Véget ért a kettőszázadik (Erdészeti és Faipari Híradó)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image2008. 2. (július) - Sopronban új helyen, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara Erzsébet-utcai épületének aulájában bonyolították le az Erdőmérnöki Kar tanévzáró-diplomaosztó ünnepi kari tanácsülését, ami nagyjából a korábbi alkalmakkor már megismert forgatókönyv szerint zajlott le.

Az egyetemi zászlók és az elnökség fanfárhangoktól kísért ünnepélyes bevonulása után a termet zsúfolásig megtöltő megjelentek közösen elénekelték a Himnuszt. Majd Prof. Dr. Faragó Sándor intézetigazgató egyetemi tanár, az egyetem rektora üdvözölte az ünnepség résztvevőit.
A rektor felhívta a végzős hallgatók figyelmét arra, hogy ez a tanévzáró nem csupán egyike a tanévzárók egymást követő hosszú-hosszú sorának. Hanem jeles alkalom: éppen a 200. tanév ért véget a Kar történetében! S ez a körülmény különösen kötelezi a most végzetteket az elődök követésére, az ősi selmeci-soproni hagyományok megőrzésére és szakjaik szolgálatára. (A „szolgálat" szót kétszer is hangsúlyozta a rektor.) Intette a fiatalokat, hogy forduljanak baráti bizalommal egymáshoz majd az életben is és soha ne szakadjanak el az Alma Matertől.
Faragó Sándor beszéde végén megköszönte tanártársainak az állami akkreditációs bizottság által is kitűnőnek minősített oktató-nevelő munkájukat, majd Wass Albert „Kard és kasza" című művéből merített szép idézettel zárta köszöntőjét.
Ünnepi beszédet Prof. Dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja mondott. Az elmúlt tanév eseményeire visszatekintve, először megemlékezett az év során elhunyt három egykori professzorukról: Bencze Lajosról, Dobos Tiborról és Herpay Imréről. Beszédének középpontjában azután azok a problematikus fejlemények álltak, amelyek az erdőmérnök-képzés eddigi hagyományos (lineáris) rendszere körül kibontakoztak a kétlépcsős ún. bolognai rendszernek az állami oktatási politika által forszírozott tervezett bevezetése kapcsán. Amint mondta, ezzel kapcsolatos aggodalmaik máris beigazolódtak. Ugyanígy az ország különböző helyein a szakterületünkbe vágó, minőségi színvonalcsökkenést maguk után vonó szakképzésekkel kapcsolatban is, ami a dékán meglátása szerint már központi szabályozást kívánna.
Az ifjúsághoz fordulva, Náhlik András beszédének befejezéseként megerősítette a rektor kijelentését: az Alma Mater kapuja mindig nyitva áll a visszatérni vágyók előtt.
Szépirodalmi igényességű, csiszolt, bensőséges hangulatú, szép beszéddel fordult a jelenlevőkhöz Szövényi Zsolt, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Felsőoktatás-igazgatási Főosztályának vezetője. A hársfának az édes illatú tavaszi virágzásától kezdve a terméskötésen és -szóráson át az őszi lombhullásig tartó szakadatlan változásán szemléltette, hogy az élet is állandó változás, amelyben csak maga a fa jelzi az állandóságot. Az embert az különbözteti meg a fától, hogy a változás közben képes önmaga átértékelésére.
A diploma elnyerése is egy nagy változás az ember életében, amit követnie kell önmagunk átállításának az élet következő szakaszára, az új életszakasz új feladatainak megoldására.
Szövényi Zsolt intette a fiatalokat a múlt ismeretének, a hagyományoknak és a komplex erdőmérnöki szemléletnek a megőrzésére. Nem elég a sok tudás, mondotta, közben látni kell a horizont teljességét is. A főosztályvezető, amint szép hasonlattal kezdte, azzal is fejezte be beszédét. Az űrhajósok szerint a Föld - amely az ógörög mitológiában Gaia, az éltető Földanya istennő - az űrből tekintve egy gyönyörű kék égitest. Ennek a gyönyörű istennőnek a szép zöld ruhája a bioszféra. Az Erdőmérnöki Karon most végzett fiataloknak (is) az a feladatuk, hogy ezt a szép zöld ruhát gondozzák.
Prof. Dr. Varga Szabolcs intézetigazgató egyet, tanár, az Erdőmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese az ünnepi beszédek elhangzása után jelentést tett a kari tanácsülésnek, hogy az egyes szakokon hány hallgató tett eredményes záróvizsgát. Majd a végzettek nevében Szokolovszki Géza erdőmérnökjelölt terjesztette elő kérelmüket az oklevél kiadására, amire természetesen pozitív választ kapott.
Ezt követően Varga professzor kivette a mérnöki esküt a jelöltektől, majd Náhlik dékán okleveles mérnöknek stb. nyilvánította őket (mindenkit az általa elvégzett szak alapján megillető titulus szerint), s kézfogás kíséretében átadta a diplomát, illetve a tanúsítványt az egyenként elébe járulóknak.
A tanúsítvány egy új okmánykategória. Oklevél helyett egyelőre azok kapták, akik mindenféle vizsgakötelezettségüknek eleget tettek, csak még idegen nyelvből nem tudták a kötelezően előirt bizonyítványt felmutatni.
Schmidt Péter, a második évfolyamot most elvégzett erdőmérnök-hallgató vett búcsút a végzettektől a többi hallgató nevében egy szellemes, finom humorral is motivált, ám a végén váratlanul szinte bibliai komolyságúra fordult beszéddel. („Van köztetek egy, aki elsőként megy majd el örökre és van egy, aki majd az összes többit túlélve, utoljára.")
Az immár friss diplomások nevében Szokolovszki Géza köszönte meg az oktatói karnak mindazt, amit kaptak soproni tanulmányaik során, majd feltűzte a Kar zászlajára az évfolyam emlékszalagját.
A tanévzáró (esetleg tanévnyitó) ünnepi tanácsülés megtisztelő nyilvánossága szokott hagyományos módon alkalmat nyújtani a különböző egyetemi elismerések, kitüntető tanúsítványok-címek átadására is. Így történt ez a mostani alkalommal is. Erről azonban már csak tömör rövidséggel tudósítunk.

„Dr. habil. ", vagyis habilitált doktori címet kapott dr. Bidló András, dr. Gribovszki Zoltán, dr. Jánoska Ferenc, dr. Király Botond Gergely és dr. Péterfalvi József egyet, docens, valamint dr. Szinetár Csaba főiskolai tanár. (A cím önálló egyetemi előadások tartására jogosítja fel viselőjét.)
Az egyetem doktori tanácsának döntése alapján Faragó rektor a következő 17 személyt fogadta Ph. D. doktorrá: Benkő Pál, Hegedűs Attila, Jung László, Király Géza, Kondorné Szenkovits Mariann, Markó Gergely és Nagy Dániel okl. erdőmérnök, Kalicz Péter, Koronikáné Pécsinger Judit, Spaits Tamás és Takács Viktor okl. környezetmérnök, Király Angéla okl. biológus, Nagy Szabolcs Péter okl. agrármérnök, Pozsgainé Harsányi Mónika és Visiné Rajczi Eszter okl. vegyészmérnök, Puskás Lajos okl. tájépítészmérnök, valamint Takács András Attila biológia-kémia szakos középiskolai tanár.
Címzetes egyetemi tanár címet kapott Prof.Dr. Gail (Keith) Douce professzor (University of Georgia) és dr. Müller Iván (Neuchatel). Címzetes egyetemi docens címet kapott: dr. Gál János állatorvos (Szent István Egyetem) és Pintér István erdőmérnök (FVM-TEF). Professor Emeritus kitüntetésben részesült Prof. Dr. Marosvölgyi Béla ny. egyet, tanár, a mez.gazd. tudomány doktora (NyME). Több egyetemi oktató, dolgozó és hallgató kapott még különféle egyetemi kitüntetést (címet, dícséretet jutalmat).

Az Erdőmérnöki Kar 200. tanévének ünnepélyes bezárása az Erdészhimnusz közös eléneklésével ért véget.
Közérdekű információ, hogy a Kar Dékáni Hivatalának új vezetője Koch Róbertné, ő volt a tanévzáró narrátora is. Elődje, dr. Varga Viktória értesülésünk szerint a termelő szférában helyezkedett el.  Dr. Király Pál



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.