2011. május 26. - Akiknek kétségeik voltak afelől, hogy a kétharmados
újvilágban a jog a hatalomgyakorlás egyre leplezetlenebb eszköze, most
ismét tanulhattak valamit: Keller László, a MEH egykori közpénzügyi
államtitkára hét év után büntetőper vádlottja lett, hivatali
visszaéléssel, jogosulatlan adatkezeléssel vádolja a Polt Péter vezette
ügyészség. HUSZKA IMRE írása. Vad lett a vadászból: valaki feljelentette, mint Kafka regényének, A pernek főhősét. Nem tudni, az ügy mely érintettje várta ilyen vérfagyasztó türelemmel a volt államtitkár mentelmi jogának lejártát.
Bár teltek az évek, de minden januárban férfiasan szálkás belükkel — talán egy kicsiny célkereszt társaságában - bevésetett egy bőrkötéses, agancsos domborítással díszített határidőnaplóba: Keller! Vadászat!
S, ahogy az efféle becsípődött sérelmieknél lenni szokott, nyilván évről évre vaskosabb betűkkel, több felkiáltójellel.
Az időpontok árulkodóak, a látszatra nem sokat adtak - nyílt titok volt, hogy ki lesz a legfőbb ügyész.
Polt Péterről tavaly december 7-én szavazott a parlament, Keller László az idézést kicsivel korábban, már november elején megkapta, és 30-án ki is hallgatták, áprilisban pedig vád alá helyezték. Ezzel együtt valószínű, hogy személyes leszámolásnál többről van szó.
Elfogyott a levegő
Keller László kinevezését a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárává 2002 júniusában kezdeményezte Medgyessy Péter miniszterelnök. Az akkor véget ért ciklusban az MSZP frakciójából a legszívósabban Keller - persze látható eredmény nélkül - támadta az Orbán-kormányt közpénzügyekben. Interpellációiban, kérdéseiben ott voltak a későbbi, zátonyra futott „nagy esetek": az Orbán-bányák, az Országimázs Központ, a szép nevű Happy End Kft., a privatizált állami gazdaságok, az MFB, amelyek - gondolhatták a „közpénzügyi államtitkárság" ötletgazdái - megfelelő támogatással tovább vihetők az ellenzéki akadékoskodásnál.
Nem lett igazuk. A kis létszámú szervezet kétéves működése alatt egyetlen ügyet sem tudott sikerre vinni: vagy az ügyészségről, vagy a bíróságról pattantak vissza beadványaik. Ezt némi naivitással akár a jogállam diadalaként is értelmezhetnénk, hisz bebizonyosodott, hogy nem szervezhető „párhuzamos igazságszolgáltatás", de a valóság árnyaltabb: legtöbbször a Polt Péter vezette ügyészség mérlegelésén múlt a Keller-féle feljelentések sorsa.
A falka ellen
2004 végéig működtek: az új kormányfő, Gyurcsány Ferenc már csupán elődje meddő próbálkozásai egyikének tekintette őket. Búcsúzó sajtótájékoztatóján Keller László - kissé keserűen — a feltételek hiányával magyarázta kudarcát, másrészt célzott arra is, hogy bizonyos ügyekben „elfogyott körülötte a levegő", s ebben, úgymond, saját párttársai sem voltak vétlenek.
A légüres tér legfőbb okának „vadászati érdeklődése" bizonyult - amint az említett tájékoztatón is hangsúlyozta. Ily módon maga is kerekebbé tette a történetet, K., a magányos vadász történetét: a somogyi csalitosban a vártnál valamivel nagyobb vaddal találkozott. Ezért sasszéztak mellőle odébb a társak, s ezért áll most egyedül, úgyszólván védtelenül, a falka ellen. Ráadásul tudja, hogy ha többnyire a közélet megtisztítása vezérelte is, jelen esetben inkább fegyvernek-látszó tárgy volt mások kezében.
Kezdetben két somogyi erdészeti cég, a Sefag Rt. és a Lábod Rt. harcáról volt szó: előbbi be kívánta kebelezni a kisebb erdőgazdasági teljesítményű, de kiváló vadászterülettel rendelkező dél-somogyi gazdaságot. Be is vetettek apait-anyait, legalább somogyi MSZP-képviselő 2004-ben hívta fel a Keller-titkárság figyelmét arra, hogy a Sefag bár erősen veszteséges, nagyvonalú „ingyen"-vadásztatással törekszik támogatókat szerezni Lábod okkupációjához. Ez még ugyanebben az évben meg is történt: az ügy első számú vesztesei a Lábod Rt. korább vezetői, Keller valódi informátorai voltak. Sovány vigasz nekik, hogy épp napjainkban a Sefag is hasonló cipőben jár: somogyi nagyvállalkozókból álló csoport egy Kaposvártól délre fekvő, háromezer hektáros terület vadászati jogát perli tőlük, úgy tűnik, sikerrel.
Kellerék somogyi vadásznyelven szólva „megneszültek", és az adatok mellé a vadászati és trófeabírálati jegyzőkönyvek alapján kívántak bizonyítékokat állítani, ezért kérték a Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatalt, hogy kérje be az illetékes vadásztársaságoktól a dokumentumokat 2002-től. Ők először állásfoglalást kértek (és kaptak) a Földművelésügyi Minisztériumtól, majd begyűjtötték és továbbították a többdoboznyi iratot a közpénzügyi államtitkárságra. De mivel a megyében nemcsak a Sefag és az akkor még létező Lábod Rt. vadásztatott, hanem a HM kezelésében lévő kaszói erdészet és a Fauna Rt. is, zavar támadt az együttműködésben. A HM aggályosnak tartotta az adatszolgáltatást, a Fauna Rt. jogi képviselője, Perenyei Tamás pedig, aki amúgy 2002-ig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt, ennél is továbbment: jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentette Keller Lászlót.
Keller az igazi lavinát valószínűleg azzal indította el, hogy alapos vizsgálat helyett a pillanatnyi politikai hasznot részesítette előnyben: 2004 májusában kérdést intézett a parlamentben Polt Péterhez: rendjén valónak tartja-e, hogy együtt vadászik olyanokkal, akik súlyos gazdasági bűncselekmények gyanúsítottjai? A kérdések közt az is elhangzott, hogy fizetett-e Polt az általa kilőtt trófeáért. Polt Péter állította: egy harmincezer forintos selejtbikát lőtt ki, ezt a sajtóban megjelent fotó alapján a Somogy Megyei Vadászkamara elnöke a tízszeresére értékelte.
Hogy ki kinek a kerti partiján vesz részt, kivel jár síelni vagy épp Monte-Carlóba, legfeljebb a bulvár-lapok lesifotósait foglalkoztatja.
A vadászat azonban kényes kérdés: egyrészt a legköltségesebb időtöltés, emellett jelentős exportbevételt hozó ágazat, s ne feledjük: ősidők óta a hatalom, az erő, a férfiasság kötelező kelléke. Kádár János grízes tésztás-krumplileveses puritanizmusa mellett egy kisebb falu teljes ingatlanva-gyonával felérő vadászfegyver-gyűjteménnyel rendelkezett, s a hatalom embereire érvényes a szólás: vagy vadászol, vagy fogsz.
A kerti bulikon viszont a legritkább esetben vezetnek jelenléti ívet, és a kaszinók kameráinak felvételeire sem alapoznak sűrűn vádat, ám a vadászatnak valójában épp a formaság a lényege: vadászati naplókban, trófeabírálati jegyzőkönyvekben manifesztálódik az erő, a birtoklás, a potencia. Ezért nem engedhették meg maguknak a balatonendrédi vadászat résztvevői, hogy bárki fia büntetlenül beleturkáljon a nagyon is árulkodó naplókba, s azt főleg nem, hogy az ott olvasottak néhány nap múlva a parlament nyilvánossága elé kerüljenek.
S ebben, akár a pártfinanszírozásban, általános egyetértés van: a politika és a gazdaság titkos, éltető nedvkeringésébe sikerült belebarmolni. Annyira, hogy ezért hetedíziglen fizetni kell, s ez nem túlzás: miután Keller Lászlót az ügyészség meggyanúsította a Fauna Rt., illetve Perenyei Tamás feljelentése alapján jogosulatlan adatkezelés miatt, s a parlamenti többség - feltesszük: tessék-lássék - fenntartotta mentelmi jogát, szó szerint a család jött: Keller az államtitkárság alakulásakor - némi nepotizmussal - munkát adott unokaöccsének, a nagyatádi Sz. P.-nek, akit az ügyészség azonnal „megtalált" mint bűnsegédet.
Gyónási titok
Sz. P. volt az, aki Keller László távollétében átvette a többdoboznyi iratot a Somogy Megyei FM-hivataltól, és berakta főnöke páncélszekrényébe. Nem olvasott, nem továbbított, nem kezelt, mégis egy nem kevesebb mint ötfordulós, hat évig tartó bírósági eljárás áldozata lett pusztán azért, mert lelkiismeretes közszolgaként végezte a munkáját.
Az ügynek ezt a vetületét: szinte említésre sem méltatta az eltelt években a sajtó, pedig szinte pontról pontra modellezhető, mi fog történni Keller Lászlóval, mivel érvelnek majd a felek. Az ügyészség 2004-ben kezdett nyomozni hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés miatt először ismeretlen tettes ellen, majd Keller László titokzatos módon nevesült, hogy elkülöníthessék ügyét Sz. P.-étől, aki végül 2005-ben került bíróság elé: az első móri perben ismertté vált Varga Zoltán bíró tárgyalta az ügyet. A felmentő ítélet szerint a jogosulatlan adatkezelésnek bizonyítható károkozással, érdeksérelemmel kell járnia, s ez nem valósult meg.
Tegyük hozzá: mivel Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is szabálytalannak ítélte a jegyzőkönyvek átadását, így azokat hivatalosan is megsemmisítették még 2004-ben.
Az ügyészség persze nem hagyta annyiban: a Fővárosi Ítélőtáblához fellebbeztek, amely formai okok miatt, új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot. A figyelemre méltó ok pedig - akár egy harmadosztályú amerikai krimisorozatban - az volt, hogy a Varga-féle tanács nem oktatta ki a tanúkat arról, mely esetekben nem kötelesek vallomást tenni: például ha gyónási titokról vagy ha közeli hozzátartozójukról van szó. A megismételt eljárásban Sz. P. bűnösnek találtatott: az ítélet két év próbára bocsátás. Az ügyészség az érintett szervezetek képviselőivel (például a Sefag vezetőivel) próbálta tanúsítani, hogy a jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülése elméletileg befolyásolhatta üzletmenetüket.
Ez azonban, minthogy az „elítélt" s amúgy teljesen magára hagyott Sz. P. is fellebbezett, kevésnek bizonyult a második táblabírósági „menetben": az ügyészség — immár az MSZP-SZDSZ által megválasztott Kovács Tamás által vezetve - ismét elbukott, de nem adta fel. Ez utóbbi tény is arra utal, hogy közös érdek lehetett „precedenst teremteni", amelynek nyomában aztán tízmilliós polgári perekkel kedve szeghető annak, aki túlságosan kíváncsi. Más magyarázat az ügyészi szervezet elszántságára, több ezer oldalnyi periratra, állami erőforrások tudatos, tervszerű pocsékolására nemigen van.
A hajtók dolga
Sz. P.-t a tábla után a Legfelsőbb Bíróság is felmentette, 2010 végén, ötévnyi meghurcoltatás után ügye lezárult. Kérdés, mennyiben hasonlít majd a két eljárás, hisz Kellert a jogosulatlan adatkezelésen túl hivatali visszaéléssel is gyanúsítják. Büntetőjogban jártas ügyvédek szerint ez valójában majdnem mindegy, hisz a feltétel itt is a megvalósult joghátrány, károkozás lenne - e tárgyban pedig az ügyészség vajmi sovány bizonyítékokkal tudott előállni.
A lényeg, hogy a vadászat folytatódjék - apró-, nagyvad, egy se meneküljön - igazi vazalluslogika szerint: a főnöknek még a bajuszát sem kell megbillentenie, a hajtók tudják a dolgukat mindhalálig.
