódott. Nagy gondolkodókat, költőket idéző írásainak mindegyike egy-egy gondosan cizellált kis műalkotás.
Ha valaki netalán túlzásnak tartaná ezt a megállapítást egy könyvrecenzió feladatához képest, annak bízvást ajánlhatjuk a kötet egyik legkifejezőbb, legjellemzőbb írását: a „Vallomás a felhők felett" című verset. Ez az alkotás megmutatja (s ez számunkra is a szerző szellemi arculatának új vonása), hogy Faragó Sándor még költőnek sem utolsó. Nem fűzfapoéta, nem skolasztikus irodalmi tanulmányokon gyártott „poéta doctus", hanem született tehetség, „poéta natus".
A könyvhöz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írt rövid, de gondolatgazdag, szép előszót, most elsősorban úgy, mint egykori soproni diák. Ebben ezt írja:
„Tudomány, hit, nemzeti elkötelezettség - e három pilléren nyugszik a soproni universitas az egyetem első emberének szándéka szerint". S könyvének további sorait már az Alma Materből kilépő hallgatók élete írja majd tovább.
Szép és jó folytatás lehet - úgy legyen! Király Pál
