…szükségességét vetette fel vitéz Onczay László erdőmérnök kollégánk az "Erdészeti Lapok"-ban! Ne tessék hüledezni: nem most, hanem kereken 66 évvel ezelőtt, 1941-ben, a lap akkori 669. oldalán. Nem akárki, hanem a maga idejében komoly, országos szaktekintélynek örvendett elődünk, dr. Károlyi István gróf hitbizományi uradalmának központi jószágigazgatója (vagyis nemcsak a hatalmas birtok erdészeti ügyeinek irányítója), az Országos Erdőgazdasági Tanács tagja röviden összefoglalva az alábbiakkal indokolta javaslatát.
A javaslat indokolása
Az ország területének 1/4-e erdő, a nemzet egyik legnagyobb vagyontárgya. A feladatok tömege vár megoldásra: a feltárt beruházások, új erdők telepítése, az országfásítás. Ehhez meg kell nyernünk a kormányzatot, a törvényhozást, elő kell teremteni a szükséges pénzt. S nem utolsósorban bele kell vinni a köztudatba mindennek a szükségességét is.
Valóban gondolkodóba kell esnünk — veti fel Onczay —, hogy az erdőgazdasági ügyeket intéző minisztériumi főosztály, amely munka- és hatáskörében ma megcsonkítottan dolgozik, magára hagyatva mindezt meg fogja-e oldani? Majd ezzel folytatja: a földmívelésügyi minisztérium munkaköre ma annyira nagy és sokrétű, hogy annak felelős vezetője át sem tudja tekinteni a ráváró feladatok nagy tömegét. Mire a miniszter beletekintést nyer az erdészeti ügyekbe, a ki nem számítható politikai fordulatok következtében megbízásáról le kell mondania. Ez a váltógazdaság pedig az erdőgazdaság számára nem kívánatos. Ellenkezőleg: nagyon is káros! (Onczay úr szinte mindezt akár ma is papírra vethetné.)
Ténymegállapító eszmefuttatása végén Onczay László levonja következtetését: a megoldandó feladatok jelentősége, valamint az erdők kiterjedtsége indokolttá teszi, hogy a magyar erdőgazdaság ügyeit egy önálló erdészeti minisztérium intézze.
Milyen legyen a minisztérium?
"A felállítandó erdészeti minisztérium legyen kifejezetten szakminisztérium, annak az élére kerüljön szakember és vezesse a politikai befolyásoktól mentesen az erdészetet, amely tárgy-, helyismeret és bedolgozottság nélkül jól nem is irányítható."
No, az "ERFA Híradó" is jó órában ásta elő ezt a régi javaslatot — csóválhatja a fejét a szakmabeli olvasó, vérmérséklete szerint szomorúan vagy dühösen. Mert mi a helyzet napjainkban az erdészet minisztériumi irányításával?
Eltűnt az erdészeti főosztály
Lapunk 2006/decemberi számában közöltük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti felépítését bemutató organogramot. Abból fehéren feketével nyomva gyorsan kisilabizálható, hogy a főosztályok korábbi sorából bizony eltűnt az Erdészeti Főosztály, s csak egy kis osztállyá vált több főosztály maradványaiból létrehozott Természeti Erőforrások Főosztályán belül. (Hol vannak már azok a nem is olyan régi idők, amikor egyesek még titkon egy helyettes államtitkár rangú vezetőt óhajtottak volna látni egy Erdészeti és Faipari Hivatal élén?)
Az elnevezés változó volt, a lényeg nem
Nem érezzük magunkat teljesen járatosnak a magyar földművelésügyi közigazgatás történetében. Így nem tudjuk, hogy létezett-e valamiféle erdészeti részleg az első felelős minisztériumban 1848-ban. Azonban legjobb tudomásunk szerint az 1867-es kiegyezés után
már az erdészet államigazgatási ügyeit intéző két-három főhivatalon belül (FIKM, majd FM, PM, VKM) mindig volt egy-egy önálló szervezeti egység, amely az "erdészeti" jelzőt viselte, s amely áttétel nélkül a miniszternek, illetve helyettesei valamelyikének volt alárendelve. Így volt ez még az 1920-as trianoni nagy országtrancsírozás után is, amikor pedig erdeink 84% -át elveszítettük. Ámbár kétségtelen, hogy a terminológia változatos volt: nevezték főosztálynak, ügyosztálynak, erdészeti csoportnak is.
A szocialista éra szervezetei
Némi kavarodást a szervezet és a terminológia vonatkozásában az '50-es évek első fele jelentett, amikor is felállították előbb az Állami Mező- és Erdőgazdaságok Minisztériumát, ami fél év múlva Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumává vált. Azok az évek az egymást követő gyors átszervezések évei voltak, de az erdészet már megjelent a minisztériumi nomenklatúra szintjén. Még nagyobb lett a szakma ázsiója, amikor 1954. november 1-el felállították az önálló, közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt Országos Erdészeti Főigazgatóságot. Ennek 1967. április 13-ig történt fennállását a szakma az erdészet aranykoraként emlegeti. Ekkor azonban beütött a krach az új gazdasági mechanizmus formájában: az OEF-et bekebelezte a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (az élelmezésüggyel és az ÁFTH-val együtt). A többi már történelmi jelen idő egészen napjainkig, a "reformokig".
Leszálló ágban vagyunk
Sajnos, a reform hideg szele elérte a középirányító szervezetet, az Állami Erdészeti Szolgálatot és annak területi igazgatóságait is. A korszerű erdészeti középirányítás szervezete az 1879. évi erdőtörvény nyomán jött létre, amelynek főbb történelmi dátumai: 1923-1925, 1935, 1945, 1961, 1967, 1979 és 1996. (Lényegében az erdőtörvények és azok mélyrehatóbb módosulásai, illetve a rendszerváltások.) A mozgások azonban inkább belső jellegűek és a cégtáblán átvonulók voltak, de magának az intézménynek az autonómiáját nem érintették. A 2006-os kormányhatározat azonban ezt az autonómiát nyirbálta meg, de ennek további következményeit majd az idő fogja megmutatni.
Összességében azt lehet megállapítani, hogy az erdészet államigazgatási helyzetét az 1990-es rendszerváltás óta egy leszálló ág, mozgásterének fokozatos beszűkülése jellemzi.
Hol lenne jó helyen az erdészet?
Miközben az élet eme fordulatain meditálunk, eszünkbe jutnak az elmúlt két év kísérőzöngéi is. Nevezetesen az, hogy nem egy kollégánk úgy látta volna jobbnak, ha a szakma a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ágazati irányításának körébe került volna az államigazgatási reform során. Még inkább kívánták ezt a civil környezet- és természetvédők.
A 2006. évi országgyűlési képviselőválasztások után úgy tűnt, hogy már-már valóban ebbe az irányba hajlik az ügy. Ám a második Gyurcsány-kabinet felállásakor kiderült, hogy egyelőre minden marad a régiben. A dolgok ilyen irányú kimenetele a közvéleményt is foglalkoztatta. Lásd erről a "Tárcaközi erdőpingpong" című cikket a "Népszabadság" 2006. június 15-i számában, a "Fanyüvők" című cikket a "Heti Válasz" június 25-i számában, vagy a "Bizony tar és kamu" című cikket a magyarországi erdők jövőjéről a "Magyar Narancs" június 22-i számában. A téma irodalmához tartozik az "Erdészeti Lapok" múlt évi májusi és júniusi számában "Erdőrontás Magyarországon állami segítséggel" és "Erdőgondozás Magyarországon — állami segítséggel" címmel lezajlott pengeváltás is.
Kis lapunk sem maradt ki a nagy kard-csörtetésből. Erről tanúskodik a 2005. évi júliusi lapszámunkban reprodukált "Nem látják a fától az erdőt" című Népszabadság-cikk és az arra adott "Látjuk-e a fától az erdőt?" című reagálásunk.
"A szék határozza meg a tudatot" (?)
Aki ezeket az írásokat átböngészi, legott megállapíthatja, hogy a szakmát pillanatnyilag foglalkoztató felsőbb intézkedések mögött szerteágazó, érdekekkel és lobbi-harcokkal jócskán megtűzdelt, bonyolult ügy húzódik meg. Erdészek és zöldek presztízsharca, gazdasági érdekek és természetvédelmi törekvések ütközése, vadászati érdekek, liberális gazdasági felfogás kontra szigorú állami szabályozás, félelem az állami erdők privatizálásától, minisztériumok egymás közötti csöndes birkózása stb. Összességében egy dzsungelharc "ki kit győz le" téttel. A horizont pedig borús, a jövő kérdéses. Persze, nem elég, hogy a szakma nemzetgazdasági mérete kicsi, de még ez a kicsi is megosztott az alapvető kérdésekben is. Tapasztalhatjuk, hogy "a szék határozza meg a tudatot". Aki megfelelő pozícióban érzi magát, az általában a fennálló status quo-hoz, a kialakult helyzethez ragaszkodik, mert fél, hogy egy változás rontani fog azon. Akik pedig úgy érzik, hogy egy változáson csak nyerhetnek, azok a szomszéd mindig zöldebbnek tűnő rétje felé kacsintgatnak. Ez most éppen a zöldek rétje. Míg némely vezetők az FVM tárcának hálálkodnak, amiért nem hagyta az erdészetet a tárca markából kicsúszni, addig mások esküdöznek, hogy az erdészet (főleg az állami) nem lehet másutt jobb helyen és nagyobb biztonságban, mint csakis a környezetvédelmi tárcánál.
Mennyire zöld a zöldek rétje?
A jelenlegi helyzetben már csak kevesen gondolnak arra a korábbi illúzióra, hogy a környezet- és természetvédelem, az erdészet, a vízügy stb. egy külön, önálló tárcát alkothatna "Természeti Erőforrások Minisztériuma" feliratú koronás címer alatt.
A gondolat iránt egyébként fogékony szaktársainkra is elidegenítően hatott egyes zöldeknek az az agresszív és bántó stílusú hangvétele, amelyet némely írásuk tükrözött. Egyetértő, kollegiális, szép szóval többre lehetett volta menni, mint az "ide nekem az egész tálat!" felkiáltással. Az a mentalitás sem hatott biztatólag, ahogyan a KvVM tárca a vízügyet kezelte; amint egy konferenciai felszólaló kifejezte: gyarmatosította.
További, visszafogottságra intő tapasztalat volt, hogy — legalább is a kívülállók szemében — a KvVM-nél is előbbre valónak tartották a természetvédelemnél a környezetvédelmi feladatokat: a kommunális és veszélyes hulladékot, a levegőtisztaság- és zajvédelmet, a szennyvizet stb. Ez megérthető, de még egy családon belül sem tetszik az egyébként szeretett legkisebbnek, ha azt mondják neki a nagyobb testvérek között: hallgass Öcsi, mert Te kicsi vagy.
Szakszervezetünk az elmérgesedett hangulatban igyekezett tárgyilagosan viszonyulni a vitás kérdésekhez is, meg azok képviselőihez is és a konfrontálódás enyhítése, oldása érdekében egy évvel ezelőtt a WWF Magyarország civil szervezettel közös fórumot rendezett, amelynek állásfoglalása lapunk múlt évi márciusi számában fellapozható. Jó lenne a fórumot folytatni, de jelenleg még mindenki a reform-átszervezési és költségvetési sebeit nyalogatja.
Ide jutottunk tehát 66 év után egy önálló erdészeti minisztérium gondolatának felvetése óta. Vajon mit írna minderről nemzetes vitéz Onczay László erdőmérnök kollégánk, ha felkelhetne sírjából? Dr. K. P.