2011. szeptember 28. - Bújt az üldözött – a kedden elhunyt Makovecz Imre esetei a non-stop üldöztetéssel, a titkosszolgálatok ármánykodásával, a „központivá váló zsidókérdéssel” és azzal, hogy miért nem érthetik meg a homoszexuálisok az élet lényegét. Negyven évig “magyarként ‘nigger’ állapotban kellett élnünk” – adott hangot a pártállami rendszer iránti olthatatlan gyűlöletének meghökkentő módon Makovecz Imre a Ring Magazinnak adott 1992-es interjújában.
Míg a kedden elhunyt művészt építészként eredetiségéért még kritikusai is elismerték, politikai szerepvállalásainak megítélése sokkal ellentmondásosabb volt. Pedig azok sem nélkülözték az eredetiséget és kellően hatásosak is voltak. Ezekből elevenítünk fel néhányat.
KGB, CIA – 1956
Makovecz politikai öntudatra ébredése az 1956-os forradalomhoz kötődik. Az akkor 21 éves műszaki egyetemi hallgató számára “a felnőtt élet október 23-ával kezdődött és november 4-én teljesedett ki. A férfikor tehát leveretéssel és megaláztatással indult” – vallotta.
1997-ben az Új Dunántúli Naplóban kifejtett véleménye alapján Makovecznek később sem sikerült megemészteni az akkor történteket. Szerinte '56 “meglepetés volt a Nyugat számára. Nem az eleje, mert abban nagyon benne volt a KGB és a CIA, hanem az, amikor kiderült, hogy a magyar népnek elege van, s képes szembeszállni az orosz hadsereggel”.
A műegyetem elvégzése után három évet gyakornokoskodott nagy tervezőirodákban, majd kisebb műhelyekben dolgozott. Később azt mondta, azért, mert Budapesttől távol “kevésbé igazgat a fortélyos hatalom”, de Makovecz egészen a hetvenes évekig nem számított politikai üldözöttnek. 1969-ben Ybl-díjat kapott, és hogy egyáltalán nem volt "vonalas" egy orosz származású asszonynak mondott, később felidézett mondata is bizonyítja: “a szocializmus megvalósulásának akadálya itt, Magyarországon elsősorban a szovjet megszállás”.
Szemben az agyafúrt falurombolással – a hetvenes-nyolcvanas évek
A törés 1971-ben következett be nála, amikor a kormány elfogadta a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnél (VÁTI) készült Országos Településhálózat-fejlesztési Kerettervet (OTK). Az éppen ebben az évben a VÁTI-nál kezdő Makovecz és néhány ismerőse a Népművelési Intézetben összeálltak, és a következő tizenöt évben Zalában, Somogyban, a Jászságban faluházak építésével igyekeztek küzdeni az ellen, amiről Makovecz később azt mondta: olyan, mint Ceausescu falurombolási terve, csak sokkal agyafúrtabb.
A szovjet iparosítási politikán alapuló és rosszul alátámasztott OTK valóban nem volt egy sikertörténet (a nyolcvanas években jelentősen módosították is), de az építész véleménye talán mégis túlzó. Szerinte ez a “KGB által vezérelt, katonai koncepció volt” azért, hogy a magyar lakosság elöregedjen és szétszóródjon. “Mindent megtettek azért, hogy a munkás intelligenciaszintje a lehető legalacsonyabbra süllyedjen” – közölte 1992-ben. Az ezredforduló után is úgy vélte, “egy embertípus kidolgozásának szisztematikus, tervszerű akciójáról volt szó. Ezt nem hülye emberek gondolták ki”.
Noha Makovecz később azt mondta, tevékenységét “illegalitásban” végezte, a “KGB katonai koncepciója” ellen küzdő építésznek a karrierje nem tört meg, bár egyáltalán nem volt szokványosnak mondható. Ő ugyanis nem valamelyik nagy tervező irodában dolgozott, hanem 1977-81 között a Pilisi Állami Parkerdőgazdaságnál tervező építész volt. Később megalakította a Makona Tervező Kisszövetkezetet, és számos építészhallgatónak a mestere lehetett. Ebbéli tevékenységét 1987-ben Ifjúsági, 1989-ben pedig SZOT-díjjal ismerték el.
Lakitelekről Piliscsabára – a rendszerváltás
Falusi építészeti tevékenysége közben egy minisztériumi megrovást is kapott, és ezért hívták meg 1987. szeptember 27-ére Lakitelekre, az MDF alakuló ülésére. A népi mozgalomból is táplálkozó Magyar Demokrata Fórum kulturális holdudvarába szervesen illeszkedő Makovecz (aki jó barátja volt például Csoóri Sándornak) még a nyolcvanas évek végén indította el azt a projektet, amely Antall József támogatásával végül a rendszerváltás után valósult meg. Ekkor ugyanis a piliscsabai orosz katonai bázis területén az ő tervei alapján épült meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, amely ma is a magyar jobboldal intellektuális bázisának számít.
Szellemi inerciájáról így beszélt a Ringnek: “egy személyekből álló vonulathoz tartozom. Testvéreim és rokonaim: Kondor Béla, Nagy László, Latinovits Zoltán (...) azok a sűrű, nehéz közegek tartoznak hozzám, amibe ők belehaltak”. Ám az MDF-kormányt támogató Makovecz ennél mondott akkoriban még furcsábbakat is. A Csurka-féle Magyar Fórum hasábjain azt kiáltotta világgá: “Szent István-i gondolatok irányítanak”.
Bújt az üldözött – a kilencvenes évek
Makovecz Imre ’90-es évekbeli közszerepléseit végig áthatotta a folyamatos üldözöttségre panaszkodó művész túlzó mártírtudata. Mindez a Magyar Művészeti Akadémia megszervezésével és a sevillai világkiállítás magyar pavilonja körüli viharokkal kezdődött.
Az 1992-ben létrehozott Magyar Művészeti Akadémiával kapcsolatban már az alapítás után egy évvel komoly ambíciókat táplált. „A Magyar Művészeti Akadémia olyan közjogi méltóság lehetne, amelyiknek módja van a magyar egyetemeken, főiskolákon folyó oktatást befolyásolni” – mondta 1993 augusztusában a Magyar Nemzetnek.
Az önálló művészeti akadémia megalakításának előzménye az MTA kibővítésére irányuló kezdeményezés volt közvetlenül a rendszerváltás után. Ekkor, Kosáry Domokos akadémiai elnöksége idején vetődött fel, hogy az MTA-t irodalmi szekcióval bővítsék ki. Az elnök erről tárgyalt is a rendszerváltó pártok holdudvarába tartozó olyan személyiségekkel, mint Csoóri Sándor és Konrád György. Ám mielőtt a Széchenyi Művészeti Akadémia megalakult volna, Makovecz 1992 elején egy huszárvágással életre hívta az "ellen-akadémiát", amelynek elnöke ő maga lett. A Demokratának 1997-ben az állította, a történtek őt magát is váratlanul érték.
Az új akadémia megalakulása mindenesetre szakadást idézett elő a magyar művészeti életben – az MTA-n belül ugyanis mégiscsak létrejött a Széchenyi Művészeti Akadémia; alapítói között Mészöly Miklóssal és Konrád Györggyel.
A pavilon és a magyar csoda – a kilencvenes évek
Makovecznek a magyar építészszakmán belüli az első és voltaképpen egyetlen igazi konfliktusa az 1992-es sevillai kiállítás magyar pavilonja miatt robbant ki. A pavilonra kiírt pályázatot Janáky István Lepkeháza nyerte, ám mind a Németh-, mind az Antall-kormány időszakában szóba került, hogy a pályázati eredményt semmibe véve Makoveczet bízzák meg a pavilon megtervezésével. A nem pályázó Makovecz először, 1990 májusában nemet mondott a felkérésre, ősszel azonban mégis elvállalta a megbízást – nem törődve a Janáky kigolyózása miatt háborgó építészszakma tiltakozásával.
Az önmagát Magyarországon folyamatosan, még a jobboldali kormányok idején is „üldözöttnek” tekintő Makovecz egyenesen „csodaként” tartotta számon a sevillai pavilon történetét. „A sevillai pavilon annak a csodának az eredménye, hogy Magyarországon az előmunkálatok ellenére az MDF nyerte meg a választásokat. (...) A kilencvenes évek elejének magyar választása csoda erejével hatott, s ennek a meglepetésnek köszönhettem azt, hogy megtervezhettem a magyar pavilont” – mondta az Új Dunántúli Naplónak 1997-ben.
Sevilla ide vagy oda, a permanens üldöztetéstudat már a ’90-es évek első felében megjelent nyilatkozataiban. „Magyarországról gyakorlatilag kiszorultam (…) mivel a mostani kormányzó erők számára megbélyegzett ember vagyok, építési engedélyt csak borzasztóan nehezen tudok szerezni (…) túlzás nélkül mondhatom, nehezebb sorsom van most, mint valaha a Kádár-rendszerben” – mondta a Magyarország című hetilapnak 1994 decemberében, a Horn-kormány első évében. Politikai üldözöttségtudata később is megmaradt. „Nem hiszek a politikában. Ma már. Itt, Magyarországon. Ahol egy Horn Gyula vagy egy Göncz Árpád vezethet egy országot. Ahol szétbomlasztják a nemzetet” – nyilatkozta a Demokratának 1997 elején.
Orbán jobbján – az ezredforduló
Hogy mennyiben járult hozzá üldözöttségtudata közéleti aktivizálódásához, nem tudni. Mindenestre 1997-ben, a Fidesz mellett szorosabban is bekapcsolódott a pártpolitikába. Ez év augusztusában alakította meg a Nemzeti Egység Mozgalmat (NEM), amely derekasan kivette a részét az 1998-as választási kampányból és segítette Orbán Viktor első hatalomra jutását. A mozgalom elsődleges és egyáltalán nem titkolt célja az volt, hogy nyomást gyakoroljon az akkoriban szétforgácsolt jobboldali ellenzékre az összefogás érdekében. A NEM-ről Makovecz a Demokratában 1998 áprilisában beszélt hosszan, olyan, kultúremberek között akkoriban ritkaságszámba menő kijelentések kíséretében, mint hogy Magyarországon „központi problémává nőtte ki magát a zsidókérdés”. Ha valakiben kétség maradna az ügyben, hogy ezt a témát ki éleszti újjá, Makovecz gyorsan egyértelműsít: „Minálunk a zsidókérdést nem a többségi társadalom kreálta, hanem a magyar zsidók egy része”.
Az interjúban Makovecz sajátosan támogatta meg az Orbán Viktornak azóta is oly kedves jobboldali egységen alapuló stratégiáját. „Magyarországon szükségállapot van. Nem képzelhető el továbblépés a szétforgácsolódott jobboldali ellenzék egysége nélkül. A külföldi hírszerzés paradicsoma vagyunk. A feketegazdaság elképesztő méreteket öltött” – Vagyis a jobboldal homogenizálódása – a „szükségállapotra” való tekintettel – nemzeti érdek.
1998 októberében, a jobboldali győzelem után Makovecz azt mondta a Napi Magyarországnak, hogy a NEM eredeti céljaként a szocialisták egy részének integrálása is szóba került, de a meghívott baloldali vezetők – többek között Nagy Sándor egykori MSZOSZ-elnök – nem jelentek meg a mozgalom havi rendezvényein. Csurka István sem ment el, de a Fidesz, az FKGP, az MDF és egyes MIÉP-es vezetők igen.
Ennek az értelmiségi körnek komoly szerepe volt abban, hogy 1998 tavaszán kikényszerítette a Kisgazdapártból a második forduló előtti visszalépéseket a Fidesz javára. „Havi találkozásokon politikusokat próbáltunk ráerőltetni arra, hogy a listás választáson is egymás javára próbáljanak meg visszalépni (sic!), és egy olyan választási szövetséget kötni, amely hatékonnyá teszi őket. Ugyanis addigra világosság vált előttünk, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány nem Magyarországon érzi magát, hanem bennszülöttek által lakott területen, ahol hatalmat és vagyont kell szerezni a rendelkezésre álló négy év alatt.”
1998-ban nem volt hajlandó rosszat mondani Bán Ferenc Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színházával kapcsolatban. „Megkeresett az egyik bulvárlap újságírója, és azt kérte, nyilatkozzak az új Nemzeti Színházról. Nézze, mondtam, gondolom, azért hívott fel, mert feltételezi, hogy nekem nem tetszik a Nemzeti Színház Bán Ferenc által készített terve, nem tetszik az Erzsébet téri helyszín, magyarán mindenáron negatív véleményt akar tőlem kicsikarni. Mire az újságíró azt felelte, valami ilyesmire gondolt. Azt mondtam, tőlem ilyet sohasem fog hallani, hiszen Bán Ferenc annak a Művészeti Akadémiának a tagja, amelynek én vagyok az elnöke.”
Kommunista hatalomátvétel után – a nyolc szocialista esztendő
A 2002-es kormányváltás után Makovecz és tizenöt jobboldali értelmiségi indította útjára a Szövetség a Nemzetért Alapítványt (SZNA), mintegy az Orbán Viktor felhívására szárba szökkent polgári körös mozgalom ernyőszervezeteként. A SZNA tulajdonában állt a Polgárok Háza Kht. is. A később nonprofit cég üzemeltette a fővárosi VIII. kerületi Polgárok Házát és a Fidesz 2006-ban nyitott webáruházát is. Makovecz saját halála esetére Orbán Viktort jelölte ki a nonprofit szervezet alapítói jogainak gyakorlójává – írta akkor a HVG.
2004-ben a Demokratának Makovecz Második Magyarországot vizionált, amelyet „az elnyomott tetterő szül majd meg, amely egy idegenlelkű, propagált és hazug országgal áll szemben”. Véleménye szerint 2004-ben a baloldali kormányzás alatt épp olyan kifosztott és kisemmizett állapotban volt a magyarság, mint a török hódoltságot követően. Ugyanebben az évben, ugyanitt új hasonlatot talált: “ugyanaz a helyzet, mint 1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után”.
Makovecz 2006-ban is a Fidesztől várta az “igazi rendszerváltozást”, azt várta, hogy túllép a gazdasági, politikai elit érdekképviseletén, mivel a polgári körök tagjai “ nem megélhetési politikusok, hanem olyan emberek, akikben van ambíció és tenni akarás”.
Az is igaz, hogy az első Orbán-kormány idején – egyelőre még – nem kapott állami megbízást, és lojalitása is mindig inkább Orbán Viktornak szólt, mintsem a Fidesznek. "Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki – különben nem lehet fölemelni az országot” – mondta a Heti Válasznak tavaly.
Bár a radikalizmus lelkes híveként 2003-ban még örömmel fogadta a Jobbik létrejöttét, ami befogadta a MIÉP-ből kiváltakat, idén januárban a Heti Válasznak adott interjúban az “egy a tábor egy a zászló” jelmondata jegyében már szigorúan elhatárolódott a Jobbiktól, amely szerinte csak a nemzeti oldal szétaprózására törekedett.
Elmondása szerint hajlott kora miatt nem állt “engedetlenségi mozgalom” élére, egy kisebb csörtére azonban még volt ereje Vona Gáborral, amikor nem engedte felszólalni a jobbikos politikust egy Kossuth téri rendezvényen. „Tavaly tavasszal a Magyarok Szövetségével rendeztünk tüntetést a Kossuth téren. Egyszer csak felállt a gárdisták sorfala, és megjelent Vona Gábor. Indult volna a szószékre. Áttörtem magam a feketéken, és odaálltam elé azzal, hogy itt nem beszélhet. Majd ha ő kéri a területfoglalási engedélyt, akkor igen, ez azonban a mi rendezvényünk. Azt mondta, rendben. ‘Kezet rá’ – javasoltam. Kezet is ráztunk. Alighogy elindultam a feleségemmel, Vona már fönt volt az emelvényen és szónokolni kezdett. Rögtön be is indultak a rendőrség vízágyúi. Nekem ennyi információ elég arról, hogy milyen megbízásból nyomják kockázatmentesen a radikális szöveget. A cél egyértelmű: megosztani a nemzeti oldalt, nehogy a Fidesznek kétharmada legyen. És sikerülni is fog nekik, sajnos: vidéken eszik a szövegüket” – nyilatkozta a konfliktusról a Heti Válasznak.
Kormányváltásra készülve – 2009
2009 áprilisában egy a Demokratának adott interjújában – igazodva a kötcsei Orbán-manifesztó centrális erőtér kialakítására törekvő retorikájához – a “magyarság felszámolására irányuló” trükknek tekintette a jobb- és a baloldal fogalmát. „Engem jobboldalinak és szélsőségesnek tartanak. Hol dolgozom? Honnan kapom a megbízásokat? Nem a fővárosból, hanem az elhagyott és tönkretett vidékről. Ha valaki olyan területen tevékenykedik, amelyet a hatalom elhanyagol és felszámolásra ítél, az nem jobboldali, hanem baloldali.”
Makovecznek ez az interjúja gyakorlatilag egy látlelet az idős építész már-már monomániába hajló utolsó éveiről. “Orbán Viktor (...) személye az egyetlen reményünk” – jelentette ki. Elszámoltatást követelt, amikor az újságíró rákérdezett, hogy az nem esetleg a független igazságszolgáltatás dolga lenne-e, közölte: “az igazságszolgáltatás most sem független”.
Amikor az újságíró Gyurcsányt citálta, Makovecz a következőképpen reagált: “Gyurcsánynak egyetlen mondatára sem vagyok hajlandó reagálni. Csak cselekedetekkel. Elég volt a beszédből. Cselekedetekre van szükség (...) amilyenekre ön és az olvasók is gondolnak.”
Kifejtette, hogy a “demokrácia csődjét éljük”, mert “az a világ, ahol a pénz uralkodik a szakrális világ felett, halálra van ítélve. Tarthatatlan, hogy Magyarországon elvegyék a fiatalok kedvét a családalapítástól. Nem az az élet lényege, hogy homoszexuálisnak legalább olyan jó lenni, mint heteroszexuálisnak. Nem az a lényeg, hogy egy homoszexuális házaspár gyereket fogadhasson örökbe. A férfi és a nő két külön princípium, és a kettő együtt adja azt az univerzális egységet, ami a mindenség lényege, amely maga a Teremtő”.
“Ki kell mondani: a nemzetközi pénzvilág nem elégedett Trianonnal, ezt a maradék országot is igyekszik felszámolni” – közölte egy oldallal odébb.
Révbe érő közéleti pálya
A 2010-es választásokon a Fidesz-KDNP kétharmada az ő ügyének győzelmét is jelentette, sőt halála előtt - legmerészebb, már idézett 1993-as álmait is túlszárnyalva - még az új Alkotmányba is “bekerült”. Szakmai körök meglepetésére a kormánypárti többségű törvényhozás a Magyar Tudományos Akadémia mellett Makovecz Imre zömében jobboldalinak tartott művészeket tömörítő szervezetét, a Magyar Művészeti Akadémiát részesítette alkotmányos védelemben és költségvetési támogatásban, ezzel mintegy beteljesítette az idős építész többször véglegesen meghiúsulni látszott álmát.
Miért volt mérges Makovecz? “Mégis honnan a leküzdhetetlen makoveczi düh, indulat, frusztráció? Makovecz saját bevallása szerint is kettős világban él. A lehetett volna és a megvalósult világában. Ez a tudathasadás pedig számára az 1956-os forradalom bukása óta áll fönn változatlanul. Vagyis az idősödő Makovecz Imre is azon ´56-osok közé tartozik, akik úgy vélik, hogy a rendszerváltás során ´56-ot valakik, valamiért elsikkasztották. Ezek a valakik pedig egyetlenegy jól szervezett, nemzetközi társaság, akik hol aufkléristaként, hol kommunistaként, hol a globális kapitalizmus képviselőiként jelennek meg; mindig ugyanazok, csak más jelmezben”’ – vélte az építész írásaiból készült könyvek alapján a Magyar Narancs 2002-ben.