2005. január 11.
NEM FELTÛNÕ, ha a vadászok kergetik a nyulakat. Az azonban furcsa, ha nekik kell menekülőre fogni
Karácsony előtt ünnepi körvadászatra gyülekeztek a nagyhalászi Sólyom vadásztársaság tagjai. Tiszatelek és Nagyhalász környékén hajtották a vadat, minden tervszerűen ment. A teríték nem volt valami eget rengető. Gyorsan telt az idő, már lassan dél körül járt, mikor egyik pillanatról a másikra lehervadt a mosoly a vadászok arcáról. Mert egy traktor állta az útjukat.
De mi is történt pontosan azon a déli órán Nagyhalász és Tiszatelek között?
Németh András, a vadásztársaság elnöke nem nagyon örül az újságírói kíváncsiskodásnak, mert, mint mondja, így is eléggé lesújtó az emberek véleménye a puskásokról. Különösen mióta bemutatta a tévé az egyik újgazdag szegedi „vadász" afrikai zsiráfgyilkolását. De azért a társaság irodájába kísér, amit lakása alagsorában alakítottak ki, s tömören összefoglalja az eseményeket.
- Megtámadták a vadászainkat. Egy kis fiatal erdőből jöttünk ki éppen, amikor megiramodott felénk egy traktor. A vezetőjét ismertük, hiszen korábban tagja volt a társaságunknak, s álmunkban se gondoltuk, hogy ránk akar támadni. Én akkor épp távolabb voltam, de a társak elmondásából tudom, szabályos üldözés kezdődött. El akarta gázolni a vadászokat. Végül megállt, leugrott, s rátámadt a vadőrünkre. Kalapáccsal. A vadőrünk rászólt, hogy „Pista bácsi, jól meggondolta, mit tesz!?", aztán átadta a puskáját egyik társunknak, s elkapta a traktoros kezét. Kicsavarta belőle a kalapácsot, majd hívtuk a rendőrséget.
-Mit gondolnak, mi lehetett a konfliktus oka?
- Õ azt kiabálta, hogy takarodjunk a földjéről, semmi keresnivalónk ott, de szerintünk
más állhat a háttérben. Pár éve orvvadászaton kaptuk, s kizártuk a társaságból. Azóta
orról ránk. A különös affér hallatán sokan csak mosolyognak a környéken. Ám vannak, akik szerint nem kellett volna az a nagy rendőrségi felhajtás. Hiszen végül is nem történt semmi. Egy idős ember elvesztette a fejét, de senkinek semmi baja. :
- Nagy szerencsére - feleli a társaság elnöke. -Tucatnyian állítják, hogy az illető szabályosan üldözőbe vette a vadászokat, a hajtókat. Egy hajtó gyerek például két nyúllal a kezében szaladt előle, képzeljék el, mi történik, ha elesik a szántásban. Vagy ha az egyik vadász, akinek a gyermeke a traktor előtt rohant, elveszti a fejét, és használja a fegyverét? Vagy ha a vadőrünk, aki kétdiplomás szakember, puskával védekezik? Én személyesen nem haragszom az illetőre, hiszen sok évet vadásztam vele, de ezt a durva esetet a társaság nem hagyhatta szó nélkül. Mert akkor holnap egy másik, holnapután pedig egy harmadik földtulajdonos is úgy dönthet, hogy erőszakkal akadályozza meg a vadászatokat.
- Vannak erre utaló jelek?
-Nincsenek, hál' istennek békében megférünk egymással. Kifizetjük a bérleti díjat, ha összefutunk, kicsit szidjuk az időt meg a politikusokat, aztán megy ki-ki a dolgára. Nem akarunk mi senkivel haragban lenni.
A feljelentést ennek ellenére nem akarják
visszavonni.
Sejti ezt Cs. István, az ügy másik főszereplője is, ám ő kicsit másképp emlékezik, mint a vadászok.
- Miért hiszik azt az urak, hogy mi, földtulajdonosok kénytelenek vagyunk eltűrni minden disznóságukat? - háborog. - Tudom én, kérem, hogy a földjeinken szabadon vadászhatnak, mert övék a vadászati jog. De miért gondolhatják, hogy az ő szórakozásuk előbbre való, mint az én megélhetésem? Hogy letaposhatják a friss vetést, megpocsékolhatják az erdőmet, hogy akadályozhatnak a munkában. Mondjuk a szántásban.
- Most miért, kergette meg őket?
- Dehogy kergettem! - csattan fel. - Tiszatelek határában dolgoztam éppen, mikor megláttam, hogy jönnek. Jöjjenek, gondoltam, de kisvártatva észrevettem, hogy a tíz hektár fiatal erdőmben hajtanak, amit három éve telepítettem. Egy ilyen fiatal erdőben nem illik nyúlra hajtani, mert a sörét súlyosan felsérti a kis fák kérgét. Elindultam hát, hogy közelebbről is megnézzem, mi folyik ott.
- A traktorral.
- Azzal..., miután azon ültem.
- A vadászok szerint szabályosan közéjük hajtott.
- Ugyan már, kérem, voltak már maguk vadászaton? - legyint. - Hogyan lehet egy olyan csapatba belehajtani, amelyiknek tagjai egymástól harminc-ötven méterre állnak? Azt viszont elismerem, hogy odaérve elvesztettem kicsit a fejem, mikor egy kis nyegle vadőr azt kiáltja, hogy „na, te vén szarházi, megtudod te mindjárt, ki a vadászatvezető!" Akkor tényleg megmarkoltam a kalapácsot. De nem akartam én bántani senkit. Hiába is akarják rám húzni a vizes lepedőt
A tiszateleki-nagyhalászi affér korántsem egyedi eset. Igaz, fizikai Összecsapásra ritkán kerül sor, de az országban a súrlódások szinte mindennaposak a vadászok és a földtulajdonosok között. Ez számtalan kérdést vet fel; melyekre nemhogy a kívülálló, de sok vadász s még több földtulajdonos se tudja a választ. A legfontosabb kérdés persze: kié a vadászati jog Magyarországon?!
A kérdéssel a Szabolcs megyei földművelésügyi hivatal osztályvezetőjéhez, Fagyos Zoltánhoz fordultunk, aki elmondta, a jog a földtulajdonhoz kapcsolódik. Ám nálunk a vadászterület minimális nagysága három ezer hektár, s mivel ez a birtoknagyság nem jellemző ránk, így a tulajdonosok általában nem élnek a jogukkal, hanem azt közösen haszonbérbe adják a vadásztársaságoknak. A bérleti díj fejében a puskások szabadon taposhatják a gazda földjét: ám mindenkor kímélniük kell a növényzetet. Ha a vadászat során kár éri a gazdát, kérheti a kompenzálást, végső esetben pedig perelhet.
Balogh Géza