Halványzöld horizont (Magyar Narancs)

A környezetvédelmi intézményrendszer két éve megkezdett átszervezésének záróakkordjaként 2005. január l-jétől egységes zöldhatóságok kezdik meg működésüket. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) kezdeményezésére tavaly év elején a környezetvédelmi és vízügyi hatósági munkát házasították össze, az összevont felügyelőségek hozományként most a nemzeti parkok természetvédelmi hatósági jogköreit is megkapták. A tíz nemzeti parki igazgatóság helyett mostantól hatósági ügyekben tizenkét ún. környezet-, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (kötevife) jár el. A jogilag már létező, ám személyi állományukban hiányos új szervek vezetőit várhatóan februárban nevezik ki. A tárca az átalakítástól a hatósági munka színvonalának emelkedését, gyorsuló ügyintézést remél, és azt, hogy több pénz marad a háznál. Az új struktúra bevezetése ugyanis 8,7 százalékos (147 embert érintő) létszám leépítéssel jár együtt.
A hazai jog a kontinens egyik legszigorúbb természetvédelmi intézményrendszerét hozta létre, ahol a nemzeti parki igazgatóságok hatóságként és (bizonyos mértékben) vagyonkezelőként általában kemény partnerei voltak a gazdasági élet szereplőinek. A védett területeken a legeltetéstől a vegyszerhasználatig, a belépéstől a különféle gyűjtési tevékenységek szabályozásáig, a művelésiág-váltástól a különböző természetvédelmi egyezmények betartatásáig számtalan tevékenységet hatóságként felügyeltek, vétójoguk volt a helyi környezetvédelmi felügyelőségekhez beadott fejlesztési engedélyek elbírálásában, és a területükön folyó erdészeti, vadászati tevékenységeket is valamelyest kordában tudták tartani. A pártok a 90-es évek jogszabály-alkotási felbuzdulásainak köszönhetően azonban „túlnyerték" magukat. Telekhatáraikon túl is irdatlan mennyiségű dolguk akadt: tájvédelmi szakhatóságként például építési ügyékben a belterületeken kívül mindenhol el kellett járniuk. Mivel ez már a klasszikus természetvédelmi munka rovására ment, az igazgatóságok jó része minden bizonnyal könnyű szívvel búcsúzik a fölös tehertől, és valószínűleg az egész hatósági kompetencia átruházásával megbékélne, amennyiben vagyonkezelőként saját határain belül képes útját állni a természetvédelem célkitűzéseivel ellentétes beavatkozásoknak. A vagyonkezelő beleegyezése nélkül az adott területen (a kezelő az elidegenítés és terhelés kivételével az összes tulajdonosi jogot gyakorolja) egy virágot sem lehet önkényesen beporozni: ez a polgárjogi eszköz - alkalmazói szerint - az adott ökoszisztéma fennmaradása szempontjából gyakran a hatósági szigornál is erősebb biztosíték. 1990-ig a nemzeti parkok mindössze néhány tíz ezer hektár védett földterületet kezeltek, a korábban szövetkezeti tulajdonú területekből egy erre elkülönített pénzalap révén azóta mintegy 200 ezer hektár talált új gazdára. „Nyilvánvaló volt, hogy egy területen nem lehet sokáig párhuzamosan hatóságként és vagyonkezelőként működni" - mondta a Narancsnak Haraszthy László, a Természetvédelmi Hivatalt (TVH) vezető helyettes államtitkár. A mintegy 800 ezer hektár - döntő részben állami tulajdonú - védett területből viszont ma is csak 300 ezret találunk a nemzeti parkok kezelésében; a legjobb arányokat a hortobágyi, a kiskunsági és a Körös-Maros közére eső gyepterületek felett őrködő parkok tudják felmutatni. A fennmaradó mintegy félmillió(!) hektárnyi védett állami terület felett - ezek az ország természetvédelmi szempontból legértékesebb erdői - állami tulajdonú gazdasági társaságok, elsősorban erdészeti részvénytársaságok diszponálnak. Az Õrségi Nemzeti Park Igazgatóságának 44 ezer hektáros területén mindössze egy-kétezer hektár saját vagyonkezelésű erdője van, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága összesen 30 hektár egykori téeszerdőt tudhat a magáénak. Nincs kedvezőbb helyzetben a Balaton-felvidéki, az Aggteleki, a Duna-Ipoly vagy a Duna-Dráva Nemzeti Park sem. Az erdészeti rt-k a védett nemzeti parki terület erdőiben a tulajdonost képviselő ÁPV Rt. elvárásainak megfelelően nyereségorientált, ám lényégében nyereség nélküli extenzív fakitermelést folytatnak, amit a parkok eddig kizárólag (hatósági jogosítványaik birtokában voltak képesek úgy-ahogy megfékezni (erről  lásd bővebben: A fák is siratják. Magyar Narancs, 2003. július 17.) Egy, a neve elhallgatását kérő természetvédelmi köztisztviselő szerint praktikusabb lett volna az átalakítást differenciáltan megoldani, vagyis csak ott vonni el a parkoktól a hatósági jogkört, ahol a saját kezelésű területek aránya a parkon belül legalább 60 százalék feletti. A KVVM-ben viszont arra mutatnak rá, hogy nem lehet két lépcsőben végrehajtani egy ilyen államigazgatási reformot: nem működhet párhuzamosan kétféle hatóság.
A nemzeti parki védett erdők mindenesetre akkor lennének biztos kezekben, ha az erdészeti ágazatot a többi természeti erőforrást is kezelő intézményrendszerbe integrálnák (vagyis a földművelésügyitől a környezetvédelmi minisztériumhoz kerülne), és az erdőgazdaságokat közhasznú társaságokká alakítanák, ahol a védett erdőben elsődleges feladatuk nem a fák kivágása volna. Ez azonban csak orkánszerű politikai hátszéllel valósulhatna meg, mert ennek nem csupán az erdészetek részvénytársasági formáját féltő igazgatósági tagok, hanem azon bivalyerős vadásztársasági lobbik is ellenállnak, amelyek a 2007-ben lejáró tízéves vadgazdálkodási ciklus végéhez közeledve a vadászati területek újrafelosztásáért aggódnak. A TVH helyettes államtitkára lapunknak elismerte: az erdősült nemzeti parkok vagyonkezelési szempontból valóban nincsenek túl jó helyzetben, de szerinte a politika korántsem hanyagolja el a kérdést. Két nemzeti parknál jelenleg is napirenden van, hogy nagyobb területen jussanak vagyonkezelői státushoz. De hogy melyik két parkról beszélünk és az aktusra a jövőben mikor kerülhet sor, arról semmi biztosat nem lehet tudni.
Az átalakítással a két szék közé ültetett nemzeti parkokra az új struktúrában más szerep vár. „A természeti értékek megőrzése, gazdagítása, természeti nevelés, idegenforgalmi feladatok, kutatás, monitoring" - sorolja a januártól lényegében szolgáltatói és tudományos profilúra fazonírozott nemzeti parkok főbb feladatait dr. Iványi Ildikó, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatónője. Iványi bízik abban, hogy az új kötevifék a nemzeti parkkal a hátuk mögött ugyanolyan elhivatottsággal és hatékonysággal dolgoznak a természeti értékek védelmében, mint ők. A természetvédelmi hatósági munkát ezentúl országosan ellátó 60 hivatalnok közül húszan-huszonöten biztosan a nemzeti parkokból igazolnak át - Debrecenben, Budapesten és Pécsett az igazgatóságok szakemberei egy emberként vonulnak át az új irodákba. „A Zala és Vas megyére kiterjedő kötevifénél viszont, például az öt emberből egy érkezik az Õrségi Nemzeti Parktól, egy a Balaton-felvidékitől, három az eddigi környezetvédelmi felügyelőségtől, akik viszont nem foglalkoztak természetvédelemmel, és a helyismeretük nulla" - állítja egy forrásunk. A december 22-én megjelent kormányrendelet értelmében a nemzeti parkok ezután szakértőként működnek közre a hatósági eljárásokban - már ha az adott felügyelőség erre felkéri őket. „Most készül a felügyelőségek szervezeti és működési szabályzata, amely kizárja, hogy védett terület esetén ne vonnák be a nemzeti parkot a döntéshozatalba" - ígéri a TVH helyettes államtitkára. Nevük elhallgatását kérő nemzeti parki vezetőket ez nem nyugtatja meg. „Ha ez így is lesz, ki garantálja, hogy kellő súllyal veszik figyelembe a véleményünket? Nálunk hihetetlen szoros volt az együttműködés a területet aprólékosan ismerő természetvédelmi őr és az irodista között, a határozatokat gyakran maguk az őrök készítették elő. Most a döntéseket részben olyan hivatalnokok hozzák, akiknek a terephez való viszonya érintőleges. Amíg nincs itt a kezelői jog, hiba a jogalkalmazást leválasztani a szakmai háttérről" - foglalja össze kétségeit egyikük. Mások azt is megkérdőjelezik, hogy az átszervezés növeli a hatékonyságot. „Ha netán nem vonnak be minket egy egész éves fakitermelési terv engedélyezésébe, az tragédia, ha mégis megkérdeznek, akkor meg ugyanott tartunk, mint korábban, csak most több ember végzi ugyanazt a feladatot, és nagyokat levelezhetünk. A rendszer végeredményben bürokratikusabb lesz."
Az országosan hatvan természetvédelmi ügyintéző minden bizonnyal vért fog izzadni, mert a hatósági ügyek száma az utóbbi években dinamikusan nőtt, az EU-tagsággal érkező Natura 2000 hálózat kialakításával a védettséget élvező területek aránya kétszeresére emelkedik. „Ilyen körülmények között ez a helyismerettől eltávolított hatvan ember annyira le lesz terhelve, hogy egy igazán bonyolult ügyben nem tud majd elmélyedni, könnyebben nyomja a pecsétet. A rendszer minden bizonnyal felpuhul. „Ebben a helyzetben megnő a civil kontroll szerepe" - véli egy másik nemzeti parki vezető. A zöldek szerint azonban az átalakítás a társadalmi kontroll lehetőségét is csökkenti. „Csak a végeredményt, az egységes állásfoglalást látjuk majd, azt nem, hogy a természetvédelemnek mi volt a véleménye. Az egyes állásfoglalások ugyanis a jövőben belső anyagnak minősülve az államigazgatási törvény értelmében nem lesznek nyilvánosak. A rendszer kevésbé lesz átlátható - állítja Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője.
A tárca szerint azonban van arra biztosíték, hogy a most felálló hatóság emberei a természetvédelem érdekeinek megfelelő határozatokat hozzanak. A nemzeti park munkatársainak a védett értékekről és a velük való bánásmódról tíz évre szóló úgynevezett kezelési terveket kell készíteniük. Ezeket az iratokat a zöldbürokrácia a döntéshozatal folyamatában elvileg egy másodpercre sem teheti le a kezéből.
„A miniszteri rendeletben kihirdetett dokumentumok alapján minden ügyintéző számára pontosan elő lesz írva, hogy mit engedélyezhet és mit nem" - nyilatkozott erről Haraszthy László. A kezelési tervek összepakolása és a keményen hadakozó felekkel (például az agrártárcával és az erdészetekkel) történő egyeztetés azonban gigászi munka, ami döcögve halad: a négyéves csúszássál megjelent rendelet kihirdetése (2001 decembere) óta még egy sem jelent meg jogszabályként, a teljes lefedettségig pedig biztosan kell még várnunk jó pár évet. „Á dokumentumok tárcaközi egyeztetésen is átmennek. Kérdés, hogy milyen tartalommal érkeznek onnan vissza" - fejezte ki aggodalmát Gulyás Levente, a WWF természetvédelmi igazgatója. 
Nemzeti parkos forrásaink és a civilek szerint az átalakításról szóló rendelet érdemi szakmai egyeztetés nélkül jött le a Magyar Közlönyben. „A területtel közvetlen kapcsolatot ápoló nemzeti parkok nem a könnyebb ellenállás irányába szoktak elindulni, és ez a gazdaság számos szereplője számára terhes lehetett. Ezt az erős hatóságot gyengíteni kellett" - keresi az átalakítás mögött húzódó szándékot egy zöldhivatalnok. Szerinte a természetvédelmi bürokrácia puhítása a kisebb-nagyobb fejlesztések akadálymentesítését szolgálja - e szándékot a környezetvédelmi tárca határozottan cáfolja, mondván, hogy a jogi környezet nem változott meg. Hogy kinek van igaza, az hamarosan kiderülhet az olyan nagyberuházásoknál, mint a következő autópálya-építések.

Linder Bálint