2010. június 25. - NINCS ROSSZ IDŐ, csak alkalmatlan felszerelés -
sulykolom magamba az erdészek alaptézisét, miközben a szálalásos
erdőgazdálkodás tapasztalatait tanulmányozzuk az országos erdészeti
vándorgyűlésen. - Ki nem szakmabeli? - hangzik a kérdés a pusztabányai kulcsosház előtti tisztáson. Százötven szempár szegeződik rám.
Mit gondolnak? - húzom ki magam fehér dzsekimben. Nevetünk: mindenki más zöldesbarna erdészegyenruhát visel. Így jár az, aki testközelből szeretné megnézni, mit tesznek legnagyobb szakmai találkozójukon a magyar erdészek.
A program bemelegítéssel kezdődik, almapálinkás stampedliket kell emelgetni, majd nekivágunk az erdőnek. Na, nem fejszével, dehogyis! Ennek már az említése sem esik jól az erdészeknek.
- Könnyű mondani, hogy az erdész rossz, mert kivágja a fát, bezzeg a másik fél nem engedné. Gyenge a lobbink, a kommunikációnk, legszívesebben a kutyánkkal járjuk az erdőt, hozzá is csak néha szólunk. A városokból pedig nem látszik, hogy mennyi fát telepítünk kint - mondja Várady József, a Mecseki Erdészeti Zrt. erdészeti igazgatója, miközben a kisújbányai szálaló erdőtömb felé baktatunk. Hogy országos szinten többet ültetnek, mint amennyit kivágnak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy hazánk erdőterülete - a világtendenciával ellentétben - folyamatosan nő. Erdőborításunk jelenleg 21,7 százalék vagyis kétmillió hektár, ezt rövid távon 26,27 százalékra szeretnék növelni.
- A szálalás olyan léptékű változást fog hozni az erdőgazdálkodásban, mint a privatizáció - szegődik mellém Keresztes György, a Honvédelmi Minisztérium Budapesti Erdőgazdaságának munkatársa. Lényege, hogy nem csupaszítanak le vágással nagyobb területeket, csak néhány értékesebb szálat emelnek ki. Így annak természetes növendéke is értékesebb lesz, ezáltal javul az erdőminőség, megmarad a folyamatos erdőborítás, a természetes megújulóképesség és a biológiai sokféleség.
Mikorra az első lékhez érünk, már biztosan tudom, hogy nem pecázni fogunk. A négyszáz négyzetméteres területen Vass István mutatja be, hogy mindössze négy fát távolítottak el, miközben telepítettek tizenkét csemetét. Ezt teszik máshol is, de szerencsére nem kell minden helyszínt végigjárnunk. Anélkül is kiderül, hogy a szálalásnak hazánkban százötven éves múltja van, de nagyobb odafigyelést igényel, mint a vágásos, ezért nemigen terjedt el. Az ország fakitermelésének 2-3 százaléka történik ezzel a módszerrel, a cél azonban a hatvan százalék lenne. Szemléletváltás kell hozzá és türelem, mert az erdő reakcióideje a szálalás megkezdésétől a teljes átállásig száz év. A Cigányhegyi kilátónál már senki nem siet: gyönyörű a táj, amerre a szem ellát erdők, hegyek. A kisújbányai végállomáson aztán melléktermékeket tesztelhetünk, vagyis a házigazda gyümölcsfeldolgozó üzemének gyümölcsleveit. Van hozzájuk finom házi rétes, kalács és medvehagymás langallót is tálalnak fel tejföllel. Valahonnan zene szól, felkérem hát Várady Józsefet, árulja el, miből él manapság a Baranya megye állami erdeit kezelő, ötvenötezer hektáron gazdálkodó erdészet. Nem lep meg, hogy a bevételek nyolcvan százalékát a klasszikus erdőkezelés, vagyis a felújítás, fakitermelés, telepítés adja. A tíz százalékot hozó vadásztatás sem hat az újdonság erejével. A vadul vicsorgó fekete nyúltól azonban kis híján falra mászok: az erdei kalandpark jele ugyanis a nyuszi, ahol alpesi kötélpálya, erdei bob, kéttornyú kötélpiramis, tiroli csúszópálya és mászófal is működik. S ha még így sem csordogálna elég pénz a kasszába, akkor segít a léüzem. A kétszázezer liter gyümölcsé előállítására alkalmas kárászi Erdei Melléktermék Felvásárló és Feldolgozó Telepen elsősorban almalevet készítenek, de bérfeldolgozást is vállalnak. A sok gazdálkodási adaton túl Várady József valamit még mindenáron el szeretne mondani:
- Az erdőgazdálkodás terméke nem a faanyag, hanem az erdő. Ezért dolgozunk. Szeretnénk, ha ezt megértenék az emberek. Kemény Krisztina
