Kína északkeleti és északnyugati nagyvárosaiban megszokott jelenséggé váltak a látótávolságot 100 méter alá csökkentő homok- és porviharok, ahol még a levegővétel is nehézséget jelent. Az itt élőknek a kellemetlen közérzeten túl légúti bántalmakkal is számolni kell. A vihar által szállított talajrészecskék más szennyező anyagot is magukkal sodornak, például nehézfémeket. A viharok rövidtávon megbénítják a közúti és légi közlekedést, így a többmilliós nagyvárosok életét, de vidéken is szüneteltetni kell miattuk a mezőgazdasági munkákat.
A porvihar nem új keletű jelenség az ázsiai kontinensnek ezen a részén. Már középkori források is leírnak olyan eseteket, amikor a visszatérő porviharok városokat árasztottak el, és külön elnevezést is adtak nekik. A kínaiak "sárga sárkánynak", a koreaiak az "ötödik évszaknak" nevezték.
Az enyhe teleket követő tavaszokon (amikor az előző évek nyarai szárazak voltak) a Kína északi sivatagos területeiről kiinduló porviharok komoly pusztításokat végeztek Pekingben és a környező területeken. Előfordulásuk azonban még az elmúlt évszázad folyamán is jóval ritkább volt, mint manapság.
A kutatók megfigyelései szerint, a homok- és porviharok -melyeknek keletkezési helyei Észak-Kína és Mongólia szárazságtól sújtott területei- az utóbbi 40 évben egyre gyakrabban és egyre nagyobb intenzitással söpörnek végig Kínán, a Koreai-félszigeten. Egy-egy ilyen nagyobb porvihar alkalmával Szöulban 2500, Pekingben 12000 microgramm port is mérnek a levegő egy köbméterében. Az előbbi porszennyezettség több mint másfélszerese, az utóbbi majdnem hatszorosa az egészségügyi határértéknek.
A homok- és porviharok által érintett országok együttesen keresik a megoldást, de eddig csak annyit sikerült elérniük, hogy kiépítették megfigyelő- és jelzőrendszereiket.
A porviharok kialakulását jobban ismerjük, mióta laboratóriumban modellezik a szél talajra gyakorolt hatását. Ma már tudjuk, hogy a légkörben szállított részecskék nem egyszerű homokszemcsék, hanem annál jóval nagyobbak és nehezebbek. (Annak ellenére, hogy a sivatagi övezet perifériájának finom poráról van szó.) Ezek a porszemcsék néha képesek igen nagy távolságokra is eljutni. Így kimutatták már a Takla-Makán sivatagból származó részecskéket az Alpok havas csúcsain, illetve a Góbi-sivatagból származó porszemcséket az Észak-Amerikai kontinens nyugati parti nagyvárosaiban is. A szél folyamatosan óriási mennyiségű port szállít. Úgy becsülik, hogy évente körülbelül 800 millió tonna sivatagi eredetű por kerül a légkörbe és rakodik le a Föld bolygó felületére. Ennek az apró törmeléknek közel 30 %-a Kína területéről származik.
A sivatag térhódítása
Az elsivatagosodás és a talajpusztulás világméretű jelenség. Az ENSZ számításai szerint a sivatagok terjeszkedése jelenleg több mint egymilliárd ember létét veszélyezteti és ma már az egész földfelszín egyharmadát érinti. A leginkább veszélyeztetett térségek a Szaharát övező Száhel-övezet, Afrika szarvának országai, a kínai Góbi-sivatag, de Spanyolország területének 31 százaléka is könnyedén sivataggá válhat.
A sivatagok terjeszkedéséről szóló adatok sokkolóak. A világszervezet becslései szerint az 1990-es évek közepétől 2000-ig évente 3436 négyzetkilométer terület vált sivataggá. Ha ezek a tendenciák nem változnak, 2025-re Afrika művelhető földterületének egyharmada eltűnhet és 135 millió ember földönfutóvá válhat. A jelenség legfőbb okai az erdőirtásos gazdálkodás, a területek elmocsarasodása, a túllegeltetés, a termőföldek kizsákmányolása, a talajok kimerülése és elszikesedése, valamint a vízkészletek túlzott felhasználása és a népességrobbanás.
A sivatagos területek jelentős részt foglalnak el Kínában. (810 000 négyzetkilométer, amely közel másfélszer akkora, mint Franciaország területe.) A nemzetközi szervezetek számításai szerint jelenleg a sivatagok évente 2500 négyzetkilométer területet hódítnak el. Kína a XX. század közepe óta Portugália nagyságú termőterületet veszített el a sivataggal vívott küzdelemben. A homokdűnék ma már mintegy 200 kilométerre megközelítették Pekinget, így a városnak sürgősen megoldást kell találnia a problémára.
Ugyanakkor a kínai tudósok szerint ez egy jóval lassabb folyamat. Az ő számításaik azt mutatják, hogy a sivatagos területek terjeszkedése nem haladja meg az évi 310 km2–t. A jelenség Külső-Mongólia keleti részeit sújtja a legjobban. Kínában úgy becsülik, hogy a természeti tényezőknek köszönhetően a sivatagtól évente 10 négyzetkilométernyi területet nyernek vissza. Az erdőtelepítésnek és a növénytelepítésnek köszönhetően évente további 1060 négyzetkilométert hódítanak vissza a sivatagtól. Az elsivatagosodás elsődleges kiváltó oka Külső-Mongóliában is a népesség gyarapodása és a túllegeltetés. Utóbbit az okozza, hogy a haszonállatok száma megduplázódott. A talajpusztulás melyet a legelők túllegeltetése vagy a túlzott mezőgazdasági kitermelés kétség kívül újabb porviharok forrásai és kiváltó okai lehetnek.
Amíg a Góbi-sivatag terjeszkedéséről – bár eltérő megítélésben ¬– rendelkezésre állnak adatok addig a Takla-Makánról, a nyugati országrész legnagyobb sivatagában lejátszódó folyamatokról alig van ismeretünk. Ez a homoktenger önmagában 338 000 négyzetkilométer területet foglal el, amely egy kicsivel nagyobb, mint Lengyelország területe. A Takla-Makán bolygónk második legaktívabb homoksivatagja. Ennek a hatalmas sivatagos területnek a tanulmányozása csak nemrég kezdődött el. Jelenleg senki sem tudja pontosan megmondani, hogy az elkövetkező évtizedekben a Takla-Makán milyen változások várhatók.
Kiszáradó folyók
A csapadékhiány mértékét mutatja, hogy Kínában az egy főre jutó vízmennyiség csak negyede, az egyébként szintén nem túl magas világátlagnak. Évente 40 milliárd köbméternyi víz hiányzik, a legszárazabb területek vízháztartásából. (Ez kb. a Balatonban található vízmennyiség 20-szorosa.) 1990 óta 27 millió hektár mezőgazdasági területen volt pusztító szárazság, ami az összes művelés alá vont terület 20%-a.
A mezőgazdasági területek öntözése amúgyis túlzott mértékben megterheli az ország északi részének vízhálózatát. Ennek köszönhetően a kisebb folyók gyakran kiszáradnak, de a még olyan hatalmas folyamóriással, mint a Sárga-folyó is megesik, hogy az év nagyobb részében nem jut el víz a torkolatig. Pedig a Sárga-folyó nemcsak az ókorban volt a kínai kultúra egyik bölcsője, hanem napjainkban is az ország népességének egyharmada, közel 400 millió ember él a több mint 5000 km hosszú folyó mentén.
A folyó utolsó, 800 kilométeres szakasza által megtermékenyített észak-kínai síkságokon terem az ország gabonájának túlnyomó része. A folyó kilenc, szárazságtól sújtott tartományon halad keresztül. A partjai mentén élő lakosság, mezőgazdaság és ipar számára az év nagy részében az első számú vízforrást jelenti.
Az egykoron zabolátlan folyású Sárga-folyóban manapság alig van víz. A vízhiányt az okozza, hogy a felsőbb szakaszon óriási mennyiségű vizet szivattyúznak ki, többek között a sivatagi gyapotültetvények öntözésére. Ha a globális felmelegedés miatt, a már most rendkívül csapadékszegény éghajlat még szárazabbá válik, az akár a folyó alsó, síksági szakaszának teljes kiszáradásához vezethet. Ez több tízmillió lakos elvándorolását idézheti elő. A szárazság miatti vízhiány enyhítésére Kínában grandiózus tervek születtek. Egyrészt hatalmas csatornaépítési programot indítottak, melynek keretében az ország déli, csapadékban gazdag területeinek folyóvizeit akarják az északi tájakra vezetni. Másrészt jelentős erőforrásokkal támogatják azokat a tudományos kutatásokat melyeknek célja, hogy elősegítsék a mesterséges esőcsinálást.
A „Nagy Zöld Fal”
Még 1978-ban hirdette meg a kínai kormány a nagyszabású erdősítési programját. A program a hatalmas kiterjedésű ország szinte minden régióját érinti. Célja a meglévő erdők védelme és újak telepítése. Kiemelt szerepet kap a Three-North Shelter belt Development Program, melyet a köznyelv csak a „Nagy Zöld Fal” néven emleget. Ennek keretében csaknem ötezer kilométer hosszú erdősáv telepítésével próbálják megakadályozni a Góbi további terjeszkedését, és így akarnak gátat emelni az említett por- és homokviharok elé. Ez a program a világ legnagyobb ökológiai projektje. 73 éves időtartama alatt 2050-ig 35 millió hektár erdőt telepítenek. Ezt követően egy 250-600 méter széles erdősáv fog húzódni Peking külső részétől egészen Belső-Mongóliáig. Az erdősáv által védett terület meghaladja majd a 4 millió négyzetkilométert, vagyis Kína területének több mint 42%-át. A projekt 2001-ben lépett a megvalósítás negyedik szakaszába. A 2001-2010 közötti időszakban több mint 9 millió hektár erdő telepítését tervezik, melynek költsége meghaladja a 8 milliárd dollárt.
Az erdősáv telepítésénél két módszert alkalmaznak. Egyrészt a kevésbé száraz vidékeken repülőből magokat szórnak szét, máshol pedig földműveseket bíznának meg bokor és facsemeték ültetésével. A homokos felszínt kaviccsal, illetve kőzettörmelékkel borítják és az erdők előterét füvesítik. Olyan fa-, fű- és bokorféléket választanak, melyek jól tűrik a szárazságot és a homokos talajt. Így a telepített erdőségekben fontos szerepet kap a mongol fenyő, a borókafenyő, a fűzfa, de megtalálhatóak a gyümölcsfák is.
Az első jelentősebb eredményeket 2010-re várják, de remélik, hogy a várható pozitív hatások a pekingi olimpia idején már tapasztalhatóak lesznek. A porviharok megfékezésére a főváros köré egy önálló erdősávot terveznek, melynek eredményeként a Peking környékének erdősültségi aránya megduplázódik és eléri a 27 %-ot. Szükség is van erre, hiszen a homokdűnék már 200 km-re megközelítették az olimpia színhelyét.
Az erdősítési programot kiegészíti egy 1,2 milliárd dollárba kerülő monitoring rendszer, valamint a kínai kormány Japánnal és Dél-Koreával együttesen egy pormérő hálózatot is kiépítene.
A kínai kormány támogatja a szárazságot jól tűrő, genetikailag módosított növények kutatását. Ezen túlmenően olyan földművelési technológiákkal is kísérleteznek, amelyek segítségével a homokos talajt rizsfölddé változtathatnák.
Egyelőre kérdéses, mennyire lesz sikeres mindez. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy a facsemete talál a talajban a túléléshez elegendő vizet. Számos nyugati kutató szerint az erdősítési program addig nem járhat sikerrel, ameddig az elsivatagosodást kiváltó emberi tevékenységek – mint pl. a túllegeltetés – meg nem szűnnek. Ehhez a kínai kormánynak fizetnie kellene a gazdáknak, hogy kevesebb állatot tartsanak és kevesebbet legeltessenek. Ezen kívül emelni kellene a víz árát, valamint programot kellene kidolgozni a veszélyeztetett területeken élők kitelepítésére is. A „Nagy Zöld Fal” a por- és homokviharok feltartóztatásában csak így lehet sikeres. Ladányi László