2010. november 18. – Az évszázados hagyományokkal rendelkező magyar
kőfajtákat a süttői és fertőrákosí mészkövet, tardosí vöröst kiszorítja a
kínai és török import. Lehet-e a kő hungarikum? Carrarai és hümettoszi márvány, asszuáni szürke gránit, cotswoldi kő - világhírű kőfajták, amelyek nélkül Olaszország, Görögország, Egyiptom és Anglia elképzelhetetlen. Ahol nagy hagyománya van a kő használatának az építkezésben, ott a helyi variánsokat is megbecsülik. A rómaiak például huszonnyolcféle hagyományos építő- és díszítőkövet tartanak számon a szerény Peperino tufától a városképet meghatározó travertinen át a színes márványokig (giallo antico, pavonazzeto).
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szerint nyolc kiemelt magyar kőfajta díszítőszobrászati használata vezethető vissza a római korig és a középkorig. Tardoson, Lábatlanban, Siklóson vörös mészkövet, Fertőrákoson, Sóskúton, Süttőn és Budakalászon sárga mészkövet, Balatonrendesen vörös homokkövet bányásznak évszázadok óta. Ezek a kövek hozzátartoznak a mindennapjainkhoz. Budapesten a belvárosi bérházakban minden gang, lépcső és konzol Tardosról való, a lábazatok és faragványok többnyire süttőiek és sóskútiak. A Lánchíd oroszlánjai, a Magyar Tudományos Akadémia, a Vigadó és az Országház eredeti burkolata puha, könnyen faragható sóskúti, az Országház új burkolata és az Operaház szobrai keményebb süttői mészkőből vannak. A fertőrákosi követ inkább az osztrákok ismerhetik: ebből épült a Stephansdom, a Kunsthistorisches Museum és a Votivkirche. A hagyomány azonban megszakadt: egy átlagos pesti társasház felújításakor fel sem merül, hogy a gang megrepedt kőlapja vagy a törött lépcső helyett új kőelemet rendeljenek az eredeti lelőhelyről; jellemzőbb a cementes javítgatás vagy a festéssel álcázott beton. Kivételt csak a kiemelt műemlékek és a luxusszállodák jelentenek, illetve egy-két igényesebb irodaház.
Milyen állapotban vannak ma ezek a bányák? Egyedül a süttőiről mondható el, hogy túlélte a rendszerváltást, és szerepe ma is meghatározó. Az Állami Kőfaragó Vállalat privatizációja után minden bánya magánkézbe került, de Süttőn a külföldi tulajdonos 1996-ra csődbe jutott, és eladta a bányát három magyar szakmai befektetőnek, akik létrehozták az ágazatban azóta piacvezetővé vált Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-t. A többi bánya külföldi kézen vegetál. Tardoson az angol tulajdonú Dekor-Stein folytat kitermelést, de ennek nagyságrendje meg sem közelíti a húsz évvel ezelőttit, a bányászati eszközök elavultak, ennek ellenére a cégnek sikerült megszereznie több rangos osztrák megrendelést. Sóskút többszörös tulajdonosváltás után az osztrák Friedrich Frühwald tulajdonába került, aki az alsó bányaudvaron betonelemgyártó céget működtet, a felső udvart pedig bérbe adta a Sóskúti Mészkő Kft. nevű családi vállalkozásnak. Négy családtag és három munkás vágja itt a követ két ősöreg, szovjet géppel Rozbora András, az üzem egykori elektrotechnikusa vezetésével.
Kínai konkurencia
„Elenyésző töredéke a mai kitermelés a húsz évvel ezelőttinek. Az állami bányában akkoriban 30-40 ember dolgozott, és az üzem meghatározó szerepet játszott a falu életében. Manapság helyi megrendelést szinte egyáltalán nem kapunk, Pestre dolgozunk műemléki munkákra, illetve Telkiben készült egy modern iskola, amely sóskúti kőburkolatot kapott. Intenzív marketingre lenne szükség, mert az emberek már elfeledkeztek arról, milyen kiváló anyag a sóskúti kő" - magyarázza Rozbora András, aki két fiával és menyével együtt vágja, faragja a követ. A lábunk alatt még 40 méter mélyen van kő, ez évtizedekre elég. Noha az utolsó sóskúti kőfaragómester fél éve meghalt, és ezzel a helyi kézműves hagyomány megszakadt, két szobrász műhelyt bérel a bánya bejáratánál, ahol helyben faragják a küszöböket, kerti kődíszeket, vázákat.
A díszítőkő bányászatában rejlő üzleti lehetőséget egyedül a Reneszánsz tudta Magyarországon kihasználni. A cég 4,2 milliárd forintot fektetett be a bányaművelés és a kőmegmunkálás modernizációjába. A négy süttői bányában 1997-ben áttértek a környezetpusztító és anyagpazarló robbantásos eljárásról a gyémántdrótfűrészes technológiára. A legújabb fejlesztés egy dizájnereknek és építészeknek szánt bemutató- és előadóközpont Ürömön, a Reneszánsz Kőcenter. A cég profiljában a bányászat, a kőkereskedelem és az épületszobrászat mellett ma már kisebb szerepet játszik, noha a süttői márkanév továbbra is fontos. „Magyarországon manapság több horvát mészkő fogy, mint magyar. A piacon sok olcsó, jó minőségű külföldi, főleg olasz, török és spanyol kő kapható, de gyorsan terjed a kínai kő használata is. Gyakran előfordul, hogy a tervező még süttőit ír elő, de a kivitelezésnél már az olcsóbb külföldi követ választják" - mondja Balog Miklós, a cég résztulajdonosa. Biztató jelek azért vannak: az V. kerületi Új Főutca építésekor a járdákat süttői kővel burkolták.
A versenyhátrány oka szerinte a bonyolult magyar szabályozás. „Carrarában fél év alatt meg lehet nyitni egy új márványbányát, nálunk legalább három-négy év a hatósági engedélyeztetés. Európában az állam általában támogatja a díszítőkő bányászatát, mivel ez az ágazat sok hozzáadott értéket termel, magas az élőmunka igénye, és kedvező hatással van a gépipar fejlődésére."
A kőbányák tulajdonosai kifogásolják, hogy az államnak járó bányajáradékot meg kell fizetni a termelés során keletkező meddő után is, noha ezt semmire nem tudják felhasználni. Sóskúton például a bányán agyagréteg húzódik végig - ezt lefejtés után félredobják, de ugyanúgy fizetni kell érte, mintha kő lenne. A jogi szabályozás nem tesz különbséget a hétköznapi kő- és kavicsbányászat, valamint a díszítőkő kitermelése között, noha a két tevékenység másként zajlik. A díszítőkőbányák évszázadokig használnak egy adott területet, nem hagynak jelentős tájsebet maguk után, és kevesebb anyagot mozgatnak meg.
„Valóban legalább három év egy új bánya engedélyeztetése, de a bányajáradékkal kapcsolatos panaszokat a szabályozás részben figyelembe veszi. 2008-ban a bányajáradék kiszámításánál alkalmazott fajlagos értéket vastagpados mészkő esetén köbméterenként 63 500 forintról 6500 forintra csökkentették - ez jelentős segítség volt az ágazatnak. Ismerünk példát nullaszázalékos bányajáradék alkalmazására is: a mélyművelésű szénbányászat esetében ezzel a kedvezménnyel akartak segíteni a válságos helyzetbe került ágazaton, de a díszítőkő esetén ilyen gazdaságpolitikai döntés nem született. Az új kőbányák létesítésének legnagyobb akadálya a természetvédelem, hiszen a zöldhatóságoknak vétójoguk van az engedélyezésben. Szinte lehetetlennek tartom, hogy valaki Natura 2000 területen bányát nyisson" - magyarázza Tamaga Ferenc, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal osztályvezetője. Az ország területének 22 százaléka áll Natura 2000 védettség alatt, többnyire éppen azok az erdős hegyvidékek, ahol az értékes kövek találhatók.
Nincs márvány
A természetvédelem és a kőbányászat konfliktusa nem új keletű. A szárnyait bontogató környezetvédelem a Badacsonyon évtizedekig harcolt a XX. század első felében a bazaltbánya bezárásáért. Védeni akarták a tájképet, csakhogy a félsziget sajátos arculatához a bazaltból épült házak, kerítések, utak is hozzátartoznak - ezek bányászat nélkül nem készülhettek volna el. Minden faluban, ahol korábban bányászat folyt, identitásképző elem a helyi kő, amelyet még a 70-es, 80-as évek kockaházainak lábazatán, kapuoszlopain, burkolatán is látni lehet. A híres nagy bányák mellett rengeteg helyi jelentőségű kisebb működött, Budapest környékén például bányásztak építőkövet Budafokon, Érden, Tárnokon, Diósdon, Leányváron és Ürömön is. A hagyomány helyi szinten is megszakadt, az egykor kőbányával rendelkező falvakban ugyanúgy kínai sírkövek állnak a temetőben, és lapragasztott ál-mészkő burkolatot tesznek a felújított iskola lábazatára.
A Magyar Bányászati Hivatal kimutatása szerint mindössze 14 díszítőmészkő- és öt díszítőhomokkő-bánya található az országban. Noha a kitermelés az elmúlt három évben növekedett, idén még mindig csak 37 ezer köbméternél jár (2007-ben alig 7800 köbméter volt). A márványbányászat megszűnt; magyar márványt nem lehet találni a piacon, noha száz éve még megtehették, hogy az Országház kupolacsarnokában az intarziás kőpadlót kizárólag magyar márványfajtákból készítették el. Tornanádaskán és Rakacán még az állami vállalat szüntette meg a kitermelést évtizedekkel ezelőtt. Milliárdos befektetés kellene ahhoz, hogy legyen újra rakacai szürkemárvány, mivel a robbantásos technológia megrongálta a lelőhelyet. A munkanélküliséggel küszködő, főleg cigányok lakta csereháti térségben egy ilyen üzem akár kitörési pontot is jelenthetne. A természetvédelmi korlátozásokat látva érdekes paradoxon, hogy az egykori kőfejtők többsége - az emberi tevékenység által létrehozott különleges élőhelyként - szintén védett (pl. Budapesten a Róka-hegy vagy a Pál-völgyi barlang kőfejtője). Egy szép természeti környezetben fekvő, működő bánya akár idegenforgalmi vonzerő is lehet - Carrarában sem a strandot hirdetik látnivalóként.
A részletes geológiai adatok rendelkezésre állnak, de a potenciális lelőhelyek számát lehetetlen megállapítani, mivel ehhez számtalan egyéb tényezőt is figyelembe kell venni: feloldhatók-e a természetvédelmi korlátozások valamilyen kompromisszummal, érdemes-e kitermelni a követ, vannak-e olyan helyi hagyományok, amelyeket érdemes revitalizálni.
Lehet-e hungarikum?
„Ezt a gondolkodást nevezik ásványvagyon-gazdálkodásnak, csakhogy ilyesmi az elmúlt két évtizedben Magyarországon nem volt" - szögezi le Fancsik Tamás, a Magyar Állami Földtani Intézet megbízott igazgatója. „Az állam a 90-es években olyan mértékig liberalizálta a területet, hogy még a kutatási jogokat is átengedte a magánszférának, noha a földben rejlő ásványok a nemzeti vagyon részei - még a magántulajdonú bányákban lévő kőanyag is; ezt az elvet fejezi ki pénzben, a bányajáradék. A privatizáció során az tette rá a kezét egy lelőhelyre, aki szemfülesebb volt. Akadtak tisztességes vállalatok, amelyek nem éltek vissza a lehetőséggel, de még több spekuláns."
Lehet-e márkanévvel védett termék, államilag támogatott hungarikum egy-egy kőfajta éppen úgy, ahogy a makói hagyma vagy a szegedi paprika? Fancsik Tamás szerint ehhez két szempontot lenne érdemes figyelembe venni. Magától értetődő a kulturális jelentőséggel bíró kőfajták, például a tardosi vörös hungarikum volta, de akad néhány olyan ritka kőzet is, amely Magyarországon különlegesen nagy mennyiségben fordul elő, és széles körű ipari felhasználása miatt a nemzeti vagyon értékes eleme lehetne, mint például a Veszprém megyei Pula körül előforduló algonit vagy a zempléni zeolit. Zsuppán András
