Az erdőgazdaság históriáját őrzi (Zalaerdő)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. - Negyvenéves a Zalaerdő dolgozóinak lapja

Részvénytársaságunk közvetlen jogelődje, a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezetősége 1972 tavaszán határozta el, hogy üzemi lapot alapít. A cél az erdészetek és a fafeldolgozó üzemek, valamint az 1970-ben újonnan alakult gazdaság központja közötti még szorosabb kapcsolatteremtés kialakítása, egymás munkájának szélesebb körben való megismerése és megismertetése, a kölcsönös információáramlás ily módon is történő segítése, nem utolsósorban pedig az volt, hogy az elkövetkező évtizedekben a jövő számára legyen hű krónikása, egyben írásos emléke erdőgazdaságunk sokszínű életének, a nagy értékű zalai erdők szakmai történetének, s az azokért felelősséggel dolgozó emberek mindennapjainak, sikereinek, netán kudarcainak.
Üzemi lapunk első felelős szerkesztői posztjára Csekő Sándor, a Magyar Rádió és Televízió (MRT) akkori zalaegerszegi tudósítója kapott felkérést, illetve megbízást, akinek javaslatára kapta a lap a ZALAERDŐ fejlécű elnevezést. Az első szám negyven évvel ezelőtt, 1972. augusztus 20-án, állami ünnepünk tiszteletére jelent meg, s igen kedvező fogadtatásra talált alkalmazotti és fizikai dolgozóink körében egyaránt.
A kezdetben - és sokáig - kéthavonta, ma már negyedévente megjelenő újságunk példányai négy teljes évtizedet felölelő erdőgazdasági történelmet őriznek, s pótolhatatlan forrásmunkát jelentettek a ZALAERDŐ 1970-2000 és a ZALAERDŐ 1993-2003 című könyv alakú, impozáns, jubileumi részvénytársasági kiadványaink elkészítésénél.
Lapunk eddigi története során öt igazgató, illetve vezérigazgató váltotta egymást a vállalat élén, akik mindannyian fontosnak ítélték meg az újság kommunikációs szerepét, biztosítva egyúttal az anyagi és személyi feltételeket a rendszeres megjelenéshez.
1997-ig, a lap negyedszázados jubileumáig a felelős szerkesztő személyében és a szerkesztőbizottságban többször voltak változások, az utóbbiban a negyvenéves folyamatosságot mára már csak e sorok írója - mint alapító szerkesztőbizottsági tag képviseli.
Napjainkban, 2011-től a hetedik felelős szerkesztő, Nemes Norbert újságíró jegyzi a lapot, akinek időrendben az alábbi elődei voltak:
Csekő Sándor, az MRT zalaegerszegi tudósítója, 1972-1975; Dám László, az MRT zalaegerszegi tudósítója, 1975-1979; Győri András, a Zalai Hírlap újságírója, 1979-1987; Győrffy István, a Zalai Hírlap újságírója, 1987-1990; Kovács Ferenc, a Zalai Hírlap újságírója, 1991-1996; Nemecz Ferenc, a Zalai Hírlap ny. újságírója, 1997-2010.

A lap szerkesztőbizottsága 1997-ben Horváth Ferenc akkori vezérigazgató-helyettes, termelési igazgató vezetésével újjáalakult, akinek a lap iránti ügyszeretetéről és elkötelezettségéről csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni, s akinek igényes és szakszerű irányításával - napjainkban már új felelős szerkesztővel, Nemes Norberttel - máig lelkesen együtt dolgozik a lap impresszumában szereplő összetételű szerkesztőbizottság.
A másfél évtizede történt változás - olvasóink is tapasztalhatják - egyértelműen jelen van a lap tartalmi és formai színvonal-növekedésében egyaránt.
Erre az időszakra esett Nemecz Ferenc felelős szerkesztő munkálkodása is, akinek lelkiismeretes tevékenységét ezúton is köszönet illeti.
Az újságunk szerkesztésében részt vevők célja és feladata továbbra sem változik: szeretnék ezután is olyan laphoz adni a nevüket, amely hitelesen foglalkozik a zalai állami erdőkért tisztességgel és becsülettel dolgozó emberek nehéz, de szép munkájával, s amelyből egyértelműen kitűnnek szakembereink tudásának, a természet, benne az erdők iránti szeretetüknek és elkötelezettségüknek nap mint nap fellelhető bizonyítékai. Dr. Baráth László


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.