2011. május 13. - Meddig ér el Semjén keze? - Eltávolították a minisztériumi vezetőt
A szalonkák vadászhatósága mellett az afrikai szafarikon elejtett elefántok trófeáinak elvámoltatása is ott áll a minapi természetvédelmi botrány hátterében - tudta meg a Heti Válasz. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel megerősített vadászlobbi és ellenfeleinek küzdelme afelett, hogy ki diktáljon az erdőkben.
Szalonkagate néven került be a köztudatba a vadászok és a természetvédők lobbiharcának legutóbbi állomása. Az egyes védett állatfajok vadászhatóvá minősítésével kapcsolatos vita időben "összecsúszott" azzal, hogy eltávolítottak egy neves szakembert, Rodics Katalin biológust a Vidékfejlesztési Minisztériumból. Mivel a tárca személyzeti politikája már többször okozott meglepetéseket, megnéztük, mi állhat a legutóbbi döntés hátterében.
Az ügy első állomása a lelkes vadászként ismert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levele volt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez, amelyben egy sor védett állatfaj vadászhatóvá minősítését kérte. Semjén tavaly decemberben vállalta el az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnökségét, a levél januárban született, de csak tavasszal lett botrány belőle, miután a természetvédők felfedezték a szöveget egy vadászati szakportálon. Ebből máris következik az első tény: bármilyen ingerlő sokak számára egy politikus lobbizása és a levél tegező hangütése, a lobbizásnak hónapokig nem lett eredménye. A vidékfejlesztési tárca működését ismerő forrásaink szerint a minisztérium vezetése egyelőre nem kíván változtatni a vadászati szabályokon, és ha módosítják is a jogszabályt, azt társadalmi egyeztetés fogja megelőzni. A másik tény: a levelet a vadászok nem kívánták titokban tartani, a szöveg jelentős részben tükrözi a követeléseiket, mindössze azzal nem számoltak, hogy az ügy politikai értelemben kínossá válhat. Ha pedig ugyanezt a levelet Pechtol János, az OMVV ügyvezető elnöke írja alá, soha nem lett volna belőle botrány.
Ideges természetvédők
A természetvédő szervezetek idegesen reagáltak, különösen azután, hogy a vidékfejlesztési tárca vezetése más munkakörbe helyezte át Rodics Katalin biológust. A minisztériumnál régóta dolgozó Rodics a természetvédők egyik "erős bástyája" volt, hírek szerint eltávolítását a kormányváltás óta sokan követelték, de mindeddig kitartott mellette közvetlen főnöke, Ángyán József parlamenti államtitkár, valamint Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A tárca közleményben szögezte le, hogy a Semjén-levél és Rodics áthelyezése között nincs kapcsolat.
"A cáfolatnak nem tudunk hitelt adni. Tudjuk, hogy a miniszterelnök-helyettes követelte Fazekasnál Rodics Katalin eltávolítását. Az elmúlt egy évben sorra távolították el a természetvédelem meghatározó szereplőit. Öt nemzeti parki igazgató kapott selyemzsinórt, leváltották a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. vezetőjét, végül az országos zöldhatóság általuk kinevezett főigazgatóját, Csepregi Istvánt is. Mintha az ágazati lobbicsoportok egyenként akarnák levadászni a természetvédő szakembereket" - mondja Friedrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa.
A tárca személyzeti politikája csak kívülről fest célzatos tisztogatásnak. Valójában különböző ügyek - személyes konfliktusok, vezetői alkalmatlanság, politikai nézetkülönbségek, kiszivárogtatások és gazdasági visszaélések - állnak a leváltások hátterében. Úgy tudjuk, Rodics Katalin áthelyezésének okai között egy sokkal kényesebb ügy is meghúzódik. Rodics az elefántcsont-kereskedelmet szigorú korlátok közé szorító washingtoni egyezmény betartatását felügyelte Magyarországon, és rendkívül szigorúan járt el az egzotikus trófeák behozatalának ügyében. Az egzotikus túrákat kedvelő hazai vadászok ezért gyakran jogi kiskapuk segítségével hozták át a határon elefántagyar-trófeájukat: például oktatási célra egy iskolának ajándékozták a trófeát, ami a valóságban persze a tulajdonukban maradt.
Az afrikai szafari persze nem a kisnyugdíjasok sportja - egy vadásztúra belekerülhet akár 10-15 millió forintba. Sejthető, hogy milyen gazdasági és politikai befolyással rendelkező embereket haragított magára hatósági munkájával a biológus. Jobboldali körökben azt is felhozták ellene, hogy a természetvédelem előző vezetőjének, Haraszthy Lászlónak az élettársa, noha ez nem szabadna hogy okot adjon a mellőzésre, ráadásul az általa képviselt ügyek - génmódosítás-mentes Magyarország, a hagyományos tájfajták védelme - a jelenlegi kormány vidékfejlesztési koncepciójának alappillérei.
Puskavégre kerülnek
Az ellentét az erdő használói - erdészek, madarászok, vadászok, természetvédők, kirándulók - között részben kódolt. Hány állatot lehessen kilőni és mikor, ki mennyi állami támogatást kapjon, mennyi fát lehessen kitermelni, ki kezelje a területeket és ki ellenőrizzen? Az állami erdőkért évek óta csatáznak a nemzeti parkok és a nagy erdészetek; a természetvédelmi őrszolgálat és a vadászok a terepen gyakran kerülnek konfliktusba, így nem csoda, hogy a vadászok az őrszolgálat gyengítésében érdekeltek.
Az Európai Unióba történő belépéskor a természetvédők szigorú szabályokat tudtak elfogadtatni, melyek azóta is kötik a hatóságok kezét. A szomszéd országokban kevesebb a tilalom és a védett faj, ezért ők versenyelőnyre tettek szert a külföldi vadászok kegyeiért folyó küzdelemben. A közép-európai vadászhagyományokkal ellentétben a mediterrán országokban régi gyakorlat a költöző madarak vadászata: Olaszországban, Spanyolországban, Máltán a nagy csapatokban átvonuló madarak régen jelentős fehérjeforrást jelentettek. Európa északi része viszont borzadva tekint az énekesmadarak ezreit halomra gyilkoló mediterránokra. A vámosok által lebuktatott számtalan madártetem-szállítmány igazolja, hogy az olaszok rendszeresen járnak illegális vadászatokra Magyarországra. A kártékony mediterrán gyakorlat meghonosítása, a törvények ilyen értelmű lazítása (vagyis a fürj és a fenyőrigó vadászati tilalmának feloldása) kizárólag a vadászati turizmusban érdekelt vállalkozások érdekeit szolgálná.
Abban mindkét fél egyetért, hogy akkor lehet vadászhatóvá minősíteni egy állatfajt, ha az állománya túlszaporodott. Előfordulhat olyan helyzet is, hogy a túlszaporodás csak egy-egy régióban jelentkezik, máshol viszont szükség van a védelem fenntartására. A döntést évekig tartó monitoring után lehet meghozni, ráadásul tekintettel kell lenni az Európai Unió madárvédelmi irányelvére és egyéb előírásaira is, mert Magyarország ellen az Európai Bizottság jogsértési eljárást indíthat. A madarászok szerint a vadászok igénylistáján szereplő fajok (kivéve esetleg a nyári ludat) nem felelnek meg a vadászhatóvá minősítés feltételeinek, és azt is vitatják, hogy a vadászoknak megbízható adataik lennének a szóban forgó madárfajok populációjának nagyságáról. A vadászok ezzel szemben terepi tapasztalataikra, valamint a gödöllői és a soproni egyetem vadgazdálkodási tanszékének kutatásaira hivatkoznak.
Kis lilik - nagy lilik
A hosszadalmas egyeztetési rendszer korábban egészen normálisan működött. A természetvédők elfogadták, hogy három kisragadozót (görény, borz, nyest) vadászhatóvá tettek, a vadászok viszont több madárfajt (vetési varjú, böjti réce, rétisas) kímélni kezdtek, amikor a természetvédők jelezték, hogy csökken a számuk. "A tisztességes vadászt és a természetvédőt több köti össze, mint ami elválasztja, hiszen mindketten az egészséges ökológiai állapot fenntartásában érdekeltek. Ezt a barátságos, javuló légkört mérgezte meg a szakmai szempontból elfogadhatatlan Semjén-levél" - mondja Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vezetője. A madarászok közös uniós projektet is kidolgoztak a vadászokkal a parlagi sas védelmére, és rendszeresen tartanak fajismereti oktatást vadászoknak. Visszatérő probléma ugyanis, hogy sokan tévedésből lőnek le védett madarakat, például összekeverik a nyári ludat a vetési lúddal, vagy a nagyon ritka kis liliket a nagy lilikkel.
A párbeszédet Pechtol János is fontosnak tartja, de szerinte a ragadozó madarak ügyében lépni kell, mert a több évtizede fennálló vadászati tilalom miatt annyira túlszaporodtak, hogy veszélybe került a vadászok számára létfontosságú apróvadállomány fennmaradása. "Tizenöt-húsz éve 100 ezer darab kilőtt vadnyulat tudtunk értékesíteni külföldön, most alig 30 ezret. A 80-as évek végén évente egymillió fácánt lőttünk ki, idén 3-400 ezer darab maradt. A magyar madárfajnak tekintett szürke fogoly állománya annyira lecsökkent, hogy gyakorlatilag nem lehet újra elszaporítani. Nem engedhetjük meg, hogy a fácánnal is ez történjen" - sorolja érveit. Amikor egy vadnyúl piaci ára 80 euróhoz közelít, egzisztenciális kérdés a vadász számára, hogy egy-egy héja begyében tűnnek el a kisnyulak. Halmos Gergő viszont úgy véli: a ragadozó madarak állománya az 1970-es évek végi mélypont óta megerősödött, és az apróvadak riasztó megfogyatkozására a vadászat helyett az élőhelyek védelme és a kíméletesebb mezőgazdasági technikák meghonosítása a megoldás.
A szalonkagate talán legkevésbé izgalmas része éppen a szalonkák ügye. "A tavaszi szalonkavadászat régi magyar vadászhagyomány, mely 2004-ig senkit sem zavart. Még a természetvédők is elismerik magánbeszélgetésekben, hogy a vonuló szalonkák közül korábban kilőtt háromnégyezer példány jelentéktelen mennyiség ahhoz képest, hogy Franciaországban ősszel évente egymillió szalonkát ejtenek el" - mondja Pechtol János. A vadászok nemcsak a védett fajok ügyében lobbiznak, hanem azt is szeretnék, ha a vadhús olcsóbb lenne. "Ha a vadászok értékesíthetnék a terméket, mint az őstermelők az árujukat, akkor a vadhús nem lenne megfizethetetlen luxuscikk."
A vadászok lobbitevékenységénél nagyobb veszély a természetvédelemre a nemzeti parkok költségvetésének 45 százalékát kitevő költségvetési elvonás. Amennyiben a pénzhiány miatt nyár végére megroppan a természetvédelem intézményrendszere, és a meggyengült őrszolgálat ellenőrző szerepe formálissá válik, az erdőkben szabadon garázdálkodhatnak az etikai szabályokat semmibe vevő külföldi vadászok (és gátlástalan hazai kiszolgálóik). Márpedig nekik mindegy, hogy papíron milyen fajokat véd vagy nem véd a magyar állam.
A vadászat megítélése a legtöbb embernél zsigeri rokon- vagy ellenszenv kérdése. Tény azonban, hogy az erdők fenntartásához vadászokra ugyanúgy szükség van, mint természetvédőkre. Mivel a magyar erdőkből kipusztultak a csúcsragadozók, a medve- és a farkas-, a túlszaporodott őz-, a róka- és a vaddisznóállomány ritkítása az ember feladatává vált. Ennyiben a vadászat közérdek és a mezőgazdaság (illetve a falusi turizmus) egyik ágazata - de magánemberek hobbija is, melynek csak addig szabad teret engedni, amíg nem sérti a közérdeket. Zsuppán András