Helyreállítják a kastélyparkot (Bakonyerdő)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. december - A Forster Gyula Nemzeti Kulturális Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ és a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. együttműködésével, valamint a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház közreműködésével helyreállítják Magyarország egyik legértékesebb, de legveszélyeztetettebb történeti kertjét, a 90 hektáros Erdődy-kastélyparkot Dobán. A rekonstrukciós munkák megkezdését ünnepség keretében jelentették be. A projektnyitón dr. Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház és egyben a dobai kórház főigazgatója kihangsúlyozta, őrizni kell a köz érdekeit szolgáló állami értékeket, valamint a jövő, a kastélyban gyógyuló betegek életterének kialakítása szempontjából szintén jelentős, hiszen rendezett környezetben jobban gyógyulnak. Gróf Erdődy László, az egykori tulajdonos család leszármazottja gyerekkori élményeit osztotta meg az érdeklődőkkel. Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ elnöke a néhány hete alakult központot mutatta be, Horváth Zoltán, Doba polgármestere pedig a település szempontjából nézve ecsetelte a rekonstrukció jelentőségét.
Varga László, a dobai kastélypark egy részét kezelő Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója a kilencvenhektáros, egyébként látogatható angolparkot mutatta be. A Doba-Somlóvári Erdődy Kastélypark európai jelentősége abban rejlik, hogy itt az Esterházy hercegek híres francia építésze, a dobai kastélyt és parkot is tervező Charles Moreau akadálytalanul valósíthatta meg a 18. századi Angliában létrejött klasszikus tájkerti stílust az 1820-as években. Moreau munkáját tanítványa, Heinrich Koch folytatta, s a 19. század utolsó évtizedétől immár négy halastó díszelgett a páratlanul festői tájolású parkban.
A munka megkezdése előtt kertrégészeti feltárásokat végeztek, és részletes növénykataszterben rögzítették a park faállományát. A legfontosabb feladat, hogy megvédjék a megmaradó idős, értékes fákat és helyreállítsák a sétaúthálózatot, amely a több évtizedes elhanyagoltság miatt nagyrészt eltűnt. A 260 millió forintos felújítás során megújul a park négy halastava, egyedülálló vízrendszere és sétaútjai, valamint visszaállítják a park történetileg hiteles térszerkezetét. A rekonstrukció első ütemében az ország egyik legértékesebb, de legveszélyeztetettebb történeti kertjének vízrendszerét és térszerkezetét állítják helyre. A munkához az Erdődy család több millió forintos segítséget nyújtott.
A Doba-Somlóvári Erdődy Kastély történeti kert rekonstrukciója EU-támogatásból, a KEOP - 2009-7.3.1.3 Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása című pályázati konstrukció támogatási keretéből valósul meg. A tervezett helyreállítás Alföldy Gábor 2008-ban Európa Nostra díjat nyert történeti kutatásán és helyreállítási javaslatán alapul.
Együttműködő partnerek: a Bakonyerdő Zrt. és a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. 2011 nyarától a tervek kidolgozása és a szükséges engedélyeztetések kezdődtek meg, a kivitelezés 2012-2013 folyamán várható.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.