2011. október 20. - Szaporodó faültetési akciók Egyre több civil szervezet és kormány kezd fatelepítés! kampányba. Kertépítész szerzőnk szerint ültetni a városokban a legnehezebb, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.
MINDÖSSZE 50 elektronikusan elküldött, virtuális ültetési szándéknyilatkozat kell ahhoz, hogy - a levélírók helyett - valakik elültessenek egy valóságos fát. Ez a Magyar Olimpiai Bizottság zöld kampányának keretében felkínált lehetőség is része az utóbbi időben látványosan szaporodó - az idén a 2011-es önkéntesség évéhez csatlakozó - akcióknak, melyek keretében világszerte sokan, sokféleképpen buzdítanak
fák telepítésére. A Föld éghajlatváltozása elleni küzdelembe a civilek mellett, nehézsúlyú szereplőkként, a latin-amerikai és a karibi térség országai
is bekapcsolódtak azzal, hogy a biodiverzitás május 22-ei világnapja alkalmából - az „Ültess fát, hogy élhess" akció keretében - magukra vállalták a globális célként meghatározott 366 millió hektáros
erdőtelepítés negyedét.
Tagadhatatlan, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni a fák kulcsszerepét a földi életben. Az Európai Bizottság honlapján - ahol „Kattints a fákért" címmel 2009-ben indítottak faültetési kampányt európai fiataloknak - arra hívják fel a figyelmet, hogy a világ faállománya minden évben mintegy 9 milliárd tonna szén-dioxidot köt meg, amelyből azonban az erdőirtások miatt 2 milliárd tonna visszakerül a légkörbe. (Magyarország évi 56 millió tonna körüli szén-dioxid-kibocsátásából a hazai faállomány átlagosan 3,5 millió tonnát köt meg.) Ezért korteskedett 2006-ban az ENSZ klímaváltozással kapcsolatos nairobi konferenciáján a Fák Anyjának is nevezett Nobel-békedíjas Wangari Maathai amellett, hogy egy év alatt egymilliárd fát ültessenek világszerte. Az idén szeptember végén elhunyt kenyai politikus és környezetvédelmi aktivista egyébként 1977-ben indította el az eddigi legnagyobb afrikai faültetési mozgalmat, a Zöld övet. Maathaira hivatkoztak három évtizeddel később a Plant for the Planet (Palántát a planétának) elnevezésű, Németországból indult kampány szervezői is. Ennek első, lelkesítő eredményeiről ugyan már 2007 decemberében beszámolt az UNEP (az ENSZ környezetvédelmi programja), ám a világszervezet korabeli adatai szerint az emberiség által kipusztított erdők pótlására már akkor sem a Maathai által szorgalmazott egymilliárd fára lett volna szükség, hanem annak 140-szeresére.
Egyes számítások szerint egy jól megtermett, százéves tölgy több futballpá-lyányi területen végzi el a fotoszintézist (vagyis alakítja át a szén-dioxidot oxigénné). Egy ilyen hatalmas példány jótékony hatásait kivágásakor (a tölgyek több száz, de akár ezer évet is megérhetnek) kétezer előnevelt, egy köbméteres koronájú facsemete telepítésével lehetne csak helyettesíteni. Nem minden faj egyedei ennyire pótolhatatlanok, de a Védegylet öt évvel ezelőtti kimutatása szerint bármely fél évszázados, egészséges példány képes egy év alatt körülbelül 50 kilogramm széndioxid megkötésére, így az egy ember légzése által kibocsátott mennyiséget 7 fa semlegesíti. A járulékos, például a közlekedésből adódó kibocsátást is hozzászámítva azonban mindenkinek „70-80 fára volna szüksége, pusztán az általa közvetlenül vagy közvetve termelt szén-dioxidmennyiség elnyelésére".
Arról nem is beszélve, hogy mennyivel többet jelent egy-egy fa a puszta kémiai reakcióegyenleteknél, például a talajképződés elősegítése vagy közérzetjavító, esztétikai hatásai révén. Amellett, hogy - Radó Dezsőnek, az egykori Fővárosi Kertészeti Vállalat 2001-ben elhunyt igazgatójának becslése szerint - Budapest növényzete évi 121 ezer tonna szennyező anyagot szűr ki a levegőből (a teljes szennyezés 13 százalékát), az is igaz, hogy „az utca fasor nélkül csupán cső, amelyben csak közlekedni lehet, de fasorral övezve már sétálásra is alkalmassá válik". Az 1997 óta tevékenykedő országos környezeti tanácsadó szervezet, a Kötháló Radó számításain alapuló kiadványa nyolc, mérésekkel is alátámasztott környezeti hasznát sorolja fel a fáknak. A fotoszintézisen, a szennyező anyagok (por, korom, nehézfémek, olajszármazékok) megkötésén, a nyári levegő temperálásán, a települések átszellőztetésén túl olyanokat is, mint a zaj- és rezgéscsökkentés, a talajerózió/elsivatagodás megelőzése vagy - a rajta és környezetében megtelepedő élőlények révén – a bioszféra sokszínűségének biztosítása.
Ám éppen a nagyvárosokban számtalan körülmény akadályozza a fákat említett funkcióik háborítatlan betöltésében. A kivágás esetén fapótlást előíró rendelkezéseket az építkezések gazdái a legtöbbször kétséges jövőjű és ugyan megfelelő számú, de a kivágottakat jó ideig biztosan nem pótló csemeték ültetésével tudják le, ifjítás címén pedig még a főváros legfrekventáltabb sugárútjain is dívik az a szakszerű koronaifjítással köszönő viszonyban sem lévő gyakorlat, melynek során másfél-két méteres magasságban derékba vágják egy termetes példány törzsét. Beton-aszfalt közegben ez utóbbi - még ha kezelik is az így keletkezett sebet - a legegészségesebb egyedek túlélési esélyeit is erősen lecsökkenti. Nem véletlen, hogy a forgalmasabb utak mentén elszomorító látvány tárul a fővárosiak elé, haldokló, csonka fák hézagos sora, holott épp ezeken a helyeken lenne a legnagyobb szükség a légszennyezés, a zaj vagy a rezgés semlegesítésére. Nem bírta a gyűrődést az egykori gyönyörű Andrássy úti platánfasor sem, helyette az Oktogon és a Hősök tere között ma már egy-két kivétellel oszlopos koronájú - mind látványukban, mind ökológiai hasznukban jóval szerényebb - kőrisek sorakoznak.
A városi környezetben jelentkező problémákra adta válaszul a dísznövénytermesztés a törpe lombú, gömb, lapított gömb, kis tojás és egyéb kompakt koronaformájú díszfákat. A bökkenő csak az, hogy bár ezek valóban szerényen meghúzódnak a légvezetékek alatt, árnyék, a mik-roklíma javítása, nagyobb légszűrés vagy egyszerűen csak hűsítő hatás nemigen várható tőlük. Ráadásul olyan helyeken is előszeretettel telepítenek ilyeneket, ahol semmi nem szólna a nagyobbak ellen, például nagyáruházak parkolóiban. További gond, hogy a föld alatti közművek elterpeszkedése miatt sokszor azok sem tudnak fát ültetni, akik szeretnének, mert egyszerűen nincs elég hely. Az ilyen esetekre „találták fel" nem egy fővárosi projektnél azt a vezetékeket védő megoldást, hogy műanyag hengerbe szorítják a gyökérzetet.
EZEN CIVILIZÁCIÓS ÁRTALMAK miatt emelte fel a hangját a magát építész-orvosnak tartó, sokoldalú osztrák művész, Friedensreich Hundertwasser 1972-es düsseldorfi kiáltványában: „Városainkban megfulladunk a légszennyeződéstől és az oxigénhiánytól. A növényzetet, amely éltet és lélegezni enged minket, módszeresen elpusztítják. Létünk többé nem lesz emberhez méltó. (...) Az utcákra és a háztetőkre erdőt kell ültetni. A városokban újra erdei levegőt kell tudnunk belélegezni. Az ember-fa viszonynak vallásos méreteket kell öltenie." Csakhogy a nem túl bonyolult alapismereteken túl meglehetős elszántság is szükségeltetik ahhoz, hogy valaki fát ültessen, főleg egy nagyvárosban. Mindenesetre fontos, hogy senki ne hagyja magára az elültetett csemetéjét, azt a telepítést követően és nyaranta rendszeresen, alaposan öntözni is kell. De már az is sokat jelenthet, ha valaki örökbe fogad és gondozni kezd egy jobb sorsra érdemes fát, amiben - akárcsak az ültetésben számos szervezet akciója segíti a bátortalanokat. BALOG ÁGNES
