A kormány a hernyók pártján (Demokrata)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Miközben a Medgyessy-kormány az önkormányzatok, az emberek életének és a gazdaság működésének környezeti, növény-egészségügyi garanciái felett őrködő központi szervek forrásait elvonásokkal szűkíti, a gazdaság belső fejlődését segítő ágazatoknak, így a turizmusnak nem nyújt segítő kezet -mondta Medgyesy Balázs, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának elnöke.
Medgyesy kifejtette, két éve süket fülekre találnak a növényegészségügyi, erdészeti szakemberek és a Fidesz önkormányzati politikusainak figyelmeztetései a hernyóinvázióról. Az év elején a hivatalos kormányzati álláspont szerint a beavatkozás nem volt indokolt, a lehetséges erdészeti beavatkozási forrásokat pedig a Medgyessy-csomag megnyirbálta.
- Az idei, negyvenezer hektárt, erdőket, kiskerteket, településeket, helyenként a Balaton körzetét is érintő hernyótömeg, a húszezer hektárnyi tarrágás, a turizmusban, a szőlőkben, erdőkben érzékelhető károk sem voltak elégségesek ahhoz, hogy a kormány programot indítson a veszteségek enyhítésére - magyarázta a tagozatvezető.
A Fidesz Zöld Tagozata már korábban javaslatot tett megelőző programra, de a kormány az eddigi, eredménytelen gyakorlat szerint továbbra is látszatintézkedésekre szorítkozik. Mindennek "eredményeképpen" a kirepülő gyapjaslepkék a teljes Balaton-felvidéken zavartalanul rakhatták le a petéiket, melyekből jövő tavasszal hernyó fejlődik. Medgyesy Balázs . reméli, a kormány felismeri, hogy a hernyóhelyzet tarthatatlan, forrásokat és szakmai segítséget kell nyújtani az embereknek a jövő évi invázió elkerülésére.

knsz

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.