Kannibálokkal üzletelt a világutazó Habsburg trónörökös (mult-kor.hu)

2013. március 7. - Kannibálokról, vadászatokról és New York-i felhőkarcolókról írt 1892-ben megkezdett világkörüli útjának alkalmával a tragikus sorsú Habsburg trónörökös, az 1914-es szarajevói merényletben meggyilkolt Ferenc Ferdinánd, akinek naplóját most végre újra kiadták. Indul a hajó
Több mint ötezer szarvast lőtt ki, mielőtt egy golyó vele is végzett volna. Ferenc Ferdinánd osztrák főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és hitvese, Chotek Zsófia életét 1914. június 28-án Gavrilo Princip nacionalista szerb diák oltotta ki: az egyik golyó a trónörökös légcsövét, a másik pedig feleségének hasát érte. A kormányzói palotába való szállításuk után nem sokkal mindketten életüket vesztették, Principet pedig a rendőrök és a gépkocsikból a segítségükre siető tisztek azonnal elfogták.
A szarajevói merénylettel hirtelen lezárult a boldog békeidők (Belle Époque) várakozásokkal teli rövid, nagyjából 1890-től kezdődő két és fél évtizedes korszaka, amelyet egy világháború, majd az azt lezáró, a második világháborúnak megágyazó békerendszer követett. De ki is volt valójában Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd, akinek halála a rövid 20. század nyitányát jelentette?
Az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének korszerűsítésén és megerősítésén, valamint a dualista kormányzati rendszer trializmussá való átalakításán fáradozó, a történészek által robbanékony természetűnek leírt, reformjait a Balkánig kiterjeszteni igyekvő trónörökös életébe most naplóján keresztül nyerhetünk betekintést, amely Ferenc Ferdinánd világkörüli útjáról készített feljegyzéseit tartalmazza.
Ferenc Ferdinánd 1892 decemberében hajózott ki Trieszt kikötőjéből az SMS Kaiserin Elisabeth fedélzetén, hogy aztán Indián és a csendes-óceáni szigetvilág érintésével, egy kalandokkal teli hosszú út végeztével megérkezzen Észak-Amerikába. Utazása során négyszázan kísérték el a főherceget – kezdve a hajólelkésztől a kincstárnokig –, aki ezen időszak alatt összesen kétezer oldalt jegyzetelt tele. A világutazó Ferenc Ferdinánd elegáns írói stílusban számolt be a szűk Ádeni-öbölről, a csalogató Csendes-óceánról, a kalkuttai szeméthegyek megmászásáról, és a nyugati hatalmak kizsákmányolásra épülő gyarmati rendszeréről.
A Vadnyugat felfedezése – derül ki a naplóból – azonban csalódással töltötte el, mivel „a kiszemelt grizzly medve nem kerül célkeresztjébe, a cowboyok jelenlétében asztalra teszik a lábukat, a dohányzást pedig mindenhol tiltják”. A trónörököst láthatóan zavarja az erdők kiirtása is, Vancouverben például 5-600 éves cédrusfákat, hemlock és duglászfenyőket vágnak ki értelmetlenül. „Amíg a szem ellát, az egész vidék füstölög, a balták hangja lengi be a vidéket” – írja egy helyütt Ferenc Ferdinánd.
Nem mintha a trónörökös annyira ügyelt volna a környezetére: a pályafutása során több mint 270 ezer állatot leterítő főherceg nagy vadász hírében állt, amely hobbijáról az útja során sem volt hajlandó lemondani. Alighogy megközelítették az indiai partokat, Ferenc Ferdinánd rögvest célba vette a vizet, ráják és egyéb tengeri állatok után vadászva, de útja során később keselyűket, elefántokat, koalákat, bűzösborzokat, gólyákat és ismeretlen madárfajokat is leterített. Az egyik gyík becserkészését például a következő módon írta le: „Úgy közeledtem a gyíkhoz, mint Szent György a sárkányhoz”.
Ferenc Ferdinánd mindenhol szívélyes fogadtatásban részesült. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét parádékkal fogadták, Japánban például egy hegyi tüzérségi alakulat katonai tiszteletadással járult a messziről jött magas rangú férfi és népes kíséretének színe elé. Egyedül a ma Indonéziához, akkor a Holland Kelet-Indiához tartozó Maluku-szigeteknél (Molukkák) történt egy apró incidens, ahol a helyiek holland nyelven adták elő „jókívánságaikat” a trónörökös előtt.

Kenguruk és kannibálok földjén
Kis híja volt, hogy a trónörökös tengeri csatának legyen szemtanúja: az SMS Kaiserin Elisabeth éppen Sziámban (Thaiföld) akart kikötni, amikor a franciák blokád alá vették Bangkokot és arra kényszerítették a sziámi uralkodót, hogy adja át Laoszt. Az ütközet végül elmaradt, Ferenc Ferdinándnak azonban meg kellett változtatnia eredeti útvonalát. Szintén éles helyzetet élt át Ausztráliában, ahol ottjártakor érkezett a hír, miszerint az abók 31 telepest gyilkoltak meg. Meglepő módon a főherceg szimpátiával viseltetett a bennszülöttek iránt, amikor a következőket írta: „A támadás csak bosszú volt, amiért a bennszülötteket gyakran erővel elűzik ősi földjeikről és kiirtják őket”.
A kenguruvadászatok, fogadások mellett Ferenc Ferdinánd az élet árnyékos oldalával is megismerkedett: bűnbarlangokat, kivégzőhelyeket és börtönöket is felkeresett, ellátogatott például Új-Kaledóniába, ahol nyolcezer foglyot dolgoztattak, a legelvetemültebb bűnözők helyének számító Nou szigetére, valamint a Salamon-szigetekhez tartozó Owa Rahára is. Utóbbi helyen a trónörökös egy kannibál nővel alkudozott – nem is eredménytelenül: két cigarettáért cserébe egy lándzsát kapott.
Az SMS Kaiserin Elisabeth augusztusban kötött ki Nagaszakiban, majd következett Tokió, ahol a japán császár fogadta a díszes utazósereget. (Ferenc Ferdinánd egyébként itt szerzett magának tetoválást is.) Az állami fogadás végeztével a főherceg és kísérete egy kanadai gőzhajóra szállt és meg sem álltak Észak-Amerikáig. A Vancouverbe történő megérkezését követően Ferenc Ferdinánd vonatra pattant és keresztül-kasul bejárta a híres, eladdig csak könyvekből ismert Vadnyugat kies tájait.
A Habsburg-trónörökös felháborodva írta le tapasztalatait az ott látottakról, a már említett erdőirtásról és számba vette az indiánok sérelmére elkövetett szisztematikus jogsértéseket. New Yorkba érve Ferenc Ferdinánd végigjárta a bevásárló utcákat, bosszankodott a hatalmas forgalom láttán és megmászta a világ akkori legmagasabb, 94 méter magas épületét, a Pulitzer Buildinget. Ferenc Ferdinánd hangjában a csodálkozással vegyes csalódottság érződött; elámult az amerikaiak "hősies vállalkozókedvét" láttán, ugyanakkor nyugtalanította, hogy milyen sok bevándorló jön szűkebb pátriájából Ellis Islandre, egy szebb jövő reményében – ami neki a hosszú, kalandos út után már nem adatott meg.