Vád: azért drágultak 2007-ben az élelmiszerek, mert bio-üzemanyagot gyártottak belőle.
Ez az állítás úgy butaság, ahogy megfogalmazzák. Az élelmiszerdrágulás világjelenség, legfőbb oka, hogy több százmillióval nőtt azok száma, akik meg tudják fizetni és venni a rizst, a kenyeret, a húst. A Távol-Keleten gazdasági fejlődése során jutott mára ilyen helyzetbe Kína, India, Pakisztán, Oroszország, a kistigrisek lakossága. Ezekben az országokban hárommilliárd ember, a Föld lakóinak közel fele él, s nagy ugrás történt az életszínvonalukban. Nem elég csak gondolni arra, hogy mi van akkor, ha a kínaiak - a „jólét" jeleként - naponta 1 szemmel több rizst ehetnek meg - ennek a következményeit pontosan ki lehet számolni. S ne feledjük, már ebben a csak a rizsről szóló szorzásban is milliárdnál nagyobb szám szerepel.
De az élelmiszerdrágulás a sorrendben csak a harmadik esemény. Először a kohászati termékek, a vas, majd ezekkel párhuzamosan az energia ára kezdett szárnyalni, szinte az egekig. Ezután jelent meg a fizetőképes új kereslet az élelmiszerekre. Tehát már nemcsak Európában, Észak-Amerikában, hanem ott is, ahol eddig erre nem gondolhattak, s ahol elképesztően sokan élnek.
A 2003-ban beindított VAHAVA program startjánál -sajnos a mostani összejövetel 4 órája alatt ez a program senkinek nem jutott az eszébe! - az aláírók, az MTA, valamint a KvVM feljegyezték a kőolaj akkori, májusi tőzsdei árát: 16-17 dollár hordónként (159 liter). Idén már eljutott a kőolajár a 130 dollár fölé is. Kínában jártamban, 2005-ben „elárulták", hogy náluk a gazdasági fejlődés lassan egy évtizede évente 9-11 százalékos. Mondhatni erre, magánügy, alacsony a bázis. Ám amikor azt is hozzátették, hogy a kőolaj hirtelen drágulásáért is ők a felelősek, mert évente közel 20 százalékkal növekszik az importjuk, az ember gondolkodni kezdett. Meddig mehet ez így? Milyen „régi" érdekek sérülnek ez által, s mi lesz mindennek a következménye?
Vád: a közlekedés után a mezőgazdaság a második legnagyobb környezetszennyező és legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó ágazat.
Bármennyire bornírt is ez a megállapítás, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Mert ez is butaság. Tény, hogy a kérődző állatok „adják" az üvegházhatású gázok egyharmadát. Csakhogy amit a világ jószágai (a szarvasmarha, a juh, a kecske, a ló és a zebu stb.) elfogyasztanak (főleg füvet), azt a levegőből előzőleg kivont szén-dioxidból, fotoszintézissel termelte meg a növényzet. S igaz ez minden olyan alternatívenergia-előállítási módra, amelynek alapanyaga a biomassza. Ugyanis előzőleg - s ez a lényeges - minden tonna szárazanyag előállításához 1,4-szer annyi szén-dioxidot használnak fel a növények, s az abban megkötött oxigén felét is visszajuttatják a légkörbe. Tehát nem a mezőgazdaság, még csak nem is a kérődző állatok a felelősek a Földön az üvegházhatású gázok megnövekedett arányáért. Ez ellentmondana úgy az anyagmegmaradás törvényének, mint a józan észnek. Ehelyett azt volna érdemes kiszámolni, milyen következményekkel jár 6,5 milliárd ember léte a levegő szén-dioxid-tartalmára nézve. Hallottam ezzel kapcsolatban is egy adatot: eszerint fejenként 9 kilogramm CO2-t bocsátunk ki naponta.
Az idézettekhez hasonló érvelések minduntalan az ismert hajósviccet juttatják az eszembe. Mennyi? Annyi! Mi annyi? Mi mennyi? Olyan ez, mint amikor valaki kijelenti: az alternatív energiák 20 százalékos arányát úgysem tudjuk teljesíteni - Magyarország ezt vállalta -, nem is beszélve az üzemanyagoknál az alternatív adalékok 10 százalékos bekeveréséről. Tipikus nesze semmi, fogd meg jól okoskodás minden ilyen logika. Számoljunk már, mielőtt valamit „meghirdetünk"!
Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója, korábbi FVM tárcavezető is megerősítette a minimális utánajárással bárki által megtalálható mai magyar tényeket. Azt, hogy az éves benzinfelhasználásunk 1,5 millió tonna, a gázolaj-felhasználásunk pedig eléri az évi 2,6-2,8 millió tonnát. Ezek szerint bioetanolból, a 10 vállalt százalék bekeveréséhez 150 ezer tonna kell, a biodízel bekeveréséhez 260-280 ezer tonna szükséges. Gyártási oldalról ezeken a mennyiségeken már túlléptünk. Szerencsére jó exportcikk is mind a két bioüzemanyag.
A Biomassza Termékpálya Szövetség több mint 4 órás tanácskozásán sok ismerős, és az ügyben erősen érdekelt személy tűnt fel a hallgatóság soraiban. Ezért egy ilyen szakmai fórumon jól teszi, vagyis tette volna az egyik előadó, ha véleménye közreadása előtt megkérdez illetékeseket is. Például Kába esetében a jelenlevő tulajdonosokat, hogy ők hol is tartanak a megvalósításban. Hitelessé tette volna a tájékoztatást, és nem terjesztett volna félrevezető információkat.
Ha bioetanolt vagy biodízelt gyártunk, annak a végterméken túl is van haszna. Munkalehetőség ez a mezőgazdaságnak, a vidéknek, kezdve a talajhasznosítástól, s a szállítás, a feldolgozás és egyéb kapcsolódó folyamatok munkaigényével együtt nagyon sokaknak. Nem utolsó sorban, helyi adóbevétel. S kezdjünk csak el újra számolni! Szeretnénk 2 millió tonna kukoricát feldolgozni! Megéri? Nem éri meg?
Mostanában nettó áron kb. 60 milliárd forintért adható el 2 millió tonna kukorica (a tengeri kikötőig 30-40 dollárba kerül elvinni tonnáját). A nemzetközi piacon a kőolajat kilónként 120 forintért lehet megvenni, amiből következik, hogy 60 milliárd forintért 500 ezer tonna kőolajat importálhatunk. Ezzel szemben a 2 millió tonna kukoricából, a mai technológiákkal legalább 700 ezer tonna bioetanol állítható elő. Azaz, ha itthon dolgozzuk fel, 40 százalékkal több bio-üzemanyaghoz jutunk. Azon kívül az itt maradó takarmány az állattenyésztésünket segítheti. Nem utolsó sorban: csökken a kőolajimport-függőségünk. Az Európai Unióé pillanatnyilag 98 százalékos! A. L.
2008. szeptember 10. - Egy felmérés szerint, amelyet a Biomassza Termékpálya Szövetség és a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma közös rendezvényén idéztek, a magyarok 96 százaléka hallott a klímaválságról. Arról nem szólt a fáma, hány százalékuk érzi úgy, hogy nála a bölcsek köve. A konferencián elhangzottak alapján mindenesetre néhány dolgot időszerű tisztázni, hogy ne csak a félműveltek hallathassák a hangjukat