A turizmusra koncentrál a Mecseki Erdészeti Zrt (Régiók)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2006. december 4.
Különleges élményt kínál a Mecsextrém Park
A fakitermelés visszaesése miatt kényszerült arra a Mecseki Erdészeti Zrt., hogy más tevékenységek felé forduljon. A fejlesztések első ütemében elkészült egy élménypark, uniós pénzből pedig a szálláslehetőségeket bővítenék.

A fakitermelés visszaesése miatt döntött a Mecseki Erdészeti Zrt. a szolgáltatási tevékenység fejlesztése mellett. A gazdálkodáson belül a fakitermelés 80 százalék fölötti arányt képvisel, de az elmúlt évben 30 százalékkal csökkent, 200 ezer köbméter alá esett. Növekedés a következő években sem várható, mert az erdészet területének 80 százaléka valamilyen védettség alá kerül. A hagyományos tevékenység visszaszorulása veszélyezteti az itt dolgozó mintegy 300 ember egy részének megélhetését is. A munkahelyek zöme a falvakban van, ahol egyébként is kevés a munkalehetőség, az elveszett munkahelyeket pedig sem a falusi, sem az ökoturizmus nem képes pótolni, az csak jövedelem kiegészítésre szolgál. Ebben a helyzetben adódott a turizmus mint fejlesztési irány - mondta lapunknak Szőnyi János, a Mecseki Erdészeti Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese.
A Mecseki Erdészeti Zrt. rendelkezik a megfelelő ökológiai potenciállal, a vadásztatásban már néhány évtizedes gyakorlatot szereztek, hasonlóan az ifjúsági turizmushoz, hiszen két erdei iskolát is üzemeltetnek, ahol évente háromezer gyerek fordul meg.
Idén közel 400 milliós beruházással készült el a szabadidőpark első üteme, amely olyan koncentrált élményszerzési lehetőséget kínál, ami egy városi játszótéren nem érhető el. A beruházás nem erdőterületen történt, hanem az erdészet saját üzemi területén. Az első ütemben kiépítették a fogadáshoz szükséges infrastruktúrát: közvilágítás, parkoló, beléptetőhely, bolt, büfé és szociális helyiség.
Húsz élményelem várja a látogatókat: nemzetközi versenyre is alkalmas mászófal, gumiasztal, favár, amelynek legmagasabb pontja 8 és fél méter és egyszerre kétszáz gyerek játszhat rajta. A parkban találhatók különböző labdajátékokra alkalmas pályák, valamint görkorcsolya-, gördeszka- és bmx-pálya is, fedett játszótér a legkisebbeknek - ismertette az élményelemeket Szőnyi János. Mozgáskorlátozottak számára is elérhető a játékok jelentős része: a favárra kerekes székkel is felhajthatnak, két mászófal dőlésszöge állítható, így nekik is a mászás élményét adj a. A különleges lábhaj tású j ár-művek a legnépszerűbbek, illetve az erdei drótköteles kalandpálya. A játékok összeválogatásánál ügyeltek arra, hogy azok ne motorhajtásúak legyenek, ez alól csak a quad ügyességi pálya a kivétel.
Az első ütemben elkészült egy 300 fős I fűthető rendezvénysátor, iskoláscsoportok í egy természetismereti kiállításon ismerkedhetnek a környezettel. Ennek egyik érdekessége, hogy képernyőn nyomon kö-! vethető egy bekamerázott vadetető. A pécsi kalandpark tervezésénél külföldi példákat is felhasználtak, de az elemek ilyen komplexitása még Európában is egyedülállóvá teszi a helyet.
A cég az eddigi fejlesztéseket saját erőből, valamint a tulajdonos ÁPV Zrt. tőkeemeléséből fedezte, de a sokkal költségesebb második és harmadik ütemre már befektetőkre és uniós forrásokra is számít. Jövőre új élményelemekkel bővítik a parkot: nyári bobpálya és sétautak épülnek, de a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik helyszíne is a Mecsextrém Park lesz. A létesítmény legnagyobb hiányossága a szálláshelyszűke, ezért a következő években ezt is meg kívánják oldani. 2008-ra 800 milliós beruházással elkészül egy háromcsillagos ifjúsági szálló, valamint egy 200 adagos konyha és étterem. A következő ütemben - ha sikerül uniós forrásokat bevonni -, 2010-re egy 100 szobás wellness-szállodát és konferencia-központot építenek, hogy az igényes csapatépítésnek is helyet biztosíthassanak,
A park látogatottsága júliusi megnyitása óta folyamatosan nő, éves szinten 100-200 ezer látogatóra számítanak. A célcsoport igen nagy, mert a régióban kevés az igényes családi szórakozóhely, a cégek pedig vállalati tréningek helyszíneit keresik.

 

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.